Egri Ujság - napilap 1917/2
1917-10-30 / 263. szám
EGRI ÚJSÁG 1917. október 30. akar bemutatni a tisztviselői áüások betöltésénél. Ezzel szemben kimutattuk, hogy maga a főispán ur ilyen pártos rémuralom szekerén futott be, fején a máríirkoszoruvai a főispáni kastélyba. Egyelőre tehát befejeztük. Ha azonban tetszik, folytathatjuk is. d ;*s*ssts£ S0BMBeés Jelölt vagy önjalölt? A buldogg — megmaríala gazdáját. Egyik fővárosi lapban olvassuk az alábbi érdekes sorokat: A nagyfügedi választókerület megüresedett, mert képviselőjét, Maczky Emilt kormánybiztossá nevezték l;i. A volt képviselő még kinevezése előtt megígérte az ambiciózus Vadász Sándor szerkesztőnek, hogy a mandátumot neki juttatja. Vadász, aki már régóta kültagja a Károlyi pártnak s- annak idején néhai Justh Gyu!a bizalmas gyorsírója volt, Károlyi Mihály gróf pártelnököt megkérte, hogy őt támogassa a kerületben. Károlyi ezt készségesen megígérte, sőt meleghangú ajánlólevelet Í3 adott neki. A szerkesztő boldogan utazott a kerületbe, amely ugyan nem égett túlságosan a vágytól, hogy éppen et küldje fel követnek, de Károlyi ajánlólevele megtette a kellő hatást és Vadászt iilő sziveségget fogadta mindenki. Mindenki kivéve Vass János főispán!, akit annak idején Károlyi küldött buldoggnak Hevesbe, hogy a munkapártiak beleit kiszedje. A főispán azonban egyelőre még nem fogott hozzá e bélszaggatáshoz, hanem annál kerekebben é3 erélyesebben utasította vissza a központból küldött jelöltet, aki helyett neki magának már magvolt az embere a mandátumra. Ebből aztán nagy vita támadt a főispán és a központi pártelnökság között, de a hevesi buldog ugylátszik olyan erélyesen vicsorította a fogát Pestre, hogy a pártelnökség jobbnak látta engedni és visszahívta a szerkesztőt, Vadász azonban, aki egészen belejött már a jelöltségbe és meglehetős reménye volt a megválasztásra, visszaüzent, hogy ő bizony nem jön és hivatkozva Msczky és Károlyi ígéreteire, bejelentette forró ragaszkodását Nagyfügedhez. Most aztán úgy átl a helyzet, hogy a pártelnökséget két old síró 1 í3 szorítják. Valőszinü azonban mégis az, hogy Hevesben erősebb lesz a főispán, mint a budapesti pártvezér és alkalmasint az ő jelöltje kerül be a Házba. A hevesi buldogg tehát — gyengeszaglásu buldoggok ismert szokása szerint — legelőször a gazdáját harapta meg. Ennek a cikknek, amely egyébként jól volt értesülve csak az a hibája, hogy már elkésett. A buldogg azóta jnemc8ak a Károlyi-párt jelöltjét marta el a kerületből, hanem a saját helyi jelöltjét is, akit akkor Vadásszal szemben kijátszott s azóta már harmadik jeiöltjc van ifj. Dobőczky Dezső személyében, akinek íretekében tegnap nagy kísérettel vonult ki személyesen is korteskedni Hevesre. A főispán közigazgatási érdemei és az anciennitás, A lecsspott jegyzői toil. A restanciák mm beszélnek. Levél a közönség köréből. Eger, október 27. A megyei viszonyokat jól ismerő helyről kaptuk a következő levelet: „A ko;mány helybeli hivatalos lapjának kirohanása a politikai éret lenség és kiskorúság non plus ultrája. Teljesen eseménytelen, békés uborkaszezonban megjárja, ha a lapok szenzációt keresnek, persze akkor is csak sz Ízlés és igazság