Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-02-20 / 10. szám
I. évfolyam. 10. szám. Eger, 1894. évi február hő 20. Szerkesztőség: E^er, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. u. 4 óráig fogad tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piaez-utcza 4. szám. Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatlak el. Előfizetési ár: egész évre 6 fr>, félévr 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Egye'Szám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. A kereskedő Eger város, Eger. február 19. II. Egyátalán nem tartjuk helyesnek azt a provincziális ósdi gyakorlatot, a melyet deputácziós koldulásnak nevezhetnénk. A jobbágyság idejéből szakadt ránk ez a csúnya szokás, abból az időből, a mikor a földes és kegyuraság elvárta az Ö hűséges, földhöz ragadt népétől, hogy még akkor is hozzá járjon könyörögni, ha az ő kiszáradt földei számára akartak esőért folyamodni a védszentjükhöz- Előbb a kegy- urhoz mentek, hogy imát rendeljen meg a kegyúri templomban s ekként imádkozhat- ták le a -aját bnzás jövedelmüket szolgál tató földek számára a termékenységet. Ma napság is gyakran megesik, hogy az ilyen kérelmező depulácziók nem annyira küldőiknek, mint inkább az agyondeputácziózott jólt’evőnek válnak szolgálatáig és szol- gálnak eszközéül az új földesúr titkon vágyott ezáljainak, a mely irányulhat egy kis nemesi előnévre épugy, mint egy kis beszél- hetnékemségre. Idejüket múlták azonban ma már ezek a küldöttségi diszszónoklások, a melyek ha ósdiságuk daczára felszínen tartják is még magukat lielylyel-köz/.el épágy, mint a disz- Iakomák, csakhamar eltörlik őket a mind- nkább téri hódító demokratikus életnézeAz Egri Újság tárczája. A czéhrendszerbeli egri ipar. Irta s az „Egri általános iparos ifjúság olvasóköre“ 1894 évi február hó 18-iki estélyéu felolvasta: Kandra Kabos, Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. — Bevezetés. „Munka által bárki lehet szabad és boldog“, monda ezelőtti összejövetelünk alkalmával Káin álmá-nak szellemes fejtegetője. És én annyira becsben tartom a munka bajnokait, a szabadság és boldogság békés hőseit, hogy szerény magamra nagyon megtisztelőnek vallom, hogy mint az „egri általános iparos ifjúság olvasókörének“ vendége, ezen babérkoszőrús felolvasó asztalnál helyet foglalhatok, és önöknél élelmes fiatal barátaim! és kedves vendégtársaimnak osztatlan figyelmét ha több időre nem, legalább jé félórára édes magaménak mondhatom. És talán nem cselekszem rosszul, lu a múltak fölidézésével kívánom önöket szórakoztatni .. . Arra, hogy tisztelt hallgatóim képzeletét átringassam a középkorba, több mód kínálkozik. Választásom ezúttal a legkevésbbé fárasztóra: arra esett, hogy képeket, jeleneteket rajzó ljaka ezébek életéből, mielőtt városunkat illetőleg, a számok tanúságára térnék. „Nincs ugrás a természetben, mondá tek, melyek arra tanítanak bennünket, hogy a deputácziós szónoklatok s a diszlakomák egyaránt s legkülönösebben csak arra alkalmasak, hogy inegrontsák tőlük az emberek — a gyomrukat. A czivilizáczió ereiben hatalmasan lüktető városi életet teremtett meg s benne a munkás zubbonyában tisztelet gerjesztő pol- gá ro kát: iparosokat, Kereskedőket, ügy vé- deket, orvosokat, mérnököket, szóval az eszével és kezével dolgozó embert. A ma már mindenfelé tiszteletet gerjesztő munka embereihez pedig nem illik többé az örökös kérelmezés, könyörgés. A modern és munkájában erős embernek nincs szüksége többé erre a hozzá nem méltó gyengeségre, mert a modern ember, a váró s i polgár akar s ha akar tud is szerezni. Nem az ugorkafára felkapaszkodott stréber büszkesége, hanem a városi polgár ön érzete tette vezérelvvé ezt a közmondást: Segíts magadon és az Isten is segít! A múlt alkalommal elmondottuk, hogy a kereskedő Eger várost a fürdő Eger városból szeretnők kiépíteni. Most hozzá tesz- sziik, hogy nem ám deputácziós koldulással, hanem a magunk erejéből, a magunk