Egri Ujság - napilap 1917/1

1917-03-11 / 70. szám

4 ü R l U j S A 0 1917, március 10 — Központi fűtés Egerben. Miiyen kellemes dolog az, ha nem kell lakásunkban gondoskodni a fa és szén beszerzésről, ha nem szükséges rendellenséget és piszkot csinálni szobánkban a kályha körül, hanem készen kapjuk a kellesse«, egyenletes, egészséges, tiszta meleg levegőt. Ezt pedig úgy érhetjük el, ha olyan helyiséget keresünk fér, ahol élvezhetjük a központi ffités előnyeit. Ma délután tehát ne füt- sünk be otthon, hanem menjünk el az Uránia Mozgókép Színházba, ahol a 6 és 8 órai előadások mű­sora a következő. A szerelem utjai, három felvonásos bűnügyi szerelmi regény, főszereplő Hedda Vernon. Teddy a strandfürdőben, vígjáték 2 felvonásban. Bolgár lovasság, is­meretterjesztő. Apró hirdetések. Saladat és venni, lakiét kivenni és ki- '<« adni ssütndókosók, valamint illést el- óhajtók próbáik ózzanak » lapban sx apróhirdetések között hirdetni, mely széeserint 5 (ill., kövér betűből szedve IO fillérbe kerül É rsek-u. 8. és Szvorényl-utca 7. ss. hasak szabad késből eladok. Érte­kezni lehet Kkasszany-u. 19. Ugyanott trágya ia kapható. B udapestről hozott m'i háilfi szoba be­rendezés eladó. Szvorónyi-ut 48. Kis •~ó* csengetni. A z Egeden 2 hold szántóföld óladé. Tm­dakozódui lehet S«ép»s»soayvClfy- ntea 8. szám. ^jtófc, ablakok eladók. Cim a kiadóban. H áz, mely áll mellékhelyiségekből 8 szoba 2 koayka és szabad kaiból eladó. Ks asszonya. 20. H a nálam osztály sorsjegyet vesz biitos, hogy főnyereménye lesz, Engländer Adolf iönyv- és zenemű kereskedő. F est, tisztit mindennemű úri és női rabokat, fügönyöket, kézire unkákat stb. Iluszár óluiáiy loauaezi festő, fiák- üzlete, Egrr, Dobo-uíc. 2j. K iadó aégy szobás úri lakás május’ ■ esetleg augusztus elsejére- Symná- ziutsi-ut 4. K aszálót és lucernást keresek nyíri használatra. Cim a kiadóhivatalban. "risiruő házakhoz «jialkozik. Psenrts- utca 11. J. Száj ka V. J K ét szobás utcai lakáa kiadó Kohári utca 1 l. K ijdó zsákmányba vasy felébe jéteraé szőlő. Cím a kiadóban. V idAkf jegyzői irodába, négy p olgárit végzett hölgy teljjs ellátás sál fölvé­tetik. Cim a kiadóban. túladó a Yeríszaía 4. számú bíz, msly- ™ bsn van felszerelt kováeamübsly, kerékgyártó műhely, 4 szoba, 4 konyha, kam a és félazerok. Értekezni lohst Bir4 ■válnsAnnál óbb házból való leány kát kis gyer­mekhez fölvétetik. Petőfi u. 10. május 1-re Cgy hold, vagy másiái hold szőlőt *“» meg Vitelre keresek. Cián a Mádéban. áfgy varrógép eladó. Óim a kiadébaa. J ó állapotban lévő hasznait boros hor­dókat veszek. Cim a kiad 5 hivatalba*. E gy használt nyereg eladó. Óim a kiadóban. ________ K e rősek uéháiy hold iucernaíöldet nyári használatra. Cim a kiadóben. 