Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-02-27 / 12. szám

igényei számításba nem tétetnek: nem érvényesü- sehol azon súly, azon érték, a melyet a lakviszol nyok tekintetében képviselnek, vagyis röviden fogva a szót, ma egy vidéki városban törvényszék, kir. tábla, p. ft. igazgatóság stb. elhelyezése nem azt jelenti, hogy a fokozottabb igényeknek megfelelő építkezés történjék, hanem egyszerűen azt, hogy a meglevő egészségtelen, kényelmetlen lakások bére a képtelenségig felcsigáztassék. Ez az általános kép, a melynek egyes városokban világosabb, másokban sötétebb színe van s sajnos, ezen utóbbiak közé tartozik Eger városa is. Egerben bérházak nincsenek. Az érsekség és föfeáptalan palotalömbjétöl környezett város tűzveszélyesen sűrűn egymáshoz simulva, a Dobó korabeli házakkal van beépítve s az összes építkezési válalkozás ezen százados emlékek támogatására, fentartására szoitkozik. Daczára, hogy számos hatóság és hivatal összpontosittatott itt: csupán a lakbérek emelkedtek, — építkezés azonban mi sem történi. A tisztviselők ezen százados épületek közül is a legroszabbra vannak utalva, mert a jobbmódu polgárok házaikat maguk lakják, ki nem adják s ezen lakásokban, a melynek öles falai, nedves, alacsony, szűk, sötét, — sokszor gerendás szobái vannak, a drága lakbér mellett azt nyerik a tisztviselők, hogy idő előtt szolgálatképtelenné válnak Hogy ezt az egészségüket veszélyeztető rósz lakásokat még milyen drágán fizetik meg annak illusztrálására szolgáljanak az 1891. évben eszközölt összeírás adatai, a mely szerint E g e r b e n 405 lelket számláló 120 államtiszt viselő család 317 szobában szorongott s ezért évi lakbér fejében 27,059 frt. fizettetett, vagyis a tényleg húzott 17.800 frt lakpénzre ráfizettek még 9259 f r t o t. Hát még mennyire alá billenik a mérleg, ha ide számítjuk még a törvényhatósági, városi, magántisztviselőket, a szellemi foglalkozást iizö ügyvédeket, orvosokat, mérnököket, tanítókat és nvugd jas egyéneket ! Ezekkel, azt hiszem, eléggé indokoltuk azt a szükséget, a mely Egerben az építkezésnek egy tisztviselő telep létesítése által lendületet adni kíván és a mely példát minden hasonló viszonyok között levő vidéki város kisebb-nagyob mértékben utánozni fog.

Ezek után áttért az előadó, a fővárosi tisztviselői telep szervezete és alapszabályainak ismertetésére és bővebben fejtegette az annak létesítésére vonatkozó iratokat, mint a melyek sok tekintetben tájékoztathatók és irányadók lehetnek az Egerben felállítandó tisztviselő-telep létesítésére. Azután igy folytatta:

A fővárosi tisztviselő telep létesítésének fentebb vázolt ismertetése után elért az előkészítő bizottság tulajdonképeni feladatához, a mi annak a kérdésnek megoldásában áll, hogy a mi nem csekély küzdelem mellett lehetséges volt a fővárosban : több, vagy kevesebb küzdelemmel egy tisztviselő telep létesítése lehetséges-e nálunk Egerben? Erre a kérdésre megfontolt meggyőződéssel

szakiskolája; a szigorú érdekközösség és szoros összetartás erős falanxa s a barátságnak és kedélyességnek mesészerü eldoradéja volt.

És Egernek ezen korszakbeli iparfejlődése is ékesszolló dicséret a ezéliek mellett V.

Á czéhrendszerbel1 egri ipar.

A vár alatt a mai „német útczá-ban“ talán egy ház sem volt, mely eredetileg mesteremberé ne lett volna. Régi neve különben „olasz utcza“ volt és az olasz utczának a török világ előtt, külön bírája és tanácsa volt. A kovácsok maguk egész utczát eltoglaltak. A várban külön tornyuk volt az ácsoknak, de fogott lenni bizonyosan a többi „kemény míveseknek“, úgy mint kovácsoknak, köiniveseínek is. Bizonyosnak látszik hogy a város falainak és kapuinak védelme a czéhek között oszlott meg jog- és kötelességképen.

Legrégibb czéhszabadaliua a szabóknak van 1455 évből. 439 esztendő és azoknak minden hányattatásai között is megtudták őrizni ezen kutyabőrös levelet, mi egy részről kiemelni való főleg a többi egri czéhekkel szemben; de más részt meg érthető, mert magyar szabású ruhákat szabni és várni ők lettek jogosítva nem csupán Egerben, hanem az egri völgy egész területén Baktatéi Felnémethig, Felnémettől Almagyarig, Szarvaskőtől és Felső- tárkánytól Szöllőske falu és a kétszeresen pusztává zsugorodott Czegléd külvárostól Kistályán, Nagytályán és Makiáron keresztül Szikszóig,

