Egri Ujság - napilap 1915/2

1915-11-05 / 306. szám

E 0 R i ü J SAG 1915. november 5. De csakugyan győzni is kell ám pénzzel, mert e nélkül nincs végső diadal. Ha pedig nincá diadal, akkor nincs áldásos béke. Erre kell tehát törekednünk. Kato­náinknak a győzelemre. Nekünk, itihonmaradottaknak pedig a majdan eljövendő békés idők gyümölcstermő napjainak előkészítésére. Katonáink megtették és megteszik a maguk kötelességeiket. Tegyük meg mi is, itthonmaradottak a ma­gunkét. A harmadik magyar nemzeti hadi- kölcsön középső ideje gyönyörüszé- pen zárul. Remélnünk kell, hogy az utolsó hét még fokozottabb mértékben meghozza azokat az ál­dozatokat, amiket a Haza érdeke kiván. Tulajdonképen nem is áldozatról van szó. Csak kevés, józan elhe­lyezkedéséről önmagunknak. Akinek fölös pénzecskéje van he- veröben, vagy amit szerzett valaki, akárki, kivételesen ezekben a hábo­rús időkben: mindenki fektesse bele hadikölcsönbe. EZ a jelszó közöttünk, itthonma­radottak közt. És ez nem üres jelszó. Nem olyan, mint aminőt szoktak régente beszélni kortesasztalokról. Ez maga a tiszta valóság. Ez szinigazság. Aki 97 K 40 f-éit jegyez, 100 koronát kap vissza és 6 percentes kamatot a tetejébe. Ezt kell megértetni mindenkivel. Ezt kell a szájukba rágni mindazok­nak, akik még talán tán most sem értik, hogy mi az a nemzeti hadi- kölcsön És azt is meg kell nekik magya­rázni, hogy a németek 26 milliárdot jegyeztek a maguk hadikölcsönére. Ne maradjunk tehát mi sem a németek mögött. Ez a megmagyarázás mindazokra vár, akik a néppel közvetlenül érint­keznek. Herceg Esterházy tízmilliót adott. Adjanak csak ezreket, százakat azok, akik nem hercegek, akik csak — magyarok. Aki magyar, most álljon síkra. Ebben az utolsó órában mindenki szálljon magába és gondolja meg, hogy pénzt kell adni a győzedel­mes hadseregnek. De amtt adunk, visszatérül busás kamatokkal. Ezt kell meggondolni. Apró hirdetések. Minden szó 4 fill, vastagabb betűből 8 fill. V idéki varrónő intelligens házakhoz ajánlkozik. Deák Ferei.c-ut 56. I igás kocsi, 2 igás szerszám és 2 nye­reg eladó. Cím a kiadóhivatalban. H árom szobás úri lakás — lehetőleg fürdő szobával — május 1-re keres­tetik. Cim a kiadóhivatalban, Mégy szabás úri lakást keresek má- jus elsejére, lehetőleg magános házban fürdő szobával. Cim a kiadó­hivatalba a. Á llást nyernek benzines fmagánjáró fű­részelő és hasogató tüziíavágő gé­pemnél, Fehér József Eger, Kaszinó-utca 1. szám. S zoptat ós dajka ajánlkozik jó úri ház­hoz Mária-utca 21. Zsemlye Jdzsefnó szülésznő. Telefon: Igazgatóság 172; Forgalmi helyiség 47. Sürgönyeim: Agrártakarék Eger. r.-l EGERBEN A legbiztosabb és legjobb kamatozó állampapiros. A szabad kötvények . . 6.22°V-ot az öt évre zárolt címletek 6.800/-o-ot kamatoznak. Az árfolyam folyó hó 30-áig . . . K. 97.10 folyó hó 31-től f. évi november 17-éig K. 97.40 a kormány által megállapított részle­tekben történő befizetés esetén . . K. 98.— A jegyzésekre eső I kötvények után 50 fii jutalékot, 100.- K. ért visszatérítünk. azaz minden névérték után Hogy a jegyzést minél nagyobb összegre lehetővé tegyük, az aláírás alkalmával a jegyzendő kötvények ellenértékének 85°/o áig, vagyis minden 100 K. névértékű kötvény után K. 82.50 lombard kölcsönt nyujínnk kivételesen kedvező felté­telek mellett. Tehát már minden 14.50 befizetése ellenében je­gyezhető sálunk 100.