Egri Ujság - napilap 1917/2
1917-07-17 / 176. szám
3 1917. julius 17 EGRI U J S A telszerü egyezményt kötnének, a melynek keretén belül autonomiku- san megállapítanák s az egy-egy kereskedő által vásárolható napi mennyiséget. Kiküszöbölnék az árakat felhajtó versenyt s gondoskodnának arról, hogy az egri piac szükséglete állandóan biztosítva legyen. Ez az eszme helyeslésre talál s a kereskedők a délelőtt és délután folyamán íariott tanácskozásukon megállapodásra is jutottak és vállalkoztak az egri piac szükségletének biztosítására is, Megállapodásaikat majd az alispán elé terjesztik, aki felülvizsgálja azokat s köztük és a fenáiló rendelkezések között az esetleg szükséges összhangot megteremti. Lehetséges, hogy igy az egri piacnak ez a rég vajúdó, nehéz problémája kedvező megoldást nyer. Újabb 24000 teását süllyesztettek el a német bnvárbajók. (Saját tudósítónk telafonjelentése.) Berlin, julius 16. A Wolf ügynökség jelenti: Tengeralattjáróink az Északi- tengeri zárt területen újabban ismét 24000 tonna tartalmat sülyesztettek el. Bakovszky kilép a néppártból. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Budapest, julius 16. Hír szerint Rakoyszky István kilép a néppárt kötelékéből s belép az alkot- raánypártba. Csütörtökön tartja ülését a német birodalmi gyűlés (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Berlin, jul. 16. Á Wolf-ügynökség jelenti: A német birodalmi gyűlés első plenáris ülését csütörtökön, e hó 19 én délután 3 órakor tartja. — Az ülést az uj kancellárnak dr. Michaelisnek beszéde nyitja meg. Uj homo regináról b: szélnek Ausztriában (Saját tudósítónk íelefonjelentése.) Bécs, julius 16. Politikai körökben ismét homo regius küldetését emlegetik akit az ügyek rendezésére ki- küldenének. Hir szerint Lobko- vitz herceg vagy a keresztény szocialisták vezére lenne ez a kiküldött. A pénzügyminiszter és | kereskedelmi minisztert Becsben. (Saját tudósítónk telefonjelentése.') Bécs, jul ól ? 16 Becsből jelentik: Gratz Gusztáv pénzügyminiszter és Serényi Béla gróf kereskedelmi miniszter ma ida érkeztek, bogy a német kormány kiküldötteivel tanácskozzanak. M - zőssy főldraivelésügyi miniszter ma délután uía?:oít föl Béc be. A Vörös-kereszt Egylet bevesmegyei választmányának ülése. k katolikus patronázs egylet közgyűlése. Eger, julius 16. A Vörös kereszt Egylet hevesmegyei választmánya ma délután 5 órakor tartotta meg az évi rendes közgyűlését Szmrecsányi Lajos dr. érsek elnöklete alatt *az érseki rezidencia dísztermében. A gyűlést, amelyen a választmány tagjai impozáns számmal jelentek meg, Szmrecsányi érsek a szokáshoz hivea mély elmeéire valló, nemes hévtől fütött lendületes beszéddel nyitotta meg, amelyben főként az egységben megnyilatkozó nagy erőre utalt s hangoztatta, hogy a mai viszonyok felelőségterhes időszakában, fokozottabb mértékben szükségünk van erre az egységre, amelyet kitartóan meg kell őriznünk ha a terhek alatt összeroskadni nem akarunk. Erkölcsi összetartásra van szükségünk s nem szabad ellenségeink diadalát széthúzással elősegítenünk. Az erők egyesítéséből született egyik leghalalmasabb társadalmi formáció a Vörös kereszt Egyesület, amelynek áldásos működését a háború hosszú tartama alatt lépten - nyomon érezzük s amelynek derék munkájából a hevesmegyei választmány is kivette a maga részét Az érsek megnyitó beszéde urán ismertették az egyesület működését, jelentést tettek az egyesület vagyoni helyzetéről a és további intézkedéseket beszélték meg. A megüresedett titkári állásra dr. Petró Kálmánt választották meg s a megüresedett jegyzői állásra az agilis dr. Légmán Leót, akit az érsek elismerő szavakkal jutalmazott a jótékonyság teréa kifejtett raükö dóséért.] Evvel a gyűlés az érsek meieg- eangu köszöneté mellett véget éri. Egyidejűleg a Vöröskereszt hevesmegyei választmányának közgyűlése után tartotta meg az „Egri Katholikus Patronázs Egyesület* rendes évi közgyűlését is. A lelki ismeretes beszámoló uíán gróf Keg- levich 'Gyula főispán szólalt föl, köszönetét mondott az érseknek az egyesület vezetése körül tapasztalt fáradhatatlan buzgalmáért, javasolta, hogy az érsek mindkét magas szárnyalás^ értékes beszédét a közgyűlés jegyzőkönyvében örökítsék meg, amit egyhangú lelkesedéssel elhatároztak. Színház. Fogadjunk. Hát hiszen, e szezonban láttunk már egy-pár gyöngéiké operettet, de ismerjük el, hogy azoknak legalább a