Egri Ujság - napilap 1917/1
1917-03-13 / 71. szám
2 E G R I U J S A 0 1917 március 13 Kmimti hizd&mmbér i Td^b ízben élénk tüzelés és előtéri tevékenység mellen még nem volt nagyobb hard esemény. lüa>ett«i&niai 3£s*ov«»&naal: Az Ochrida és Prespa t6 között vonalaink előtt kisebb harcom folytak. LwIefNisrfi, ds# föfe Jtz angolok elfoglalták Bagdadok London, márc. 12. Hivatalos felentés szerint az angolok vasárnap elfoglalták Bagdadot. Az angol csapatok csütörtökre virradd éjszaka meglepetésszerűen átkeltek a Djaiak folyón s a folyó jobb partján erős állásekat építettek. Ezeknek vedelme alatt hidat vertek a Tigrisen s átkel lek a folyón. Bagdadtól délre bukkantak ellenségre, «melye S kilométerre visszavetettek. Az angolok pénteken 6400 méternyire megkó- zeitették Bagdadot. Szombaton 7800 méternyire Bagdadté! kivetették az ellenséget védelmi állásaiból s vasárnap reggel megszállották Bagdado. Inierpelltció a sises kizétetaeési hisettMágréi. A képviselékáz ilése Budapest, márc. 12. A képviselőház mai ülését Szász Károly alelaök fél négy órakor nyitotta meg s bejelen- tette, hogy Apponyi Albert gróf sürgős interpellációra kért és kapott engedélyt a közös közélelmezési bizottság dolgában. Azután folytatták a minis;* terelnök jelentésének vi áját. Eszterházy Móric gróf és Ostfy Lajos személyes kérdésbe! szólaltak fel. Majd Ghillány föld- mirelésügyi miniszter rövid replikája után Pallaviczini őrgróf félremagyarázott szavait igazította helyre. Ezután Balogh igazságügy- miniszter nyilatkozott a hazaárulás! perekben követett eljárásról. Bethlen Istvánnak kijelentette, hegy a polgári s katonai hatóságok a legnagyobb szigorral járnak el ezekken az ügyekben. Több mint 1000 egyén ellen folyik az eljárás s a bíróságok a legnagyobb buzgalommal de kellő tárgyilagossággal teljesitik kötelességüket. Simonyi Semadam Sándor és Gieszwein Sándor szólalt még fel ezután, majd fél hét órakor áttértek az interpellációra. Apponyi interpelláció - jára a miniszterelnök azonnal válaszolt. Kijelentette, hogy közös közélelmezési bizottságot szerveztek, amely közvetlenül a királynak van alárendelje. A bizottságban Magyarország és Ansztria polgári és katonai tényezői vesznek részt s a célja az egység megteremtése a polgárság és katonaság élelmezésében és ellátásában. A bizottság csak informatív szerv, amely nem dönt csak felvilágosításokkal szolgál. Felolvassa azt az átiratot, melyet ebben az ügyben 4 intézett az osztrák kormányból. Az átirat német nyelvű. Ezt a balodalon kifogásolok. Tisza kijelenti, hogy helyesebb ha az 4 német átiratát olvassák el jól, mintha valamelyik osztrák miniszteri tizztvise!4 rosszul fordítja is a magyar átiratot. Apponyi a választ nem veszi tudomásul, mert a bizottságot nem a törvényhozás hozzájárulásával szervezték és mert a vonatkozó királyi kézirat nincs ellen jegyezve. Ezután Mayer v. dön összeférhetetlenségi ügyében sorsolták ki a bizottságot s ezzel az ülés véget ért. — Ismét magas ártea sernek temyit, rém tfssmrt, tesgol doUML (W—w Qtm thMitse KAMM? Bemm-mm. Véres zavargások