Egri Ujság - napilap 1915/1

1915-04-19 / 108. szám

2.

E a R i

U J S A Q

1915. április 19.

elfoglalt állás mellett egy árkot felrobbantottak anélkil, hogy előnyöket vívtak volna ki.

A Maas és Mosel közt csak tüzérségi harc folyt.

A Vogézekben Stossweiler am Satteltől délnyugatra | elfoglaltunk egy előretolt francia hadállást. Metzeraltól \ délnyugatra előőrseinket ellenséges túlerő elől, őket tá- í mogató csapatokhoz vontuk vissza.

Keleti hadszíntér:

Keleten a helyzet változatlan.

A legfőbb hadvezetőség.

Sbülgesztetteb egy angol tenger-! alattiéról a Dardanelláknál.

Több angol bydroplán megrongálódott.

(Közli a miniszterelnökség sajtóosztálya,)

Konstantinápoly, április 18.

A főhadiszállás jelenti:

Tegnap délután egy ellenséges hydroplánt, mely a Sárosi öblön átrepült, tüzelésünk annyira megrongált, hogy Sasliliman előtt a tengerbe zuhant. Egy másik hydroplánt, mely leszállót!, hogy az elsőn segítsen, tüzérségünk elsülyesztette.

A Nelson angol páncélos hajót és egy hydroplánt, melyek szintén akkor közeledtek szintén elérték lövedékeink. A Nelson visszavonult, a liydroplán, mely a másik megrongált hydroplánt vontatta szintén visszavonult.

A E. 15. angol tengeralattjárót a Dardanellák szorosában Karamliklimautól keletre elsülyesztettük. A harminc főnyi személyzetből három tisztet és huszonegy íőnyi legénységet megmentettünk és elfogtunk, köztük volt a Dardanellák kerületének angol alkonzulja is. A j többi harcterekről nincs jelenteni való.

8Qet az Ondava völgyében, j

—, április 15.

Szelíden szárnyalt lefelé az alkonyati bársony, az erdő mélye felöltötte titokzatosságát, az avar hallgatagon figyelt lépéseink nyomán s nem volt tudható, hogy alattunk a folyó, melynek két pariján már hónapok óta járkál a Halál, itt merre kanyarog. Egészen más utón jöttünk délután, lehet, hogy attól az úttól csak előttünk, a hegygerinc választ el, nem úgy, mint azokat, kik túl a folyón már sohasem fogják meglátni az utat, amelyen bizakodó bátorságu szívvel jöttek errefelé.

Egy lépést előre, kettőt hátra, — I csúszik a föld a bakkancs alatt, a bimbózó ágak belekapaszkodnak kabátunkba, mintha mondanák: ne hagyj itt, hisz mostanában oly félelmetes az éjjel. Néha apró fények csillannak túloldalt a hosszúkás domb tövében, szentjánosbogárnyi apró csillagocskák, csöndes beszéd hangfoszlánya is erre csap, katonák beszélgetnek, pipára gyújtanak, néha átver a hegyen valami tompa mo- ! rajlás, lehet, hogy tábori ágyút sütöttek el és keressük az égen a lövedék útját, de lehet, hogy közeli i

hídon kocsik robognak. Olyan mind- j egy a letompult idegnek; ma már egyforma sebességgel ver a szív, j ha kődarab csörtet lefelé az Ondava i vizébe vagy ha a hullámok elesett vitéz sipkáját himbálják és a maka- dámon szenvedő sóhajok töltik meg a vöröskeresztes kocsik belsejét. Sóhajokra sóhaj a felelet, nevetés nincs ilyenkor, csak megilletődött érzések ömlenek, valami sirhatnékom búskomorsággal és mintha teli volna az égről lehulló alkonyat és a sötét, nagyterjedelmü erdő, a folyam mentén húzódó szántatlan szántó valami bus, felejthetetlen halotti énekkel.

— Mindent elvisel a férfi, — mondja a vitéz kapitány. Nélkülözés, éhezés, fekvés a sárban hetekig és nem tudni hazulról semmit, szintén hetekig: állani a gránátok borzasztó koncertjét, golyózáporokat: visszaverni támadást és támadni; látni a párolgó emberi vért, meghallgatni utolsó izeneteket: mindéit meg lehet szokni. Nem az a bánat, ha vérezni kell. Lassan csak emlék, távol le begö vonalakká válik az otthon is, a ház is, a bizalmas kert is, a kedvenc pad, vagy a sétaút. j

Az emlékezésekben éjjel, midőn az elhagyatottság leginkább érezhető, csak egy kép jön ragyogva, mint ahogyan a nap fölfut az égre: a nő emléke.

Nőkért már haltak meg katonák. Vitéz katonák, kik nem féltik a Szaharát, a spanyolok háborúját: járták az ázsiai dzsungelek rejtelmét, harcoltak törökökkel, mirditával és napokig tartó vizeken hajóztak egyedül viharban, összaroskadtak a nő elvesztésén. Az élet, mely dicsőségüktől már nem volt számukra érték, csak fájdalom, ez ellen nem tudtak hadakozni s megölte őket, — furcsán, hozzájuk nem méltó módon, közönségesen, mint éhségmarta vándorlegényt; egy attasé barátom a vízimalom kerekébe ugrott — vagy mint szerelmes pesti cseiéd, egy másik barátom, ki testőr volt és korábban Marokkóban harcolt, méregpoharat ürített a nő miatt.

