Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-04-03 / 21. szám
I. évfolyam. Eger. 1894. évi április hó 3. 21. szám, Szerkesztőség: Eger, Jőkai-ntcza 2. szám I. em. Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. u. 4 óráig fogad tatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. RlUJSiG Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utcza 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u. 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész évre 6 írt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Egyesszám ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKENT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. KOSSUTH LAJOS. Eger, április 1 „Légyiidvöz hazádba visszatérő lélek!“ A költő király ajkáról hangzott el e mondás azon a helyen, a honnét negyvenhat évvel ezelőtt a szabad eszmék harczának diadalmas útját indították meg egyiit. azzal, a kinek ravatalára millió magyar ember hullatja most könnyeit. Úgy van! Nem csak a testet fogadta be az általa felszabadított anya- tőid, nem csak a testnek adtunk nyugovót az édes hazai földben, hanem hazajött közénk a Kossuth Lajos lelke is. És ezért a világon páráilanuj álló impozáns temetési szertartás után nem Írhatjuk, nem mondhatjuk : Consumatum est! Nem ! nem fejeztetett be! Kossuth Lajosnak a lelke tért visz- sza hozzánk s tudjuk, hisszük, valljuk, hogy a lélek hallhatatlan. * * * Gyenge a mi toliunk arra, hogy silány vázlatát adjuk a Kossuth temetésének. Kicsik vagyunk mi ahhoz, hogy a részletekig megírjuk azt a nemzeti gyászünnepet, a melyet a magyar nemzet rendezett két világrész előtt. Mert két világrész szeme függött ma a magyar nemzet gyászünnepén; mert két világrész hirdette a Kossuth Lajos nagyságát; mert két világrészben hangzott a rabság < lánczait megcsöröglető ménydörgésszerü szava annak az embernek, a ki a szabadság, egyenlőség és testvériség szent- séges hitelvei apostola volt. A hol szabadság van, ott ismerik és dicsőítik az ö nevét; a hol szabadság nincs ott vágyjak őt. Ha büszkén mondhatjuk a szabadság apostolát a miénknek, büszkén mutathatunk a végtisztességre is, melyet két világrész kontrollériája mellett páratlanul impozánsul adtunk meg a nagy halottnak. Nem volt szükség hatóságra, nem volt szükség segítségre, nem volt szükség semmiféle támogatásra; a magyar nemzet maga, egyesegyedül hűséges és hálás fiaival kísérte örök nyugvó helyére azt az egy embert, a ki millió és millió embernek biztosított nyugovó helyeket. Csak az a rajongó imádat, csak az a megmérhetetlen kegyelet, melylyel minden magyar övedzi a Kossuth nevet: voltak képesek a fájdalom oly méltóságosan inpozáns kifejezésére, mint a minőt tanúsított a magyar nemzet szabadsághőse vég- tisz'ességén. * * * A temetés meg volt. Fényes, impozáns. Az ország, a nemzet költözött erre a napra a székes főváros falai közé, hogy részt kérjen, abból a fájdalomból, hogy részt vegyen abból a szomorúságból, a mely a nagy halott közvetlen rokonságát érte, s hogy leborulva a drága halott koporsója elolt a maga fájdalmát is kisírhassa azokkal a könnyekkel, a melyeket legnagyobb fia elvesztése facsartak ki szeméből, szivéből. Az ország messze vidékeiről vándo roltak a szent koporsóhoz. Czegléd város a magyarság e büszke fészke, gyalog küldte fel szabadságszérető polgárait a nagy halott gyászkiséretébe. Az erdélyi részek százával özönlöttek a ravatalhoz, a mely felett a rendek, a jogtalan és alaptalan osztályok, a felebaráti különbözőségek, pártviszályok és elvi ellentétek szülte ellenségek egymás kebelére borulva őnték könnyeiket. A székes főváros ünnepélyes gyászban van. Az épületek fekete drapériákkal vannak bevonva. A gázlángok csillogását elfogja a fekete lepel. A színházak, a mulató helyek zárvák; magyar ember nem mulathat akkor, mikor a legnagyobb magyar a ravatalon fekszik. Az utczákon a népek ezrei hullámzanak, mindannyian a gyász minden jeleivel. S azután méltóságos rendben halad el a gyászmenet. Itt-ott felhangzik az ének, szomorúan: „Kossuth Lajos azt üzente...“ Majd egy más helyütt szent lelkesedéssel : „Hazádnak rendületlenül.. .“ De megnyílik a temető ajtaja. Kö vetkezik az utolsó akkord. Az utólsó út robogása. A koporsót behelyezik az édes haza földjébe. Sírva borulnak reá az agg honvédek, a nagy idők még itt maradt élő szemtanúi, ezek az összetört öreg har- ezosok. A szivet facsaritja el a látvány. Mint a gyerekek, úgy hullatják köny- nyeiket a derék öregek, a kik egykor tüzesparipákon rohantak a szászszorta nagyobb ellenségnek, annak a most már kihűlt tetemnek egykori harsonaszerü fe 1. t. hívására. S az agg honvédek könyei összeve gyűlnek a gyermekek könynyeivel. Két fiú áll a behantolt koporsó felett. Apjukat siratják ezek is, azok is. * * * De mi ez? Éijenzés riadalma hallatszik. Éljen Kossuth ! Éljen Kossuth! Ezer ajakról jön az üdvkiáltás. Az öreg honvédek szeme megvillan, reménységgel, örömmel tekintenek fel a két Kossuth fiú daliás alakjára. S mindenkinek eszébe jut a költőkirály reggeli mondása: „Légy üdvözhazádba visszatérő lélek!“ Igen! igen! A gyászszertartást befejeztük, de ez az éljen kiáltás azt jelentette, hogy Kossuth Lajosra nem mondhatjuk: Consumatum est. Mert Kossuth Lajosnak a lelke visszatért hazájába s tudjuk, hisszük, valljuk, hogy a lélek hallhatatlan. A gyászos napok. — Saját tudősitonktóí. — Eger, április 2. A hant rá hullott a koporsóra . .. A szent öreg elment pihenni a haza megszentelt földébe, abba a földbe, melyet Ő tett szabaddá, ő tett szentté előttünk. A ki száműzött volt félszázadon át hazájáért. .. most otthont talált a haza szivében.
