Egri Ujság - napilap 1916/1

1916-04-18 / 109. szám

1916, április 18. községen kívül még az Egercgehi körjegyzőséget is az egri járás terü­letéhez kívánta csatolni s viszont az egri járásból Kisnánát javasolta át- csatolni a gyöngyösi járáshoz. A közgyűlés még tovább ment, mint a állandó választmány s úgy határo­zott, hogy meg Vécset is a gyön­gyösi járáshoz csatolta. Ezek szerint most a pétervásárai járásból a hat­vani járáshoz kerül a nagybátonyi körjegyzőség, az egri járáshoz Eger- bakta és Mikőfala nagyközség s az egercsehi körjegyzőség, viszont mivel igy az egri járás községeinek száma túlsók lenne, a gyöngyösi já­rásba osztották be Kisnána és Véc* községeket, amelyek úgyis könnyeb ■ ben rneg tudjak közelíteni Gyön­gyöst Egernél s piacuk is Gyön­gyös. Egyebekben teljesen elfogad­ta a közgyűlés az alispán előter­jesztését. Elhaiározta a közgyűlés azt is, hogy Pé'.ervásárán járási székházat, főszolgabírói és szolga bírói lakást építtet s e célból megfelelő telket vásárol. Ezután vitára csak Perlaky Zeno bizottsági tagnak annál az indítvá­nyánál került sor, amely a búza áránék 100 koronára való felemelé­sét javasolta. Az állandó választ­mány javaslata az voit, hogy az in­dítvány felelt térjen napirendre a köigyiilés. Perlaky Zeno hangsú­lyozta, hogy a búza és más termé­nyek árának felemelése elKerülhetet- tetlen, mert az iparcikkek s a mun- kihatás költségeinek ára annyira föl­ment, hogy a nem^etfentartó elem, a kis- és középbirtokos számítását meg nem találhatja. A kisgazdapárt is az indítvány mellett foglalt állást. Azzal érveltek, hogy mikor a búza ára 20 korona volt, akkor egy pár csizmát is lehetet 20 koronáért venni. Ma száz korona egy csizma ára, a földmives tehát a mai árak mellett megélni nem tud s ez az állapot a földmivelés lehanyatlására fog ve­zetni. Az alispán közvetítő indítványt tett. A gazdazági {egyesület e tárgy bán már felírt tegnapi üléséből az OMGE nak. Az alispán azt java­solja, hogy a közgyűlés ugyanilyen felterje*zíést intézzen a kormányhoz s javasolja a termények árának 10 — 15 százalékos felemelést s az ipar­cikkeknek aránylagos maximálását. A Közgyűlés az alispán javaslatát elfogadta. A jelzőtáblák használatáról alko­tón szabályrendelet végre sok vi- szomagság után végérvényessé s illetve végiehaji hatóvá vált, .mivel azonban a mai rendkívüli állapotok egyáltalában nem alkalmasak egy ilyen uj rend behozatalára, a közgyű­lés egyelőre elhalasztotta a szabaly- rendeiet végrehajtását. tg> ebként elfogadta a közgyűlés hozzászólás nélkül az állandó vá­lasztmány javaslatai!. A legközelebbi rendes közgyűlés határidejét október hó 30 ik napjára tűzték ki. A közgyűlés nem sokkal 12 óra előtt ért véget. Az ördög mint katonaszabaditó Nagyvárad, április 17. Az egyik nagyváradi lap közli az alábbi rendkívüli esetet: Ravaszképü nő állolt tegnap a nagyváradi kir. törvényszék büntető tanácsa e’őtt. Még a múlt év szeptember köze­pén történt, hogy Domokos Mari Mézgeden összeakadt négy paraszt - asszonnyal és egy szabadságolt [ka­tonával. A négy asszonynak az ura katona volt, a katonának meg éppen akkoriban telt le a szabadsága. Domokos Mari beszélgetni kezdett ezekkel és előadta, hogy ő neki nagy összeköttetése van az ördöggel, meg s pokol szellemeivel. Jó barát­ságban