Egri Ujság - napilap 1915/2
1915-09-16 / 256. szám
2 EGRI U ] S A G 1915. szeptember 16 Gorlicétől Brest-Litowskig.- A tizes honvédek hős harcai. (Első közlemény.) Eger, szeptember 15. Soha el nem fakuló legendák, közmondáklnapról- napra, apáról-fiura szálló regék lesznek a 10 ik honvéd gyalogezred hősi harcairól. A 10-ik honvéd gyalogezred Ko- bek Béla ezredes parancsnoksága alatt aratta történelmi sikereit. A hős ezredes, valósággal lelke és igazi vezetője honvédéinek, a kik rajonganak parancsnokukért. A hős ezredes most rövid időre hazajött Miskolcra és vele visszajött P . . . . E .... egri főhadnagy, ezredsegéd- tiszt is, aki a háború eleje óta — Kobek ezredessel együtt — ott megszakítás nélkül a harctéren van. A főhadnagy — ragyogó részleteket beszél el a tizes honvédek harcairól. Csodálatos megfigyeléssel, lenyűgöző, megrázó közvetlenséggel mondja el sok izgalmas döntő harc részleteit. P. E. főhadnagy elbeszélésének közlését alább kezdjük el, és a következő számokban folytatni fogjuk. „Hadtestünk ma a 11 német hadsereg kötelékébe lépett“ közölte május elsején Arz altábornagy csapataival. — Elvárom és hiszem, hogy a szövetséges hadseregben, mint eddig, dicsőség és győzelem fogja övezni a derék hatodik hadtestet. Augusztus 27-én pedig Mackensen tábornagy búcsúzott el a közel féléven át diadalmas hadseregében küzdő magyar hadtesttől: — „Legjobb hadtestemet veszítem el* — mosdotta és meghatóban köszönte meg a kiváló vezetőknek, a derék, bátor csapatoknak, hogy annyi fényes győzelmet segítettek kivivni. A tízesek áttörik az orosz frontot. Diadalmas ütközetekről, fényes győzelmekről, soha el nem ho- mályosuló hőstettekről szól elvben az időben az ezred története. Mackensen mondotta, hogy Gorlice, Jaroslau, Przemysl, Grodek, Ostrow, Brest-Litowszk — mind, mind a magyar hadtest dicsőségét hirdeti. Gorlicétől Brest-Litowskig verve, üldözve a makacsul védekező, majd futó ellenséget a régi elhagyott csatatereken, mohos füvei benőtt sir- halmokon keresztül, diadalról-dia- dalra haladt a magyar zászló — fizettünk a múltért — az elhunyt hősök mellé mindig uj és uj elesett kedves bajtársakat temettünk, de a néma sirhalmok fölött suttogó szellő a nyugvó hősöknek csak uj dicsőségről, fényes győzelemről beszélt. Május másodikán megtörtént a Dunajecnél a hires áttörés, amelyről annak idején oly sokat írtak különböző oldalról, hogy újat alig mondhatnánk. Rettentő tüzérségi tűz után az ellenséges állások füstbe, lángba, vérbe voltak borítva; ezt követte a gyalogság rohama. Szorosan a porosz gárda mellett, az ezred délelőtt 10 órától délután 5 óráig ötször próbált előretörni, de mindannyiszor as ellenség rettentő tüze nagy veszteségek mellett, állította meg rohamunkat; a gárda szintén nem tudott tért nyerni.. Délután 5 órakor az egész ezred utolsó elszánt rohamra indult, ezredparancsnokunk személyes vezetése mellett. — Balszárnyunkon elhelyezett 20 géppuska megkezdi a tüzet; ez volt a jel a rohamra, mire felhangzott háromezer tizes honvéd „rajta“ kiáltása és azután — nehéz visszaemlékezni mindenre. Tűz, láng, füst és vér mindenütt; — megszűnt az agy működni, megszűnt minden gondolat, senki nem törődött a szomszédjával, az elesetekkel, csak azt tudta, hogy itt meghalunk vagy elérjük az ellenséges állást. Irtózatos golyózáporban hullákon, hörgő sebesülteken át áttörünk az ellenséges akadályokon, majd itt, majd ott hangzik fel a diadalorditás, bent vagyunk az árokban; még néhány másodperc, ember-ember ellen küzd ; véres a szurony, a puskatus, véres, poros izzadtság az arcokon és nemsokára az orosz hulláktól borított csatamezőn, ezredparancsnokukat vállukra kapva, őrjöngve ünnepük a tizes honvédek legnagyobb diadalukat. Balra a gárda szintén rohamra megy, nemsokára előttük is diadalorditás jelzi, hogy az orosz állások egészJJ terjedelmükben áttörettek. A futó ellenséget a mindenfelé felgyújtott falvak, házak, majorok tüze és füstje takarja. Győzelmi mámorunkban mertük-e volna még akkor hinni, hogy néhány hónap múlva már Brest-Litowsknál mérünk rá ugyanilyen kemény csapást. ? Egy rövid időre megálunk, köny- nyekkel szemeinkben szedjük össze a sebesülteket, temetjük el az elesett szeretett bajtársakat. Könny szökött a szemünkbe, amikor egyik-másik súlyosan sebesült hovédunk utolsó perceit élve, azt susogta: „Nem bánom, hogy meghalok, csakhogy győztünk“ — nem nyög, nem jajgat senki, az