— És szegény Vincenzo barátom, olasz tiszt, mintája a szép férfiúnak, sudár, mint a lengyelországi fenyő, rugalmas, mint a spanyol penge, lágyszavu, mint egy Urai költő, szintén meghalt a nő miatt. Az arabokkal harcoltunk, véres ütközet után voltunk, sétáltam vele a Nilus partján s néztük, hogy száz és száz krokodilus miként viaskodik. Ide kapta a hirt, hogy a nő, kiről mindig úgy, beszélt, hogy a világon az a legszebb és legpompázatosabb, számára nincs többe. A Nílusba akart ugrani. Busk jmor lett. És nem tudott felejteni, sokszor heteken át nem hallottam a szavát, csak a sírása csuklóit a $átor alatt.

Hónapok múltán elkerültünk olasz ég alá és szegény Vincenzo hiába próbált mosolyogni, savanyu voll, mint az áfonya. Azt mondom neki egy szép napon :

— Jöjj hozzám Dalmáciába. A jachtomon lehajózunk a görög, szigetek felé, a tenger és az egyedül valóság táláé enyhülést hoz.

És hajóztunk és halásztunk, hallgattuk két hónapon keresztül a tenger véghetetlen csendjét s hiszem, hogy álmaiban igéző sellőként nem jött eléje a nő, mert mind beszédesebb lett, néha-néha szívből haho- tázott, teli tüdővel szivta a görög levegő aromáját, örült az életnek, boldog volt, ha kezében hosszú lánggal egett a gyufaszál s órákig mosolygón nézte, hogy a vitorlavászonnal mint játszik a szél. Mint aki súlyos betegségből gyógyult.

Aztán voltunk Athénben, hónapokat töltöttünk, estélyekre jártunk, a nők előtt ismét lágy lírába fogott a szava, az egész ember ismét rugalmas, mint a spanyol penge.

Ezekre a kárpáti hegyekre már régen leesett a hó, midőn mi visz- szatértünk Dalmáciába. Ebédre hívtam magamhoz.

— Ó, természetesen, eljövök, csak megyek régi szállómba ruhát váltani.

Elment. Félóra múlva értesítettek,

hogy meghalt. Levelében annyit irt:

Bocsásd meg, kérlek. Hiába akartam, nem tudtam felejteni.

Szegény Vincenzó.

A hegyeken már régen átértünk, itt az Ondava szélesebb tükrében ragyog az éjszakai ég. Társam arra mutat a lejtő felé, hol drótsövények előtt nehéz küzdelmek folytak s hol két orosz tiszttel az történt, hogy beletévedt a mi lövészárkunkba. Sok katona érzi az éjszaka titokzatos súlyát, innen is és tulnan; ez a völgy, mint a halál kapuja, már semmi újat, semmi izgalmnsabbat, semmi fájóbbat nem tartogathat számunkra.

Beletörődtek és belenyugodtak. És mégis rágondolok szegény Vin- cenzóra, kiről pedig föltámadáskor mesélt a vitéz kapitány és látok vizimohás malomkereket, méregpoharat, egy embert, aki a Nilus lótuszai közt krokodilusokkal akarta megétetni magát.

A nők, távol városokban álmodó nők emléke kétségkívül ez éjszakán is ráragyog ezernyi férfi szivére, mint ahogy a fényes nap az égre fut. Damó Oszkár.

Elmarad a hivatalnokok nyári szabadsága.

Szabadság helyett; üdülő napok.

Eger, április 18.

A háború amellett, hogy a törvényhatósági és állami tisztviselők számát erősen megapasztotta, a hivatalok teendőit viszont jóval meg- szaporitotta. így az itthon maradt hivatalnokoknak erős munkát kell kifejteni, hogy a harctéren levő társaikat pótolják és a napról-napra felgyülemlő anyagot feldolgozzák. Ilyen körülmények között természetesen a hivatalok takarékoskodnak az idővel s a tisztviselőknek szabadságolások kérdése most május közeledtével aktuálissá válik a kormány egységesen kívánja rendezni a közhivatalnokok nyári szabadságolásának kérdését- Rendes nyári szabadságot a köztisztviselők a háború tartamára nem kaphatnak, ehelyett üdülő-, vagy pihenő-napokkal szakíthatják meg hivatali munkásságukat. Hetenként egy-két napi szünetelés a közigazgatási resszor- tok ellátását nem késleltetheti, helyettesítést sem tesz szükségessé. Ez amellett mégis pihenőhöz juttatja a már-már kimerülő hivatalnokságot. A pihenőnapok számát és beosztását minden hivatal hivatalnoki lé.száma és teendői arányában maga állapíthatja meg, olykép azonban, hogy a háborús létszám legalább kétharmadrészének állandóan működnie kell. Természetes, hogy orvosi vélemény alapján megbetegedés esetén hosz- szabb szabadsághoz is juthatnak az arra rászorulók. Ugyanily módon szabályozza az osztrák kormány is a közhivatalnokok szabadságának kérdését is.