Egri Ujság - napilap 1915/1

1915-04-26 / 115. szám

1915. április 26 E G R 1 ÚJSÁG 3. fogták. Kora hajnaltól késó estig robotoltunk, de egyikünk se kapott csak egy fillért is. Amikor katonáink előnyomultak Szerbiában, Nisbe igen sok tehervonat jött. Ekkor még éj­szaka is dolgoztunk a kirakodások­nál. Később egy másik slovén fo­gollyal egy iskolában a falakat meszeltük es a kályhákat javítottuk át. — Nagynebezen összegyűjtöt­tünk tizenkét dinárt; ezért szerb uniformist vásároltunk, amelyet a mi egyenruhánk fölött viseltünk. így megugrottunk. Öt napon keresztül minden akadály nélkül vántíorolluuk erdőkön keresztül. Bajtársamat a második nap baj érte. A sötét éj­szakában egy magas kőszikláról le­zuhantunk s ekkor ő kitörte a lábát. De azért tovább jött. Az ötödik na­pon a magaslatról egy falut pillan­tottunk meg. Alkonyodott. A közel­ben pásztorok voltak s észrevették bennünket. Néhányan közülük a faluba szaladtak. Hallottam, azt ki­áltották : — A magaslaton két ember van szerb egyenruhában sváb táskákkal! Mások pedig hozzánk futottak. Fáradtak voltunk s megadtuk ma­gunkat sorsunknak. A faluba hur­coltak és egy szobába zártak. Két őr késekkel felfegyverkezve, velünk aludt a szobában, a harmadik — ennek fegyvere is volt — az ajtó előtt őrködött. — Éjszaka arra kértem az egyik őrt, kisérjen ki. Velem jött; alaposán körülnéztem, hogy merre is lehetne megszöknünk, majd visz- szatértünk. Rövid idő után ismét arra kértem az őrt, hogy kisérjen ki. Amint kiértünk, a fal másik oldalára ugrottam és teljes erőmbil futni kezdtem. Az őr utánam dobta kését, majd üldözőbe vett. Amikor köze­lembe ért, bírókra keltem vele és a földre is letepertem. A zajra figyel­mes lett a fegyveres őr, ő is utánam rohant. A hold akkor felhők mögé rejtőzött és a vak sötétségben a fal­hoz lapultam, az őr pedig mellettem elrohant. Három napig bolyongtam síksá­gon, erdőkben. Két folyót úsztam át, végre egy magaslatra jutottam, ahol megint pásztorokra bukkantam. Megkérdeztem, vájjon messze van e innen a bolgár határ. Azt válaszol­ták, hogy csak három órajárás, de a határt erősen őrzik. Egy dinár * volt a vagyonom, odaadtam a pász­tornak s kértem, kisérjen a határig. A pásztor elvette a pénzt és meg­ígérte, hogy elkíséri. Útnak indu­lunk, alig mentünk egy félórát, füst­felhőt vettem észre, a közelben há­zikó volt. A pásztor kerülő utón akart a fainba vezetni. Ha idejeko­rán nem veszem ezt észre, veszve vagyok. Oldalra ugrottam és mene­kültem, De csakhamar az egész falu három kutya és a pásztor vei il- dözőbe. A kutyák hamar utólértek, ezeket nagy mészároskésemmel levágtam. Tovább futottam. Kis idő után er­dőbe értem, ahol egy magas fára másztam fel és ágakhoz kötöttem magam, nehogy leessek, ha el talá­lok aludni. Üldözőim az erdőbe lőttek, mint egy negyven lövés dör­dült el. Délelőtt tiz órától este hat óráig maradtam a fán. Az éjszakát az er­dőben töltöttem, kora reggel balfelé — abban a hiszemben, arra van a bolgár határ, — indultam. Tényleg egy magaslatról nemsokára észre­vettem a határőröket. A szerbeket pontosan megismertem, a tőlem tá­volabb állónak véleményem szerint bolgároknak kellett lenni. A szerb határőrök 18—20 lépésnyire állot­tak egymástól. Lassan, mintegy 800 méternyire kúsztam az őrökig, ott pedig fekve maradtam. Ott vártam éjszaka egy óráig. A hold bevilá­gította a tájat. Jól láthattam, hol állottak az őrök. — Csizmáimat le­húztam, nyakam közé vettem és négykézláb másztam előre és pedig oly szerencsésen, hogy az első őr­láncon keresztül jutottam. A máso­dik, mintegy 500 lépésnyire innen bolgár volt. Fűben fekve, kövektől elrejtve, délelőtt 10 óráig feküdtem itt. Amikor már magasabban járt a nap, lassan befelé kúsztam, hogy a bolgár őr észre ne vegyen. Csak­hamar három kunyhóhoz értem, ahol jóindulatú öreg bolgár fogadott. A derék öreg ember kenyeret adott és elkísért a bolgár parancsnoksághoz. A bolgár kapitány barátságosan fo­gadott és átadott a rendőrségnek, amely Szófiába szállított. Ott lecsuk- í tak, mert azt hitték, hogy kém va- ; gyök. Azt kértem, hogy vezessenek ? a konzulunkhoz, vagy az jöjjön el ) hozzám, mert mig ez nem történik J meg, egy szót sem beszélek. Három napig néma is maradtam. A negye- í dik nap a cellámba jött a vizsgáló­bíró és a konzul. Szerencsémre ná­lam volt egy levél, amelyet feleségem a szerb fogságba