Egri Ujság - napilap 1916/2

1916-05-07 / 126. szám

1916 május 7, 3 E G R I ____U J S Á G Bi ztató eredmények. A negyedik hadiköicsön sikere. Eger, május 6. Aminő féltékeny gonddal tartjuk napról-napra számon a hadikölcsönre énő jegyzések adatai, ép olyan őszinte örömmel állapítjuk meg ezekből az adatokból, hogy a nem­zet lelkesedése, mellyel a hadiköl- csön ügyét magáévá tette, nemcsak az előző kibocsátások! aránylagos I eredményein, hanem már máig túl­tesz azokon a fokozott várakozáso­kon is, melyeket iránta a negyedik hadikölcsön alkalmából tápláltunk. Legékesebb bizonyítéka ennek elsősorban az, hogy az eljárási idő eddigi folyama alatt a nagy tőke ugy a jegyzések számával,: mint ezeknek sokkal nagyobb összegével tetemesen meghaladta valamennyi eddigi hadikölcsönben való grészvé telét. Természetes, hogy ebben sze­repet játszott a jegyzési idő első idejére biztosított kedvezőbb árfolyam is, de ennek a jogos előnynek az j igénybevétele annál kevésbé von le a nagy tőke érdeméből, mert pél­daadása a széles néprétegekre szem- melláthatóan buzdító hatással voit. Bizonyítéka továbbá az, hogy a kölcsön demokratikus jellege még így is újabb lendületet árul el. A nagy tömegek apró jegyzései csak­nem az összts aláírási helyeken je­lentékenyen túl szárnyalják az előző hadikölcsönök hasonló időszaka alatt kimutatott összegeket, ami úgy a nép hazafias álhatatosságát, mint anyagi teljesítőképességét és taka­rékossági hajlandóságát a leked­vezőbb világításban tükrözi vissza. Amely tünet jelentőségét talán még az apró jegyzések szaporodásánál is többre kell értékelnünk. A sok közül különösen még egy jelenséget hangsúlyozunk nyomaték- kai. Ez az a körülmény, hogy ami­dőn kifizetésre kerültek a régi hadi­kölcsönök esedékes szelvényei, a kamatok igen tetemes részét föl sem vették, hanem azon melegen uj kölcsönök jegyzéséreSfordiiották. Már most akár a negyedik hadikölcsön végleges eredményének, akár pedig az állampapírok népszerüsödésének szempontjából mérlegeljük is ezt a tényt, mindenképen csak örömmel vehetjük tudomásul. Ezek megái iapitása után egyej melegen ajánlunk mindenkinek a figyelmébe. E hónap 6-án átmen­tünk a jegyzési idő második szakába. Azontúl harminc fillérrel magasabb árfolyamon jegyezhetünk a hadi­kölcsönre. Akármilyen csekély ösz- szeg is ez, nem megvetendő, kü­lönösen most, a mai súlyos időben. A hátralevő néhány napnak még kiaknázható előnyét is használjuk tehát ki s ebben serkentsen ben­nünket az a tudat, hogy ezzel nem­csak a hadikölcsönt segítjük köze­lebb sikeréhez, hanem azokkal a fi lérekkel is takarékoskodunk s így is hozzájárulunk valamivel a nem­zeti vegyonosodás előmozdításához' Anglia nem akar tudni békéről (Saját tudósítónk telefonjelentése.) jLondon, május 6. Lord Curson egy gyűlésen beszédet tartott, melyben a . következőket mondotta: A háború eltarthat még egy vagy két évig, de akár meddig tart, mindenesetre meg kell nyerni. Végig fogjuk a háborút küzdeni. Eddig egyetlen parla­menti ülésen sem hallottam békéről. Ezt a szót „béke" kitörültük a szótárunkból. Har­colni fogunk a