Egri Ujság - napilap 1916/2

1916-07-16 / 195. szám

pedig 1. az egész készlelet súly szériát, kilogramm, illetve méter- mázsánldnt azt is, melyet már ela- dott, de még nála van, 2. termé- nyenkint azt a mennyiséget, amit 1917. aug. 15-ig kiszámítva saját szükségletére visszatarthat, 3. tér* mányenkiat azt a mennyiséget, melyet már eladott, de még nála van, 4. terményeukiat azt a mennyi­séget, melyet a H. T.nek megvá­sárlásra felajánlani köteles, 5. a hely megjelölését, ahol a készlet van. Ha a készlet vagy sanak egy része még kicsépelve nincs, a hoz­závetőleges mennyiséget kell beje­lenteni. A bejelentést szóval vagy Írásban lehet megtenni. A polgármester |hirdetwényében említett 400 gram, napi adag ter­mészetesen csak a termelőknek il­letve őstermeléssel foglalkezóknak jár, a napi adagok az eddig ér­vényben volt rendeletek szerint sú­lyos testimunkával foglalkozók ré­szére 300 gram, a többieknek pedig 240 gram. Aki maga nem tudná be­szerezni a szükségletet az ellátatla­nok összeírásába kerül bele. Ezt az összeírást a városnál fogják készi teni s azoknak szükségletéről, akik ezen a liszián szerepelnek a ható­ság fog gondoskodni. A most kibocsátott kormányrende­let a múlt tapasztalatai és tanúsá­gai alapján készült körültekintő in­tézkedés, amely mellett a lakosság liszt ellátása körül a jelenben ész lehető nehézségek lehetőség szerint nera fordulhatnak elő. Mégis a pol­gármester hirdetményével együtt mi is azt ajánlhatjuk mindenkinek, hogy legjobb és legbiztosabb, ka szük­ségletéről mindenki maga gondos­kodik. A képviselőház ülése. Budapest, július 15. est 9 óra. A képviselőház mai Ülése fél­tizenegy után kezdődött. Beöthy Pál elnök az ülés megnyitása után be­mutatta Cziffra Kálmán berettyóuj- falusi képviselő levelét, amelyben mandátumáról ieinond. A Ház ezután harmadszori olva­sásban elfogadta a tegnap tárgyalt kisebb javaslatokat. Az elnök ezután javasolta, hogy a képviselőház legközelebbi ülését augusztus 9-én tartsa meg és napi­rendjére a jövedelmi adóról, a va­gyonadóról és a harmadosztályú kereseti adóról szóló törvényjavas­latok tárgyalását tűzze ki. Az elnök javasolta továbbá, hogy a Ház az interpolációkra este 7 órakor térjen át. A Ház ebben az értelemben ha­tározott. Ezzel az ülés véget ért. — Áthelyezés. A pénzügymi. niszter Lippe Vilmos m. kir. szám- gyakornokot az egri m. kir. pénz- ügyigazgatóság mellé rendelt szám­vevőségtől ugyanilyen | minőségben — a saját kérelmére — Debreczen- be helyezte át. Orosz foglyok gyil­kossága Karácsonyon Meggyilkolták az őrüket saját s?.ur®nyávah (Saját tudósítónktól,) Eger, julius 15. Szenzációs gyilkosság történt a napokban a Karácsond község kö­zeiében fekvő Csókás-tanyán. Két orosz fogoly, akik a gyön­gyösi Forgalmi Bank rl. gazdasá­gában szőlőmunkásként voltak al­kalmazva, meggyilkolták az őrize- tükre kirendelt őrt, mert nem en­gedte meg nekik, hogy a községben mulassanak. A maga nemében páratlan ke­gyetlenséggel végrehajtott gyilkos­ságról az alábbi tudósítást közöljük: Mulatnak a foglyok. Karácsond község egyik korcs­májában két orosz fogoly munkás j mulatott. Gyakran kifogyott az i itcéből a pálinka, mindig uj meg aj jött helyébe úgy, hogy mire es­teledni kezdett, már részegek voltak. Még tovább akartak inni, a korcs- máres azonban nem akart nekik több italt adni. S mikor látta, hogy egyre követelőbbek lesznek, elkül­dött a Csókás-tanyára a felügyele­tükre kirendelt őrért, hogy jöjjön és csináljon rendet. Az őr, Rehák Albert nevezetű trencsénmegyei népfölkeiő, be is jött értük a taluba s haza hajtoita őket. A gyilkosság. Már sötét volt, s körülbelül egy fél órányira voltak a tanyától, mi- kor az egyik orosz rávetette magát az őrre és leteperte a földre, a má­sik orosz pedig elvette a szuronyát s tizenöt, többé kevésbbé halálos sebet ejtett rajta, jazután vissza mentek a falu korcsmájába mu­latni. Felfedezik a gyilkosságot. A tanyai emberek közül az egyik valami ügyes bajos dologban a fa­luba ment, útközben vérében fekve megtalálta Rehákot, aki már halóit volt. Vissza ment a tanyára, embe­reket hivott és azok segítségével beszállította a halottat Karácsondra. A csendőrség részéről azonnal megindult a nyomozás. A gyanú a két orosz fogolyra irányult, kiket a korcsmában megtalálva vallatóra fogtak. Hosszas vallatás után beismerték, hogy ők ölték meg Rehákot, mert nem engedte meg nekik, hogy a korcsmában mniassanak. A gyilkosokat vasra verve, erős katonai fedezettel a kassai cs. és kir. hadbírósághoz már beszállí­tották. Az Egri Újság minden lap- elárusitónái és dohánytőzg* déhen kapható. Véres család! dráma Mezőkövesden. Egy szabadságolt katona ; megölte a feleségét. Fővárosi tudositónk telephon je- ; leiííHtése