Egri Ujság - napilap 1916/3
1916-11-14 / 315. szám
1916, november 14, E Q R 1 U J S A 3 szédbe ereszkedtek gazdájukkkal s ilyenkor fenemód dicsérték saját hadseregüket, felszerelésüket, amive muszáj győzni. Az oláh vezérkar különben először egy szállodába szállott, de poloskásnak találták és megbüntették a tulajdonost, aki poloskáinak köszönhette, hogy megszabadult tőlük. A szállodából aztán Persiánhoz kerültek, kinek elegáns, modern lakása megtetszett nekik. Az oláh tábornok és tisztjei [politizáltak nagyon szidták Vilmos császárt és Tiszát, sőt amikor panaszra mentek hozzájuk, ezt mondták: Köszönjétek Tiszának. . . . Jött a nagy futamodás és 18 napi uralom után utolsónak az oláh tákornok távozott seregei után Székelyudvarhelyről. Pár szó a vegyes éjjeli őrségről A vá os feözhtetonsága és a katonaság. Eger, november 13. A közigazgatási bizottság mai ülésén szóvá tette az alispán, hogy Egeiben az utóbbi napokban megrendüli közbiztonság helyreállítása érdekében a város vegyes éjjeli ■őrséget szervezett, amely tényleg eredményes működési is teljesít. Az Egri Újság pár nappal előbb már ismertette is ennek a vegyes éjjeli őrségnek egész szervezetét s szolgálatának beosztását is. Mikor azonban az alispán mai bejelentését a közigazgatási bizottság előtt megtette, tulajdonképen már meg sem volt ez a vegyes éjjeli őrség. A katonaság ugyanis utóbb már nem küldött őrséget s így az éjjeli őrség kizárólag a polgári őrsökre maradt. A rendőrség aztán úgy intézkedett, hogy a polgári őrök szolgálatát osztotta úgy be, hogy bár csak este 9 órától kezdve a város egész területén őrséget teljesítsenek. A katonai állomás parancsnokság úgy intézkedett, hogy vei váltva, egyik éjjelre a honvédség, a másikra a közös hadseregbeli katonaság adja az őrséget. A honvédek egyetlen egyszer sem jelentek meg őrségen, s utóbb a közösök is egészen elmaradtak, anélkül, hogy arról a várost bármilyen formában értesítették volna. A katonaságnak ez az eljárása teljesen érthetetlen. A rendőrség csaknem teljes számban katonai szolgálatot teljesít, s az arra alkal masak katonáskodása folytán polgári őrséget sem lehet alakítani. A katonaság volna jíchát hivatva a város közbiztonságának fentartására főleg ekkor, mikor, mint a legutóbbi betörés is bizonyította a Jcözbizíon sági állapotok rosszabodását főleg a katonaság révén betelepített megbízhatatlan elemek idézték elő. HÍREK. — A vármegyei bíráló választmány ülése. Hevesvármegye állandó bíráló választmánya ma délelőtt féitizenkét órakor Keglevich Gyula gróf főispán elnöklete alatt ü’ést taitott, amelyen a vármegye jövő évi legtöbb adófizetőnek vég- ! leges névjegyzékét állapitolták meg. A megállapítás alapján a névjegyzék összeállítása most folyik az alispánt irodában, úgy, hogy azt már pár napon belül közöltjük. Eger, nov. 13. — Tábornoki kinevezés. A novemberi katonai kinevezések közt olvassuk, hogy a király tiszabeői Hellebront Antal ezredest vezérőrnaggyá léptette elő. — Hősi halál. Halottak napján a csillágporos hadak utján, melyen a hagyomány szerint Csaba királyfi serege száguldott a szorongatott székelyek segítségére, megtért a hősök társaságába egy egri fiú Horváth Ferenc, főhadnagy, egyébként a 3., legutóbb a 300. honv. gy. ezredhez beosztva, mely egyik győzelmet a másik után aratja a véres erdélyi hegyek közt. A hős főhadnagy, aki már kétszer küzdött az orosz és ugzancsak kétszer a nehéz olasz harctéren, mindannyiszor szerencsésen kigyógyulva az itt szerzett sebekből és súlyos betegségekből, leg- utókb résztvett abban a diadalmas offenzivában, amely Nagyszebenből indult ki s Brassón át vifnrozva, a románt az ország határain kivetette. . Végre egy gránátszilánk Aruga közelében halálra sebezte. Brassó az élete virágjában elhunyt főhadnagy j iránt megkapó gyászmenettel fejezte ki részvétét. A fölötte tartott gyász- j beszéd kiemelte, hogy ő volt az, aki századával elsőnek nyomult be a felszabadított Brassóba, ahol is a határtalan lelkesedés és *az egyetemes hála becéző nyilvánulísai vették körül a halál ifjú és hős vőlegényét. A Signum laudis tulajdonosát a vaskereszí épen azon a napon örvendeztette meg, amelyiken a halálos lövést kapta. Holtteste egyelőre a Cenk tövében pihen, ugyanazon hegy lábánál, melynek erdős ormáról egy honfoglaló magyar óriási szobra mindennél kifejezőbben hirdeti, hogy ez ország fiaiban megvan a képesség megtartani azt, arait az ősök szereztek. — A színházi bérlők érdekében Írjuk ezt a pár sort. Amint lapunk mai száma is értesítést ad róla a Városi színházban legközelebb jótékosyeálu müvészestélyt fog rendezni a 12. honv. gy. e., amelyre már 15-től kezdve jegyeket is lehet váltani. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jegyek előjegyzésénél tekintettel kellene lenni a színház áilaadó bérlőire s ezeknek helyeit bizonyos határnapig fentartani. Ezt a kis előnyt igazán méltányos az állandó bérlők számára biztosítani, mert, hiszen ezek teszik a színház állandó közönségét s jórészt ezeknek köszönhető az állandó színház fentar- tása is. A bérlők jegyzékét a rendezőség a színháznál bizonyára megszerezheti s a jegyek elárusitásánál a kellő irányítást megadhatja. — Jótékony művészestély. Az egri honvédállomásparsnesnokság és Gáspárdy Katinka zeneiskolája november 18 áu délután fél 6 órakor a 12. honvéd gyalogezred elesett katonáinak özvegyei és árvái, valamint az erdélyi betörés által sújtott lakosság javára, az itteni színházban művészestélyt rendez. A rendezőségnek sikerült Zsigmondyné Kabos Ilonka zongoraművésznői erre az estélyre megnyernie. Már egyedül ez a név is elegendő biztosítékot nyújt a sikerre. Zsigmondyné feltűnést keltő zongorajátékával a budapesti zenei élet „starje" lett. Közreműködik még Drumárné Frics Relli asszony, kinek hírneve külföldön is ismeretes. A többi közreműködőnek Csanak Mária, Kartner Gitta és Drumár Lászlónak kiválósága az egri közönség előtt már ismeretes. Az estélynek különös érdekessége Gárdonyi Géza külön e célra szívességből irt prologja, melyei Kövi Gyma író, jelenleg egyévi önkéntes ad elő. Közreműködik még az Egri Dalkör és a cs. és kir. 21. gy. e. zenekara. Jegyek eladását, tekintettel a jótékonysági célra, Szolcsányi könyvkereskedése vállalta, hol 15-étől kezdve a jegyek már kaphatók. — Családi ékszer. Kalandos regény 3 felvonásban. Bemutatja az Uránia ma délután 6 és fél 9 órakor kezdődő előadásain. A regény főszereplői: Hohenstein báró : Rühm ur, Neje: Korff asszony, Oiió, unokaöccse : Pásch ur, Berger Róbert: Brand ur, Mírianne árva: Ralff asszony, Schmidt detektív: Luis Rílph ur. Kiegészítésül színre kerül: Dakar, Seacgal fővárosa, ismeret- terjesztő felvétel. Jaacsi mint életmentő, humoreszk. Jő szimat, móka. Véujegy Harctéren levő sz@retetteinknek küldjünk MODIANO-CLUBSPECIALITÉ hüvellyel készített cigarettákat, hogy lássák, hogy nekik mindenből a legdrágábbak, (egy doboz ára 70 fillér) tehát a legjobbat is választjuk! Egf könyvecske sodorai v^ ló papír (70 lap) ára 12 fillér. Az emberséges ólát ezredorvos iegendáj; A patakfai y! csuda. Eger, nov. 13. kz oláh rémuralom tengor goi gaztette, kegyetlenkedése vérnyo mokka! és borzalmakkal hintett tele útjukat, amin az egyetlen em berséges nyom egy udvarheiyme gyei, patakfalvi eset. Az udvarhely megyei főszolgabíró mesélte el, a; eset ez: Patakfalván az invázió alatt ha lálos betegen feküdt egy szegén] és öreg székely asszony, akihez ai elhagyott faluban, hogy, hogy nem betévedt az ott garázdálkodó kato nák orvosa. A megrémült asszony biztosra vette, hogy mint annyi sok másra rája is kinhalál vár. Ám az ólát katonadoktor megvizsgálta, recepte irt neki, sőt gondoskodott, hogy az Székelyudvarhelyen elkészítsék. Ső’ nap nap után meglátogatta paciensét az oláh katonaorvos és amikoi jött a kivonulás, a futás, elbúcsúzott tőle, jó egészséget kívánt és egy arannyal ajándékozta meg. Szinte hihetetlen az az emberséges, az orvosi szent hivatássa egyező eljárás annak a hordának bármily tagjától, mely aggokat, nőket és kis gyetmekeket gyilkolt a székelyföldén, habár más hadviselő felek közt épen nem megy ritkaság számba az ilyesmi. A megszállott francia területen pl. mindenütt német katonaorvosok gyógyítják a lakosságot, ami katonadoktoraink az orosz földön szintén. Dehogy a védtelen polgári lakosságot gyilkoló és rabló oláh banditák közt akadjon egy ember, csuda, amit fel kell jegyezni. Székelyudvarhelyen Persián János kereskedőnél szállott meg egy oláh tábornok és vezérkara és a tekintélyes örmény kereskedő nemcsak saját vagyonát mentette meg azáltal, hogy ott maradt, de mint Stefani h. polgármester munkatársa sokat tett a város épségbeaíartása javára. Persián árult is az oláh tiszteknek, akik boltját erőszakkal kinyitották, mintegy 35000 leit s amint ő mondja, íz oláh tisztek mindenért fizetlek, 3e vásárlás közben rettenetesen ioptak. De hát ez nem újság. Forrásén pl. az oláh tábornok maga jgyeit és vigyázott, amikor a főispán lakásából kiszedett holmikat szekérre rakták. Persián boltos vendégei néha be