korlátái közt, azonban ma a legret- tenefesebb világháború kellős közepén, mikor a iét és nem lét kérdése aggasztja az országot, a személyes gyűlölet ily e'vakult kirohanását az ügyészségnek keltene a legdrákóibb szigorral felelősségre vonni. Ha mm volna annyira szomorú dolog a politikai elvakaltságnak az a páratlan esete — igazán nevetni lehetne rajta. Gróf Keglevieh Gyula ez az ízig vérig magyar úriember, akit ellenségei is végtelenül tisztelnek, megves2tegettdte magáti De ezt persze csak a sorok között írják. Tessék azonban nyiltan beszélni és egy kezelő hivatalnok borravalóját ne tessék még a sorok közt se mások gyanúsítására felhasználni! Valami végtelen magas piedesz- tálra igyekszik állítani a cikk a jelenlegi főispánt, holott köztudomású, hogy előbbi jegyzői állásában neki volt a legkisebb reszortja, legkevesebbet dolgozott a vármegyén s amikor ezért egy kaszinó pleíykázás alkalmával megcsipkedték, felhatalmazást kért az alispántól nagy felháborodással, hogy a pletykázó ellen bűnvádi eljárást indíthasson. A felhatalmazást megkapta, de a bűnvádi eljárás még most sincs megindítva. Egyetlen fontosabb resszortja volt. a múlt évben, az erdélyi menekültek ügye s mikor nem őt nevezte ki a főispán helyettes főjegyzővé egyszerre beteget jelentett és otthagyta a hivatalt éppen akkorkáikor, a menekültek visszatelepítésének ügye a legtöbb munkát adta. A Tisza kormány lemondásának legelső fairére a mostani főispán azonnal lecsapta a jegyzői tollat és minden bejelentés, vagy szabadság- kérés nélkül otthagyta hivatalát és restanciát, hónapokig részint Budapesten az uj politikai csillagok előszobájában, részint az egri korzón töltötte idejét. Ezért talán valamivel nagyobb joggal felelősségre lehetett volna vonni, mint a bácsmegyei alispán. S ezé* t a lázas munkáért volt nélkülözhetetlen a vármegyén a jelenlegi főispán s ezért eszközölt ki számára a „párioskedó“ munkapárti főispán felmentést. Az sneienitásra is van néhány szavunk. -Hét pontot serol fei a cikk, de a nyolcadiknak elhallgatja, hogy a moslani főispán a legnagyobb koriéziaval meg akarta buktatni a nála sokkal öregebb és érdemesebb boldogult Piiier Edét, akit bár nem volt munkapárti, mégis a munkapárt mentett meg a bukástól. Ha sikerül a főispán terve és ő lett volna árvaszéki elnök, ez nem sértette volna az anciennitást, de hogy Puchlin Lajos lett árvaszéki helyettes elnök, utóbb főjegyző ez már sérelem. A Remenyik István bukását munkapárti terror eredmény ének csak vagy az ügy nem ismerője, vagy szándékos ferdítő mondhatja. Közismert, hogy éppen a munkapárt vezető élemei közül igen sokann Remenyik mellett foglaltak állást és a munkapárt e válaszfás bői pártkérdést nem csinált. Szintén közismert igazság, hogy Puchlin La ©st a Jelenlegi alispán semmi etetre se pártpolitikai szempontból — követelte msga mellé munkatársának és helyettesének, miután a mai nehéz idők legfontosabbikát, a közélelmezés ügyét kezdettél fogva a legnagyobb ügybuzgalommal intézte és távozása az ügymenetben zavarokat idézett volna. Ezt elismerték a túloldalon is. Egyhangú választásokat, mikor egyetlen pályázó van egy-egy állásra ily ferde rziafcen beállítani, — csak rosszakaret teheti. Mindenesetre megnyugtató doleg ma a tisztviselőket ilyen tudatos valótlan állításokkal keseríteni és emberfeletti munkájokban zavarni, sőt fenyegetni, mert ez bizonyára fokozza munkakedvüket és a köz nyer vele.