Egri Ujság - napilap 1916/1

1916-03-15 / 75. szám

S&í6, március 15. ü Q K í U } S A Q 3 Nyolcvanezer francia vérzett el Verdnnnél Mi az eddigi harcok ered­ménye ? Eger, március 14. Moralit őrnagy a Berliner Tag­blattban a következőket írja a ver- duni harcokról; A március hatod iki francia hiva­talos jelentés beszámolt a franciák erős tüzérségi tüzeléséről a Maastól nyugatra fekvő egész szakaszon. A franciák megkísérelték, hogy nehéz mozsaraikkal megakadályozzák a Forges ellen irányuló, már észreve- heíö német támadást. Mi a falut „erős támadással1* már március ha­todikén elfoglaltuk — jelentette Joffre. Ugyanezt megerősíti a már­cius nyolcadiki német hivatalos je­lentés. Forges a verduni frontnak egyik előretolt támaszpontja volt s a Forges-patak, amely az Argonnok- ban ered, mindkét partján nagyon meg volt erősítve. Verdun védelme azon a véleményen volt, hogy ezt a veszélyeztetett állást, dacára a Maas félsziget és Bras irányában tett elő­nyomulásunknak, még tarthatja s ezáltal nagyon figyelemreméltó ener­giáról tett tanúságot. De nekünk ki kellett javítanunk frontunkat, amely időközben már elérte a Coíe de Talou-t. Ezért Bethincourt község alatt megtámadtuk az ellenséget s sikerült hat kilométer hosszúságban és három kilométernél nagyobb mély­ségben áttörni. Most Forges és Regneville-í szi­lárdan tartjuk s frontunk már eléri a Cumieres és Bethincourt közti er­dőszelet déli határát. A franciák is­mét erősen véreztek s a foglyok száma tekintélyesen emelkedett. A foglyok száma március hatodikén 17.000 embert tett ki. Ehhez jött még 58 tiszt és 3277 ember a For­ges patak melletti állásokért folyta­tott harcokban, úgy, hogy a szám a húszezret már meghaladta. Ily ala­pon a franciák összes veszteségeit a Verdun körüli harcokban 70.000— 80.000 emberre tehetjük. Előrehaladást tettünk azonban még a Woewre síkon is. Fresnes-t, a fontos csomópontot megtisztítottuk az ellenségtől. Szóval, volt erőnk a Cote Lorraine magaslatainak nyúl­ványai ellen is előretörni. Humbert szenátornak ma már valószínűleg többen hisznek Párisban, mint né­hány nap előtt. Humbert szenátort nem fosztja meg józan gondolkodásától a cen­zúra s megmondja az igazságot, mikor a Journal" bán a francia hadvezetőség „tévedéséről" szól. A tévedés abban nyilvánult, hogy a francia hadvezetöség hadseregünket kimerültnek és tlhasznáhnak gon­dolta. Ha Parisban nem lettek volna olyan balgák, hogy elzaják az urat a német hivatalos je entések és azok ■kommentárjai elől, akkor Verdun sorsa kevésbé véresen alakulhatott volna ki. Érthető, hogy a franciák most azáltal akarnak levegőhöz jutni, hogy a Champagne-ban előretöréseket kí­sérelnek meg. De az ellenségnek ez a reménye is hamis .premisszán nyugszik. Mi ott sem vagyunk gyen­gék, amit bebizonyítottak csapataink a Maison de Champagne melletti támadás aktív visszaverésével. Ha- iáltmegvetö csapataink, fölényes had­vezetésünk és biztosan működő szer­vezetünk ismét jókora darabbal vit­tek bennünket előbbre nyugaton. & 46 -47 évesek behívása Eger, március 14. (Saját tudósítónktól.) Amint a most behívott öregebb korosztályú népfelkelők elhelyezése véget ér s az előbbi korosztályok menetszázadai elmennek a harcte­rekre, a 46—47 éves népfelkelőket azonnal behivja a hadvezetőség A behívás április közepéig meg történik, de valószínű, hogy e hó végén már be kell vonulni az el maradt két korosztálynak. A katonai kormányzat dicséretre- méltó előzékenységet tanúsított a besorozott kereskedők és iparosok iránt s ahol tehette, felmentette a nagyobb ipartelepek s kereskedelmi vállalatok tulajdonosait, akiknek sze­mélyzete is és saját exisztenciájuk is tönkrement volna bevonulás ese­tén és károsodásuk eddigi szorgal­muk gyümölcsével ért volna fel. — Az Ipar és kereskedelem jogos ér­dekeinek e respektálása hálát és tiszteletet ébreszt a polgárságban a hadügyi kormányzatnak e nemzeti érdekeit kimélő eljárása iránt. Pan tábornok ?ezeti a besszarábiai orosz oííenzivát (Saját tudósitónk telefonjelentése.) Bukarest, rnárc, 14. A román lapok Írják, hogy a most meginduló orosz of- fenzivát a besszarábiai hatá ron Pau tábornok vezeti. Gallieni marad (Saját tudósitónk telefon jelentése.) Genf, márc 14. Francia lap jelentések sze­rint Gaibem tábornok, emu tan erősen ellenezte a kor­t mányeinök lemondását, úgy határozott, hogy állásában szintén megmarad. Ha valami hírt, eseményt tud, közölje a2 Egri Újság tOö, számú telefonján idriaaow katonai szolgálatban (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Stockholm, március 14. Pétervárról jelentik, hogy Adrianow a híres program ren- j dező, hogy megszabaduljon a múlt évben a Monkiban