küldött. Ez volt az egyedüli bizonyítékom, hogy iga­zán hadifogoly vagyok. Rövid ki­hallgatás után szabadon bocsátottak. ' — A konzulátus révén polgári ruhát szereztem s mint kőmives, Bulgárián és Románián keresztül Magyarország határára értem. A magyar katonai parancsnokságnál jelentkeztem, ahol ismét katonai ruhát kaptam és ka­tonai útlevelet Laibachba. Hogy miért menekültem el? — Mert kétségbe voltam esve. Enni nem kaptunk, de naponta össze­korbácsoltak, Karácsony estéjén szök­tem meg. A menekülés 9 napig tartott. Eger, április 25. — Kórház-viszgálat. Elek János cs. és kir. kamarás a Vörös Kereszt Egylet megbízottja ma délelőtt Maj- zik Viktor alispán a Vörös Kereszt Egylet egri fiókja elnökének kísére­tében meglátogatta az egri Vörös Kereszt Kórházakat és pedig a Vörös Keresztnek a ciszterciták épületében berendezett kórtermét, Eger város vereskereszt kórházát a Club épü­letében és az Irgalmasok sebesült kórházát, ahol mindent a legnagyobb rendben talált s teljes megelégedé­sének adott kifejezést. — Halálozás. Az egész várme­gye közönsége mély részvéttel vette tudomásul, hogy a vármegye egyik közszeretetben álló földbirtokosa a hatvani közéletben nagy szerepet játszó Scheidl Ágoston meghalt. Haláláról a család következő gyász- jelentést adta ki. Beneschaui Scheidl Luiza, a maga és leánya: kabolapolyánai Szabó Klára, testvérei: Károly, ennek fe­lesége, született bocsárr Svastits Laura 1 Ágoston, ennek felesége szü­letett Hevesi Edmée és fiuk Miklós, valamint az összes rokonság nevé­ben fájdalomtól megtört szívvel je­lenti, a felejthetetlen apának, nagy­apának, illetve apósnak és rokonnak beneschaui Scheidl Ágoston földbir­tokosnak folyó hó 24-én életének 78 ik évében, hosszas szenvedés — valamint a halotti szentségek ájtatos felvétele után bekövetkezett gyászos elhunytét. A megboldogult drága tetemét folyó 26-án délután 5 óra­kor fogjuk a róm. kath. vallás szer­tartása szerint a hatvani temetőben örök nyugalomra helyezni. Az en­gesztelő szent mise-áldozat f. hó 27-én reggel kilenc órakor a hatvani róm. kath. templomban fog az Ur­nák bemutattatni. — Áldás és béke lengjen porai felett. * Lusztig főutcái üzletében Geörz látcsövek és fromer pisztolyok meg­érkeztek. — Ki tud róla. Csapó Gyula cs. és kir. 60. gyalogezred zászlósa, mint a 10. század parancsnoka 1914. évi december hó 20-án reggel 7 órakor az ezred parancsnpksága, valamint a legénye állítása szerint a Dunajecz és a Pietrokov melletti kanyarulati rohamnál súlyosan meg sebesült és orosz fogságba került. Kérem azoknak a hozzátartozóit, akiknek valakijük ugyanezen a he­lyen és jelzett időben orosz fog­ságba került és Oroszországból már irt, szíveskedjék az ő címét velem közölni. Esetleg aki tudja, hogy mi történt vele, szíveskedjék velem egy pár sorban közölni. Az értesítést előre is köszöni Csapó Sámuel, m. tisztviselő Budapest, VI., Aréna-ut 140. III. 14. * Kalmár cokorka gyáros mel­let : '.dumái felszerelési üzletben egy Staai írógép jutányos árban eladó. Dombok orosz halot­takból. A lengyel légiók kárpáti harcairól. Krakó, április 25. A Naprzod a lengyel lé­gió legutóbb vivotí harcairól a következő részleteket je­lenti : Valamelyik reggel egy se­besültszállító szán három se­besültei vitt, akik közül az egyik csupán könnyű sérü­léseket szenvedett. A lovak mellett egy katona szaladt. Alig haladtak azonban egy kis távolságra, a kísérő ka­tona lövést kapott, nem sok­kal ezután második lövés is érte, amelynek következté­ben belefordult a patakba, A lovak tovább szaladtak. Pár eerc múlva a lovakat is el­találta az ellenség go'yója. A köunyen sebesült észrevette, hogy az ellenség a szánt cél- bavette, leugrott tehát a jár­műről és gyalog igyekezett tovább. Másnap segítség ér­kezett, amely a két másik sebesültet megfagyva és ros­tává lőve találta az ut haván. A lap <zután a Zielona* völgyben vívott ütközetről számol be, a völgyet magát „halalvölgyének“ nevezi, Az ütközetben ugyanis rengeteg orosz pusztult el, mig a lengyel légió tagjai mindössze tizennégyen estek el és csu­pán hatvanhárman sebesültek meg. A diadalmas csata be­fejezése után borzalmas kép tárült a néző szemei elé. Az orosz löyészárokban valósá­gos dombok emelkedtek a halottakból, akiket az ellen­ség golyóin kívül a hideg is pusztított. Hirdessen ai Egri Újságban

Next

/
Thumbnails
Contents