Egri Ujság - napilap 1918/1
1918-02-24 / 46. szám
1918 február 24. EQ RI U j SAG 3 1 * HÍREK. Eger, február 23. — Bőmül? a Károlyi-párt. Budapesti tudósítónk telefonálja: Szász Zsombor bejelentette Károlyi Mihálynak, hogy pártjából kilép. Szásznak se kell Károlyiék nemzetközi politikája és a magyarság szupremáciá- ját semmibevevő választójoga. Még 2-3 kilépésre számítanak. — Március közepén összeül a delegáció. Budapesti tudósítónk jelenti: A delegációkat március közepére hívják össze. Előreláthatólag úgy az ukrán, orosz mint a román békeszerződést már ez a delegáció fogja tárgyalni. — Ismeretterjesztő előadás. Ma délután 5 árai kezdettel a főgimnáziumban dr. Torday Ányos tart előadást „Színház és irodalom“ nmen. Ez lesz a ciklus utolsó előadása. — Nyolcezer cserekrokkant érkezik haza. Mint a „Rokkant Újság“ Írja, leg<öze)ebb minden katonai iiararcsnokság területéie mintegy 8000 csererokkant érkezik. A legtöbb cszererokkantat — főleg a honvédeket — az illetékes honvédkerületi rokkant lábadozókban helyezik el addig, amig sorsukról további intézkedés történik. Ott várják be a felülvizsgáltatásukat és a szokásos igazoltatási eljárás .lefolytatását. — Ahol a rendőrök is betörnek. A Nyiivrdek cimü nyíregyházai Lp- ban olvassuk a következőket: „A »yiregyházi rendőrség csúnya és szomorú botránya, amelynek során tizenhét rendőrre bizonyult rá, hogy j a városban történő éjszakai betöré- ; sekről rendszeresen tudtak, sőt azok- j ban nem egyszer részt is vettek, az első stáción befejezést nyert. Kiss Sándor rendőrkapitány, aki az első i perctől kezdve a legszigorúbban vezette a vizsgálatot, a bűnös ren- ^ dőrök Iegnagyubb részét mar elbo- ' csátotta a szolgálatból, valamennyi ? ellen pedig megindította a vizsgá- j latot, úgy, hogy a rendőrök nemso j kára a vádlottak padján fognak fe- , lelni eltévelyedésükért.“ — Kik hizlalhatnak több ser- f tést ? A fö dmivelésügyi miniszter E elvi j lentőségü döntést küldött a § vá.osoknak egy felmerült vitából ki- l folyólag. A döntés szerint a polgár- jj neater engedélyt adhat egyebeknek, í hogy házi és gazdasági szük-égle- j tükre kettőnél több sertést is hizial- I Marnak, ha igazolják, hogy szükség- j le ükét két sertés nem fedezi. A hizlalásra azonban ez * esetben csak S0 kitogramnál könnyebb sertések ál ii hatóit be. A kettőnél több sertés hizlalására a polgármestertől kell engedélyt kárai. 1 — A tiszanánai és káli vásár. Tiszanánán és Ká!on ma tartják az * országos állat és kirakodó vásárt, 2 amelyre vészmentes helyről minden- ! féle állat felhajtható. — 2700 korona értékű holmit lopott és megszökött a német bonné. Korda Maliid (Trude) német nevelőnő egyik egri családhoz ? szegődött be a múlt hónap 20 án. Csütörtökön este bucsuzás nélkül otthagyta a családot, mintegy 2700 korona értékű holmi, gyűrű, karperec, cipő, muff, boa eltulajdonítása után megszökött. A rendőrség köröző leve et ?do<t ki ellene. — A zsirt is rekvirálják a háztartásokban. Egerbe még nem jött me; a rendelet, de Szabadkán és az egész Bácskban csikorgatják már a fogukat, akik óvatos előrelátással dúsan látták el éléskamrájukat zsírral. Szabadka város polgármesteri hivatalához megérkezett az Országos Közélelmezési Hivatalnak a zsir- és szalonna összeírásra vonatkozó rendeleté. A rekvirálás minden törvény- hatóságban ogyöntetüleg fog történ ni. Az összeíró bizottságoknak onnan, ahol csak néhány kilogram fölösleget falainak, például 10 kilo- gramot, enrek a fölöslegnek az átadását követelők nem kell, azt a háztarásoknál meghagyhatják. Az el rekvirált zsirt a maximális áron helyenként az országos sertésforgalmi iroda bizományosai fogj k a készletek lu ajdonosaitól átvenni. Egeibe ugyan jöhet a rendelet, meg az ösz- 8zeiró bizottbágok is, legföltbb azt írhatják össze, hogy mennyi zsir nincs a háztartásokban. — A tavaszt állal összeírás elrendelése. A földmivelésügyi miniszter a törvényhatóságokhoz kör rendele'et intézett a köztenyésztésre szolgáló apaállatok szükséges számának kiderítése és a közös legelők túlterhelésének meggátlása érdeké ben törvényesen kötelező, tavaszi állatö"-szúrásról. E szerint a hasion ál'atok minden községben a közös legelőre való kihajtás előtt, tie leg később március 15 ig faj, kor és ivar szerint összeírandók. — Töredék aranyat veszek is- j mét magas árban Groszman Géza ékszerész, KáUay Zoltán-u. — Francia irodalmi tanfolyam. Madame Vass Deyéle francia tanárnő az Angolkisasszonyok nevelő intézetében franczia iroda'mi kurzust tart f évi március 1 tői junius 1 ig. Az e ő’dá ok hetenként kétszer