zenéjéről lehetett kissé csevegni. Exotikus volt az, vagy dallamos, raffinált vagy divatos és mindig akadt egy-két ének vagy zenei részletük, aminek kedvéért akár másodszor is végig néztük az egészet. Nos hát ezt erről az ope rétiről egyáltalán nem mondhattuk el. Már a librettója is, (az első felvonás kissé ismert ötlete ntán a II. ellaposodik, a III. pedig úgyszólván fölösleges) sovány és szintéiért, a senéje pedig? stílszerűen simul a szöveghez I Énekszója mai még ití- ott melódikusak és kifejezők, a zenekari aláfestésük azonban gyöngén sikerült, olyan mint laikus zongorázó kántor bassusa. Hogy mégis kellemes künk maradt ez estéről, azt főképpen színészeinknek köszönhetjük, kik egyen- kint és együtt jobb ügyhöz méltó buzgalommal igyekeztek ez operett kátyúba jutott szekerét kirántani. Darrigó ez este kitünően volt dispo- nälva. S szerepe énekrészei hangjához jól feküdtek s igy énekét is teljes mértékben élvezhettük. Különösen a magyaros reminiscenciáju dalokat szépen adta elő. Pintér Böske is szépen énekelt, hangja sokszor duzzadón csendült, játéka, táHca is tetszett s magyar táncukat Darrigő- val megismételték, Pádly a tele megszokott finom stilusu játékkal jött s ha énekelni is oly tökéletesen íudna, mint táncolni, minden szereplése felejthetetlen maradna előttünk. Elég ns éi szép megjelenése is örömet keltett. Kitűnő partnere volt úgy láncra, mint énsk tekintetében Várnai és jól illeszkedett be az együttesbe Gáspár Jenő. A rendezés jó volt, csupán az I. felvonás díszlete kínosan összehordott. R. Bíboros. Parker szenzációs színmüve maf kedden este kerül színre a címszerepben Palágyival. Szerdán Fenyő Emil bucsufelléptével a Ven- gerkák Pásztor—Góih nagysikerű színmüve kerül színre. Csütörtökön Antal Erzsi és Pádly Margit bucsu- felléptéül a Csárdás királynő. Pénteken Vajda Ilonka bucsufelléptével Drégely nagysikerű vigj.téka a Kis- assony férje kerül színre. Szombaton lesz az utohó bemutatója ag idénynek az Özvegy kisasszony énekes vígjáték és ugyanez kerül szinre utolsó előadásul vasárnap esle. HÍREK. Eger, julius 17. — Halálozás. Részvéttel vettük a gyászhirl, hogy özv. Fekete Zaharné Dusárdy Julia e hő 16 án délután, hosszas szenvedés után 82 éves korában meghalt. Temetése 18 án délután 3 órakor lesz a Fáj- dálmas Szűzről nevezett sirkertben. Kolacskovszky János áliami iskolai igazgató anyósát gyászolja. — Nagyszabású kabaré-estélyt rendez a helybeli színházban e hó folyamán Korda Sándor az egri színtársulatnak jónevü szinésze. A kabaré tekintélyes jövedelmét a 12 es honvédek özvegyei és árvái alapjának növelésére fordítják, ami már maga még szimpaűkusabbá teszi az ; egész estélyt. Erre a célra szervezett társulata a legjobb műsorral , lép fel Legközelebb részletesebben , fogunk megemlékezni a sokat ígérő • estélyről. — Jótékony uszóverseny és vizipóló mérkőzés. A szatmári 12. honv. gy. e. pötzászlóalj parancsnoksága az E. T. E. és a budapesti magyar Tesfgyakorlók Köre közreműködésével f. hó 22 én (vasátnep) délután 6 órakor az egri érseki uszodában uszóversenyt és vizipóló mérkőzést rendez a Hevesmegyei hadiözvegyek és árvák javára. A verseny iránt nagy. az érdeklődés. — Verekedés. Tegnap éjjel 11 és fél 12 óra közölt az Almagyar- utcában ittas földművesek összeszólalkoztak, ami verekedéssé fajult. A véres összezördülésnek a katonai rendőrség veteit véget. — A földrengés Felsőtárkányon. Felsőtárkányi lakosok közük, hogy az Egerben is tapasztalt földrengés alkalmával, szombaton délután 1 óra tájban apró hullámú rezgésekkel mozdult meg a föld. A természeti tüneményt olyan zaj kisérte, mintha szekér vágtatott volna végig a padláson. — Találtak 2 koronát, mely ösz- szeget megtalálója szerkesztő bégünkbe küldötte a vak katonák javára. Az összeget rendeltetési helyére jut a juk. — Asp'ráíor mosógép bemu tatását a Széchenyi szálloda kertjében ma délután pont órakor a közönségnek utoljára mutálja be a szabadalom tulajdonosa. A gép 24 korona. Egyedárusitás Eger és környékére átvehetők. — Pincebetörések. Értesülünk, hogy ismeretlen tettesek ismét feltörtek egy pincét. Tegnap is, tegnapelőtt is. Ezt a foglalkozást már sportszerűen űzik a tolvajok. Épen itt az ideje, hogy a legutóbbi közgyűlésen javasolt és már el is fogadott szigorúbb mezőrendőri intézkedések életbelépjenek s a szőlőhegyek fokozottabb őrzéséről gondoskodjanak, mert igy az állapot már tarthatatlan.