Egri Ujság - napilap 1915/1
1915-02-18 / 49. szám
óráig eiiminálták a bajt és hogy a maximális árakat is túllépik itt-ott, amennyiben a 48 filléres lisztet 64 fillérért árusítják. Most főleg arról van szó, hogy minden élelmiszer ára oly aránytalan mértékben szökött fel, hogy a lakosság közélelmezése élénken veszélyeztetve van. Főleg a hentes áruk körében van horribilis áremelkedés, mert ezek alig két hét alatt közel 100 percenttel emelkedtek. Ezelőtt két héttel 2 korona 40 fillér .volt a zsírnak való szalonna, ma 4 korona s a hentesek azzal a kellemes kilátással igyekeznek vigasztalni, hogy egy hét múlva 5 korona lesz. Egy kiló háj 3 korona 20 fillér. A főzelékek ára is szédületes arányokat öltött. Szinte képtelenségnek tetszik, de egy liter lencse 1 korona 80 fillér, 2 korona. A borsó megfizethetetlen. A bab ára jmérsékte- lenül magas. Pedig a szegényebb osztályoknak és a háború súlyos viszonyait leginkább érző középosztálynak épen ezek a fő élelmezési cikkei. Má* fontos fűszeráruknál is tetemes áremelkedsét konstatálhatunk. Lehetetlennek tartjuk, hogy az áraknak ezt a borzalmas felsrófolá- sát nem mesterséges spekuláció, nyerekedés idézte volna elő. Ennek pedig ma terei engedni nem szabad. A háborút, mint kedvező konjunktúrát senki, főleg a legszükségesebb élelmicikkek árának felcsigázásával gyors meggazdagodásra fel nem használhatja. A legvitálisabb érdekek forognak itt kockán. Azért ismételten is sürgetjük a legerélyesebb hatósági beavatkozást. A hatóságoknak módjában áll a fontos élelmi cikkek árának meghatározása s rendeletéinek szigorú rendszabályokkal szerezhet érvényt. Ha pedig úgy áll a dolog, hogy a roppant áremelkedést a kínálat hiánya idézte elő, szóval az, hogy nincs elegendő élelem, akkor nincs helye a halasztggiásnak, hanem kérjék az illetékes hatóságok a legsürgősebben az állami beavatkozást, úgy a gabonanemüek állami rekvi- rálását, mint a többi fontos élelmi cikkek maximális árának meghatározását. Ahol pedig e téren a -helyi rendőrhatóság visszaélést tapasztal, ott a legszigorúbban járjon el. Tudomásunk szerint pár konkrét esetből kifolyólag most a vármegye alispánja Eger és Gyöngyös város rendőrkapitányához iendeletet adott ki, hogy az élelmiszerek elárusitásánál tapasz talt visszaélések esetén a legerélyesebben járjanak el. Viszont a közönségnek is segítségére kell ebben lennie, a rendőr- ségnek a figyelmét felhívnia a visz- szaélésekre, mert a rendőrség csak konkrét panaszok alapján járhat el. 1915. február 18. Hirdessen ai Egri Wi, Igazi hős volt Maczky Géza. A Miskolczi Napló Maczky Gézáról. — Egy jóbarát emlékezete. Eger, február 17. (Saját tudósítónktól.) A Miskolczi Napló legutóbbi száma hosszabb cikket közöl Beniczky Tamás tollából, aki hősi halált halt bajtársáról, Maczky Gézáról emlékezik meg abban lendületes stílussal, választékos nyelven az őszinte megbecsülés és belső vonzalom hangján. Foglalkozik a hősi halált halt nép- fölkeíő hadnagy egyéniségével, le ■ irja, hogy került a harctérre s szép megemlékezésében a többi közt ezeket irja: Férfi volt, ember a komoly, becsületes munka embere, de katona nem volt jóformán soha. Katonai kötelezettségének mint egyéves önkéntes egyik közös hadseregbeli ezrednél tett eleget, abban az időben, amikor a német nyelv tudása