munkájával, úgy, hogy a fürdővárost ép úgy magunk szerezzük meg, mint a kereskedő várost. T ti r k Frigyes. Ne csodáljuk, ha az ipar táborkarai is magukon hordják még a kor vadas színezetét. A ezéh rendszer nyerseségét értem. Annak idején igazolt volt; a nyers lelkekben csak megrázó eszközökkel, félő tisztelet által lehetett ? rend és a szorgalom iránti érzéket fölkelteni. És azt el kell ismernünk, hogy a ezébek voltak a mag, melyből az e mm béri méltóság hite kifejlett, hogy t. i. a munka által bárki lehet szabad és boldog a (Káin álma 15 1.) Az első felolvasás által annyira lölma- gasztosult e hely, hogy rendjén látom íigyelmök mellett elnézésükért is esedezni. ír. Az inas-élet. Sajátságos intézménye a középkornak a czéh-re n d szer. Az egyes ezéheket legtalálóbban taláu a méh köp ükkel vehetnők össze, a mennyiben a heréket ezek sem tűrék és miként a méhek köztársaságában: úgy ezeknél is mindenek fölött a közös érdek mun- kálása vala a föczél. Türk Frigyes barátom helyesen nevezte őket „az ipar táborkarainak“, mert csakugyan sem nagyobb erényt nem ismert az összetartásnál, sem elnézhetetlenebbet, mint az alárendeltség ellen való vétség. Rendszeres életiskolája volt a kézműves osztálynak a ezébek zártköre, a melyen kívül nem vezetett biztos út az önállóság és tisztesség messze távolába. És ezen életiskola kecsegtető varázsát tekintve, korunkban hasonló nélAz ajándékok önkéntelenül is bizonyos erkölcsi preszió nyomát viselik magukon. Az ajándéktárgygyal való rendelkezés igen gyakran, talán mindig, bizonyos korlátozásokhoz van kötve s ekként bizonyos határon túl mozdulatlanságra van kárhoztatva. Ilyen segítségekkel a szerzés lehetősége úgyszólván béklyókba van verve, ellenkezőleg a városi polgár azon elmaradhatatlan képességével, a mely neki a legszélesebb szabad, önálló és független munkálkodási terrénumot biztosit. Erre a teljesen független, szabad rendelkezésre van szükségünk mindenekelőtt azon czélból, hogy a fürdővárost megteremtsük. A gyógyfürdőnkben rejlő kincsesbányák, a melyekkel a természet a város területét megajándékozta, a földi hatalmasságok ajándékából az egri érsekség tulajdonaivá lőnek. Nincs most itt szó arról, hogy jól történt-e ez igy, csak a ténnyel kell számolnunk, hogy igy van. Ez a fürdő tehát nem a miénk. A természet nekünk adta, a földi hatalmasságok másnak adták, de nekünk most ezekre szükségünk van, tehátvegyük meg. Vegyük meg úgy, a mint az angol gyáros megveszi a szomszédja akár értéktelen viskóját, ha erre neki a gyár kiterjesztése czéljából szüksége van. Vegyük meg kül áll, aminthogy a saját korában sem akada párja. A czéhkorbeli inassal vagy apróddal fe- ledteték mostoha helyzetét legénykora reményei. A vándorló legény leendő önállására gondolt nélkülözésekkel teljes útjában, és a reményből újabb erőt merítve, kemény tapasztalatokkal teljes pálya útján nyugodtan halada tovább. A fiatal mester, ha nagyratörő volt, a ezéh tisztségeiben elég elérhető és elérhetetlen törekvési czélt találhatott, mely is szivárvány-szintire testé előre jövendő őszkora fele nyugalomnak, fele munkának szánt napjait. A századnak nekünk jutott része a rideg valóság sivár kora. Évszázadoknak előtte még a szegény mesterember élete is színesebb volt, mint ma egy főispáné. Meg volt akkoriban minden osztálynak, minden életkornak a maga mérsékelt kedvtelése és az egyik a másiké után nem áhítozott. Vágyainak hatást szabott a százados szokás és megnyugvással, sorjára várva haladt csendes lépésben kitűzött czélja felé. Ma mindenki az első gyors vonattal akar a boldogulás állomására eljutni és ezért a lázas tolongás, a sok durvaság, á gyöngébbnek eltiprása, a száma nélkül való csalódás és azon szomorú és a régiek előtt egészen ismeretlen körülmény, hogy nem kevesen idő előtt döngetik meg az enyészet birodalmának bezárt kapuit. De hagyjuk ezt és tekintsük meg inkább közelebbről azon életvidor arezokat, melyeket a ezéhek virágzó korszaka fölmutat.
