Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-02-09 / 7. szám

I. évfolyam.

Eger, 1894. évi február hó 9.

7, szám,

Szerkesztőség:

Eger, Czukor-utcza 2. szám I. em.

Kéziratok hétfőn és csütörtökön d, u. 4 óráig fogad tatnak ei.

Kéziratok nem adatnak vissza.

W

Kiadóhivatal:

Eger, Káptalan-ntcza 21. sz Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el.

Előfizetési ár: egész évre 6 ír , félévre 3 frt, negyedével fri. 50 kr. Egye-szám ára 10 kr.

MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN.

Eger kereskedő város.

i.

Eger, február 8.

Senki sem kételkedik abban, hogy Eger város jövője nem alapítható azokra a bi zonytalari reménységekre, a melyek a kopár szőlőhegyek bezöldülését várják. Nem mondható éppen, hogy e reménységek hiúk üresek és tartalomnélküliek, de az bizonyos, hogy ha majd valaha beteljesednének is ezek a reménységek, ez a „valaha“ oly messze van, hogy arra összetett kézzel várakoznunk nem lehet. Pedig úgy látszik, hogy mi erre az összetett kézzel való várakozásra vállalkoztunk. Legalább arra mutat az az indolenczia, a melylyel minden olyan mozgalom iránt viseltetünk, a melyek azt a lyukat akarják befoltozni, a melyet a filoxéra pusztításai ü'öttek gazdasági életünkön.

Mondhatjuk pedig, hogy a napról- napra fenyegető pusztításnak veszedelmével a legutóbbi időben szem elé kerültünk ösz- szes hasonló sorsban részesült, filoxéra pusztította vidéktársainkkal együtt. A napokban már a nyomorúságokat csak a nyomtatá sokból ismerő magas főrendek is kegyeskedtek egy pillantást vetni a vésztarlott bortermő hegyekre s jóindulatot kértek a miniszterektől számunkra. Szóval felfelé már

beprotegálta népünket és vidékünket a saját nyomorúsága.

Sajnos azonban, hogy mi még csak büszke koldusok sem vagyunk. Mert a hangos kérelmektől egyátalán nem tartózkodunk nem csak, de sőt követelünk is néha. De mikor a kérelmünket meghallgatják, akkor ellökjük magunktól azt a kezet, a mely áldásos segítséget kívánt fölélik hinteni Példa reá a reáliskola visszautasítása. Eger város történetírójának valamikor bizonyára nagy fejtörésébe fog kerülni, mig ezen határozat számára logikus indokokat talál. De ezek most már tempi passati.

Nézzük a jelent.

Bármilyen kívánatos lenne is, nagy kérdés, vájjon lehetséges lenne-e Eger városból kereskedő és iparos várost csinálni? 1 Nagy kérdés azt mondják, — mivel sokan vannak, kik ennek a lehetőségét kizártnak látják sokféle oknál fogva, de legkülönösebben azért, mivel a föld és a tőke olyan kezekben vannak, a hol mozdulatlanságra vannak kárhoztatva. A vagyon az egyházi javadalmakban fekszik s mig egyrészről természetesen e vagyonok piaczra hozása kötöttségüknél togva lehetetlen, addig másrészről magok a javadalmasok sincsennek, de alig is lehetnek fogékonysággal a kereskedelem és ipar fejlesztése iránt, hivatásuk másfelé vévén igénybe munkálkodásukat.

Biz’ az igaz, hogy ezek a dolgok tény- leg igy vannak s az is igaz, hogy igy is maradnak. Mégis, ez állapotok mellett sem látjuk kizárva a kereskedő és iparos Eger város jövőjét.

Ehhez mindenekelőtt kívánatos, hogy a város intézői minden személyes érzékenykedést, minden egyéni hiúságot és legkiváltképen minden politikai motívumot és m i n d e n pártszenvedélyeskedést mellőzzenek akkor, mikor tisztán a legsajá- tabb belügyünket, gazdasági életünk megbomlott, szervezetét akarjuk operálni. Ez az első kellék.

