Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-04-05 / 23. szám
4> évfolyam. Eger, 1894. évi április hó 10. 23. szám. Szerkesztőség: Eger, Jókai-ntcza 2. szám I. em. Kéziratok lié* főn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogad tati.ak el. Kéziratok nem adatnak vissza. jr Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. n 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: égés', é r' 6 fr , félévre 3 frt, negyedévre 1 fr 50 kr. Egy esszéin ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Alvó tervek. Eger, április 9. A legutóbbi képviselőtestületi közgyűlésen egy pillanalra megütötte a városatyák fülét az uj városház építésének a szele. A főntczai városház bérletéről volt szó s a bérlet, meghosszabbításánál aggodalom merült fel, vájjon nem lesz-e káros a bérlet hat éves meghosszabbítása az uj városház építésének küszöbén. Már t. i., ha az uj városház rövidesen felépül, akkor a főutczai városházát talán vendéglőnek kellene átalakítani s a posta- és táviidahivatalt az uj városházában lehetne elhelyezni. Nem szólunk most arról a szerencsétlen határozatról, a melybe a képviselő urak meg nem fogható okból azt a rezervátát sem akarták beilleszteni, hogy időközben a város, mint háztulajdonos, felmondási joga tenniartassék; mert ha azt akarnók tárgyalni, akkor azt a határozatot úgy kellene kvalifikálnunk, mint a meggondolatlanság szüleményét. Hanem a határozatot megelőző diskus- sió azon momentuma keltett fel bennünk bizonyos gondolatokat, a mely az uj városház építésére s egyátalán a tervbevett építkezésekre vonatkozik. Hát mi lesz már ezzel az uj városv. házzal, a melyet úgyszólván már ősapáink terveztek? Hol és miért feneklett meg az az ügy, a mely évről-évre csak egy pillanatra szokott előtérbe tolakodni, hogy ekként megemlittetvén ismét visszavonuljon az elfeledtetés álmát aludni! Az államépitészeti hivatal tisztelt főnöke, mint városi képviselő és mint szakértő azt mondotta, hogy akár két hét alatt is megkezdhető az építkezés. Hát miért mennek ezek a két hetek egymásután a reménybeli uj városház épület építésének megkezdése nélkül? Lehetetlenség erre választ adni. A képviselőtestület akarja, a tanács akarja, a városi lakosság akarja, hát ki nem akarja? ki akadályozza? mi az oka a folytonos hallgatásnak ? Valóban úgy áll a dolog, hogy ennek a tervnek a komolyságában immár senki sem bizik s az uj városház építésének emlegetése csak arra alkalmas, hogy néhány olyan derült pillanatot keltsen a képviselő- testületi közgyűléseken, mint a minőt keltett a legutóbbi közgyűlésen is. A másik ilyen alvó terv az uj vendéglő, vagy mint előszeretettel emlegetik a városi vendéglő épitése. Nekünk úgy tetszik, hogy a városi vendéglő nem egyéb, mint egy, a városatyáinknak ijesztgetésére szánt m u m u s.Valahányszor építkezni kellett volna, valahányszor valamely áldozatokkal járó intézkedést kell tenni, valahányszor valamely nemesebb mozgalmat meg a kara ajk ölni, valahányszor valamely üdvös kulturális intézményt a napi rendről le akarnak szorítani: mindannyiszor kiugrasztják azt a mumust, amelytől szétrobban az előbb még meg volt többség. Komoly számban már a városi vendéglő termét sem kezdik venni s egyszerűen odasorozzák azon tervek közé, a melyen nem önczéluak, sőt nem rendeltetésük czéljának hivatottak szolgálni, hanem egyszerűen bizonyos taktikus eljárások eszközei gyanánt hozainak időről időre felszínre. Valósággal úgy áll a dolog, hogy már terv is van, (talán már kétféle és kétáru is), műszaki terv a városi vendéglőhöz. A százezez forintos terv már meg is tetszett a városatyák egyrészének, csak azt nem tudják még, hogy ezt a szépen kipingált épületet a földre