Egri Ujság - napilap 1915/2
1915-12-12 / 343. szám
EGRI H j SA G 1915. december 12. dő villanyos gép, hőlégfürdö stb. berendezésre adakoztak. Ebben a közleménybe sajtóhiba csúszott be s az adományok végösszege téves amennyiben nem 915 korona gyűlt össze, hanem csak 815 korona. — Az alagút sikere. Ha azt mondanék, hogy a legöregebb egri polgárok sem emlékeznek olyan érdeklődésre mozi előadás iránt, mint aminő most „Az alagu.“ iránt nyilvánul, túloznánk de csak azért mert ahhoz nem kell öregnek sem lenni tekintettel az Uránia mozgó- színház rövid fennállására. Ellenben még a zsenge ifjúság is kijelentheti, hogy mióta az Urániában berreg a vntitőgép, a fjlmszallag olyan gigászi érdeklődést még nem váltott ki az egri közönségből mint a most műsoron levő Kellermann regény. A szombati előadások jegyeit nagyrészben már előre elvitték. Az esti előadásnak valóságos theatre parée jellege volt. A város közönségének színe java gyönyörködött a film- remekműben és Balogh Gábor művészi zenéjében. Ma három előadás lesz, még pedig délután fél 4 órakor rendes, este 6 és fél 9 órakor pedig felemelt helyárak mellett. A 6 éa fél 9 órai előadást ma is Balogh Gábor zenekara kíséri. K érem azon két hölgyet, ki szombat délután a zárdái templomból tévedésből elvitte fekete ridikülöm, kiadóhivatalba beadói. L/ereskedslmileg képzett f'nrfi, ki a számolást teljesen bírja, december f 15-fra az egri do hány nagy á'udába fel- I tétetik. T isztelettel értesítem a nagyérdemű f közönséget, hogy női és gyermekruha j varrást elvállalok. Nagy Á-pádné, Vese- ? léayi-utca 8. sz. i O lcsó fejőstehén és vágómarha eladó. | Kereszíury felsőtárkányi tanítónál. | E gy igen jó és szép cserépkályha azon I nal eladó. Megtekinthető a helyszi- j nen, Vörösmarthy-u. (Volt Nagy László- f tőle ház.) lAfesselényi utca 9. szám alatti ház, ; * * mely áll egy két szobás és egy ; négy szobás lakásbél, nagy udvarral, | kedvező ár és feltételek mellett eladó. \ Értekezni lehet az Agrár Takarékpénztár jj r -t.-nál. K itűnő jőtermő szóllő kiadó felébe. Cim j a kidóban. R étenálló gyümölcsfák eladok tűzifának 5 esetleg felébe. Cim a kiadóban. M ««PHÜKSS3 HJgmWBiäBSSBBSBSHSSa ■ R * Kérje ingyen és bérmentva brás föárjegyzé- arany-, ezüst-, £ és zeneárukról, fegyverekről stb. csúnya lányok, májfoltos, kiütéses asszonyokon azonnal segít A VILÁGHÍRŰ FÖLDES fele :: 1KG1T CRÉME és SZAPPAN A Margit-créme rögtön szüntet szeplőt, májfoltoí, bőrkiütéseket, atkát (mitesser) s mindennemű bőrbajt. .*. A Margít-crémetől az arezbőr üde, rózsás lesz, a ránezok, a redők eltűnnek. A Margit-crémet a világ legszebb asszonyai, her- czegnők, grófnők, bárónők, hires művésznők stb. használják s el vannak ragadtatva annak páratlan bőrkonzerváló és börszépitő hatásától. — 6 K-ás rendeléseket bárhová bérmentve küld Mgs Kelemen gmsieriaro M Kapható minden gyógyszertárban, drogueriában és illatszer- ,\ .•. kereskedésben. .