tartatnak kedden és 'pénteken délelőit 10—11 ig. A kurzuson Madame Vass Deyéle francia nyelven fog előadást tartani a francia irodalomból a legrégibb időkiől a modern írókig. Az igen érdekesnek Ígérkező előadásra felhívjuk a világirodalom iránt érdeklődök figyelmét. A kurzus dija személyenként 100 K. További tájékozás szerezhető az Angolkisasz- szonyuk zárdájában, ahol a kapusáéi a kurzus programja is megkap- haté. — Hősi halottak az egri anyakönyvben. Az egri anyakönyvi hivatalhoz a következők hősi haláláról érkezeit értesítés: Négyes János 39 éves népfelkelőtől, Blága György 36 éves őrvezetőről, Makové András 39 éves népfelke'őről. Maruscsák Péter 45 éves népfelkelőről, Donka István 28 éves népfelkelőről, Libkó György 20 éves népfelkelőről. Mindannyian a 12 honvédgyaíogezred kötelékébe tartoztak. — Hétfőn be kell szolgáltatni az üstöket. A honvédelmi miniszter rendelete folytán felhívja a hatóság a lakosságot, hogy mindazok, akiknek részből készült üstjeire az 1916. évi fémbes2olgáltatás idején pótlás miatt vagy más címen halasztás vagy felmentés adatott, f hó 25-én a rendőrkapitány! hivatalban működő átvételi bizo'tságnak minden körülmények között szolgáltassák be üstjeiket. Felhívja továbbá a bizottság a lakosságot, hogy a háztartásokban lef >glalt fémárgyaikat is legkésőbb hétfőn szolgáhassák be. — A bor ára. A bor ára elég magas az egész országban, annak dacára hogy a forgalom meglehetős szűk keretek között mozog a vasúti szállítás nehézsége miatt. Magasra emelkedett a vörösbor ára, melyet átlag 1000 koronával drágábban fizetnek mes?. — Elrendelték a soványserté- sek összeírását. Most érkezett le Hevesvármegye alispánjához a kormányrendelet, a mely elrendeli a soványsertések összeírását s ezzel a sertésforgalmi irádát bízták meg. A hatóság a sertésforgalmi irodával egyetértőiét; elöhb záros határidőt tűz ki, amely alatt a tulajdonosok önként bejelenthetik sertéseiket. Cok , ha ennek a bejelentési engedménynek kellő hatása nem lenne, kezdik meg a hivata'os rekvirálást, amelynek munkálatit a sertésforgalmi iroda megbízottjai fogják végezni. — A közélelmezési hivatal cukor afférjére vonatkozólag arról értesülünk, hogy ezen Dgvből kifo lyólag Bárány G za városi főmérnök, a közélelmezési hivatal vezetője ön , maga ellen fegyelmi eljárást kért és J a fegyelmi e'járás már meg is in- dúlt. Minthogy az eljárás a mi lu- ? domá«unk szerint is olyan kezekben í van, ahol az ügyet a lehető legnagyobb tárgyilagossággal kezelik, ennek folytán a közönség nyugodtan várhatja be ennek az ügynek a fejleményeit. A fegyelmi vizsgá'at eredményiről be fogunk számolni. — Dráma a toronyszobában. Izgalmas, érdekfeszitő rejtélyes történet kerül ma fenti cim alatt mü sorra az Urániában, ezt követi egy kacagtató vígjáték „Az utolsó divat“ címmel. — Holnap a „Makkhetes“ rendkívül ötletes társadalmi dráma Deila Donna Eugénia művészi alakításával a főszerepben. — Az e ő • adások Mindkét napon 8 és 8 érakor kezdődnek. — Gőzgépkezelők és kazánfűtők figyelmébe. A kereskedelemügyi miniszter elrendelte, hogy a gőzgépke;élői és kazánfűtői vizsgálatra jelentkezők olyan gyakorlatot igazoló bizonyítványokat kötelesek bemutatni, melyekben a hatóság a bizonyítványokban foglaltak valódiságát kifejezetten igazolja. Az egyszerűen lathtmoíott, vagy csak az aláírás va- valódiságát igazoló záradékkal ellátott bizonyítványok nem fogadhatók el. Egész szerkesztőséget tartóztattak le. Stockholm, febr. 23. A Volja cimü orosz lap egész szerkesztőségét letartóztatták. A lap szocialista munkatársai összeesküdtek a kormány ellen, Lenint meg akarták ölni és szocialista diktátort szerettek volna az állam élére állítani. Kiadótulajdonos: Do bő-nyomda részvénytársaság. Kiadóhivatali igazgató: LŐW NÁNDOR. r nrmni innnril MEGHÍVÓ. Az egri Keresztény Iparoskör — választmányának f. hó 14 én tartott ülésén ek határozatából — f. évi február hó 24-én, vasárnap délután fél 4 órakor tart, me yre a kör t. tagjait e2U'on is van szerencsénk lisztelettel meghívni. TÁRGY: A választmány javaslata egy mozgóképszínháznak részvénytársasági alapon való létesítése iránt. Ha a közgyűlés nem lenne határozatképes, akkor a rendkívüli közgyűlés f. évi március hó 3 án tar- taiik meg, mely a megjelentek számára való tekintet nélkül határoz a napi rendre tűzött tárgy fölött. Éger, 1918. február hó 22. Gáspár István Balkay Béla titkár. elnök. KORONA ! szálloda és vendéglő Eger legjobb és legkellemesebb étkező és szórakozó helye. Kitűnő konyha, elsőrendű italok, nagyszerű cigányzene. :: Tiszta szobák1