Egri Ujság - napilap 1917/1
1917-03-02 / 61. szám
2 1917. március 2 ü R 1 U SÁG szólal fel. Beszéde végeztével az ellenzék zárt ülést kér, a mely fél 8 óráig tartott. A zárt ülés alatt a bal oldali folyosón thire terjedt, hogy Zichy Aladár grófnak nem en gedték meg, hogy beszédét elmondja. Szmrecsányi György kijelentette, hogy sürgős interpellációt jegyez be ebben az ügyben. Vita közben a jobb oldali folyosóról az a hir érkezett, hogy a munkapárt fog zárt ülést kérni. Tényleg mikor az ülést újból megnyitották, Tisza miniszterelnök a következőket mondotta. A szavazás alatt jutott tudomásunkra, hogy Zichy Aladár beszélni akar. Sem a kormánynak, sem a Háznak nem áll érdekében, hogy a felszólalásnak útját állja, ennél fogva a házszabályok értelmében újabb zárt ülés tartását kérem. Az elnök a zárt ülést elrendelte, amely 8 óráig tartott. A zárt ülés után a vitát megszakitották s rátértek Baty- tyányi sürgős interpellációjára, amely lapunk zártakor még tart. A Snsita-vötggbeu trős román támadást v«rii«i visssa Sikeres harcok u egém máz freatei i Beite-Zelióo szétrombolt«! as olaszok iiiiuti. Méí@r jai öntése. (pimi a aajtéosktáíy*.) Budapest, március 1. 0bv&úti6s í döntés.) Italé«« hmstaeMécn ■ackonaen fnértáboraagy baáooopor^a á Buzsu $or&#>aíá?.éi nyugatra és Famrdtél északra a vasat meaióa aá eiteuség előretörései meghiúsultak. Jóvtoef fShoroflf vezérezredes arevonals: A Susiia. völgyben a rosuágtok trősebb tüzérségi előkészítés alán meginditet heves támadását feissí- harcban telje -ta vissaiivert&k. Daraavatrátói északra mjtaltiitfisk egy $ras£ századén és sxétugrasziotfn'g. azt, A Meatleanesti állásaink elit« laiéntí előretörés eredniéeytele« veit Upttt bajor berooa vwérléberiegy hmámmt—Hfi; Heiyeekint élénk tftsérségi tevékenység. •bon harisaifötér t A teagermeüéki arcroaal egyes 'szttkasssi*, továbbá a Piöckea és Toesls szakaszuknál a tisérstgi hare éiéai&ebb vált. Toiineiaíő! északnyugatra a 89 ste. gyalogezred egy járőre a Q tár le közelében lévé ellenséges árkokból 14 foglyot szállított be. A Mente Zefeio vidé ■kén a 3 ik száma császári királyi Laadvebr gyaleges- ifed roham járőrei a héba ásett alagutakon kérész űl benyemnitak az állásba, melyet szétromboltak és az ellenségnek tetemes véres veszteséget okoztak. Délkeleti haémhitéri Nem volt említésre mélté harci tevékeny séf. MStar* Lnáendorff jeJshfcéss (K»sü a miniszterelnikség sajtévwtáiya.) BerÜn, máreins 1. A aagyíéáftdi€®áíásárói jelentik: delel bobou^fér-s Upét borong veeérlébireagy harooeeabi Nincs lényeges esemény. Sé»»et fő&e*«©©t$ »«lérestredea mp&vmm'm % Az Erdős Kárpátokban nagy hóesésben csak a Bisz riczátóí keletre fekvő magaslatodon volt élénk tüzérségi tűz. A viiepntnai úttól északra az oroszok reggel ismételten támadást intéz ek a tőlük elfogta t á lások ellen. A Planitz és az Ojtoz völgyben kisebb előretöréseket, m Susir és Putna vá gy közti magiatokon pedig nagyobb erők támadását vertük vissza. ümekomáNKi voaértMlio^nagy lisdö«sipas^ia i Faureinéi, Focs mitói északra és Görbülni! a Szereik mentén elűztünk orosz portyázö különítményeket. Macedón srovonáli Nincs kft öaős esemény. A Paralovoiól keletre a Cserna hajtásban lefolyt olasz támadás visszaverése alkalmával II tiszt és 31 főnyi legénység maradt kezünkön. LudendtoHfj első főttediszáüásttiesler. As Atters két partján temserften kiftrítettéá a németek legtlső vonatukat ki eUmtg bob veit* cszro nt a moxdBÍatot. leghiniBií timidások Frauoisaál é* YalUyaS. á laas Bfogati putriján «érnél tttxéraag arirajáb*s «fejlőit egy lésitiié tósadásf. (Sösií a naíni^slereinikség sajlóeiMoíalys.ji Berlin, márc. 1. A sagyfdhaöi&aéllásrél jätend k: Az Ancre bét partján néhány nap előtt, kfilőads okokból önként tervszerftieg kiürítettük legeiüiső á fásnak egy részét és a védelmet egy másik, előre elkészített vonalba helyeztük át. Az ellenség nem vette és re mozdulatainkat. Ügyesen ievékeeykedő u évédeink megakadályoz* táá a habozva előre buszé ellenséget a fői dőit főldszegéiy harcnéikflli birtokbavételében. Ezek a gyönge osztagok tulerőtámadásaira parancs folytán kitérve, jelentékeny véres veszteséget «»óztak az ellenségnek és eddig 11 tisztet és 154 főnyi legény* séget fogtad el s 4 gépfegyvert zsákmányoltak és még ma is uralják állásaink slőtsrét. Az angolok erős tüzelés után tegnap a regglei órákban Le Francoisnál és Vailiynél támadtak. Le Francoisnál akadályaink eiött-, Vailiynél, ahol éjjel is megismételték, hözelh&rcsan hiúsult meg a támadás. A benyomult ellenséget ellentámadással kivertftk, miközben 29 embert elfogtunk. Két tűz- teriietre szorítkozó részen angol lövéezfészkek keletkeztek. A Maas nyugati partján a franciák reggel támadásra készülődtek. — Megsemmisítő tüzelésünk megakadályozta ennek keresztftlvitelét. I ndsnésrff, etsé MhaMssáNásumter brSSiShHfc Lao^^ ^rneml — lemét magas árban veszek Orfenajrad, régi dhuert, z ’ogeá- daláhat. Owbmi Óéra ékszerész Káin* Zadén-me*.