győzelemig. A beszédet nagy tetszéssel fo­gadták. j Eger, május 6. Borhy Ádám meghalt. * 5 Az egész vármegye közönségét s Eger város intelligens társadalmát is méjye* érinti a szomorú hir, hogy Borhy Ádám ny. árvaszéki einök eltávozott az élők sorából, Borhy Ádámmal a városnak egyik törzsökös alakja a régi tipusu patri­archális megyei élet egyik utolsó tipusa dől ki az élők sorából, aki csaknem egy félszázadott töltött el vármegyei szolgálatban s huszonkét évig volt elnöke Hevesvármegye ár- vaí zékének, amely tisztségre 1892 ben választották meg mint a gyöngyösi járás főszolgabíróját. Azóta Egerben lakott s kedvelt alakja volt a tár­saságnak, ahol megnyerő modoráért, jóizü, magyaros egyéniségéért köz­szeretetnek örvendett. Csak a legu­tóbbi időben vonult nyugalomba, amire meggyöngült egészségi álla­pota kényszeritette s azóta általában gyöngélkedett, de lábon hordta be­tegségét, mely csak a legutóbbi he­tekben fordult súlyosra, mig az éj folyamán katasztrófában végződött. Koporsójára a vármegye és az árva­szék tisztikara koszorút helyez. Temetése vasárnap, 7-én délután 5 órakor lesz a Fájdalmas-Szűzről nevezett (Hatvani) temetőben. — Kérelem a kereskedőkhöz' A rendőrkapitány ez utón kéri a kereskedőket, hogy tekintettel a rendkívül megfogyatkozott rendőr- legénységre, olyankor midőn a késő esti órákban készül zivatar, gondos­kodjanak az üzleteik előtt levő csa­torna szemek felnyitásáról s a büz- elzárók kiemeléséről, nehogy a hir­telen lejutni nem tudó viz üzleteikbe csapjon be. — A Vöröskereszt egri fiókja által fentartott hadikórház egyik or­vosát dr. Gyenes Ervint katonai parancsnoksága Egerből eldirigálta. Gyenes Ervin dr. huszonkét hóna­pon át önzetlen odaadással műkö­dött a hadi kórházban, s most, hogy kötelessége másfele szólította, a kórház és vezetősége meleg bú­csút vett a fiatal orvostól, akinek ez ?. mmal emlékül nagyértékü l\ tárgyat nyújtottak át, — Felemelték a sertéshús és zsir árát. Az egri hentes Iparosok kérvényt adtak be az alispánhoz, hogy az élő sertés árának folytonos emelkedésére való tekintettel, emelje fel a szalonna, zsir és sertéshús árát. Az alispán méltányosnak ta­lálta a kérelmet s a mai napon ki­adóit rendeletével a következőkép­pen emelte fel az árakat: Olvasztott disznózsír 10 korona, háj és nem olvasztott Z3ir 8 korona, friss nyers szalonna 8 korona, friss sertéshús 6 K 80 fillér. — Szalma Sándor bevonult. Miskolcról Írják: A színtársulat ro­konszenves tagja, Szalma Sándor, bevonult a katonasághoz és a na­pokban elutazott állomáshelyére. Szalma már egy Ízben, a háború első szakaszában, teljesített katonai szolgálatot és részt vett a szerbiai első harcokban is. Később beteg­sége miatt tartósan szabadságolták és igy került az egri színtársulathoz, melynek már tagja volt régebben is. Kedves, rokonszenves színész, akinek a hiányát a színtársulat s a közönség is megérzi. — Siketnémák felvétele. A si­ketnémák hevesvármegyei áll. s. intézetébe — a jövő 1916—17. tan­évre — több. ingyenes, iélfizetéses és fizetéses növendéket vesznek fel. Felvételt nyernek a 7 évet betöltött és 