Egri Ujság - napilap 1916/3
1916-12-02 / 333. szám
1916 decernber 2 G fí i U \ 3 már emliietíük az Egri Újság adott hirt. Kilenc óra után érkeztek meg hozzánk fővárosi tudósítónk táviratai, ame;yek mindarról értesítettek, amit eddig sz időpontig a rettenetes szenzációról tudtak. Mi azonnal a szokásos rendkívüli jelentéseinkben függesztettük ki ezeket az első híradásokat ts azután sz egész délelőtt folyamán állandó összeköttetést tartottunk fel a fővárossal s az eset minden ujsbb fázisáról nyomban tájékoztattuk a közönséget. Voltak-e egriek a bécsi íi;i-ál vonaton ez érdekelte] természetesen legjobban az egész várost, amelynek egyébként teljesen nyugodt kedélyét felkorbácsolták a borzalmas szsren- cséileriség izgalmas hírei. Az Egri Újság kifüggesztett jelentése' előtt nagy csoportokbnn verődött össze a kiváncsi publikum s az első gondolata mindenkinek az volt, hogy egriek is lehettek a szerencsétlenül járt vonaton. Érdeklődtünk a dolog iránt s nyert értesülésünk szerint azok az egriek, akik a király temetésén voltak Bécsben, elkerülték a katasztrófát. Keg'evich Gyula gróf főispán, Okolicsányi Lajos országygyülési képviselő és Borhy György udvari tanácsos a legelső vonatta! együtt jöttek haza Bécsből. Keglevich főispán, aki gondolta, hogy a katasztrófának hire megy, megnyugtató táviratot küldött haza péíervázárai kastélyába, amiről a grófné az alispánt még a délelőtti órákban értesítette. Szmrecsányi Lajos dr. egri jjérsek pedig Bécsben maradt s igy ő is szerencsésen elkerülte a katasztrófát. Ujsbb részletek a katasztrófáról (Saját tudósítónk ielefonjelentése.) Fővárosi tudósítónk este a következő részleteket közölte a herczeghalmi katasztrótárói: A katasztrófa áldozatai. Délután 5 órakor jelentik Herczeghalomról: Herczeghalmán a vasati sínpár melletti árokban egymás mellé fektetve 65 roncsolt hulla fekszik, a megrázó szerencsétlenségszegény áldozatai, a 66-ik Thallóczy, akit Budapestre szállítottak, A kiküldött bizottság délután agnoskálta a holttesteket. Sikerült csaknem valamennyinek a kilétét megállapítani. Leginkább szabadságolt <atonák és más népbeliek. 1 Ferim ez József intézet kecsija. Amint az esti lapok megír- ! ák a katasztrófa alkalmával a \ össze zúzódott a Ferencz József | fiúnevelő intézet egyik növen- \ déke Éltető Dániel VIII. osztá- j lyos növendék is életét vesz| tette. j Zilahi Éltető Dániel egy dus- j gazdag erdélyi földbirtokos \ egyetlen fia, akinek az apja : jj sógora Urmánczy Nándor kép- íj viselőnek. A 17 éves fiatal em- i bér most került volna sor alá [ s “kérte Urmánczyt, hogy a I marosvásárhelyi 9-ik huszár- I \ ezrednél szolgálhasson, ahol I j bátyja is szolgált. Rajta k-vül ! ; még az intézet 4 növendéke \ | sebesült meg. I í A gyorsvonat vezetője a j katasztrófáról. s A 3. sz. bécsi gyorsvona- j tót Vida János, egy kipróbált j rég: mozdonyvezettő vezette, j • Vida nem vesztette el lélekje- j I lenlétét. A katasztrófa alatt is | a mozdonyon maradt, erősen ; | megkapaszkodott és csodálatos- j j képen sértetlenül megmenekült. ■ ; Vida a következőket mondja el ; a katasztrófa történetéről. \ Mikor Herceghalom előjelző- | jéhez közeledtek, az előjelző ; nem volt kivilágítva. Csak mi- ■ kor egészen közel ért az előjelzőhöz, akkor áll apíthatta meg, hogy az előjelző a menet meg- i lassítását parancsolja. Ekkor 76 kilométeres sebességgel haladt. j Fékezni próbált, de a fék nem fogott. Újra fékezett és sikerült a féket működésbe h&zni s a menetsebességet 20 kilométerre csökkenteni. Ekkor