Egri Ujság - napilap 1917/2

1917-10-13 / 249. szám

2 E G RÍ ÚJSÁG 1917. október ?3 Ezen az alapon aztán a kormány kiküldöttje, aki elismeréssel jegyezte meg, hogy Eger az egyetlen város, ahol mindig pontosan és becsülete­sen jelentették be a szükségletet s vitték keresztül az előirt takarékos- sági elveket, havi 150 q ban álla­pította meg a villamos telep gázolaj­szükségletét s Ígéreteit tett, hogy ezt a kvantumot a kormány a vá­rosnak a lehetőséghez képest min­dig biztosítani fogja. így tehát reményünk van arra, hogy a telet nagynehezen keresztül huzzuk s nem marad világítás nél­kül a város. Amint az igazgató jelezte, később ha reggel a sötétség már tovább tart, valamelyes változás várható a világítás mai rendjébe. Valószínű­leg úgy fogják beosztani, hogy éjjel csak egy óráig adnak áramot s e helyett reggel hat órakor fognak kigyulni egy órára a villamos lángok. mert nem önként hagyták félbe a munkát. , A tárgyalások folyamatban van­nak, a Békéltető Bizottság erősen szorgalmazza a kölcsönös megérté- < sen alapuló békés kibontakozást. Az alispán jelentést tett a belügy­miniszternek a sztrájkról, aki kérte, hogy naponként informálják a hely­zetről. Ma már a telefonjelentés a sztrájk megszűntét közölte a belügy­miniszterrel. A kormány nem járult hozzá a hevesmegyei tisztviselők jutalmazásához Adhat a vármegye jutáimat — de a saját tiszt­viselőinek nem. Eger, október 12 Köztudomású dolog, hogy a há bnru alatt a közigazgatási tisztvise­lők közül sokan szinte emberfeletti munkát végeznek. Hivatalos óráikon és előirt kötelességükön messze túlmenő buzgalommal működnek közre, hogy meg ne akadjon va­lamiként a háború roppant gépe­zete. Az sem szorul bővebb bizo­nyításra, hogy ezzel szemben a tisztviselők viszonyai óriási mérték­ben rosszabbodtak. A létért való küzdelem a lehetetlenség határáig ért el s az álíam által a tisztvise­lőknek adott segítség inkább nevet­séges alamizsna, mint komoly tá­mogatás. Vitán felül áll tehát, hogy ha valamikor, úgy most jogosult és méltányos a szorgalmas tisztviselők jutaalmazása. Rá is szolgáltak, rá is vannak szorulva. Mindenki tudja ezt, csak a bel­ügyi kormány nem, legalább ezt bizonyítja egyik legújabb rendelete, amelyben nem adta hozzájárulását ahhoz, hogy Hevesmegye kiváló buzgalmu tisztviselőit jutalomban részesítse. Az eset a következő. Hevesvár- raegye háztartási alapjainak a múlt évben 23087 korona megtakarítása volt. Az áprilisi megyegyüiés — a mint annak idején meg is irtuk — úgy határozott e megtakarítás te­kintetében, hogy 20000 koronát a a székház építési alaphoz csatolt, amelyet már régen gyűjtenek a régi börtönépület átalakítására, 700 ko­ronából a királyi számvevőségnek három a vármegye ügyeinek inté­zésénél kiváló buzgalmat kifejtő tagját jutalmazta s elrendelte, hogy 2387 koronát külön kezeljenek ab­ból a célból, hogy ez az összeg azoknak a vármegyei tisztviselőknek jutalmazására szolgáljon, akik a háború alatt kiváló buzgalmat fejte­nek ki a közigazgatási teendőkben. A kormány ma küldötte vissza a vármegye közgyűlésének ezt a jóvá­hagyás végett hozzá is felterjesztett határozatát s a legnagyobb megle­petésre a határozatnak csak két első intézkedését hagyta jóvá. A vármegyei tisztviselők jutalmazásá­hoz nem járult hozzá. Igazán teljesen érthetetlen ez a miniszteri döntés, amely szerint a megye a maga megtakarított pén­zéből jutalmazhat pénzügyi tisztvi­selőket, de