Egri Ujság - napilap 1915/1
1915-02-12 / 43. szám
2 EGRI ÜJ««« 1915. február 12. beszédet intézett katonáihoz és beszéde közben magasra emelve marsal-botját, harsányan kiáltotta: — „Nem nyugszom addig, mig ellenségeinknek a szuronyaitok hegyével nem diktálhatok.“ Csapataink előrenyomulása a Brodina völgyében. Beszterce, február 11. Csapataink Magyarországból előrenyomultak a Brodina völgyében Frasin felé. Hilgen az élet Homonnán? Az orosz napok. — „Civil etappe commando.“ — Az oroszok menekülése. Eger, február 11. Amikor már bizonyossá vált, hogy a muszkák 1—2 nap múlva Ho- monnára is bevonulnak, — úgy november hó közepe táján, — dr. Mazur Gyula homonnai ügyvéd is elmenekült a családjával s azóta sógorának: Darányi János egri pénz ügyi tanácsosnak magyaros vendégszeretetét élvezi. A napokban azonban a kíváncsiságtól hajtva, föl - utazott Homonnára, hogy ott .kissé széjjel nézzen gazdasága körül. Rö- vid ott tartózkodása után visszatérve a kővetkezőket mondta: j||Homonnát és környékét most ellepte katonaságunk. Civilek közül csak a pósta, pénzügyöt ség, kir. adóhivatal, járásbíróság tisztviselői, — körülbelül összesen 40 férfi — maradt ottr A családjaikat azonban ők is már noyember hó elején biztosabb helyre küldték. Asszonyt, leányt egyáltalában nőt nem lehet látni 1—2 .öreg parasztasszonyon kívül, akiket aztán nem is kiméit az orosz horda. Nem kegyelmeztek még a 75 éves öregasszonynak sem. Rombolásukat pedig leírni nem is lehet. A fő-utón a legszebb házakat belülről meggyujtották s a ‘leégésük után megmaradt üszkös gerendákat, kormos falakat szétrombolták, a földszinttel egyenlővé tették. Kő kövön nem maradt. S mikor ezen állatias kegyetlenkedésük, pusztításuk felett az ott maradt bírót, jegyzőt siránkozni látták, elverték őket. »5 November 23-tól 28-ig voltak csak ott az oroszok, de olyan mocskot és piszkot hagytak hátra, mintha legalább is egy évig tartózkodtak volna ott. Jelenleg roppant nagy számú katonaságunk van csoportosítva Homonnán és környékén. A katonák is csak arról panaszkodtak, hogy a legnagyobb munka mellett is alig bírták a rengeteg piszkot eltakarítani, hogy maguknak is tisztességes hajlékot biztosíthassanak. Máskül nben a katonáink kedve és hangulata oly pompás, hogy szinte meglepett az állandó tréfálkozásuk, danolásuk. Igaz, hogy a saját há- zambam sem kaphattam szállást, mert annak is minden zegét, zugát lefoglalták a maguk használatára, de legalább rendbehozták az orosz feldulása után és azóta is nagyon tisztán tartják. Adtak azonban annyi húst, hogy a plébánossal alig tudtuk etfogyasztani. S jó szívvel adták, hisz olyan ellátásunk van — amint mondták, — hogy jobbat nem is kívánhatnánk. Viszont az ott maradt polgári tisztviselők nagyon szűkösen élnek, mert az óriási drágaságban mikor egy liter tej 1 korona, egy csirke 7 korona, s mikor kenyeret, húst csak a katonák jóvoltából lehet kapni, alig jutnak valami élelemhez. Most ők is közös „étkezdét“ tartanak, — egy szomorú öreg paraszt szakácskodása mellett, — megteremtvén ezáltal a katonáék által elkeresztelt „civil etappen commandóM. Ezen étkezésük azonban valósá gos lakmározás ahhoz a sok nélkülözéshez képest, melyet az oroszok ottléte alatt kellett szenvedniök. Igaz, hogy a muszka nem bántotta őket, mert amint egy fiatal kozák tiszt kijelentté, a hivatalnokokra ő nekik is szükségük van, ámde összehará- csoltatta az összes élelmiszert. Az üzletek kifosztása után a magánházakból vittek el minden ennivalót. De elvitték az ágyakat s az összes ágyneműt is, amit később a magyar csapatok, — melyek az oroszokat Mezőlaborczon is túl üldözték, — a Mezőlaborcz előtti orosz lövészárokban találtak meg. Ámde már' onnan is véres fejjel menekült a muszka. Az egy héttel ezelőtt ott lefolyt nagy ütközet után, amikor az oroszokat teljesen megsemmisítették, az ott maradt lakosság nem győzte az orosz halottakat és hátrahagyott sebesülteket a nagy számuk miatt megolvasni. Katonáink 10—15 ezer főre teszik az oroszok akkori vesztességét. Tartós hideg mellett — ha nem is lenne 18 fok, mint a múlt héten, még könnyebb volna csapataink előrenyomulása. Harciasra várja az antant a döntő ütközeteket. Krisztiánja febr. 11. Krisztiánjából jelentik: Az antant márciusra várja a döntő ütközeteket, Ólombángából a harcvonalba. — Aki Szibériában tanult meg