Egri Ujság - napilap 1915/2
1915-08-01 / 210. szám
1915. augusztus 1. Tizes honvéd, aki átélte a lembergi orosz uralom napjait. Klasánszky István csodálatos szabadulása az orosz rabságból — Kalandozások öt orosz hadseregen át. — Az orosz Lemberg végnapjai. — Eger, julius 31. Minden sorában izgalmas érdekes levelet kapott most az Egri Újság. A levelet egy tizes honvéd Klasánszky István irta nekünk, aki csodálatos módon megszökött az orosz rabságból s álruhában a meghódolt Lembergben élte végig a tiz hónapos orosz hódoltság idejét. Elbeszéli ebben a levélben kalandozásait attól a pillanattól, hogy orosz fogságba jutott egészen Lemberg felszabadításáig, amikor újból jelentkezhetett diadalmasan bevonuló csapatainknál. Klasánszky István hevesmegyei fiú az apja gyöngyössolymosi jegyző volt, érdekes levelét az alábiakban közöljük. Az el fogatás. Dec. hó 9-én este 6 óra tájban a zászlóaljunk parancsot kapott egy tőlünk nem messze levő hegy megszállására. Jelentés szerint a hegy csúcsán oroszok tartózkodtak de hogyan voltak elhelyezkedve — azt nem tudtuk. — A zászlóalj rajvonalba fejlődött és a hegy lábáig nyugodtan haladtunk előre dacára az ellenséges tüzérség gyors tüzelésének. A hegy lábánál azonban, három csoport, 3—3 emberből álló előljárőrség lett kiküldve. Én a bal szárnyon voltam, szintén mint járőr. A hegy sűrűn volt fenyőfával benőve, azonfelül köd is volt és sötétség is, tehát nagyon óvatosan kellett előre haladnunk. Már csaknem elértem a hegy tetőt, midőn közvetlen az orom előtt cirka 10 lépésre megláttam az ellenséges raj onalat, láttam amint az oroszok nyugodtan pipázva beszélgettek. Kedvem lett volna „egy barátságos jó estével“ üdvözölni őket de nem volt szabad elárulnom magam, mert jelentést kellett vissza vinnem. Megfordultunk tehát, hogy megjelentsük a felderítés eredményét. Ebben a pillanatban nehány puska j lövést hallottunk abból az irányból honnan mi jöttünk. Nem tudtam, elgondolni, hogy mi az, (je miután ez meg nem ismétlődött nyugodtan folytattam utamat, utánunk jövő rajvonalunk irányában, még jobban megnyugtatott az midőn lépéseket hallottam és ágak ^zörgését, azt hittem, hogy a mieink már ennyire vanuak. Ebben a pillanatban beleütköztem valakibe, aki szintén a * sürü fenyők közt sietve felfelé bugdácsolt. Azonnal fölismertem. Egy orosz volt. Egyik kezemmel a puskája után kaptam, a másikkal pedig mellen ragadtam. A másik pillanatban társam valakire rásütötte puskáját, de a következő tizedmásod- percben sebesülten rogyott össze. A másik pillanatban pedig mielőtt harmadik társam fegyverét használhatta volna már 16 mászka szuronyt láttunk mellünknek szögezve. Ezek voltak az oroszok előőrsei, de mi átmentünk az őrségükön anélkül, hogy egymás jelenlétéről tudomást szereztünk volna. Puskánkat elvették és puskatussal kényszeritettek hogy velük szaladjunk mert a mieink csörtetését már hallottuk. Az orozzok sebesül társunkat is magukkal hozták (Szegény fiú vérmérgezést kapott Lancutban belehalt.) Azonnal a rajvonal háta mögé vezettek. Azt hittem lelőnek. De nem igy történt hanem sietve tovább vittek. Ezalatt a mieink rohamoztak, de mivel az oroszok úgy pozitió, valamint szám tekintetében előnyben voltak a mieink valószinüleg visszavonultak. így kerültem fogságba. Orosz fogságban. Neusandec-Tarnov, Rzezov-on át, Laneutba hoztak, hol az általunk vissza hagyott járvány kórházba (Cholera-spital) beszöktem. Itt 2 osztrák és egy magyar orvos volt, kik sietve sanitéts ruhába öltöztettek és egy vörös keresztett kaptam a karomra. Ez 1914. évben Dec. 18-án vagyis 9 napra elfogatásom után történt. Kilenc napig jöttem egyfoj- tában gyalog! És kilenc napig csak azt ettem amit a falukon való átvonulás közben, a lakosság alamizsna gyanánt adott. A karácsonyt a kórházban ünnepeltük, elég szépen. Csak mindenkinek a szemében egy köny ült: Valamennyien haza gondoltunk. December 29 én parancsot kaptunk, hogy pakoljunk össze, mert a felgyógyult és könnyen sebesült katonákból egy transzport Oroszországba megy ezekkel kell nekünk is menni. Vonatra tettek. Csak Rava-Ruszkán tudtam meg, hogy Lembergbe is bemegyünk. Azonnal j megérlelődött bennem a terv, hogy Lembergben másodszor is megszököm. ■ A szökés. Úgyis történt. Megérkezésemkor a pálya udvaron. (Most meg van ugyan rongálva) — mert vonaton jöttünk — a holmimat eldobáltam és a transporttal a városba mentem. Útközben látom, két zsidó leány igen szeretne