Egri Ujság - napilap 1915/1
1915-02-15 / 46. szám
2 G R ' Német sikerek a Vogézekben. Előrehaladnak a németek a Visztula jobbpartjáii. (Közli a miniszterelnökség sajtóosztálya.) Berlin, február 14. A nagyfőhadiszállásról jelentik : Nyugati hadszíntér: Pont a Moussintól északkeletre elfoglaltuk a franciáktól Norroy falut és a hegységtől nyugatra fekvő há- romszázhatvanötős magaslatot s 2 tisztet és* 157 főnyi legénységet elfogtunk. A Vogézekben Hilsen és Obersengen helységeket rohammal bevettük; itt 135 fogoly jsitott kezünkre. Keleti hadszíntér: A keletporoszországi határ mentén és a határon túl hadműveleteink úgy folynak le, amint vártuk. Lengyelországnak a Visztula jobbparti részében csapataink Raciac irányában előbbre haladtak. Lengyelországnak a Visztula balparti résziben nincs változás. A legfőbb hadvezetőség. éjiéi a halál erdejében. Egy kóborló újságíró naplójából. Eger, február 14. Az imént ráhajolt erre a kopasz tölgyre a bucsunap. A vénhedt törzs úgy állott a fényben, mint tompa piszkafa, melyet a tótok a kemencéből vettek ki, hol finom krumpli sült és most ezt esszük szardinia- olajjal. Árnyékok érkeznek unottan és buskomoran, ásítanak, mint az a sáros, gazdátlan kuvasz, mely egy bedőlt kapu zugából kivakkant néha, rájön az ugatás, mint ahogy poros, elhagyott kakukkos óra a spájszban, ha megbolondul és szólásba fog s ilyenkor keresztet vet a cseléd: — Uramisten, kisértetek járnak. Megöleljük egymást, egy-egy forró kézszoritás, használjuk az orosz regényekből ránkragadt ezt a szót, hogy „testvérem“, aztán elkisér a szemük az útig, ahol fölfelé kell tapodnom a sarat, neki az erdőnek, mely fölött délután gyakran levil- lámlott a halál, a levegő felforrt és benne égett százak vergődése. Ut vezet rajta, a tótok úgy mondják, negyed óra alatt keresztül veri magát az ember és aztán vasutat ér. * Ám leereszkedett a sötét. Furcsa, hogy tud beszélni a csönd. A csönd í szava lármásabb az iménti biroknál, melyben fegyverek virtuskodtak egymás ellen, különben mért verné oly állhatatosan a szivemet. Mi ehez a belső lármához a távolról ide- j hullámzó hahózás? Ó, nem félek, máskor is láttam éjszakát, a csilla- | gok akkor is úgy ragyogtak és nem messzire tőlem akkor is párázott a halál a puskaszájakon. Az erdő nem fog bántani, beteg szegény, vad errupciók hasítottak belé, rémült gályái még bizonyára nem tértek magukhoz a döbbenetből. Gránátszántotta gyökerük majd talál aj földet, melyet rája hord a vadak lába. És mégis megzörren az erdő. Nem, katonák nem maradtak itt. El sem tévedhetek benne, hisz a tótok úgy mondották, hogy alig tenyérnyi. És most tél van, éjjel nem beszélnek a bokrok a fákkal, rigó nem riadozhat, szarvasszerelem órája is messzi kullog, lehet, hogy szarvas apó nem is gondol szerelemre, szegény elveszit egy napot a gyönyörök napjából. És mégis, istenem, mi szorítja torkom, balra, kétszáz méternyire talán, vagy ezerre, hangok hallhatók, ösmeretlen szavak, melyeket nem értek, de zuhognak, mint súlyos kalapács a kovács kezében, még távolabbról megmorog az ég, csúnya, zsörtös öregasszonyként. Arra még nem ült el a zivatar, ott a tüzér szorgalmasan húzogatja az ágyú zsinórját, nem tudom a miénkét e, vagy az oroszét. Tüzet is látok, sárgán villanót, talán csak éppen akkorra, mint augusztusi selyemfüben a szentjánosbogár. Barát, vágy ellenség melengeti- e mellette gémberedett kezét ? Hallgatok és figyelek és hallom a csendet a fák között járni. Vagy a fák, mint kihűlt, elhagyott erdélyi falvakban a ványadt öregek, egymást vigasztalják? Óh, ha láthatnám szenvedő ágatokat, törzseteket, melynek húsába beletúrt a golyó. Hogy fájhat ez néktek, szelíden, gondolkodó öreg fák, holott mi közötök van néktek mindezekhez, mert mi vagytok ti: emberek e vagy hallgató erdő, mely szamócát terem, fülemi- lét neval és illatok ködét terjeszti hegytől hegyig, ölében hordja a kisded erecskék hüs vizével, mely bizonyára itt fodrozódik a közelemben, mint régi olajnyoinatokon, a 0 ■ v G mezítlábas lánykával, ki jobb kezében kéklő búzavirággal, a szoknyács- káját már térdig húzta, hogy átgázoljon a viz kristályán. Kell, hogy vízimalom is legyen a közelben . . . Lehet, hogy üteg állott a háta mögött és a százados kerék félve verte össze fogait . . . ... A bozót beszélget. Bizonyára róka tanitja járnia köly- két, vagy elmenekült vén agyaras jön a makkhullásra. Úgy emelem a lábom, mintha tojáson járnék; és valami elkapja a kafom. A lélekzetem elán, hosszú vonitás