“ frappáns fordulat és jóizü humorral telt pompás vígjátékot, mely „A papa helyettese*4 cim alatt, a kiváló művészgárda : Hofer Ferenc, Lia Ley, Loo Wallis és Fritz Achterberg főszerepléseivel két előadáson kerül ma műsorra ez Urániában. Műsoron van továbbá „Renardt tanár látomása“ két felvonásban filmesiteft dráma. Az előadások 6 és fél 9 órakor kezdődnek. ;ek. ^•ladó Uikaszárnyatér 6 szám alatti ház. Értekezni ugyanott. *Hadó az Agárdi hegyen egy 1000 négyzet öl gyümölcsös töld. Értekezni lehet Árpád-utca 32. sz, tadó a Bajuszba 2 hold termőföld Értekezni lehet Gerleköz 1. szám alatt. É Eger, okt. 29. % — Jegyezzünk minél több üzletrészt az Egerben alakuló fogyasztási szövetkezetnél. — Az Angolkisasszonyok érseki r. k. leányközépiskolája és tanítónő- képzőintézete nov. 2-án d. e. 10 órakor, hési halált halt vitézeinkről való kegyeletes megemlékezésül gyászünnepé’yt tart. A gyászünnepély műsora: 1. Himnusz, énekli a tnőkép. énekkara; 2. Alkalmi beszéd, tartja dr. Pécsi Jenő jogakadémiai tanár; 3. Gyászének (Moso- nyi: Szentelt Hantok), énekli a tnőkép. énekkara; 4. Hősök temetése (Krü- zselyi Erzsébet), szavalja Med- nyánszky Márta; 5. Szózat, énekli a tnőkép énekkara. Vendégeket szívesen lát az intézet elöljárósága. — Hofer Ferencz, a nagyié het- ségü művész irta és rendezte azt a felette mulatságos, csupa ötlete gy ház mely áll több rendbeli lakásból, Utáló, pince s minden sz&béges hozzátartozó mellék helyiségekből szabadkézből eladó. Czim a kiadóhivatalban ^áposztáshordó eladó 150 literig lrgai- mas-utca 1. ^ókarban lévő használt cserépkályhát megvételre keresek. Cim megtudható a kiadóhivatalba. * ^evésbbé használt Ferenc József fekete öltöny eladó. Cim a kiadóban. 4245/1917. Hirdetmény! Közhirré teszem, hogy az 1917. évre szerkesztett országos gazdasági munkás és cseléd segély pénztárt illető hozzájárulási dijak összeirád és kivetési lajstrom a kir. pénzügy - igazgatóság mellé rendelt számvevőség által érvényesítve megkflldetett. Erről az 1900. XVI. t. c 8. §-a értelmében az érdekelteket azon felhívással értesítem, hogy a kivetési lajstrom a városi számvevőség hivatalos helyiségében folyó évi október hő 30-tól 8 napi közszemlére tétetik ki, hol azt az érdekeltek az előirt hivatalos órák alatt megtekinthetik s netáni felszólamlásaikat a lajstrom kitételének napját követi 13 nap alatt a városi számvevőségnél előterjeszthetik. Eger, 1917. október 27. Derszib Ödön v. főszáravevő. 3940/1917. t Hirdetmény! Az ebtartásra vonatkozó vármegyei szabályrendelet 3. § a értelmében közhirré teszem, hogy az 1917. évre szerkezteit ebadé kivetési lajstrom Eger város számvevőségénél f. évi október hó 30-tól 3 napig közszemlére van kitéve, ahol azt a hivatalos órák alatt bárki megtekintheti s netáni felszólalását szóval, vagy Írásban ugyanott beadhatja. Eger, 1917. október 27. Derszib Ödön v. főszámvevf. Nyomatott a Dobó btváo-nyomda résivénvtársaságanál, Cgirben.