van a gonosz lelkekkel. Bíz­zák csak meg öt, akkor kieszközli, hogy a négy férj hazajöjjön és a karonának sem kell többet a harc­térre menni. Adjatok nekem fejen- kint tiz-tiz koronát és én meszet oltok estére, hogy az ördögűzés sikerüljön. Megegyeztek abban, hogy este 9 órakor elmennek Domokos Mari­hoz. Á adják a pénzt. Ugyancsak a Domokos Mari megígérte, hogy végrehajtja a kedvező esti világi tákban az idézést. Este pont kilenckor egyfltt volt a ; kis társaság a Domokos Mari ud- j varán. Az asszony elvette mind- j egyiktől a pénzt s aztán különféle ( hókuszpókuszokat csinált. Majd ; egyszerre elkomorult a beszélő arca, \ rövid idő múlva újra felderült és a j következőket jelentette ki nagy ha- ! fással a falusi csaló P/thia : — A szellemek azt hozzák hírül, > hogy a férjeitek orosz hadifogság- ; bán vannak. Fütyölök hát az ördö- í gömnek és megparancsolom neki, I hogy a levegőn keresztül hozza ide j Oroszországból a férjeiteket. Figyel- j jetek tehát nagyon. Domokos Mari most fütyülni > kezdett. Fütyült, fütyült. Először j rövidebb ideig, aztán hosszasabban. j De a parasztasszonyok és a katona hasztalanul várták, hogy az ördög megjelenjen a férjeikkel. Mikor az ördög a férjeikkel egy óra múlva sem jelent meg, az asszonyok rá- jö tek végre nagynehezen arra, hogy hiszen ők nagyszerűen be lettek csapva. Kérték, követeltek vissza a pénzt. Domokos Mari minden fele­lem nélkül letorkolta a követelőd­zőket : — Az ördög az oka az egésznek, nem én. Én az ördögöt felfütyül­tem. Az ördög tévesztene el a dol­got. Keressétek rajta a pénzt, meg az uratokat. Ezért a szellemidézésért tegnad csalás miatt a bíróság Domokos Marit Medvigy István vádbeszédje után, másfél évi börtönre itéiíe. Hirdessen oz Egri Mu u j s A 6 HÍREK Eger, április 17. — Uj közigazgatási gyakor­nok. A vármegye főispánja Alpáry Imre végzett joghallgatót a dr. Ké- kessy Dezső megválasztása folytán megüresedett állásra közigazgatási gyakornokká kinevezte. — Katonai kitüntetés. Dr. Sohr Gyula főhadnagy hatvani ügyvédet, ki a háború kitörése óta a harcté­ren küzd, Ö Felsége a III. osztályú katonai éídemkereszttel tüntette ki a viiézségi érem szalagján. — Kossacaky László — szá­zados. A katonai rendeleti közlöny szerint a hadseregfőparancsnokság Kossaczky László 12. honvéd gya­logezredbeli főhadnagyot soron kí­vül századossá nevezte ki. Mindenki nagyon jól ismeri azokat a hőstet­teket, amelyeket Kossaczky az ő vitéz zászlóaljával vivőit a kárpáti csatában s jóleső érzéssel veszünk tudomást a többszörösen kitüntetett vitéz főhadnagynak ezen újabb ki- tüHtetésszámba menő kinevezteté- séről. — Komáromi Pál az egri hadi árvák hangversenyén. Komáromi Pál a ni, kir. operaház jeles ifjú tagja, ki tudvalevőleg öt hónapon kereszttl legádázabb ellenségeink ellen, az olasz harctéren mint egyik bosnyák ezredünk hadnagya küz­dött, a harctéren szerzett betegsége folytán rövid szabadságot kapva, az egri hadiárvák folyó hó 26 iki hangversenyén fel fog lépni és tü­neményes hangjával a közösséget gyönyörködtetni és az est műsorát nagy mértékben gazdagítani .fogja. Ezen eseményszámba menő műsor­változásra már most felhívjuk aj kö­zönség figyelmét. Az estély pontban 6 órakor kezdődik. — A katonai szolgálatot telje­sítő joghallgatók vizsgája. A