Egri Ujság - napilap 1916/3

1916-09-05 / 245. szám

4 EGRI — Emlékeztető. Csütörtököa sste fél 9 órai kezdettel tartja az Uránia igazgatósága az erdélyi me­nekültek felsegélyezése alapja [javára rendezendő jótékonycélu előadást, melynek értékét nagyban emeli Kállay Miklós helybeli iró ez alka­lomra irt ünnepi beszédje, melyet az Uránia egyik vezető tagja fog elmondani. Nem tudjak eléggé mél­tányolni az Uránia igazgatóságénak ezen nemei cselekedetét és remél­jük, kogy városunk közönsége át­fogja érezni az est jelentőségét és nagy számban fognak részt venni az eíődáson. Apró hirdetések, Eladni és venni, lakást kiveSni és ki- ídni szándékozók, valamint állást elnyer­ni éhajtók próbálkozzanak e lapban az t próhirdetések között hirdetni, mely szó- szerint 5 fill., kövér betűből szedve 10 fillérbe kerül. A z emeleten egy 4 szobás lakás mel­lékhelyiségekkel november 1-ére kiadó. Érsek utca 1. szám. alatt, T anuló fizetéssel felvétetik. Czillér Im­re áruházába. B útorozott szoba konyhával vagy a nél­kül kiadó, Eufon lemezekkel olcsón eladó. Óim a kiadóban. J émenetolti kissebb éjjeli kávéház be­tegség miatt sürgősen átadó, Átvevő meggyőződhetik. Óim a kiadóban. JUlunkáslányokat felvesz a Dobo-nyom 5®' da részvénytársaság. K iadó 35. év óta fennálló étkezde kávé csarnokkal- és boltok is. Fehér Jó­zsefnél, Kaszinóutca. KIagyforgalmu kifőzés eladó. Bővebbet • - Bary, .Központi" szállodásnál. ( i j I egolcsőbban ás legjobban Jöhet étkez- j ni Dobó-utca 81. Reggeli, ebéd, va- | csora kapható. pgy és két lovas fedeles hintó és több- *” rendbeli lószerszámok eladők. Cim a kiadóban. X/örösmarty utca 29. sz. alatt két egy- * másba nyíló teljesen külön bejárata j csinosan bútorozott utcai szoba kiadó. I akás kiadó azennal. Kőt szoba elő- | ^ szoba, konyha, kamra, Oobő-utca 23. veiméiy állást betölteni i Win, ísgbieio- aebhan célt ér, ha a* * Egri Újságban hirdet 1 Üzlet átvétel. Van szerencsém a m. é. j közönséget értesíteni, hogy a í Fő-utca és Szt. János-utca \ sarkán levő Hungária cipőgyár j fióküzletét átvettem j és azt a legújabb divatnak \ jj megfelelő női, férfi és í gyermekcipőkkel újon- i ! nan berendeztem. Minden törekvésem oda fog i irányulni, hogy a n. é. vevő közönség igényének minden í tekintetben megfelelhessek. A n. é. közönség támoga- | tásál kérve tisztelettel | Schneeveisz Sándor. * ssímmemt wTTmt wmm wmmmmimm U j S A 0 14876/916. Hirdetmény! Közhírré teszem, hogy a városi- képviselőválaszlók betűrendben és városnegyedenként összeállított név­jegyzéke, az 1886.: XXII. t. c. 39. §-a értelmében, Eger város közigaz­gatási iktatói hivatalos helyiségében 1916. szeptember 10. napjától 15. napjáig, vagyis öt napon át köz szemlére kitétetik, mely idő alatt a névjegyzéket bárki megtekintheti s a következő öt napon, vagyis szep­tember hó 16—20. napjáig bezárólag esetleges észrevételeit beadhatja. Eger, 1916. szeptember 3. Jankoyics Dezső kir. tan., polgármester. 196. szeptember 4. Hajlmlás ellen lugmentes hajmosó. PixoMn lugmentes kamillahajmosó. oxigénnel. Ciwuco Ára csomagonként 30 fillér. Fürűősó Nemesfeayő, Rózsa, Orgona, Ibolya? Csalódásig hűen utánozza ezen vi­rágok illatát ezeket huzamosabb ideig tar^_ meg, mint az llíatszerpárnácskák. Ára csomagonként 40 fillér. Ha az Öa helyiségében nem kap­hatók ezea cikkek, úgy küldjön bélyegben 30, illetve 40 fillért és hozzá portóra 10 fülért és ezért bérmentve kapja banalón veze megbízható szerek bármelyikét. Készíti: Ciwuco Chemische In­dustrie Berlin. — Egyedüli vezér­képviselet: Holczer Emil Zoltán Budapest, Vin. Szigetvári-utca, Viszontelárusitók ügynökök, házalók, vásárosok selyemmel hímzett, legszebb háziáldásokat kaphatnak minden nyelven, passepartout-val, 42x42 cm. nagyságban. Hugó Jelűnek himzőgyár, Wien, VII, Lindeag. 55 REIDflB er, Vásártér 12. szám betoncső gyártása-■IMImufti I ■—» ......un .................... beimérettői 100 omtérlg ieton és vasbeton csövet ásott és fúrott kutakhoz, hidaknak és földalatti víz vezetékekhez. kerítéshez különféle méretekben, esetleg drótfonattal ellátva, határkövek, vaskerítéshez alapzat, kisebb hidfejek különféle méretekben. Nagyobb mennyiség költségvetés szerint rendel­hető, továbbá házakhoz kész bevezető vasbeton hidak szállit- * hatok, melyek könnyen 3 összeállíthatók. Nyomatott a Dobó tatvánnyosndaréaavéuytársaságnál, Eger bon.

Next

/
Thumbnails
Contents