alapján közölte, már nsa röviden az Egri Újság, hogy egy szabadságolt kalona Mezőkövesden a feleségét borzalmas kegyetlenséggel meggyilkolta. Az eset részleteiről a Miskolci Napló a kővetkezőket je­lenti: Gulyás Gyula mezőkövesdi csiz­madia már hosszab idő óta katonai szolgálatot teljesít. Néhány hét előtt szabadságra jött haza. Feleségével nem éltek békességben azelőtt sem de amikor a harctérről visszajött, megbékültek és egy kis ideig nyu ] galomban voltak. Később azonban j az ellentétek megint kiújultak és az , asszony többször mondta, hogy kö- | zös háztartásukról elviszi a bútorait és a három gyereküket és külön j megy lakni. Gulyásnak mára letelt a szabad- I sága és ma, pénteken kellett volna visszatérnie a harctérre. Tegnap uj- i ból nagy veszekedés veit a házas- ' pár között és az asszony most már határozottan kijelentette, hogy most már nem akar a férjével együtt ma- ! radni egy percig sem. Estére kocsikat fogadott és a ház ! álé állította, hogy a bútorait elszál- j litsa. Ekkor újra heves jelenet tá- j Riadt közöltük és fa férj megakarta mindenáron akadályozni, hogy az asszony elköltözködják. Az asszony azonban csomagolni kezdett és a I bútorokat készült kihordani a ko- j csikra. A férj ekkor rárohant késsel az asz- j szonyra, a földre teperte és a három ’ gyerek szemeiáttára összeszurkálta. \ Három késszurás a szivet érte és mindegyik halálos volt A szeren- j cséílen asszony Héhány pillanat alatt meghalt. « gyerekek sikoltozására nagy tö- j meg csődült össze és értesítették a csendőröket, akik a gyikos férjet letartóztatták. O.vest is hívtak ) azonnal, de ez már az asszonyt i halva találta nagy vértócsában. A mezőkövesdi főszolgabírói hi- j vatal jelentést tett az esetről azon- ; nal a miskolezi kir. ügyészségnek, mely helyszíni szaraié és a szüksé- I ges nyomozás megejtése iránt in- } tézkedett. MIBŐL ■ Eger, julius 15. — Kinevezés. Dr. Lipovniczky István királyi tanácsos, az egri m. kir. pénzügyigazgüéság főnöke a tiszafüredi pénzügyőri szakasz élére Német Gábor pénzügyőri fővigyázót szemíésszé nevezte ki. — Haza hozzák Náuássy Nándor holttestét. Hirt adtunk tegnap arról a szomorú esetről, hogy Nánássy Nándor szobrász mű­vész az oroszok elleni küzdelemben hősi halált halt. Ma megbízható forrásból értesülünk, hogy a Nánássy család haza hozatja Egerbe az ele­sett hős holttestét s az itteni csa­ládi sírboltban helyezik örök nyu­galomra. A holtest már útban is van Debrecenből s valősziaüleg holnap reggel érkezik meg Egerbe. Üt egyúttal helyre kell igazítanunk tegnapi közlésünk egyik tévedését. Tegnapi cikkünkben azt irtuk, hogy Nánássy Nándor hősi halálával í az egri Nánássy családnak I magva szakadt ez igy nem felel meg a valóságnak, mert tény­leg a családnak még két férfi tagja van életben, Nánássy Mihály és Ernő. A tévedés ©miét származott, hogy az elesett édesatyjásak, Ná­nássy Dezső huszárőmagynak első házasságából származott három fiú halt el, második házasságából is származott azonban két fiú gyer­mek, akik mindketten életben vannak. — A fehér ördög az Urániá­ban. Ez a ma bemutatásra kerülő Danmark-film legteljesebb mérték - ben váltja be ehhez az uj mókához fűzött vállalkozást. Nagy előny e# hogy olyan mozinagyságok, kipró­bált erők állnak rendelkezésére, mint Carlo Wieth is, ki ezúttal is nagy színésznek bizonyult. Egy jobb sorsra érdemes diák szerencsétlen sorsát játsza meg ■ megdöbbentő realizmussal, kit egy börtönből ki­szabadult fegyenc az uíólső pilla­natban tart vissza az öngyilkosság­tól s ellenszoigálatul azt követeli, hogy cinkostársa legyen. A fiatal ember anyja jólétéért eladja a lelkét a „fehér ördöginek, akihez most már sorsa hozzáfarr. Hiába gon­dolja meg magát az utőlsó pillanat­ban, mert szerelmes lesz az áldozat leányába. Már késő. Niacs más vá­lasztása, mint befejezni az életét, mint ahogy egykor elszánta magát rá. Carlo Wieth mellett Egede Nissen s a nagystílű rendezés eme­lik e pompás három felvonásos film értékét, mely 6 és fél 9 órai kezdetid kerül előadásra. — Kis okok, súlyos következ­mények. Ez a közmondás válik be leggyakrabban a csecsemő táplálá­sánál, mart a legcsekélyebb mu­lasztás a gyermek táplálása körül annak életét veszélyezteti, A gondos anya tehát kedvencének csakis egy régbevált, megbízható készítményt adjon, mint például Nestlé féle gyer- meklísztet, mely a gyermekek ked­velt táplálékát képezi, azt nagyon jól tűrik és könnyen emésztik. Ta­nulságos könyvecskét a gyermek ápolásáról, valamint próbadobozokat díjtalanul küld a Henri Nestlé cég, Wien, I., Biberstrasse 4. U. Ha valami hirt, eseményt tud, közölje az Egri Újság 106. számú telefonján. Az Egri Újság tudósításai pontosak és érdekesek.

Next

/
Thumbnails
Contents