Egri Ujság - napilap 1916/1
1916-01-02 / 2. szám
1916. január 2. E O í? i U I s A Ü 3 Tisza István gróf nyilatkozata. & bábom. — 4 pártközi béke. — Két tengerre támaszkodnak. - & gazdasági terjeszkedés. Eger, január 1. Az évtizedes szokásokhoz híven az idén uj év napján is fetkeresték a politikai pártok a maguk vezéreit. A nemzeti munkapárt ma délelőtt tisztelgett Tisza István gróf miniszterelnöknél. A párt tagjai, képviselők és főispánok szokatlan nagy számban vonultak fel a budai vár palotába, a hol az üdvözlő beszédeit Berzeviczy Albert mondotta, a mire Tisza a következőket válaszolta : Kedves barátaim! Úgy e bár természetes, hogy első szavam válaszul üdvözlésiekre a jó barátnak és a bajtársnak a szava. Mikor az ember tekintete előre és hátra van irányítva, mikor az ember a múltba néz és a jövőbe, ajkaira törnek azok az érzelmek, a melyek barátot a baráthoz, bajtársat a bajtárshoz fűznek. Azok a hazánk sorsához fűződő jondolatok, a melyek eddig irányi- ;ották magatartásunkat, a pártpoli- ika minden szempontját nélkülözik. \ közelmúlt megpróbáltatásai és a jelen nagy feladatai minden magyar embert egyesítettek. A múlt évben a helyzet aggasztó /olt. Ma kezünkben tartjuk a győzelmet. Ha még nem is tehetjük le kelünkből a kardot, a győzelem többé lem kétséges. De azért ne essünk az optimizmus hibájába és ne ki- :sinyeljük a reánk váró váró feladatokat, a melyeket teljesíteni csak úgy tudunk, ha megőrizzük azt a mindennel dacolni tudó tetterőt, a mely ezekben a nehéz időkben eddig olyan ragyogóan ^öntött erőt belénk az ellenségeinkkel való küzdelemben. Mindezeket nemcsak a háborúra értem. Abban nem lehet kétség, hogy azok a nagy tulajdonságok, a melyek férfinál és nőnél, ifjúnál és aggnál fentartják végig ezt a hatalmas tetterőt, ezentúl is ugyanilyen nagy mértékaen fognak megnyilvánulni a háború után. Nem mindennapi nehézségek várnak a nemzetre a háború után. Be kell heggeszteni a háború ütötte sebeket. Helyre kell hozni a közgazda- sági élet veszteségeit. Mindamellett méltóknak kell bizonyulnunk a győzelem által reánk hárított feladatokra. Nekünk egy ^politikai súlyban megnövekedett magyar nemzetet kell vezetnünk a politikai súlyban megnövekedett monarchiában. (Nagy taps és helyeslés) ehhez mindenekelőtt a nemzet politikai céljainak és létérdekeinek felismerése szükséges. Ideális célokat kell szolgálnunk reális politikával és ideális célokért reális politikát kell folytatnunk. A nemzet erkölcsi és i anyagi erejének kifejlesztésére kell j törekednünk. Barátokat kell szerez- ! nünk és a hol ez nem sikerül, ár- j talmatianá kell tenni ellenségeinket. A nemzeti politika valódi céljait | illetőleg élhettünk bizonyos illuzi- | ókban a béke nyugalmas évtizedeiben, ma az elmúlt évek tapasztalatai tiszta világánál milyen kicsinyesnek és szánalmasnak Játszik sok minden ezekből az időkből. Annyi bizonyos, hogy ebbe a hibába nem szabad visszaesnünk a háború után. A haza szolgálatában igazán egyesíteni kell minden erőnket. A háború eddigi lefolyása alatt háttérbe szorult mindem pártpolitikai szempont, meggyőződésem, hogy ez az elkövetkezendő időkben is igy lesz. Nem hiszek abban, hogy a nehézségek le nem győzhetők, sokkal nagyobb bizalmam van az ellenzék hazafiságában. Mindent el kell követnünk a viszályok megakadályozására és ha vannak olyanok, a kik ezt meggátolják, azokat ártalmatlanokká kelt tenni. (Élénk helyeslés.) Hiszem mindezzel szemben, hogy találkozni fogunk a velünk szembenállókkal. Az erők egyesítését most úgy értem, hogy ugyanannak a hazának, ugyan olyan hűséggel való szolgálatra egyesítse a haza minden állampolgárát, vallás, faj és nemzetségre való tekintet nélkül. Ha mindenki át van hatva attól a tudattól, hogy e maroknyi nemzetnek olyan világtörténelmi hivatást kell betöltenie, mint a milyent már évtizedekkel sikerrel tölt be, akkor mindenkinek be kell látnia, hogy ebben a hazában minden meglevő erőt egyesíteni kell a közös cél érdekében. Azok a magyar Hemzet és monarchia ellen irányuló magyar szerb agitatórius mozgalmak, amelyeknek igazi mélységeit és közvetlen előzményeit maga ez a háború tárta fel, a horvát nemzet létét is fenyegetik, de ezeket elhárítani a hor- vátok nélkül alig lehet, mig viszont a horvát nemzet föltétlenül bele pusztul, ha nem küzd együtt e veszély elhárítására a magyarsággal. A monarchia másik államát illetőleg nem szabad-e remélem, hogy ez a háború végleg elsöpörte az igaz megértés akadályait és mindazt, ami a lelki egységnek és közös együttműködésnek Htjában állott. Lehetetlen volna befejezni felszólalásomat anélkül, hogy ki ne térnék szövetségeseinkre. Az erők egy ségesitéíének problémája nem állhat