•. * az én 4000 g kernet órák Apró hirdetések. Minden szó 4 fill, vastagabb betűből 8 fill K iadó emeldten hat szobás modern lakás. Deák Ferénc -utca 8. N émet kisasszony kőt gyerek mellé kerestetik. Cim a kiadóhivatalban. S záraz tűzifa vagonnal eladó. Cim a kiadóhivatalban A Vécsey-völgyben 2 hold szőlló eladó. Tudakozódni lehet Bárány-utca 16 1 hektó 10 éves vörösbor eladó. Bárányutca 16. K őt személynek megfelelő csinosan bútorozott szoba kiadó. Ugyanott jó házikoszt is kapható. S zéohenyi-utca IS. I. em. 2. ajtó. túladó Agyagos-utca 11. sz. alatt egy jókarban lévő ház. Három szoba konya s melléképülettel. F elügyelőt (azonnali belépésre keresek. Fischer Lajos Húspiac tér. C olumbia hanglemez újdonságok megjelentek. ifj. Batkay. ICA mázsa tehénrépi eladó az egedi szőlő telep m. Ajánlatok az Agrár Takarékpénztárnál beadhatók. Első óragyár KonradJános csász és Icir. udvari szállitó RRÜX, 1050 (Css hország.) Nikkel óra K 380, jobbminőség K 4 20, Fém rém. óra 4 80, sveici szerkezettel K 5'—. Háborús emlék óra K 5 50. Radium világitó zsebóra K 8 50, ébresztő szerkezettel K 24‘50. Nikkel ébresztő óra K 2.90. :: :: Fali óra K 3‘40. :: :: Nincs kockázat! — Kicserélés megengedve, vagy a pénz vissza. ■ ■9999(BBBSBBBBSSBBaaBB!daaS egyen mindenki, ki nyerni akar osztálysorsjegyet az egri nagytőzsdében. I jnzszekrényt használtat veszek. Cim a kiadóban. I Zenekedvelők - figyelmébe !~ Vonóshangszerekhez: vonókat. húrokat, lábakat tokokat, hurtartókat, álltatokat, hangfogókat, csavarokat stb., stb., kitűnő minőségben és nagy választékban, úgyszintén iskolahe- gedüket és néhány finom hangverseny mesterhegedűt .\ is tart raktáron a Drogéria Egerben. Aki mindennap Kivetkezetesen használja az Odóit, az mai ismereteink szerint az elkópze'hetö legjobb s?áj- és fogápolást gyakorolja. Ára : nagy ÜK, vég 2 kisüveg 1 K £0 fi I Okleveles % ü egyén kaució-| J képes állást ke- | # rés, azonnal be- g © lephet. © m A V/ L/ A A V V« © Cim akiadóban ® Sorsjegy-tabella. Adolf Ignácz Mihály András 37568 Antal 89744 Béla 104025 Dávid 89728 Ede 20724 Ernő 47625 Ferencz 89752 György 47308 Gyula 100269 István 20711 János 37569 Jenő 89745 József 47301 Kálmán 89729 Károly 47651 László 27801 Lipót 61687 Mátyás 89754 Ödön 87549 Pál 20713 Péter 37570 Rudolf 89746 Sándor 47303 Tivadar 100251 Vilmos 47702 Zoltán 27803 Zsigmond 61688 Főnyeremény szerencsés esetben: 1.000.000 korona. Az első osztályú sorsjegyek ára: Nyolcad: Negyed: Fél: IV2 K 3 K 6 K Húzás 1915. december 21-én és 22-én Dörge Frigyes bank részvénytársaság Budapest, Kossuth Lajos-u. 4. Rendelések levelezőlapon eszközlendők. A Dörge Frigyes bank rt -nak Budapesten. Küldjön ........... sorsjegyet a 35. s orsjáték 1. osztályához. Cim: Vásároljon osztálysorsjegyet GAEDICKE bankházában , Budapest Kossuth Lajos-utca 11. sz. Húzásé december hő 2i. és 22. 1/8 1/4 1/2 sorsjegy ára 1.50 3.— 6.— Korona. Nyomatott a Dobó István-nyomda részvéDytársaságnáf, Egerben.