helyezzék-e, avagy a lyczeutn tetejére. Mi úgy hisszük, hogy ez a mostani terv sem ide, sem oda nem ke- rül, hanem szép elhelyezést nyer a városi mérnöki hivatal egyik falán, hogy a jövő század egri emberei is gyönyörködhessenek abban a szép épületben, a melyet a mostani város atyák a jövő nemzedék iránti gondoskodásból — festetitek papirosra. Az Egri Újság tárczája Vadász élet. — Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. — Harmatos pázsiton egyedül ballagok, Estve van, kigyultak a fényes csillag ik. Fegyver nyomja vállam, vadat űzni jártam, Hajtám a szerencsét, ha nyomra találtam. Vidám, teli kedvvel indultam a reggel, S bágyadva megyek most, fás ült türelemmel. Zsákmányt ha találtam, pihenni sem álltam, Az egyik után már másik vala vágyam ! S túl mentem a czélon, el — messze vidékre, Sikertelen utam unott leve végre. Elszállt a reménység, elverte a kétség, Utam befedezte az esti setétség! így járjuk utunkat: lázas sietéssel, Sok kedvvel eredve, megtérve kevéssel, így hajt a reménység tüskébe — bokorba, így égeti szivünk a vágy teli szomja. S a magunk szántából tán meg se pihennénk, Űzetve a szomjtől meddig, hova mennénk ?... De mig csal a távol, meghozza magától Á nyugalom írját az alkonyi fátyol! . . . Sipos Soma Az utolsó akkord. Langelot asszony barmincz éves csinos és üde nő, dalolva sürög és forog az étteremben. Utolsó pillantást, a gazdasszony éles pillantását veti a íölteritett asztalra, melyen minden évszakban virágcsokor vjdámitá föl a vendégek arczait, igazolva egyúttal a házi asszony leleményességét. Egyszerre csak visszalordul az aszialtól fölismeri férje lépteit. De alig lépett a szobába Langelot ur, neje már is Így kiáltott föl : — Mi a baj ? Arczod egészen sápadt és komor ?! — Jó hogy még csak sápadt és komor, kedves barátném, mikor az ember arról értesül egyszerre, hogy testvére megbukott és meghalt. — Testvéred? — Mondod? — Szegény barátom! — Amint tudod, házassága nem sikerült Művész lévén egész lényében, elfelejtett mindent s átadta magát azon örült szerelemnek, mely egész lényét eltölté. Te csak névről ismerted nejét. Olasz nő volt, madonnái szépség, tehetséges zenész. Szemei bűvölök voltak. Röviden szólva, kéréseim és atyja akarata daczára nőül vette. És most sokkal ügyetlenebb lévén, semhogy ügyeit rendezze s kétségbeesve neje halála fölött, öngyilkossá lett s most nekem kell rendezni ügyeit. . . . Hát tudod, őt is Lan- gelotnak hivták . . . — Igazad van barátom, mint a nemzetség, úgy a név is kötelez . . . — És még valami . .. — Micsoda? — kiáltott föl Langelot asszony nyugtalankodva térje habozása miatt, — Nos, hát egy tizenkét éves beteges gyermeket hagyott hátra, púposat, ki nem képes magán segíteni. — Es te azt gondoltad, hogy a mi kötelességünk gondozni és örökbe fogadni a gyermeket — nemde! — Igen! — Jól van! Kitaláltad gondolatomat — szólt a fiatal nő. megcsókolván férjét. — Lásd, te oly jó vagy, mint egy falat kenyér! Szegény gyermek; Fivére, bátyja lesz Clairettünknek ! Az árva örökbefogadása tehát el lett határozva a két egyszerű és nemes sziv által. Langelot ur és asszony, tizenkét éves házasok, imádták három éves kis leányukat. Clairette, kinek születését olyan nagyon óhajtották, gyenge alkatú ideges gyermek volt és ennek folytán, mint az elkényeztetett gyermekek, zsarnoki uralmat gyakorolt szülői fölött. Nemsokára megérkezett Laugelot Luczien, az örökbe fogadott gyermek halvány arczczal, púpos testtel. — Anyjának csábitó szépségéből csak két nagy lángoló szemet örökölt, melyek megvilágítják fájdalmas arczát, Nem hozott az uj otthonba mást, mint kedves hegedűjét, mit erősen a hóna alá szorítva tartott. Ez ismeretlen gyermek megpillantásává]
