Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-04-13 / 24. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi április hó 13. 24 szám, Szerkesztőség: Eger, Jókai-nrcza 2. szám I. em. Kéjiratok lié'főn és csütörtökül] d. n. 4 óráig fogad tati.ak ei. Kéziratok nem adatnak vissza. EGRI ÚJSÁG Kiadóhív tál: Eger, Piacz-utc a 4. szám Hirdetések héti'"- és csütörtökön d. u. 4 ( iáig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész é r • 6 fr', félévre 3 írt, negyedévre 1 fr 50 kr. Egye?szám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. A fejlődés szimbóluma. — A föutczai ököristálló. — Eger, április 12. Szeptemberben már villamos fény fogja bevilágítani útczáinkat. Ez az intenzív világosság — úgy tetszik nekünk — hogy kiválóan alkalmas lesz arra, hogy kellő világításba helyezzen néhány olyan dolgot, a melyek kicsinyességük daczára nagyban szégyenletesek. A kellemes tavaszi idő az utczákra csalja ki a közönséget. A város dis/.essége, a főutcza megnépesedik s a késő délutánokon száz meg száz ember szívja nem a kellemes tavaszi levegőt, hanem a vágásra alkalmas porfelleget. Igazán fenséges lesz, lu majd a villamos égők intenzív sugarai megtörnek e por- fellegen. S az is fenséges látvány lesz, ha majd az érsekség teheneinek jól meghízott- sága annál a villamos fénynél lesz konstatálható, mikor majd estefelé a főutczán ékeskedő — valószínűleg villamos fénynyel megvilágított — úri istállóba fognak bevonulni. Ha majd az érseki gazdasági udvarban a villamos égők hintik szét sugaraikat, akkor majd több nézője akad az iskolás gyerekek közül is annak az eikölcsneiuerítő látványosságnak, amely a rezidencziális istálló előtt kínálkozik gyakorta az udvari tebénkisasszonyok és tehénurfiak — hogy is mondjuk csak? — kedélyeskedéseiben. Minden tréfát mellőzve pirulnia kell az egri embernek, mikor az idegen előtt kénytelen-kelletlen be kell vallania, hogy biz az a sárga épületecske, a mely a főutcza kellős közepét ckesiti, nem egyébb mint uradalmi ököristálló. S még jobban kell pirulni akkor, mikor be kell vallani azt is, hogy nem akadt Eger városában még elég bátor rendőrkapitány, a ki minden további vita nélkül kihányná a város fönt czájáról ezt a szégyenfoltot. Megpróbálkoztunk már mindeníéleképen ezzel a szerencsétlen istállóval. Kértünk, könyörögtünk. Most már talán itt volna az ideje, hogy a törvényes eszközöket teljes szigorukkal alkalmazzuk is. Mert akkor, midőn azt látjuk, hogy kérésünk, könyörgésünk sikertelen, mikor azt látjuk, hogy a kérelem megtagadására a legfantasztikusabb képzelődés sem tud okokat kombinálni; mikor azt látjuk, hogy az uradalmat az istálló tartására semmiféle logikus ok nem kényszeríti a főutczára, sőt ellenkezőleg, a gazdaság érdeke inkább más felé szorítaná; mikor azt látjuk, hogy ha már a reziden- czia annyira ragaszkodik az istálló szomszédságához, hát itt tarhatja azt, akkor is, hogy ha a tisztelt tehenek részére más oldalon vágat bejárót; szóval ha azt látjuk, hogy a világon semmiféle akadály nem gördül az istálló belebbezése elé, s't magok a gazdasági érdekek kívánatossá teszik azt: ha ezeket látjuk s mégis a legnagyol) ellentállásra találunk: úgy önkénytelenül azt kell gondolnunk, hogy ez a negál ;v álláspont tisztán annak a nagyúri ha!alomnak a kifejezése, sőt dölyfös firogtatäsa akar lenni, a mely nagyúri hatalommal s önkénykedve kezeli a rezidenczia a vajmi gyéren istápolt székváros dolgait. De hát minden hosszúnak meg van a vége. A türelem és arczpiritó m galázko- dásnak is véget kell egyszer vetnii ík, mert botrány és százszor botrány lenne az, ha a föutczai ököristállót még a jövő századba is átvinnők. Közeledik a millenium iinepe. Ezred éves fennállásunk évfordü'ójára minden város igyekszik intéznrínyékét alapítani, épületeket emelni, hogy az egész oi zág be mutassa a nagy világnak, mennyire haladt, mennyit alkotott ezei év alatt kiválóan kulturális fejlődésében. Ha már a rezidenczia nem akar megválni a főutez íi istállójától, hát építéssé fel azt hat emeletre, hogy a városba jövő idegen már messziről lássa, hogy ebből az épületből kikan- káló úri tehenek azok, a melyek ezeréves kitartással állottak ellen szívósan egy intelligens város közmegbotránkozasának. Az Egri Újság tárczája A tari kastély. — Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. Omló-bomló kőfal — Az egész falunál Magasabb egy fejjel; Moha már nem állja, Úgy mered az égre Két nagy ablak-helylyel. Aki építette, Nemzetségét, várát Örökösnek hitte — Ily szörnyű erős fal, Gondolá: ezredek Alatt sem törik le. És már neve sincsen, És már hire sincsen A hadnak, az úrnak: Kik itten dobogtak, Kik hol vigalomba, Kik hol vérbe fúltak. De bűvös képzelet Terjeszti rám szárnyát És lengeti, rázza — Míg ott túl a Zagyván Züllötten a porban Hever Sámsonháza. Fölkelnek előttem Hősei, szörnyei A »kis szomszéd várnak« Megrepedt szivü szűz, Zordon lovagok, kik Térdig vérben járnak. Vérboszu, vérboszu, Sötét múlt időknek Iszonyú szülötte! Emléked irtózat . .. Födjön fátyoléval Enyészet örökre! És hagyj el képzelet! — Hisz csak az eszelős Költő az, ki érzi, Hogy öröktül fogva Az emberiséget: Mi rontja, mi vérzi. . . Menj te is töprengés — Lám itt, hol fü sem nő S hire sincs virágnak : Szökdécsel a bárány, Legények, leányok Vig dalt zengve járnak. Pásztói. Április. Irta: Türk Frigyes. Mennyi diák szótól hemzsegett a nyelvünk csak egy félszázaddal ezelőtt is! Kiforrta. I)e a hónapok latin nevei úgy belénk gyökeresedtek, hogy — a legünnepélyesebb fajta okmányokat leszámítva — máig is velők élünk, azok a népszerűek. Hasztalan írják oda a kalendáriumokba, hogy T a v a s z h ó, Szent-György hava stb : latin nevükön hívja a nép a hónapokat; a pogány római elnevezései én nem fogott sem a keresztelés, sem a magyarosítás. A régi rómaiaknak az az örökkétartó világuralmi hite e tekintetben csakugyan megtestesült. A mostani hónapnak a neve is latin szó: április. Második hónapja volt a régi római esztendőnek; még Komulusz nevezte el vagy 3000 évvel ezelőtt és — miután az első hónapot Marsznak, ezt a másodikat ősapja anyjának tiszteletére, Vénusznak szentelte. Tehát április. Azt jelenti ez a szó: kikelet; mert most nyílik fel a földn k zsenge, virágos kebele. S ugyan ki nyilasztju ki ? A szeretet.