— korona hadikö csön-kötvény. IVZBSBH I 1915. október 17-tci 1915. november hó 17-ig. Hivatalos órák: d.e.9-1 Nagyobb mennyiségű fűrészelt, hasított és gömbölyű igen jutányos árban kapható Ehrenwatd László fürésztulajdonos és :: fakereskedőnél :: Újpest, Árpád-ut £0. Mimi in ni mi ri'iiBBEaaasaMBBi 16067/915. Hirdetmény! Értesítem Eger város azon lakó- sait, kik maguknak és családjának 1916 augusztus hó 15-ig liszttel le­endő ellátása céljából Eger város hatóságánál összeírás végett jelent­keztek, hogy a kötelező nyilatkozat­ban feltüntetett lisztmennyiségek át­vétele végett az Egri Gőzmalom lisztfőraktáránál jelentkezzenek. Azon egri lakosokat pedig, kik bármi okból lisztszükségletüket se­hol sem biztosították, vagyis össze­írás végett sem a Városnál nem je­lentkeztek, sem valamely kereske­dőnél nem biztosították, hogy pót- összeirás végett Bayer Henrik v. ta­nácsnál a hivatalos órák alatt 8 nap alatt jelentkezzenek. Eger, 1915 nov. 2-án tart. tan.- ülésből. Jankovics Dezső _________ kir. tan., polgármester.___ Z enekedvelők-figyelmébe!" Vonóshangszerekhez: vo­nókat. húrokat, lábakat to­kokat, hurtartókat, álltato­kat, hangfogókat, csavaro­kat stb., stb., kitűnő minő­ségben és nagy választék­ban, úgyszintén iskoláhe- gedüket és néhány finom hangverseny mesterhegedüt .-. is tart raktáron a .’. Drogéria Egerben. N jAAAAAi Egri Erzsébetfürdőben egy vizsgázott kazánfűtő : kerestetik. : vvvvvyv^v-vvvvvvvvvvwvN ‘PATKÁNY-EGÉR HÖRCSÖG ÉsÜRGE IRTÓ RÄI1N AuahIlaö EU5MERVE\ i.tcmnAnflAl KTTJf, INGYEN RATIN LABORATORIUM BUPUPE.ST.VB.HOnENBIlLER-UTC.A JU. Ragályok ellen most igen alaposan kell véde­keznünk, mert kolera vörheny, kanyaró, typhus, himlő és egyéb ragályos betegségek a háború után fokozottabb erővel lépnek fel, miért is szükséges, hogy minden háztartásban egy meg­bízható fertőtlenítőszer kéznél le­gyen. A jelenkor legmegbízhatóbb fertőtlenítő-szere a szagtalan, nem mérgező, olcsó és eredeti üvegekben 90 fillérért minden gyógyszertárban és dro­gériában kapható. Hatása Lőffler Vertun, Pertik, Vas, stb. intéze­teinek vizsgálatai szerint gyors és biztos, miért is az összes or­vosok betegágyak fertőtlenítésére, antiszeptikus kötözések (sebekre és daganatokra), kéz- és arcmo­sásra és ragályok elhárítására, stb. mindenkor ajánlják. Lysoform szappan finom, gyenge pipere-szappan l°/o lysoformot tartalmaz és an­tiszeptikus hatású. Alkalmazható a legkényesebb bőrre is; szépíti, megpuhitja és illatossá teszi a bőrt. Egy kísérlet s Ön a jövő­ben kizárólag ezen szappant fogja használni. Ára P20 kor. fodormenta Lysoform erősen antiseptikus hatású száj­víz. Szájbüzt rögtön és nyomta­lanul-eltüntet és a fogakat kon­zerválja. Használandó továbbá orvosi utasítás szerint toroklob­nál, gégebántalmaknál és nátha esetén gurgulázásra. Néhány csep elegendő egy fél pohár vízre. ! i i f[ Az összes lysoform készítmények kaphatók minden gyógyszertár­ban, drogériában. Kívánatra bár­kinek ingyen és bérmentve meg­küldjük „Egészség és ier.őtle- nités“ cimü érdekes könyvet. Dr, Keleti és Murányi vegyészeti gyára Újpesten. Nyomatott a Dobó István-nycmda részvénytársaaágnél.Egerben.

Next

/
Thumbnails
Contents