Pétervárett A katonai parauciuoltság proklamációja. fiiját htdáettósk Páter vár, márc. 12, Félhivatalosan jelentik: Á rendkivtli havazások miatt komoly zavarok álltak be a vasutak forgalmában. A nép a fölött való félelmében, hogy a készletben levő kevés kenyér is elfogy, eriszakkal igyekezett kenyérhez jutni. Kttlönöeen az alsóbb néposztaly asszonyai idéztek ell nagyobb zavarokat egyes városrészekben. A katonaságnak azonban sikertlt elnyomni & zavargásokat, mialött azok ke> molyabb jelleget éltbottek volna. Pétesvár, mára. 12. A R«nter ügynökség jelenti : Chava'ev Szentpétervár katoaai parancsnoka a következő proklamáeiót közélte:! A legutóbbi napokban előfordult zavargások és erőszakosságok, katoaai és rendőri ssemélyek ellen megkísérelt támadások, valamint tilalom ellenére az utcákon tartott gyülekezések következtében figyelmeztetem a lakosságot, bogy a oeapatok parancsot kaptak arra, hogy fegyvert két használják és semmitől se riadjanak vissza a főváros rendjének fentar- táea érdekébe, A lepek jelenleg Péter- várott nem jelennek meg. A közúti vasút Izemét beszüntették. ■■ ■— Tervek károm s{ mi- ■interims felillitáiárAI. (SsjÉt IvdisMüÉ Mrifmfiitaléti) Budapest, márc. 12. A N«p értesülése saerimt uj minisztérium felállítása van van torvba Téve, úgymint közegészségügyi, késé- lelmesési és közlekedési mini «Steriumé. A kösegées- ságügyi minisztérium már a megvaléeuiás stádiumában van s az élére Klebersbarg Kuné kultuesminiestori áliamtitkár kerülne. A közé- lelmesési miaisztariuin feje bíró Kftrthy Lajos lenne s közlekedésügyi minisztériumé Telaay Kornél a Máv. ölnék igazgatód, vagy Beöthy Láfzié «xanimsztar. Ellenzéki yezérférliak ■ királynál. (tsját tsdochéak teltfonjnieníáss.) Budapest, mára. 12, lilenzéki körökben beszélik, hogy a király kihallgatáson szándékszik fogadni az ellenzék, vazértérfiait. fceg- kézslebb Ká'olyi Mihály, Apponyi Albert é •. Ziohy Aladár grófok kapnak meghívást a királyhoz, Elfoglalt perzsa helységek. ) (faßt tudéritéak taMfeaiakaééee,) Tohsrns, már«. 12. Az arass kormány «rtesi- I tette P«raiát, hogy az orosz í eeapatek Bidijárt, Lemehet, Hansadsnt, Kirgovart éa Daulet megszállották. Felfegyverzett gőzölök nem mebotnek mexleoi kikötőbe. i m* M** miiiii^.-in.) Rotterdam, mire. 12. Az Ewsnisg Post jelenti, Hogy Caranja mexicoi elnök rendeletileg raagtiltetta felfegyverezett harsaké deiaii gőzöaékaak mexicoi kikötőkbe való befutiaát. ! Három-négyszáz áldozata van s pétervárl zayargásoksak. j (Saját tudéaföak taMoajateotées,) Berlie, márc. 12. A Vorsiche Zeitung jelenti Stek- hoimbél, hogy a hétfőn éa szerdán éhség miatt lefelyt páter* ári utcai harcekbai 300-400- an sebesültek és haltak mag. Áttét féllek, hegy a forradalmi zavargások a vidékre is átterjednek. i — Halálozás. Vettük a gyásxhirt, hogy Hsfaer Pereme az Egri Gőzmalom részvémytársesig főmelnirja, aki mietsgy 10 éva vezette már az tgrí gőzmalom Izemét s ez alatt az idő alatt egy a közösség miit az igazgatóság éa a munkátok becsűimét kiérdemelte, ma délután meghalt. Temetése szerdái délután lesz.