1Q | A éves fiú szolgánsk felvétetik. Oim a kiadóban. peresünk olv munkásnőket, kik köayv- r* kötészetben >*sgy nyomd ábau alkal­mazva voltak. Dobónvorada r -t. peresünk kifutó leányokat Dobó-nyom- j Ijőgrl Újság kihordásához fiukat azon- ; ^ hal felvesz a Dobó-nyomda r. t G rsmofín nsgy oleiérss haaglemozek- j kel eladó, i.’j, Bstkaynftl. ^ladó ez Agárdi-dülőbea egy darsb szőlő g-ümél-söísel. Értekezni lehet Kspia u-. 8. sz. E ladó Széchenyí-ul 57. szám cipész üsIsHen, iiiem abbanhagyáea miatt : egy jókatba* levő kaszáéit eiliader és . egy si»* gép: Tudateaédai a eimaett > helyen. V arrodába eürgősan 1 vogy 8 tanuló- l leány kersstotik. Kovács János-utea j 2. szám. ___________________ . : 1 | P aphagyen hárem hold szája tóföld «gyet kint is bérbeadó. Só* Gazsi Donát-ul 10. Eaffiát pótló szőlőkötözésre kiválóan alkalmas @I&érendő »tiéd papi ból késs fiit fonalat gyárt a Hungária aradi pamutárugyár R.-T, árad. Ugyanott papirszövetből készült szaimax^á- kok és svéd papírból készült kiváló minőségű spárgák kaphatók. — Mintázott ajánlatok ^ X készséggel küldetnek. jf E ladó 800 métermáisa bnrgusAiai te­htnrépa, fcksbb céazletokbsu is. Cim a kisd.hivaíalbim, Rufern lemssokkol olasos óladé. Cim a kiadébzn. H ásvecatőaőaak, vagy anya aok ajánlkozik. Oma 20. L esa. ajtó 3, sz. holvottos- Széoheayi utsa Figyelmeztetés a saját üzemi! villinyvilágitásra. Eladó egy drb. 12 Ampéros dynamó a hozzávaló tar­tozókkal együtt. Különösen ajánlható malmok részére. Továbbá elvállaljuk a dyiiamó felállítását és a teljes villany­felszerelést. Úgymint csengő és házitelefon javításokat. Csillárok állandóan nagy választékban kaphatók. B.i>*iN«»r lei*»ez SS.*1 EGER, Széchenyi ut 42. szám. *•*5« *BSW£<^^l*.aUM«»KM8£rS*-. _______ Györ­gy é.y-utca 9. és 8—5 *zámu házak. Cim • sisáébiváialbsn. f ényképnagyitás bármely fénykép után. Széchenyi-u. { 19. Reáliskolával j koronáért zsTiJSS Menetrend Rnditp —Eger vonulóik 500 K-át fizetek Üisek, hR az én „Ri«- Balzsam“ gyöké.pu adóén- Z%T~~?:Jtyu**z9m»tÍ, íZt­ímöicseit dg s za- |ruiíá:tyái*- 3 asp platt fájd alatt né!- Isti el nsm t - voü’.ja. agy téfaiy ára jéíállé- levélíal «gyttt K 1 71, 3 tégely K 4 — • mely K « SS Szám talaa köszöni ét elismarilevél Kemény, Cuu 1. poétafiók 12/203 ' Budapestről Füzesabonyba Füzesabonyból ! Egerbe I Egerből Füzesabonyba Füzesabonyból Budapestre lr indul 655 200 6» érkezik 1021 428 1035 indul 10» 512 I 1247 érkezik 1115 557 132 i; kiitl 1034 300 : 93i érkezik 1115 3® ! ioi2 indöl 245 355 1048 érkezik 65Ő 815 105 10** 4« 5* 3« 4M 5« 85* rlht, sflmört legbizto sabban elmulasztja a BARMA ZSÍR Ki* tégely K 1.60, nagy tégely K 3.—, családi adag K 9.—, utasítással reo- delhetö: Dr. Plesch E. „Korona® gyógytárából, Győr. ^ szállít |! Ehrenwald Béla Q fatermelö cég ^ 9 kB ponti irodéj« I Budapest, Vili. g Aolwéria-tér 14. g Raffia, papirspárga gazdasági és kerti­vet emény magvak kaphatók, előjegyzést is elfo­gadok. Vizmentesponyva vételét már most, míg készletem tart ajánlom. L bq Nándor. » Dobó IätSü-aytrnd« réiwvfaytirwuAíMB, Égert***

Next

/
Thumbnails
Contents