Egri Ujság - napilap 1915/2

1915-11-16 / 317. szám

EGRI l' ! S A G 1915. november 16 folyik a szerbek üldözése. & tegnapi napon 8500 foglyot és 12 ágynt szállítottak be. (Közli a minisxterelnökség sajtóosztálya) A nagyfőhadiszállás jelenti: Berlin, november 15. Balkáni hadszíntér s Az üldözés tovább halad. Tegnap összesen több mint 8500 hadifoglyot és 12 ágyút szállítottak be, köztük a bolgár csapatok mintegy *7000 embert és 6 ágyút. A legfőbb hadvezetőség. Lengyel kastély. fellázadt egy szerb népfelkelő ezred. Megölték Pribisevics ezredest, a trónörökös el­leni összeesküvés főcinkosát - A bolgárok be­vonultak Proknptjibe, 7000 szerbet elfogtak és 6 ágint zsákmányoltak. - A franciákat vissza­vetették és tőlük 4 ágyul zsákmányoltak. (Közli a miniszterelnökség sajtóosztálya.) Szófia, november 13. (Bolgár hivatalos jelentés.) Nis eleste után a szerbek a Morava balpartjára vonultak vissza, miközben az összes hidakat elpusztították. A folyó szé­lessége itt 150—200 méter, mélysége 1—2 méter. Megerősített állásaikra támaszkodva és nehéz tüzérséggel ellátva a szerbek azon voltak, hogy jelentékeny erőkkel véghez­vitt heves ellentámadásokkal csapatainkat megakadályozzák abban, hogy a folyót átlépjék. Péter király a harcoknál jelen volt. A legutóbbi napok folyamán csapataink megtörték a szer- bek kétségbeesett ellenállását és egyidejűleg elérték a folyó balpartját, ahol végérvényesen állást foglaltak. Csapataink ma bevonultak Prokupljébe, ahol 6 drb. 12 centiméteres mozsarat, 19 lőszerkocsit zsákmányoltak és 7000 foglyot ejtettek. A Grejaci pályaudvaron 150 vasúti kocsit foglaltak le. Az ellenség első népfelkelő ezredében zendülés támadt amelynek során megölték Pribicsevics ezredes ezredparancs­nokot, a Ferenc Ferdinand trónörökös főherceg elleni ösz- szeesküvés egyik főcinkosát. Az ezred ezután szétszóródott a közeli falvakban. Október 30-ikáról 31-ikére illetőleg november 12-éről 13-ára virradó éjjel a franciák kíséretet tettek, hogy a Vardar jobb partján megtámadják csapatainkat. A bolgárok elszánt ellentámadása a Karasva folyó jobb partjára vetette vissza az ellenséget. 2 gyorstüzelő ágyú fogatokkal, 2 hegyi ágyú és 56 fogoly köztük 3 tiszt kezünkben maradt. Török ágyuk felgyújtottak egy monitort. (Közli a miniszterelnökség sajtóosztálya.) Konstantinápoly, november 14. A török főhadiszállás közli: Dardanella-front s Az időnkint szünetelő kölcsönös tüzérségi bombatüz tovább tart. Tüzérségünk a sarosi öbölben a parthoz köze­ledő két ellenséges monitorra tüzelt, egyiket két lövés érte. minek következtében a monitoron tűz támadt. Az ellenség erre kénytelen volt vizszavonulni. — Egyéb jelenteni való nincs. November elején. Úgy álltam meg, mint egy vándor, az ablak alatt. Egy női hang csenget már mesz- sziről, teltzengésü Urai szoprán, is­merős ritmusok, egy Rubinstein-dal lesz biztosan. Még a nyirfák között jöttem s külön zenéjük van — ősszel bus játszi chanson — e finom, szőke fáknak is. Már látszott a kas­tély nagy barokkteteje, a hatalmas fehér homlokzat, előtte félkörben a kolonnád, az oszlopok mellett egy egy szobor, — a tó fejénél a szo­kásos Neptun vagy Poseidon inkább s a sziklatömbökön nimfák, nereidák s kecskelábu, szakállas tritonok. Sokáig álltam az ablak alatt. Egy hölgy ült a zongoránál, csak a vál­lait, a nyakát, a barna nyakát lát­tam. Sírva és vergődve múltak a futamok az ujjai alatt, ideges vib­rálásban, majd összetörtén, csöndes csüggedésben . . . Igen, ez Rubin­stein dala, Azra, mit Heine versére irt a lengyel zeneköltő, Chopin után a legnagyobb lengyel muzsikus. Régi emlékeket idézett bennem ez a dal s kimondhatatlanul jól esett most hallanom. Sok, nagyon sok érzés volt a szi­vemben. Hisz Gorlice mellett volt ez a kastély, alig négy kilométerre onnan, ahol — a Rynek sarkában — Szent Péter egykori óriási bazi­likája állott. A bazilikából