nélkül a tiszti vizsgát letenni nem lehetett; s mint önkéntes káplár fejezte be egy év után a győngyéletet, lerótta fegyvergyakorlatait és nyugodtan, boldogan élt a nagy érseki uradalom egyik szép pusztáján. Elesett! Ádáz küzdelemben, éjjeli harcban, kézi tusában! Testét gyilkos golyó járta át, arcába acélpenge fúródott, fejét nehéz puskatus zúzta be. Úgy találta egyik bajtársunk némán, mozdulatlanul, halva. Nem adta életét olcsón! Mellette három orosz katona holteste feküdt, szemmel láthatóan az ő pisztolyának áldozatai. Röviddel előbb még hallották biztató, bátorító, f.rfias szavát: „Ne féljetek, fiuk! csak rajta! utánam!“ Ezek voltak az utolsó szavai. Hős volt, igazi hős! Naponta olvasom a hírlapokban, hogy egyik-másik tiszt milyen bravúrokat visz véghez, micsoda hőstetteket csinál! Igaz ! gyönyörű eseteket tudok magam is, de hiszen ezek készültek a harcra, tanulták a katonáskodást, abban nőttek fel, az az életük, a hivatásuk. Érdemük azért nem csekélyebb! Korántsem ! de könnyebb! Ő közöttük mindenkinek hősnek kell lenni, de ezek az öreg fiuk, akik — mint mondottam — katonák sohasem voltak, csak belekóstoltak a gyöngyéletbe, ezek szerintem az igazi hősök. megváltoztatta a cnria a Kóbori—Nick ügyében az ítéletet. Nicket is halálra ítélték. Budapest, február 17. Fóvár0PÍ tudósítónk jelenti, hogy a Caria a Kóbori—Nick ítéletet megváltoztatta. Kóbori haiálos ítélete megmaradt, azon- ba i Níc'íet is halálra ítéli0. ____ _r_a_'H D » 8 A w Eger, február 17. — Halott hős kitüntetése. Amint megírta az Egri Újság, Ringelhann Rafael tart. hadnagy az északi harctéren hősi halált halt. Most arról értesítik a hős szüleit, hogy a király a vitézségi aranyéremmel tüntette ki a hősi halált halt hadnagyot az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért. — Repülőposta PrzemyslbőL Az ellenségtől körülzárt Przemyslbői újabban Singer József tart. hadnagy irt hozzátartozóinak s kéri őket, I tudassa a következők hozzátartozóit, j hogy élnek és nincs semmi bajuk: \ Bóta János (Eger), Vincze János (Eger), Farkas János (Eger), Csárdás Imre (Feisőtárkány), Eged András (Felnémet), Horvát Pál (Felnémet), Pap János (Eger). — Ugyancsak Przemyslbői értesíti Baklonkay Sándor szüleit, hogy egészséges. Bablonkayt különben — mint azt a cenzúrázó hadnagy a levelező lapra rávezette — vitézségi éremmel tüntették ki az ellenség előtt tanúsított vitéz magatartásáért. Ezen a lapon a következők értesítik hozzátartozóikat : Ludwig Lajos (Sirok), Pircsák János és Sándor Mihály (Hatvan). * Bevonult népfelkelő urak figyelmét felhívom a Lusztig Sándor főutcai üzletére, hol mindenféle katona felszerelést, u. m. termosz, hátzsák, frommer, főző edény, kar- I bid lámpa, elemek már 60 fillértől kapható. — Telefon 30. — Katonatemetés. A harctérről sebesülten és betegen visszaérkező | katonák közül az egri helyőrségi csapatkórházban hősi halált hah: Koszerkán Péter 12. honvédgyalog- ' ezredbeli (1 pótszázad) közlegény, j Temetése f. hó 18 án, csütörtökön, : délután 2'órakor lesz a helyőrségi csapatkórházból. 