öröm, a lelkesedés mosolyt, megelégedést varázsolt a fájdalomtól eltorzult haldoklók arcára. — Elveszett egy körülbelül 3 hónapos tiszta fehér, a fején fekete „Foxterier“ kis kutya, melyet a becsületes megtaláló juttasson lapunk kiadóhivatalába, hol illő jutalomban részesül. Orosz hadifoglyok magyar járásbíróság előtt. Hogy bíráskodnak nálunk a hadifoglyok felett? (Saját tudósítónktól.) Eger, szeptember 15. Az eset igen egyszerű, nem különb, mint az a számtalan sok apró bünügy, mely a járásbíróságokat foglalkoztatja, mégis meg kell álla - nunk egy pillanatra, meg kell említeni ezt az ügyet, mert hiszen annyi tartalom van benne, annyi következtetést vonhatunk le és oly maradandó históriai tény, hogy érdemes rajta elgondolkoznunk. És ha majd ennek a háborúnak igazi történetét meg fogják írni, külön fejezetet kell, hogy szenteljen a történetiró annak a humánás bánásmódnak, amelyet ebben a háborúban a magyarság és általában a központi hatalmak tanúsítottak a hadifoglyokkal szemben. Hol van igazi és hol az álkultúra, egy világháborúnak kellett jönni, hogy erre, mint sok más kérdésre, igazi feleletet adjon, azon a tények, melyek ebben a rendkívüli korszakban beszűrődtek, megdöntötték sok balsejtelmet és eloszlatták a homályt olyan kérdésekről, amelyek felett csak vitatkoztak, de eddig soha meg nem oldottak. Így került ki a mi kultúránk olyan fényesen ebből a világháborúból, amelyre büszkék lehetünk az egész müveit világ előtt. A magyar nép jó szivét, hogy a hadifogságban is az embert látja, megbecsüli, embertársának tartja, megállapíthatjuk abból a sok szép esetből is, mely most a nyáron a mezei munkákat végző foglyokkal kapcsolatban napvilágra került. Igen érdekes tehát ebből a szempontból az alábbi eset, melyről aradi tudósítónk tesz jelentést. Egy mezőberényi gazdálkodónál, Schmidl Jánosnál orosz hadifoglyok dolgoztak a cséplésnél. Minden jól ment, egy nyári délután azonban az egyik hadifogoly, akinek a neve nem fontos, tulbuzgalmában a kelleténél gyorsabban dobálta fel a búzakévéket a ^cséplőgép etetőjébe, ami felett Schmidl annyira felbosszan- kodott, hogy dühében a kezében lévő vasvillát belevágta a fogoly testébe, úgy, hogy az 8 napon túl és 20 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az eljárás megindult és az ügyészi megbízott vádat emelt Schmidl János ellen súlyos testisértés vétsége miatt. A főtárgyalásra mint sértett, az orosz hadifogoly is meg lett idézve, azon részt is vett. A többi sablon, a vádlott beismerte a részére rótt bűncselekményt, az ügyészi megbízott példás büntetést kért, a királyi járásbiró kihirdette ítéletét, mely szerint Schmidl Jánost súlyos testisértés vétségében bűnösnek kimondja és ezért három havi fogházra ítéli. Az ügyészi megbízott és vádlott megnyugodtak, az Ítélet jogerőre emelkedett. Most a járásbiró a jelenlevő tolmács segítségével megmagyarázza az orosznak az ítéletet. Felejthetetlen szép jelenet következett. A hadifogoly elsápadva egész-testében remeg, mindenbe beletörődő sárga arcán könycseppek futnak végig, keresztet vet a birsóág előtt, mélyen meghajtja magát, majd sírva leborul az elé az ember elé, aki neki a gazdájával szemben igazat adott. A jelenlevők is könyeznek, ki tudja, mit gondolhatott felőlünk, a mi országunk, ami bíróságunk felől az a szegény muzsik, akinek otthon békében igazság helyett csak kancsukában volt része. A mi gondolkozásunk szerint ennek igy kellett történnie, de ez az Ítélet az ő naiv agyában olyan csodálatosan különösnek látszhatott... / A török tüzérség szétszórta az ellenséges élelmezési oszlopokat az Ariburnu-Anaforta szakaszon. A török főhadiszállás jelentése. Konstantinápoly, szeptember 15. A török főhadiszállás közli; Dardanella-fromt: Az Anaforta—Ariburnu szakaszon rekognoszkáló csapataink szoptember tizenkettedikéről tizenharmadikára virradó éjjel különböző pontokon hatásos, meglepető támadásokat intéztek az ellenséges lövészárkok ellen. Tizenharmadikán tüzérségünk sikerrel bombázta az. ellenséges csapatok gyülekezési helyét, valamint az élelmezési oszlopokat és nagy veszteségeket okozva, szétszórta ezeket. Ariburnu táján egy ellenséges tüzérségi állást és két jól megerősített megfigyelő helyet összeromboltunk. Sedil-Bahr táján az ellenség tüzérsége fél órán át hatás nélkül ágyuzta a centrumban levő lövészárkaink egy részét. A többi harcronalon nem volt jelentős esemény.