húzódik az erdő mélyébe, mint nehéz veszedelem. És megbü- völ, leköt a sötét, csak a távol pontnyi tűz sugárzik. Már szaladok, az ág, melybe akadtam, nehezen bocsát el, a homlokomon verejték gőzöl, úgy vélem, jobbra tőlem lódobogások futnak versenyt, kiáltoznak, talán ott uj gyilkolás kezdődött — és nincs körülöttem senki, kinek ölébe hajthatnám zugó, fáradt fejem. Puskalövések szaggatóznak, aztán csend, temetcizü, halk szivverésü, bágyadt percnyi nyugalom. Kőkupac és bozót, egy egy fehér hófolt és a sötét tengere, melyből ágak, gályák és törzsek fenyegetnek valami összebogozott kötelekként, — apró, puha testre lépek, mely nagyot lélekzik lábom alatt. Szegény. Lehet, hogy vakondok, vagy földi egér . . . Még egy puskalövés, aztán lezuhanok, tüzkarikák futnak a szemem előtt, jó Istenem, meg ne öszits, vagy állítsd meg a szivem, legyen vége e borzalomnak, hadd sóhajtsak már utolsót s te asszony, ki otthon sikoltva rémülsz álmodból, térdepelj Mária elé, mondj értem egy utolsó imát, a fotográfiád már görcsösen szorítom a számhoz, ó, mindjárt végem van, temess el szivedben és temesd szép álmainkat . . . Tudsz-e most sokat, keserűen sirni. Igen, valakinek fogom a kezét... Félve tapogatom. Hideg és sáros kéz. Katonakéz. Hanyatt fekszik vagy mellét a földhöz ízorttja e halott? Lövőárok, elhagyott, sáros vára a miénknek-e, vagy az orosz katonáknak? A lábát érzi a tapintásom, összefonta . . . Régen itt fekszik-e, vagy halála friss volt, mint a reggel lehullott hó ? Fölkapaszkodom az árokparton, jaj, de nehéz minden tagom, futva igyekszem, rávernek a vállaikra, fejemre a gályák,- űznek, talán ostoroznak, — mért haragszol rám öreg, ismeretlen erdő? Ha itt halál járt, bocsájtsd útjára az élőt, hisz lesz még tavasz, gránátok gőze helyett a kakukfü illata bátran permetezhet... Hisz a városba igyekszem, honnan öledbe jártak nyaranta selymes asszonyok, ábrándozó lányok és fáid alatt bizalmasan suttogtak, mint szerelmes versek sorai. Ó, a város, hol a nők almaarca mosolygó, fehér ágyakban hitvesek ölelik egymást, a kávéházakban a bor rubin1915. február 15. ja csillog, cigányzene zendül és 1©* *- hajlana rám is csókjával az enyhe pihenés! . .. Egyelőre csak kietlen, tépdeső gallyak, pörösködő ágak, de mégis, mintha nem távol tőlem a sötét halaványabb volna? Előre, csak előre, a két karom fáradt az uttö- résben, a lépteim nehezek, hullott levelek marasztaló párnája bokáig érő, milyen jó volna nyugodni rajta májusi fényben, gyöngyvirág szemérmes szemei néznék a szellők járását s ahol most lövőárkokat húztak, deli tótlegények Marinkát emlegetnék gondtalan'kapálás mellett. Ez az erdő olyan, mint egy ci- vódó falu, hol a házak, emberek gyűlölik egymást és éjjel hangtalan, néha tör orditás a korcsma felől s ilyenkor meggyilkoltak valakit. Az erdei alvég felől is uj lárma tör, sietni, sietni, elérni a halványabb sötétet, ott bizonyára vége e csöndes borzalomnak, hallgató félelemnek. Leértem belőle, éjfél is lehetett, az utón magyar szó, magyar fiuk, magyar sebesültek, magyar lámpás a kezükben, milyen jól esett a fény, látni fantasztikus fák, mázsás sötét helyett emberi arcot. A katona, ki legelőször közeledett hozzám, alig bírta, szegény, tartani a karját, lábára sántitoit, ott is baj esett. Tehát rám dőlt az egészséges karjával, mentünk, bandukoltunk, hideg, kegyetlen fagy volt, mégsem fáztunk. Nagysokára szólott: — Hej civil barátom ... az az erdő: . . . És hátrafelé intett: — A halál erdeje. Velünk szemben az állomás borszesz-lámpásai zöld fényt árasztottak, egy vonat türelmetlenül prüszkölt alattunk. Ez visz bennünket vissza arra, hol még zavartalan az élet. Damó Oszkár. Mikor lesznek a sorozások. Eger, február 14. Az 1891., 1895. és 1896. évben született népfölkelők bemutató szemléjére vonatkozóan a honvédelmi miniszter úgy rendelkezett, hogy f. hó 18-tól, március 24-ig az egész ország területén le kell folynia a bemutató szemlének. A sorozó bizottság most készitette el a bemutató szemle tervezetét. Az első bizottság elé, mely Egerben fog működni, a következő községek a következő napokon kerülnek: Február 18 án Aldebrő, Besenyő telek, Dormánd, Egerszalók ; február 19 én Demjén, Feldebrő, Felnémet, Egerszólát, Felsőtárkány, Kápolna; február 20-án az utóállitást fogják megtartani, amelyen kötelesek megjelenni mindazok, akik a már sorozott évfolyamok bemutató szemléjén eddig bármi okból nem jelentek meg; február 21 én Füzesabony, Kál; február 22 én Kerecsend, Kis-