az a feleletünk, hogy igén is lehetséges, még pedig némely részben több, más részben kevesebb k űz delemmel, mint a fővárosban. Kedvezőbb a helyzetünk, a minek ped'g fontos anyagi következményei is vannak, — abban, hogy mig a fővárosban a tisztviselő telep létesítése egyedül a tisztviselők érdekében inditotl mozgalom volt, a nélkül, hogy az a főváros emelkedése, vvgy más különleges 'érdeke előmozdítására irányult volna. — ez nálunk egyenesen városi közérdek, a város emelkedésének, fellendülésének hathatós tényezője. Azért mondom e tekintetben helyzetünket kedvezőbbnek, mert ha a főváros e czélra, a nélkül, sogy bármely különleges érdeke vezérelné, a szükséges területet a legjutányosabb áron átengedte: mennyivel jogosultabb e remény városunkkal szemben úgy a szükséges terület átengedése, mint egyébb támogatás tekintetében akkor, midőn saját otthonunk meg- alkolásával egyúttal a város emelkedésének is erős lendületet adunk! Kedvezőbb a helyzetünk az építő anyagok és építkezés olcsóbb volta miatt, a mi pedig számokban kifejezve, azt a lényeges előnyt nyujtjs, hogy mig a fővárosban a 3—6 szobás házak 3 — 8000 frtba kerültek, nálunk 2—3500 írtért felépíthetők. Nagyon megnehezítette a fővárosban a telep megvalósítását az a tisztán üzleti szellem, a melyet a fővárosi pénzintézetek az építési tőke nyújtása körül tanusitottak; de itt remélnünk lehet, hogy pénzintézeteink s egyébb pénzforrásaink, melyek föképen a helyi érdekek kielégítésére hivatvák, nem fogják magukat mozgalmunkkal együtt rideg üzleti érdekeikkel felpánczélozni.

A mint ezekből látni méltóztatnak, egy tisztviselő telep létesítése 3 főfeltételhez van kötve. Először, hogy van-e az építkezésre kellő számban megfelelő vállalkozó egyén, — másodszor szerez- hetö-e az építkezés czéljára megfelelő, alkalmas terület, harmadszor, van-e remény az építkezési töke beszerzésére ? A két első kérdés szorosabban is összefügg egymással, mert az építési vállalkozás nagyban és egészben az építkezés czéljaira szolgáló helytől függ. E tekintetben, különös hangsúlyozással előre kell bocsátanom és felemlítenem, hogy Egerben úgy, mint az a fővárosban történt, egy telepnek a városon kívül vagy távol a várostól való felállítása lehetetlen, mert ott több száz család előnyös közlekedési viszonyok mellett kihelyezhette magát a városból, itt azonban 20—30 család ki nem szakíthatja magát a korlátolt térre szorítkozó társadalmi életből és közlekedési eszközök hiányában ki nem telepedhetik a város végére. — Ezt tartva szem előtt, az előkészítő bizottság csak olyan helyek felé fordíthatta figyelmét, a melyek tisztviselő házak emelésére az itteni viszonyok szerint alkalmasak s ilyenekül a következőket ismerte fel : az érsekkert előtti tért a koronától le a patakig, a vásártért, az érsek-kertet és farakodót a hatvani utczában és a cistercitáknak a rózsauteza végén elnyúló kertjét. A bizottság mindezen telkek

melynek most még falu helyét sem tudjuk, minden felső íuha az ő kezükből került ki, és jaj volt azon himpellérnek (kontárnak) aki e területen bárhol és bármely helyen a ezéhmes- teiek és a többi mesterek akarata ellen mivel- kedtek volna. (A kanonokok házi szabói.)

Ismerem még a „mészárosok“ egri ezé- liét, a „kádárokét“. Az asztalosok-, esztergályosok-, lakatosokról üvegesek- és puskaművesekről azt kell tudnunk, hogy a török világ után (1732) egyesülve alkottak társas ezé- het A takácsok, csizmadiák, gombkötők, szűcsök, borhelyek és szűrszabóknak csak az utolsó időkből való ezéhszabályai maradtak fönn. A német és magyar tímárok (kordován és szattyán bőr-készitők) szintén egyesültek, de a magyar és német szó és szokások miatt nem voltak minden torzsonkodás nélkül.

Aki a régi czéhbeli mestereket ismerni és becsülni akarja, nézze meg a vármegyház emeleti ajtait, mely több a lakatos műremeknél s a vár kulcsát a liczeumi múzeumban. Az egri rőszékesegyházat, mely a mennyiben lehetséges vala, mind egri mesterek munkája, p. a 30 mázsás oltárkép-keretek készítőjét az öreg Pócs asztalost még ismertem.

Most százéve a következő mesteremberek alkották Eger polgárainak java részét: ács, aranyozó, asztalos, bádogos, bodnár, borbély, posztósok, csapók, szövők, nyirók,*) enyvcsináló,

*) A nyirók avaták be a posztót,hogy össze ne menjen, adtak neki szint és fényt és meghúzták, hogy pelyhes legyen.