ren­dezett zavargások miatt való felelősségből, tényleges katonai szolgálatot vállalt. Eger, március 14. Angol hlpokkrizls. Olvasni lehetett a héten, hogy az angol flottának is vannak tenger­alattjárói, az angol tengeralattjárók zászlójára pedig fekete alapon há­rom fehér egér van festve. Aminek az oka az, hogy az angol tenger­alattjárók belsejében valóságos élő fehér egerek is vannak. Ezek a pi- rosszemü, izgékony kis állatok ugyanis, az angol tapasztalat sze­rint, gyorsabban és pontosabban megérzik, ha a fcuvárhajó belsejében megromlik a levegő, mint a legtö­kéletesebb műszerek. Ha a fehér egerek futkosni kezdenek, akkor az angol buvárhajó legénysége már tudja, hogy valahol baj van az úszó koporsóban. Ezekkel a kis fehér l egerekkel most az történt, hogy ér­zékeny szivü angol hölgyek moz­galmat indítottak, ne vigyék szegé­nyeket a buvárhajóra, ahol esetleg oly könnyen elpusztulhatnak. Az egereket féltik a világtörténelem leg- szörnyübb mérkőzésének közepette az angol hölgyek, a királyig petici- óztak a fehér egerek életéért. A jö­vendő kulturtörténész, ha legragyo­góbb példáját keresi majd az angol hipokkrizisnek, ezt az esetet fogja választani. — Levél orosz fogságból. Hosszú hallgatás után ma érkezett Egerbe levél Bóta István 60 as vi­téztől, akit hozzátartozói már nagyon régen halottnak tartottak, mert még a műit év május hó 7-én el­tűnt s azóta nem adott éfetjeit ma­gáról. Most érkezett levelében tu­datja, hogy orosz fogságba került s hogy jól érzi magát. Több levelet irt már haza, de még választ egyikre sem kapott. — Telmányi Emil műsora. A legnagyobb érdeklődés előzi meg mind a kétnapi hangversenyt, mely­nek műsorán európai hirü művésze­ket fog Eger publikuma élvezni. Az a müsur, melylyei Teimányi vasár­nap a második koncerten a közön­ség elé lép, úgy technikai készsé­get mint előadásbeli tökéletességet kíván és a legelső művészeket is pró­bára teszi. Tartini: Ördögtrilla, Couperin Kreysler: Chanon Lous et Pavane, Kreysler: Nieuer Caprice, egytől egyig a legtüneményesebb hangversenyszámok közé tartozik. EGYETLEN CIKK, mely többmint 10 év óta nem drágult meg: a valódi Yes-szappan Ára 1 korona 50 fillér. Legtökéletesebb és legkellemesebb illatú pipere- szappan, mely minden Háztartásban nélkülözhetet­len. — YES PUdpr 1. 3, 5 k orona dobozonkinL — YfcS KRÉM 3 korona tégelyenkint. Mindenütt kapható! Magyarországi főraktár: ERÉNYI BÉLA Diana gyógyszertára Budapest, Károly-körut 5. Ifi fi EJ, Jegyek mindkét előadásra a nagy- tözsdében kaphatók. Páholy 16 ko­rona ülőhelyek 4—2 kor. árban Felülfizeíéseket Gáspárdy Katinka és dr. Farkas József (Vár, gazd. hiv.) fogad el. — Márciusi zivatar. Valóságos áprilisi idő volt ma délután és este. Öt órakor hirtelen beborult és egész parázs kis nyári zápor kerekedett. Azután ismét kiderült, de estére már ismét sötét viharfelhők gyülekeztek mindenfelől az égboltozatra, egyik villám a másikat érte, dörgött is ha­talmasakat, ami bizony még már­cius közepén elég szokatlan tüne­mény. — Elitéit tolvaj cseléd. Megirta pár nappal ezelőtt az Egri Újság, hogy a miskolci rendőrségnek sike­rült elfognia azt a cselédíeányt, aki még a múlt évben dr. Mészáros Béla ezredorvosnáí az ezredorvos elhalt nejének briliiáns ékszerét a haláleset alkalmával támadt zűrzavar bán ellopta. Azt is megírtuk, hogy a tolvaj cselédet a miskolci rendőr­ség átadta az egri rendőrkapitánynak, aki az ügyészséghez kísértette át. A törvényszék büntető tanácsa dr. Mis- kovits Fióris elnöklete alatt ma tár­gyalta a cselédleány ügyét s a bril- liáns ékszer ellopásában bűnösnek találta s ezért egy évi börtönre bün­tette. — A hadsegélyző bélyegek és az ügynökök. A Hadsegélyző Hi­vatal az ügynöki visszaélések minél hathatósabb megelőzésére az összes polgármesterekhez, főszolgabirákhoz és községi jegyzőkhöz részletes tá­jékoztatót küldött, melyben újra le­szögezi, hogy ügynököket a saját kiadványai terjesztésében nem fog­lalkoztat. Felhívja a figyelmet, a hadsegélyező jótékonysági bélye­gekre, melyeket mindenki tetszése szerinti mennyiségben vásárolhat a hivataltól, de fölragasztásuk vala­mely mülapra, vagy egyéb elárusított cikkre egyáltalán nem jelenti azt, hogy a kérdéses cikket egyáltalán a Hivatal javára vagy a Hivatal égisze alatt árusítják. Ha bármely cég ügynöke mégis ilyen megté­vesztő kijelentésekkel dolgozik, át kell adni a legközelebbi rendőrha­tóságnak. A Hivatal reméli, hogy a tájékoztató részletes, preciz adatai után az ügynöki viszaélések minden stratégiája összeomlik. — Tőrt aranyat, régi ékszert legmagasabb napi árban veszek Groszmann Géza ékszerész Kállay Zoltán-utca.

Next

/
Thumbnails
Contents