magyarul. — * ------E ger, február 11. A kárpáti győzelmes harcok lerongyolt és kiéhezett orosz foglyait szállították keresztül Füzesabonyon. Hatalmas kondérokban gulyáshus várta a foglyokat, akik csaknem 40 teherkocsiban érkeztek az állomásra húsz népfelkelő kíséretében. A fütött kocsik ajtaját a pályaudvaron fölnyitották és negyvenenkint kisérték az oroszokat az ebédkiosztáshoz. — A piszkos, gyűrött emberek, javarészt hatalmas, ijesztően borzalmas szakállal, mint a gyerekek, jámboran és engedelmesen várakoztak, amig belemerték az öblös főzőkanalat a párolgó, illatos gulyásba és tetézve osztogatták az oroszok sajkáiba a menázsit. Aki megkapta a maga részét, ott mohón nekiesett az ételnek. Sok a züllött és ijesztő külsejű orosz között egy sápadt, szőkesza- kállas, borzashaju 35—40 éves katona komolyan és minden sietség nélkül nézte a párolgó gulyást és mosolyogva szólott oda, tiszta magyar nyelven az egyik ételosztó katonához : — Jó szaga van az ennivalónak, pajtás! Ilyenféle elkelt volna közöttünk is a lövészárkokban. A katonák és a foglyokat bámuló pályaudvari közönség csodálkozva nézte a rongyos külsejű orosz katonát. Egy káplár mindjárt meg is szólította a foglyot: — Hol tanultál te meg magyarul ? — Nagy sora van annak, — felelt kezével intve az orosz és egy darab húst emelve ki a csajkájából, oda csatlakozott a társaihoz és egykedvűen tartott a vaggonja felé. Amikor fölakart szállni kocsiba, a pályaudvar-parancsnoktiszt engedélyéből odaléptem hozzá és megszólítottam : — Kérem, ön beszél magyarul, nem lenne szives megmondani, hol tanult meg. — Uram, a válasz rendkívül meg fogja lepni. Szibériában tanultam meg magyarul. Tomszkban. — Szibériában? Kicsit különös a válasz. A vonat még húsz percig itt vesztegel az állomáson, azalatt elmondhatja ennek a különös nyelvtanulásnak a történetét. — Talán újságíró? Mert akkor félig-meddig kollegák vagyunk. Én betűszedő, majd korrektor voltam több nagyobb pétervári nyomdában. Korrigáltam ezelőtt 4 esztendővel jóformán valamennyi nagyobb orosz lapot. Néha cikket is Írogattam. Aztán beütött 1911. szeptember 27-én a pech, ami mindenkivel megtörténhetik Oroszországban. — Miféle pech? — 19ff. szeptember 27-én éjjel fél 1 órakor rendőrök vették körül a házat, ahol laktam, fölköltöttek és mielőtt még egy szót is szólhattam volna, összekötöztek és úgy, ahogy voltam, szellÖ8en, a legéjszakaibb pongyolában, a központi rendőrségre cipeltek, ahonnan harmadnap éjszaka Szibériába szállítottak 320 társammal együtt. Ólombányába kerültem, ami egy négy-öt esztendei kínzással egybekötött halálnak felel meg, ebben a testet és ideget sorvasztó borzalmas munkában, ahol csak rabló- gyilkosok és bitófa alól kegyelmet nyert banditák kerülnek javarészt össze, egy magyar születésű, ha jól emlékszem, Velemér faluban született, aztáa mint vándor lakatossegéd, Oroszországba került emberrel találkoztam. Itt, ahogy ő elmondotta, beleszeretett egy pincérnőbe, feleségül is vette, jó ideig Moszkvában dolgozott, orosz állampolgár lett később és mert a felesége szeretőjét, meg a feleségét kalapácscsal leütötte, 20 esztendei szibériai száműzetésre ítélték. Itt ez az ember, a neve Gergő János, üres óráiban és munkaközben megtanított valamennyiünket magyarul. Ha valamit akartunk egymásnak mondani, magyarul mondtuk. Az örök csak csodálkoztak az ismeretlen nyelvep. Amikor a háború kitört, bennünket is megkérdeztek, hogy ott akarunk-e maradni, vagy beállunk e katonának. Valameny- nyien katonának mentünk, dacára, hogy az ólom már félig halottra mérgezte egyik-másikat, de egytől- egyig inkább akart szembenézni az igazi halállal, mint úgy, hogy előbb az ólompor egye le az ujjait, aztán a mellét sorvassza és csak úgy ölje meg. — Gergő János is ? — Ö is. Hogy hová került, nem tudom. Meddig tart a háború. A bajor király nyilatkozata. Berlin, február 11. A Vossisehe Zeitung jelenti, hogy a bajor király Edward Gyell Foxot kihallgatáson fogadta. A király többek közt ezeket mondotta,: Ránk erőszakolták, a háborút, de kitartunk mindaddig, mig az áldozatokhoz méltó békeföltételeket el nena érünk. Cáfolja a szerb sajtó Pasics menekülését. Nis, február 11. Nisből jelentik: A szerb sajtóiroda megcáfolja azt a hirt, hogy Pasics családjával elmenekült volna. Tárgyalásokat folytatott Athénbe, ahonnan már vissza is érkezett.