Ha egy ilyen szenvedélyességtől és érdekek inspiráczióitól ment képviselőtestületet sikerülne gyűlésre hívni, akkor a kereskedő és iparos Eger várost sokféleképen lehetne megalapítani

De legkivált egy módon lehetne az alapvető munkát megindítani.

Fölösleges most már jajgatnunk az elmúlt idők bűneiért. A mely vizhullámok a patakon már lefolytak, azokat már úgy sem fogjuk tudni visszasírni. Itthonn kell tehát szétnéznünk s meg kell próbálkoznunk azon erőket értékesíteni, a melyekkel itthon rendelkezünk. Mert, bár lekopaszodtak szőlőhegyeink, bár ki fogytának pinczéink Hektáros hordói: maradt még nekünk a természetnek néhányolyan ősforrása, a melyek

Az Egri Újság tárczája Hiába minden. . .

— Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. —

Hiába minden ima, átok,

Én még is boldogságra vágyok,

Én még is, még is szeretem.

Fájó lelkem, bús szellemem Feléje, csak feléje lebben Lágy álomban, vad őrületben.

Csak öt, csak őt szeretem végkép : S?elid, ábrándos, halvány képét, Fénylő mosolyát ajakán S az üdvösséget, mely reám Pazarul hintette szerteszét:

Imádom mélázó, mély szemét.

Csak őt, csak öt. . . Hiába minden, Égen csillag, földön fü nincsen, Hányszor szivemből kivetém ;

Majd földön csúsztam érte, én, Tanúm rá mindannyiszor nékem Földön a fü, csillag az égen.

Pedig rá gondolnom is vétek. . . Az ért, ami csak embert érhet; Másé ő, igen, a másé,

És az a legfájóbb: lásd én Itt lézengek koldusruliában,

Mig az dús bitor bíborában.

De jól van igy 1 Hibás a szivem,

Mért epedett titokban, hiven,

Mért volt botor ? Miért bolond ?

Mig ő egyre csak könyet ont,

Addig örvend, hujjáz a másik.. .

Oh, szinte hallom a kaczagásit..!

Hanák József.

Aki szivet keres.

Eugenio M e 1 e novellája.

Úgy ragyogtak a csillagok, oly szép tavaszi este volt, bogy Guido Oreni, egy magas termetű, barna arczu csinos ifjú sok évi távoliét után visszatért falujába. Nem messze feküdt a tengerparttól a falucska. Bizony nincs csodálni való azon, hogy senki sem ismert rá. Napbarnitotta, érdekes arczát férfiasabbá tette az idő. Egész lénye megváltozott hosszú távol- léte alatt, az arczkifejezése azonban még mindig a régi vonzó, rokonszenves.

Ifjúságában Guido Oreui nagy dolgokra hivatott embernek képezte magái Elméjében az a gondolat hódított magának tért, hogy

valamely csodaszert! jel előre hirdeté életének nagy eseményét : és ez esemény, melynél képzelődése kiváló kedvteléssel időzött, az volt, bogy találkozik majdan lánynyal, aki szerelmével megszépíti az ő életét. A vágy, hogy megtalálja azt a szép leányt, ki keblében egy drága kincset hord: a szivét, kikergette a világba. Mit törődött Guido gyöngyökkel, rubinokkal, aranynyal, gyémánttal, zafírral, csak egy kincse legyen: hűséges szive. A leánynyal való találkozáskor ezt mondotta volna : „Szeretett leány, ime, itt van szivem, elég sokat szenvedett már ez életben; egyesülhet-e a tiéddel ?“ És ha ez a leány lenne az az igazi, ha lelkűk elválasztbatlanul egyesült volna: „Ez a szív, mely annyi ideig várakozott reád, ime legyen a tied.“

Ezzel a képpel a lelkében kelt Guido útra, átbolyongott a világon fiatalkora virágában, hogy megkeresse az álmai föstötte ideált •

Vájjon megtalálta-e? Oly könnyű volt eltalálni, ha valaki látta őt hazatérni ez, este, lassú, fáradt léptekkel, buskomor ábrázattal ; mindez jele az óhajtva várt, de el nem ért győzelemnek. Haza ment, hogy ott letegye a zarándokbotot, hogy viszontláthassa a falucskát, melyet annyira szeretett, hogy keblére zár-