a saját tisztviselőit nem jutalmazhatja. ?iatuiriában egyre ismétlődnek a támadások Rigánál megélénkül! a harc. (Saját tudósítónk táviratjelentése.) Berlin, október 12. A nagyfőhadiszáliásról jelentik: NYUGATI HARCTÉR: Rupprecht bajor trónörökös vözértábornagy arc- vonata: Flandriában tegnap a tüzérségek tevékenysége a partvidé­ken és a Houthoulsti erdőnél folyó erős tűzharcra szorítkozott. Az éjen át Lystől a Menin—Yperni országúiig terjedő harci szakasz erős tüzhatás alatt állott, amely ma reggel egy csa­pásra pergőtűzzé fokozódott. Ezután széles szakaszokon uj ellenséges támadások következtek. A német trónörökös liadcsoportja: Soissonstól északkeletre és a Maastól keletre a tüzérségek harci tevékenysége nagy hevességre fokozódott. Vauxaillonnál erős francia felderitő csapatok törtek előre. Visszavertük őket. Samognieuxtól keletre a 344-es magaslat keleti lejtőjén helyi gránátharcokra került a sor. KELETI HARCTÉR: Rigától északkeletre és a Zbrucz mentén a harci tevé­kenység élénkebb volt mint az előző napokon portyázó osz­tagok ütközeteinél számos fogoly jutott kezünkre. MACEDÓN ARCVONAL: A monasztiri medencében és a Cserna hajlásban az üte­gek mindkét részről időnként erős harcban állottak. A Vardar jobb partján egy an^ol század támadása a bolgár vonalak előtt meghiúsult. Ludendorff, első főhadiszállásmester. Hegszfint a dohánygyári sztrájk. Eger, okt. 12. A dohánygyári munkásnők sztrájk­ja már-már jóformán megszűnt és a munkásnők s az igazgatóság a békés megegyezés utján haladnak. Az ellentétek is hovatovább kiseb­bek lesznek; a békés megegyezés „egy“ nő személye körül forog, aki — amint már azt az Egri Újság megírta — nem akart az egri do­hánygyári munkásnők szociálde­mokrata szakszervezetébe lépni. Munkatársunk érdeklődött a mun­kásnők követeléseiről. — Követelésről nincsen szó — mondották többek között — mi a jövőt akarjuk biztosítani, mikor a szakszervezetbe léptünk. A belépést , egy munkásnő megtagadta. Ez volt ; az oka mindennek. Mi nem akar­tunk sztrájkolni. Maeriz Lajos igazgatót föikeres- ! tűk, aki a következőkben nyilat 1 kozott. — Ez a sztrájk nem egyéb, mint demokratikus eszmék ferde felfogása s azoknak téves magyarázása, értei­I mezése. Munkatársunk megjegyezte, hogy 1 a munkásnők sírva panaszkodnak, hogy katonai karhatalmat rendeltek ki ellenük. Az igazgató így válaszolt : — A situatio olyan megdöbben­tően komoly és életveszélyes volt, hogy kénytelen voltam katonai se- gttséghez folyamodni. A munkásnők ma már dolgoztak, de a tegnapi bérüket is követelik, j Harctereinken a helyzet változatlan (Saját tudósítónk táviratjelentése.) Budapest, október 12. A helyzet csekély harci tevékenység mellett mindenütt \ változatlan. A vezérkar főnöke. Elfceraihetetlenoefe lát­szik a válság a feor­másvbaa. Vázsonyi lemond. j (Saját tudósítónk te'efonjelentése.) Budapest, okt. 12. 5 Politikai körökben az a hir, \ hogy a Vázsonyi féle kérdés i a lehető legjobban élére van ! állítva. Vázsonyi beadja le- l mondását. Megfigyelték, hogy a miniszterek a temetés alatt rendkívül kedvetlenek voltak, még szót is alig váltottak egymással. ä német bnvárhajób arankája. (Saját tudósítónk telefonieientése.) Berlin, okt. 12. A Wolf-ügynökség jelenti: Tengeralattjáróink az Atlanti óceánon számos gőzöst és vi­torlást sülyesztettek el, amelyek értékes szállítmánnyal voltak megrakva.

Next

/
Thumbnails
Contents