1 — Molnár Kálmán dr. przemysli • újságja jubilál. Molnár Kálmán ! dr. egri jogtanár, tart. főhadnagy | lapja a Przemyslben megjelenő Tábori Újság február 4-én ünnepi ! számot adott ki, ekkor jelent meg a lap századik száma. Ez a jubileum I ezúttal nemcsak egy újság ünnepnapját jelenti, hanemaz önfe'áldozás, í hősiesség, a halálmegvető bátorság csodálatos napjainak végnélküli sorozatát is. Száz szám Tábori Újság: száz napja a przemysli hős véde , lemnek. A lap jubileumi száma, a ! mely élén a felelős szerkesztőhöz ! dr. Molnár Kálmánhoz intézett levelet közöl, ezúttal is tartalmas és éri j dekes. A körülzárt vár költője, i Gyóni Géza, ezúttal „Varsó felé“ : címmel irt verset, a „Hadi hírek“ | rövid áttekintést ad a világháború ! eseményéről; egy hangverseny birá- | lata arról a jótékonycélu estéiyről ; számol be, amelyet a tiszti kaszinó j dísztermében rendezett a tisztikar. A | koncerten Kusmanek várparancsnok I és Tamásy tábornok is megjelentek. : A „civil“ számok után a honvédés Landwehr-zenekarok tagjaiból alakult közös zenekar adott elő néhány zenedarabot, végül Stocker százados dirigálta el saját szerzeményű Kusmanek indulóját. Czégem nem hasonlítható össze hasonló cikkeket árusító cégekkel. Lusztig Sándor. — Karkötőt találtak. Igazolt tulajdonosa a rendőrkapitánynál átveheti a hivatalos órák alatt. — Utca tisztító munkásokat keres a város. A városi főmérnök értesít, hogy a hatásköre alá tartozó utca tisztítással és utfentartással megbízott személyzet körében beállott változások miatt folyó évi március hó 1 én három esetleg négy hely üresedik meg. Miután ezen szolgálatra olyan rokkant katonákat óhajt alkalmazni, akik sérülésük miatt nehezebb munkára nem alkalmasok. de ezen könnyebb munkákat, nevezetesen felügyeletet, munka vezetést, utcasepfést és tisztogatást stb. végezhetik, amennyiben a város szolgálatába állani óhajtanának, ijjvatalos óra alatt lehetőleg délelőtt 10—12 óra között a városi mérnöki hivalban jelentkezzenek. — Az érdeklődés középpontját most a háborútól eltekintve az orosz gyermek- és leánykereskedelmet bemutató óriási müfilm képezi, melyet . az Uránia mozgószinház csütörtökön mutat be két előadásban. Úgy mint fél 6 órakor mérsékelt és 8 órakor rendes helyárak mellett. Az egész város immár lázas érdeklődéssel várja a bemutatás napját, ami nem is csoda, ha tekintetbe vesszük, hogy ennél érdekesebb tárgyú film még sohasem jelent meg az Uránia vetítővásznán. Nehogy azonban egyesek félreértsék a falragaszok azon figyelmeztetését, hogy „Csak felnőttek tekinthetik meg!“, szükségesnek tartjuk kijelenteni, miszerint a film legkevésbbé sem pornografikus, sikamlós célzató, hanem épp ellenkezőleg a szemléltető oktatást szolgálja. Vannak ugyan benne erős reálizmussal megrajzolt jelenetek, dé ezek egészséges gondolkozásu felnőtt emberekre nem gyakorolnak érzéki hatást, hanem inkább az értelemhez szóló tanulságot. Ennek legfényesebb bizonyítéka az, ' hogy a miskolci rendőrfőkapitány a kép megtekintése után, mint tanító hatású előadást, minden 16 éven felül levő embernek megszivlelésre ajánlotta! — Jegyeket igen célszerű jóelőre megváltani. Szerkesztői üzenetek. Georgina: Ezt a gondolatot egy skót miss érzelemvilágába átültetve igaz, hogy nem sokkal jobban már megírta a Társaság cimü képes mágnás családi lapban. De az ön versének nem az eredetiség hiányaa legnagyobb hibája. Van még nagyon sok. Szinte elképzelhetetlen, hogy fér el ennyi hiba egy ilyen apró versben. Mi versét nem közölhetjük, de azt