meg a monarchia határánál, hanem tovább kel! mennie a felé a szövetséges felé, akivel az évtizedek óta fenálló szövetségünk biztosította a világ békéjét a múltban és biztosítani fogja a népek szabadságát a háború után. De kiegészítést nyert ez a szövetség Törökországgal és Bulgáriával kelet felé és ezzel megszerezte azt az igazi pozíciót, amelyre szükségünk van, hogy a bal és jobb szárnyunkat a tengerhez vetve, teljes szillárdsággal megálljunk és biztosítsuk azt a történelmi feladatot, amelynek betöltésére vagyunk hivatva. Ez a faiadat a múltban defenzív volt s a lövőben is az lesz. De emellett biztosítani kívánja az expansiót, a gazdasági és kulturális erők expansióját. Azon erőkét, amelyeknek munkássága nem a szomszédok ellen irányul, hanem az emberi jólét és az egész emberiség javára. A ini szövetségünk nem fél és nem fenyeget. Célja a béke a függetlenség és a nyugalom, az életnek ezen feltételei. A mi szövetségünk azért oly erős, mert nemcsak írott megkötésekben, hanem lelki érzéseken alapul, s amely ezért áldásosán fog érvényesülni a mostani na®' élet halál harc megvívása után is. partján álltak, hogy megkezdjék az átkelést. Október 22 én, reggel két órakor elindultak a pontonok annyi emberrel, amennyi csak beléjük fért. Ebben a pillanatban megnyílt a túlsó oldalról a pokol, megszólalt a szerbek és monienegróiak valamennyi ágyúja, puskája, gépfegyvere és szakadatlanul okádta a tüzet. Az első ponton lyukat kap, de valahogy partra vergődik mégis, a másik gyorsan utána. Ki a partra Már feküsznek a kőrakáson és tüzelnek. Még egz ponton ér partot! — és még egy. Fedezd magad! Tüzelj! Tüzelj! — hangzik a rettentő lármában össze-vissza és néhány perc múlva már egész rajvonal fogja tűz alá az ellenséget . . . Izgalmas és szörnyű percek, leírhatatlan órák következnek egymásra és közben lassan szürke viliágosság derül a tájra, az elilenség kezdi látni már a célt. Az egyik ponton szinte rostává tőve süíyed el, a niásih utána, derék pionírjaink vérzenek és hullanak. Csak néhány percig kitartás még, az Isién szerelmére csak kitartást! Mindjárt világos lesz és ágyúink beleszólhatnak a pokol hangversenyébe. Még egy ponton útnak indul és elsülyed, — de ebben a pillanatban hatalmas dördülés, de kedves, mint az anyai szó: már a mi ágyúink hangja, A szerb gyalogság tüze mindjárt bizonytalanabb, lassan elhalkul és gyalogságunk az ellenség földjén várja már a parancsot. Roh|p! A kürtjei felkorbácsolja a fáradt legénység vérét, szilajul slurmoiják meg egyik magaslatot a másik után s mire egészen kiviiágosodik, a hadosztá' szilárd gyökeret ver a túlsó pa rá !)e 1 ! -nögött van a Drina és a hegytetők.": az *£or Hidat vetni a D inén, hogy jöhessen a . muníció. De hogyan — és mu... A mérnökkar parancsnokának szeme megakad Szokolovics Mehetned hidján. A hid két középső övezete romokban hever, 45 méter távolság tátong köztünk . . . Egy szerencsés ötlet és készen van a terv. Másnap már dolgoznak rajta és a két ivezeiett hamarosan drót- kötélpálya köti össze. Hamarosan egy kósár kerül rá — megindul a közlekedés ebben a kosárban a két part között. Visznek már rajta embert, muníciót, élelmet és mindent, amire túlsó parton lévő hőseinknek szüksége van. Ezen a drótkötélen függött a harctér azon pontján of- fenzivánk sikere és a drótkötél bírta. Sokáig tartott igy. A megdagadt folyó, mely öt méterrel magasabban áliott, mint máskor, újra és újra lehetetlenné tette állandó hid verését, de az az egyetlen száll drót Szokolovics Mohamed hidján rendületlenül állott és becsülettel szolgált, mig csak el nem múlt az áradás. Szokolovics Mehetned hídja. Egy szál kötélen a Driua fölött. A balkáni hábora egy érdekes epizódját írja le az alábbiakban egyik lenn küzdő egri főhadnagy, aki körülbelül egy hónapja ment vissza a szerb harctérre, ahonnan most az alábbi érdekíeszitő leírást küldte: Szandzsák, december közepe. December közepe táján, hideg téli reggel, ahogy csapataink után hol gyalog, hol öszvérháton bandukoltam, elértem a Drinán Szokolo* vics Mehemed hidját. A hatalmas kőépitmény közepe romokban hevert, de a két szélső lábon merészen, büszkén és diadalmasan feszült még az a száll drótkötél, amelyről oly sokat halottam és amelynek olyan jelentős szerepe volt diadalmas offenzivánfc elején. A háború elején mi robbantottuk fel ezt a hidat, amelyet valamikor régen, több száz évvel ezelőtt, Szokolovics Mehemed basa épitetett remekbe. A szandzsáki mondák úgy beszélik, hogy amikor elkészült a hid, egyik lábába befalaztatta a basa az építőmestert, hogy senki meg ne tudja a hid erejének titkát . . .A dinamit lerombolta a hidat és lerontotta a mesét: Október végén a mieink a Drina