12 évet túl nem haladott növen­dékek. A kérvényeket junius hó végéig kell benyújtani. Bővebb fel­világosítást az intézet igazgatósága (Eger, Káptalan-utca 29. sz.) ad. — Ismeretlenek felkutatása nem ipari foglalkozás. A kereske­delmi miniszter most rendeletet adott ki, amelyben megállapítja, hogy ismeretlen tartózkodázu egyének fel­kutatására irányuló tudakozódás vagy annak közvetítése nem [ipari foglal­kozás, ilyennek folytatására tehát iparigazolvány nem adható ki. Ez alapon az alispán rendeletben hívta fel az elsőfokú iparhatóságokat, hogy amennyiben ilyen ipirigazol- ványt adtak ki, azt haladéktalanul vonják vissza. — T. olvasóinknak. Az biztos, hogy mindenki szeretne egyszerre gazdag lenni. Ez könnyen lehetsé­ges, ha sorsjegyet rendel Gorzé és Társa szerencse-bankházában, Bu­dapest, Koroaaherceg-utca 11. Köz­tudomású, hogy a magyar királyi szab. osstálysorsjáték a legjobb nyerési esélyeket nyújtja, teljesen megbizha ó is, mert a kormány gyakorolja az ellenőrzést. Húzás kezdődik május 24 én. 55.000 nye­reményt sorsolnak ki 14 459.000 korona értékben. Próba szerencse ! Írjon azonnal a *Gorzó“ bankház­nak és ingyen kap prospektust. — Benkő sorsjegye bankó! Ezt ne felejtse el senki! Köztudo­mású, hogy t. üzletfeleinknek sok millió koronát fizettünk ki eddig és valószínű, hogy az uj 36-ik osztály­sorsjátékban is fog kedvezni a sze­rencse. A május 24 én kezdődő sorsjáttékra a sorsjegykészlet kevés, miért is kérjük a n. é. közönséget, hogy a szerencse számokra szóló megrendeléseket póstafordultáva! szi- veskedjene '-küldeni Benkő Bank Részvényta iágnak, Budapest, Andrássy-ut 60. — Doktor Imhoff. A szezónnak kétségtelenül egyik legnagyobb ha­tású filmdrámája lesz a Doktor Imhoff, melyet ma vasárnap mutat be az Uriánia. Hans Sand tartalmas filozófiai mélységű regénye, néhol oly lenyűgözően drámai, hogy a legerősebb idegü embert is elérzé- kenyiti, felemeli. Hans Sand regénye annyi szép jelenetnek a filmrevételét tette lehetővé, melyeket nehéz egyi­ket a másik rovására kiemelni. Né­hány jelenete meg éppen annyira megindító és megrázó, hogy a nézők előtt hssszu időre feledhetetlenné teszik a kiváló iró megfilmesített regényének képességeit. S az a színjátszás pedig amit Erich-Kaiser- Ditz és partnere Lőtte Neuman pro­dukál, egyenesei csodálatra méltó. Ezt a nagyszabású filmet bizonyára zsúfolt házak fogják végig élvezni. Az Uránia igazgatósága ezúton is ér­tesíti a m. t. közönséget, hogy a mai naptól kezdve az előadások hétköznapon, vasár- és ünnepnapon pont 7 és 9 órakor kezdődnek. EGYETLEN CIKK, ; mely tébbmiat 18 ér ét* ntm drágult MIC: a r«iéé !Yes-szappan Ára 1 korona 50 fillér. Legtökéletasebb é* l«sk«U emeaebb illatú pipen- nappeui, maly minden bártanáéban nélkülBahrtat- ta. - YES PUder 1, I, i k orca* doboson Hat — YCS KRÉM 3 kereaa tépalyeukiat Mindenütt kapható! Magyarorsaégi törekiét: ERÉNYI BÉLA DIaaa gyógy ssartá Budapest, Kirely-kfiruL Az Egri Újság tudósításai pontosak és érdekesek. Ha valami tairt, eseményt tud, közölje az Egri Újság 106. száma telefoajáa. hmu

Next

/
Thumbnails
Contents