csak az oromfal maradt meg, magasan fent a felírás Gorlicenses Virgini Dei Parae — s az oltár, meg egy szent­nek a szobra, középen pedig semmi, csak kőtörmelék emeletnyi magas­ságban. A gránát a kupola tetejébe vágott s menten kettévált a templom s a szószék előtt, a pádimentum kockáin keresztül még most is ott a hatalmas kőtölcsér. — A hajdani plébánossal néztük a köveket, a pil­lérek, bolthajtások rongyait, felvet­tünk néha egy-egy fadarabot, feszü­let volt talán valamikor. . . Ó, Gor- licét nem lehet elfelejteni sohasem, holott már október volt, hogy az üszkös házak közé kerültem. Az utca közepén két zsidógyerek sétált összefogózva. Három négy esztendős fiuk, két apró bölcs, komoly, meg- vénhedt aggastyán. Egy csoportban, fekete kaftánban, zsidók álldogáltak. A kezüket hátul a zsebbe mélyesz- tették. Asszonyok is voltak az utcán, hangosan disputáltak, zsargónban. Ünnep volt, szombat s ez itt most korzó lett volna talán. Gorlicei déli korzó. Egy fiú megmutatta, hol él­nek hetek, hónapok óta együtt 4—5 család. Húsz háznál nem maradt több Gorlicében, ám a nap gyönyö­rűen ragyogott s hazugul beara­nyozta a házak csonka tetemeit. A napsütésben olyan volt a város, mint egy uevető siralomvölgy. A határban sétáltam délután, a Vengerszki-uton. Rólunk nevezték el ezt az utat, mifelénk vezet — a : Kárpátok, Magyarország, arra va valahol. Lengyel parasztok jötte1 szembe, ez egyik asszonyon bőrbe­kecs volt, a másikon nagy, sárga kendő, alatta még külön is egy vö­rös. A fejük úgy volt bekötve, mint a palóc-asszonyoknak, a mátrai fal­vakban. Kézjelekkel mutatták, hogy merre menjek, a kastély merre van. A völgyből gyerekek énekét hozta a szél, egy magános major előtt öreg paraszt kapált, az ut szélén pedig, a hídnál, orosz fog'yok ap­rították a követ, A falhoz álltam, az ablak alatt, úgy hallgattam a zenét, mely Moha­med lányának testét öltözteti könnyű csipkékbe s színes, drága keleti sely­mekbe. S lassan-lassan ismerős lett minden: a kolonnád, a tó, a part s ez a nagy fehér kastély. Mikor egy idősebb ur —^ezüstös szakálla volt, szűk nadrágja és lengő császárkabátja, akár a csillagászok­nak Verne regényeiben — beveze­tett a szalonba s bemutatott a ház asszonyának, olyan volt, mintha már sokszor-sokszor lettem volna itt. S csodálkoztam magamban, hol vannak az üvegszekrények a metszett poha­rakkal s — holott már ősz van — a vörös szőnyegek is a barna, kék figurákkal. S hogy az ablak felé neztem, megborzadtam a zongorától. A teteje le volt szakítva s a billen tyük úgy meredtek ki, mint egy megcsonkított szájból, véres ajkak közül, a kegyetlen hófehér fogak, Ladiszláv mester — igy hívták a császárkabátos urat, rokona volt a családnak — végigvitt a termeken, az összes földszinti és emeleti szo­bákon. A dohányzóban még érintet­len volt a kandalló, fölötte a tükör s a márványlap is. Oltárnak hasz­nálták az oroszok, — mondta az öreg ur — nem bántották. A va dászteremben is megvoltak a kitö mött madarak, a sasok s a farkas is, csupán a medve volt kissé nyú­zott állapotban. A hallban, ahonnan a széles, faragványos lépcsők vezet­tek, a parkett fel volt szaggatva néhol. A könyvtárszobában azonban szép sorjában voltak a könyvek, éppen tanult Js bent két diák Ahogy beléptünk, szépen fölálltak, kölcsönösen bemutatkoztunk egymás­nak. A balszárnyon, a legszélső szó bábán, a tetőn keresztül néztük az eget, egy lövedék kényelmes utat vágott magának, komolyabb bajt azonban nem okozott. A sarokban, egy nagy vászondarabra szép sárga, piros almák voltak kirakva. Értek az őszi napon. Lent a szalonban már meg volt terítve. Hatan ültünk az asztalnál, — A ház asszonya szép volt, méí mindig uagyon szép, a szemének«a színe, mint némely ibolyáé, ami­lyenre — hegyek tetején, eső után — csak ritkán akad az ember. A lánya fehér szvetterben, kipirultan a

Next

/
Thumbnails
Contents