átengedése iránt megtette a tudakozásokat s azt a meggyőződést merítette, hogy legkönnyebben a koronától a patakig terjedő tért sikerülne megnyernie, továbbá kilátása lehetne a vásártér és érseki f a r a k o d ó elnyerésére; legkevesebb vagy semmi kilátása sincs azonbsn a hatvani utczai érsekkert és a cisterciták tőrjének elnyeréséhez. A Koronától a patakig nyúló rész 9 —10 házhelyet ád, a vásártér, a dohánygyár és utczák részére leszámítandó terület mellett 20 házhelyet nyújtana, végre az érseki farakodó 4— 5 öl; vagyis a felhasználható terület három csoportban mintegy 33 — 35 házhelyet szolgáltatna. Ez ellen talán az a kifogás volna emelhető, hogy a telep területileg három a város különböző pontjain fekvő csoportra oszlanék és hogy a rendelkezésre álló terület, mig egyrészt csekély, másrészt korlátokat szab a további terjeszkedésnek ; ámde, nézetünk szerint ez egyik sem baj. A 3 csoportra való oszlást, el is tekintve a területi kényszertől, semmi tekintetben nem tartjuk hátrányosnak, mert mi nem akarunk itt külön városrészt alkotni, hanem az egyes városrészek erre alkalmas helyein családi házakat építeni, a melyek, mig egyrészt közigazgatásilag és rendőrileg az illető városrész kötelékében megmaradnak, addig, másrészt az együvétartozóságot a megalkotandó testületi kötelékek s az azok körében alkotandó jogok és kötelezettségek állapítják meg és biztosítják. A mi pedig a terjeszkedést illeti, meg vagyunk róla győződve, hogy 30—35 családi ház az itteni szükségletet hosszú időre kielégíti, s ha mégis a beláthatatlan jövőben a további terjeszkedés szüksége forog fenn : nem lesz lehetetlen e czélra újabb csoportok alkotására alkalmas területet szerezni.

A vállalat létesítésének harmadik föfeltétele az épitési költség beszerzése, a finanszírozás. Ha az egyesület megalakul, fontos erkölcsi garancziát nyújt az által, hogy az építő tagok hitelképességét alapos és szigorú bírálni tárgyává teszi s ezért, a budapestiek mődjára egy létesítendő tartalék-alap erejéig kezességet is vállalna; — egyetemleges s minden további kötelezettség természetesen ki lévén zárva. Biztosítókul szolgálna ezen kívül a telek és a ház, mint jelzálog, a letiltandó lakpénz, fizetési hányad és esetleges lakbérjövedelem. A mennyiben pedig ezen mozgalom nem, csak tisztviselők, de általában minden szellemi foglalkozást űzőkre is kiterjed, ezek az építési költsönnek a jelzálogi biztosítást meghaladó összegére mérve a hitelező által elfogadandó külön biztosítékot tartoznak nyújtani. Feltéve azonban azt a legrosszabb esetet, hogy a helyi piaczon az építkezési lökének csupán jelzálogilag biztosítandó része szerezhető be, nem tartja a bizottság lehetetlennek a fhianczirozásnak azon módját sem, hogy az építkezési töke másik része részvények kibocsátása utján szereztessék be, a melyek megállapítandó terv szerint évi sorsolás alá kerülnének és a melyek után 6°/0-os kamat- jövedelmet az egyesület biztositana.

esziergályos. Fazekas, fésücsin * ló, festő (képiró, piktor), főköiő varró, gintler (aranyinives) gombkötő, harangöntö, harisnyakötő, kalapos, kemény itő főző. Kéményseprő, kerékgyártó, képfaragó, (kőfaragó), kertész, „.éscsináló, keztyűs, kőmives, könyvkötő, kovács. Kőtélverő. Kupacsináló, köszörűs, (slaifer), lakatos, mézeskalácsos, mészáros, molnár, nyereggyártó, órás, orgonacsináló, ötvös (aranymives). Paplanos, parókás, pék (kenyérsütő), pántlikaszövö, patkoló kovács, posztó- Qsiná ó, posztónyiró (csapó) puskacsináló, rostás, rézműves, salétromföző. Serfőző, spórer, stukatu- rás, süveges, szuszter, szíjgyártó, szögcsináló, szűcs, szűrszabó, szappanos, szitakötő. Szabó, Takács, (sima és mű-vászonkészbő), téglás, timár, tobákos. (űcsitiáló, kussanté, utczarakó, üveges, virslis. 73 fajta mesteremberünk volt, melyekből fele sem maradt meg.

Legtöbb volt 1794-ben cs zmadia (114), azután kőmives (78), szabó (60), szűcs (53), takács (36), ács (35), bodnár (32), timár (24), szürszabó (21), gombkötő (20), szuszter (19), posztós (12), fazekas (11) stb.

Ma ezek munkájáért többnyire a külföldi gyárakat gazdagítjuk, sőt az a kérdés, hogy a múlttal szemben mondhatjuk-e hogy van iparunk

A múlandóság rátette kezét a ezéhekre, de a ezéhektöl eltanulhatjuk azon erényeket, melyek boldogulásuknak alapokai voltak : szorgalmat és lelkiismeretességet és a boldogulás kezdetét, mi az Úr félelme.