ellengőzt adott s eközben történt a katasztrófa. Tisza jelentette a királyfink a kát asz tréfát. Bécs, december 1. A katasztrófáról még korán reggel jelentést tettek a Becsben idő2ő Tisza István gróf miniszterelnöknek, aki rendkívül megvolt rendülve s í midőn Thhllóczy haláláról értesült, ! részvétét fejezte ki Burrán küiflgy- ; miniszternek, aki jelenleg a közös pénzügyminisztérium vezeiéje. Tisza a délelőtti audiencián a ki ráiynak is jelentést tett az esetről, ; aki Thallóczy halála fölött szintén részvétét fejezte ki a közös pénzügyminisztériumnak Az Egri Újság mindéig síáfHsitétiáS és ééhm. knpkitíó. M Egri Újság tudósítása? pontosak és érdekesek. i Levél az oláh harctérről. Craiova beréíeJa, — Buza- yetések és petróleum források. — Megoidjái a román kérdést. Eger, dec. 1. ; Érdekes levelet küldölt most Egerbe egyik 12. honvédgyslogez- redben szolgáló barátjának e-y lu- gosi ügyvéd, aki jelenleg az oláh harctéren küzd. Craiova bevételéről szól ez a levél s vázolja a román harctér várható eseményeit, amelyek azóta tényleg bekövetkeztek és ma már történelmi tények. A levélnek a nyilvánosságot érdeklő részeit a következőkben közöljük. Krajovának Petrozsény felől való megtámadása és bevétele, a világ- történelemnek egyik |legzseniálisabb fogása volt, mert az oláh bácsik Krajovát Orsóvá felöl és esetleg a Duna felől akarták védeni, s ez a tervük nemcsak hogy befagyott most, de még a Krajova és Orsóvá között álló román sereg is el van veszve! mert azt most Fatkenhayn hátulról fogja megtámadni, amely aldalról az teljesen védtelen. Meglássák mekkora kalamajka lesz ebből még a legközelebbi napokban, milyen szépen nemsokára Turn-Seve- ria is kapitulálni fog, mert ez az országrész most teljesen el van vágva a többi Romániától. Most már én is hiszem, hogy Romániát teljesen le iehet majd verni. És mennyi sek gyönyörű buzave- tés fog ott a katonáink kezébe kerülni. Az egész országrész Krajováig csupa gyönyörű ssép sík, fekete föld, olyan mint nálunk Torontál - bán. Csak azt bírjuk mi és a németek megtartani, akkor nem kell félni a jövő évi búza miatt. Úgy nézem, hogy Hmdenburg még sok keserű meglepetést fog okozni a mi ellenségeinknek, a sógorom tegnap jött haza Erdélyből a gyimesi szoros vidékéről és nagyon éidekes dolgokat beszélt el. A egész támadási szisztémánk megváltozót gyalogsági harcok alig vannak, ha nem ahol a románokat ki kell füs tölni, neki állítanak százszámra min denféie kaliberű ágyukat, két órai pergőtűz és még távcsövei sem talál több románt a látóhatáron. így verték őket ki úgyszólván egész Erdélyből roham iépésben, két nap alatt 140 kilométer távolságnyira a keleti szorosok felé, sőt azokon túl is. Agasuban még mindig erősen benne vagyunk (a sógorum épen onnan jött) sőt bátran tovább is mehetnénk, de az a parancs, hogy ez a sereg várja meg mig a többiek is előbbre jutnak az űzi, ojtozi, predeáli és íörcsvári szorosoknál, arra van Caaipina, KirályP a* Uránia Mozgókép Színházba* szombaton én holnap vasárnap Az előadások ma 6 és i fái 8 órakor kezdődnek. | Felemeli helyáraki! Bemutatásra kerül legelő- ! szőr a Monarchiában ki- \ zárólagos joggal felsőbb j hatósági engedéllyel 2 ; héttel a Mozgókép Otthon j előtt: j A király! imája...! Lélekemelő hazafias zenei filmköltemény négy felv. | | A zenekiséretet kiegészi- í I tett zenekar látja el. jj Karnagy: Kiss ISeisS íj budapesti hegedűművész, i 5 Jegyek mind az öt előa- jj dásra előre válthatók a l . SMoagif&gsdlélse}*. ' § Felemelt helyárak!! £ ____ ____ i