tőlünk valamit megtudni. Németül megszóllitottam őket és kérdeztem, hogy hol lehetne itt megszökni? Az egyik előre ment, a másik pedig utánam. A melyik előre ment hamarosan egy asszony csoportott toborzott, a másik pedig a muszka őrrel beszélgetve ennek figyelmét lekötötte és én egy alkalmas pillanatban meglógtam — az asszonyok szoknyáinak védelme alatt. Az egyik pártfogásába vett és magához vett. Ott aztán megmosakodtam, tiszta civil ruhát és fehé - nemüt kaptam. Mindjárt ágyba fektettek, enni. inni adtak — mert megvoltam hülve, és az utazás idején enni nem kaptam. — Ez Szilveszter estéjén dec. 31-én történt. Sok komoly és sok vig históriám volt. A komnlyak közé tartozott Przemysl eleste, — midőn Lemberg utcáin az orosz katonák és orosz érzelmű lakosság a cár képét nagy diadaljal hordták körül. — Ugyancsak a legkellemetlenebb emlékem, midőn mint osztrák kémet az orosz katonai csendőrség az utcán elfogot. De éjnek idején börtönöm vasrácsát széigörbitve sikerült megszöknöm, Az orosz Lwow végnapjai. De még is csak a legörömtelje- sebb volt Lemberg visszafoglalásának a napja. Ezt leírni — már az érzelmeket illetőleg — hűen nem lehet. Ehhez egy mester tollára volna szükségem. Száraz katonai jelentést leadni, ehhez értek — de megpróbálom egy kis civil Ízzel keverni, mert őszintén szólva, nagyon elbakásodtam. ! Már két héttel Lemberg bevétele : előtt tudtuk, hogy Galicia e gazdag, stratégiai szempontból — úgy reánk, valamint az oroszokra nézve I — fontos városa craknem egy évi j várakozás után ismét jogos tulaj- | donosának a kezére kerül. A város kormányzósága fölhívta a város la- I kpit, hogy mindazok, kik Oroszországba akarnak utazni, jelentkezzenek. Megfelelő igazolvány ellenében útlevelet kapnak. Két nap alatt 20 | ezer igazolványt adtak ki, úgy hogy ! vonathiány miatt a további utleve- ■ lek kiadását megtagadták. Ezek ter- I mészetesen vagy orosz tisztek csa- ! ládjai, vagy olyanok voltak, kik 1 „rossz fát tettek a tűzre.“ A visszavonulás minden jelét lehetett észlelni. Éjjelenként a írének óriási tömegének kereplőszerü zörgése belenyúlt a hajnali órákba. En ez alatt az idő alatt, hol téglarakás alatt, hol fa tetdjén aludtam, mert az „Ochrana“ nagyon dolgozott. Minden gyanús egyént elfogtak közülünk. Ezek minden valószínűség szerint golyót kaptak. De másként is tapasztalhattuk a bu- csuzás érzelgős napjait. Ami a keze- ügyébe esett az orosz braternek, azt vitte. Még a kórházak linóleum padló-boritását is fölszedték a closet- berendezéssel együtt és vitték magukkal kultúránknak eme rájuk nézve értékes hirdetőjét. Két nappal az átadás előtt már csak tábori csendőrség volt a városban, kik a rabló kozákok között igyekeztek rendet teremteni, jobban mondva velük rabolni. De mindennek vége szokott lenni. Elkövetkeztek az orosz pünkösdi királyság végórái is. Junius 22 én (azt hiszem, ekkor vették be Lem- berget, de már biztosan nem tudom) délelőtt fél 11 órakor kezeikkel búcsút intve, vágtatott végig a városon az utolsó kozák-patrul. Ugyanekkor következett el az a történelmi pillanat, mikor a magistrátus épületének tornyáról, katonai parádéval eltávolították saját zászlójukat. Az utcák néptelenek voltak és halálos csönd honolt, mit olykorolykor a mi 30 és felesünk és a 42-es Zsuzsi néni zsörtölődése zavart. A felmentő sereg bevonulása. Déli fél 12 órakor éktelen zajt haliotsam a Grodecka-utca felől. Nem Is rohantam, hanem röpültem abba az irányba! Midőn aztán megláttam azt a fegyveres baka istent három személyben, a torkom elszorult, a szám széle lefelé görbült és tán’ el is pityeregtem volna * ha ... de mit tagadjam könnyeztem és velem együtt még másfélszázezer ember. SJrtunk. nevettünk, a közönség közül meg nagy úri dámák csókolták a puskaportól füstös legényeket. Virág, szőnyeg, zászló az ablakokban, cigaretta, bor, sör és sütemény a hős hazafiaknak, kik közül az első ember aranyórát, a másik kettő 20—20 koronát kapott. Mikor aztán mindig erősebb és nagyobb csapatok özönlötték el a várost — szemem szám elált — megnyíltak a házak ajtajai és tömegestől bújtak elő a visszamaradt oroszok csapatainknál jelentkezni. Az első gyereknek oda adta a puskáját és várta, hogy elvigyék! De nem nagyon törődtek velük. A nép öröme csak MEZŐKÖVESDI MATYÓ LAKODALOM. Eredeti helyszíni felvétel a SÁRGA LILIOM cimü magyar népszínműben. Előadják a Magyar Színház művészei. Bemutatja az Uránia augusztus íí-áu, kedden.