val­lás és közoktatásügyi miniszter meg­engedte, hogy azok a joghallgatók, akik végzett tanulmányaik alapján s az érvényben levő szabályok értel­mében jogot nyertek arra, hogy a jog- és államtudományi karokon ta. tani szokott vizsga vagy pótvizsga letevéséra bocsáttassanak, azonban az ezen vizsgára való jelentkezés szabályszerű időben a háború folya mán katonai szolgálatot teljesítenek, vagy a kaionai szolgálat közben szerzett sebesülés, betegs g miatt ápolás alatt állottak, vagy hadifog­ságban voltak, vagy valamely ellen­séges állam hatóságának intézke­dése által a hazatérésben tnegaaa- dásyoztattak, ha ezen körülmények valamelyikét hitelt érdemlő módon igazolják, írásban előterjesztendő kérésükre az illetékes kar által az akedály megszűnte után nyomban, tehát a szabályszerű vizsgálati idő eltelte után is bármikor a megfelelő vizsgára vagy pótvizsgára bocsát tassanak. — A hadtápvonalon szolgáló katonák szabadsága tárgyában újabban rendelet megjelenéséről kaptunk illetékes helyről értesülést. Eszerint a harctéren alkalmazottak­nak 3 havi fölmentés nem adható, azonban ha nem a tüzvonalban, hanem a hadiápvonal másodlagos alakulatában vannak beosztva, a cs. és kir. hadseregfőparancsnokság. A. Op. Nr. 222 számú reHdelete érteimében illetékes csapatparancs- nokságuktól rövidebb 3—4 heti gazdasági szabadságot kérhetnek. — Zongora tanításra növendé­keket elvállal Cscka Alajosné. Deák Ferenc uíca 76. — Hangszereket a katonáknak. A Hödsegéiyző Hivatal kéri az ál­dozatkész hazafias magyar társa­dalmat, legyen segítségére a harctéri hősöknek gondüző hangszerekkel való ellátásában. A különböző fron­tok katonáinak egyre sűrűbben megnyilatkozó szükséglete az, hogy a vészes harcok pihenőin a zene hullámaiban mintegy lelki fürdőhöz jussanak, érzéseiket kifejezhessék és harci kedvüket fokozhassák. Száj- harmonikák, húzós harmonikák, oka* rínák, hegedűk, réz és fafuvolák, klarinátek, tárogatók, citerák, gra­mofonok kellenének minél nagyobb számban : aki csak teheti, küldjön egyetmást a Hadsegélyező Hivatal átvételi különítményének (IV. Váci­utca 38.) amely a hangszereket készséggel szállítja az összes fron­tokra. — A zöld halál. A kisorsolt férj. Két nagy filmslágert mutat be ma este az Uránia. Az egyik sláger A zöld halál, mely három felvonás­ból és egy előjátékból áll. A tárgya egy antialkoholista élet kálváriáját tárja elénk, igen izgalmas jelenetek­ben. Ennek te jes ellentéte a másik sláger, melynek A kisorsolt férj a címe. Ez egy elsőrangú három fel- vonásos vígjáték, telve kacagtató és mutatságos ötletekkel. Valóságos ötlet halmaz ez a film, amely egy peréig sem hagyja nyugodtan a né­zőt. Elismerést érdemel az Uránia vezetősége, hogy nem kiméivé a nagy anyagi áldozatot, mindég uj és uj filmekkel traktálja meg városunk közönségét. EGYETLEN CIKK, osely tbbbmint 13 év óta nem drágult meg: a valódi Yes-szappan Ára 1 korona 50 fillér. Lcgtö<életesebb és legkellemesebb illatú pipere- szappan, mely minden háztartásban nélktilözhetet- en. — YES PUder 1, 3, 5 k orona dobozonkint. — YtS KRÉM 3 korona tégelyen kint Mindenütt kapható! Magyarországi főraktár : ERÉNYI BÉLA Diana gyógyszertá Budapest, Károly-körút. 4z Egri Újság minden lap elárusítónál és dohánytól* dében kapható

Next

/
Thumbnails
Contents