Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-03-21 / 19. szám
nálkozik. Menjünk tehát a régi szépbástyára, melynek helyén 1475-ben még egyszerű oltár-javadalmas pap háza állott. VII. Hajdan a székesegyház két öreg tornyát uralta a vár, mint legmesszebb látó helyet. (Az uj épület innenső részén építsük föl képzeletben e tornyokat.) Utánna Szép bástyánk következett. Kilátásunk itt oly kedvező, hogy vétek lenne azt, ál talános áttekintés és az 1552-iki ostrom egyes részletei tekintetében föl nem használnunk. A mint a fal húzódik előttünk a belső kapunak, itt állottak a földalatti sütőházak magas kéményeikkel. Alattunk, a kálvária-kápolna tetején látható ily kürtő-részlet, mely úgy nézett ki, mint egy kő-mozsár. Az egii várnagy palotája a nyíl gáti oldalszögletén állott, közel a kapuhoz. A vár belső piaczának legnevezetesebb épületei a püspöki lak és a káptalan klastroma valának; az első a székesegyház előtt, a másik hátával fölében az északi és felében a déli oldalnak vala fordulva Ami az 1552-iki ostromot illeti, Ali a vár mellett északkeletre levő fensikról dolgozott, Arszlán az északi és a város felüli nyugati részt, Ámhát a vadkert- b ő 1 (most érsekkert) a déli részt törette. A jancsárok zöme a kiül várral szemben, az Aim agyar on ütött sátort. Az ostromból fölemlítek egyes jeleneteket, részint hogy azokat helyhez kössem, részint, hogy a történetírás eddigi tévedéseit végre-valahára eltüntetni igyekezzem. Vili. 19 napja vala már Eger vára szó rongattatásának, midőn a törökség a várat minden oldalon megtámadta, biztos lévén benne, hogy azt hatalmába keríti. Szent Mihály ünnepe ádáz tusa napja lön. Legnagyobb törést a várfalakban a Bolyki-toronynál az északkeleti szögleten és az alsó kapu mellett ütöttek a török ágyuk. Ezeket a helyeket rohanták meg legelsöbben is. A Bolyki-toronynál az ellenség visszaveretett, pedig 20 — 30 török esett egy magyarra. • Nehezebb vala a védőknek boldogulniok a külső kapu mellett erőlködő jancsárok- kal: a török birodalom fekete seregével. Ezek a tornyot elfoglalák s a lobogót ki- tüzék. Dobó azonban feltaláló magát, és a diadalmi orditozást halálhörgéssé változtatja. A székesegyház tornyainak és a szép bástyának ágyúival az elfoglalt tornyot ledönteti, mely a török sereg virágát temeti maga alá. A török hagyomány a hely kert nevezetében tartá fönn ezen eset emlékezetét. A kik ennek szinterét a felső kapu (mint szer intök ó kapu) tájára teszik, azok félreértették a jó Tinódit. Tudjuk, hogy egy Ízben a törökök a vár-árokba fel a falig rozsét és hasáb-fákat hánytak, hogy maguknak a hozzáférhetést lehetővé tegyék, mely szándéknak a hős védők úgy vették elejét, hogy szalonnát, faggyút hányván rá, meggyujtották s a hordókba rejtett robbanó szerekkel az oltásra sietett törökökben sok kárt tettek. Ennek szintere a külső vár keleti része és nem a vár és a sáncz közötti mélyedés vala. A külső vár vala Bornemissza Gergely egyéb furfangos védekezésének is kiviteli helye, mit a téves felfogás ellenében komolyan hangoztatunk. Okt. 13. Eger történetében aranybelükkel való bejegyzésre légérdemesebb nap, mint az utolsó hősi védelem diadalmas napja. Három oldalon kezdék a törökök a támadást, mint előtte való nap ; hanem ez annál rettenetesebb volt, mert utolsó kísérlet vala egyszesmind. Nyugaton a t ö m 1 ö c z — és azon innét a földbástyát rolianá meg az ellenség végső elkeseredettséggel. Dobó kezén is, lábán is megsebesült, de nem volt ideje önmagával sokat bajlakodni. Biztat, bátorít és szavára még az asszonynép is bátor hőssé lelkesedik. A páratlan egri a m a z o n-esetekből nem vagyok rest egyet-kettőt fölemlíteni Volt nő, kinek férje elesett a vár védelmében és ő a helyett, hogy siratva borult volna szerettének holt testére, kezébe ragadja lehanyatlott férje fegyverét és le sem teszi azt addig, mig helyét elfoglalva, három darab ellenséget agyon nem vág. Ekkor siratva fogja föl hitvesét és czipeli el az útból. Egy másik hős egri asszony nagy követ vitt a fején, hogy azt az ellenség sokasága közé dobja Egy golyó azonban elsza- kaszija fejét. Látja ezt leánya s fájdalmában és bosszuérzetében felkapva a követ, oly erővel sújtja azt a törökök közé, hogy vele kettőt agyonütött, kettőt pedig tehetetlenné tett. És az ellenség végső erőlködését nem jutalmazza siker a Bolyki-tornyánál, az al-ó kapunál, és másutt sem. Mindenütt visszaverettetvén, sátraikba vonultak vissza és sem Ígéret, sem fenyegés által nem voltak többé rábírhatok újabb roham tételére. Okt. 18 ikán eltakarodtak Eger alul. * Lesz e idő, midőn e nap ünnepe lesz Egernek, s midőn az ifjú előtt sem lesz többé újság az, mit most az idősbek is talán csak kételkedéssel fogadnak? (,.Eger a közép korban“ czimü most készülő munkájából.) Kandra Kabos. Szerelmeim. (Humoreszk.) Azt olvastam Mary E. Manu égjük regényében. hogy a tétlen bolond mindig többet ér az eréljes bolondnál, — mert kevesebb kárt tesz; minthogy pedig a filozófusok nagy része bolondságnak tartja a szerelmet, — következéskép : a szerelmeseket bolondnak, — szörnyé kíváncsiság gyötör, vájjon Mary E. Manu fentisztelt bolondjainak melyik kategóriájába tartozom, ifjúkori szerelmeimnek miatta.?!.."'. Igaz, hogy e fontos s reám nézve karakterisztikus ügyben már tettem lépéseket. Először is jóbarátaimhoz fordultam, de ezek csak vállat vontak kérdéseimre s azt mondták, hogy ök nem illetékesek ilyfajta „kényes dolgok“ elbírálására. No hát itt is bebizonyul — feleltem én — hogy: „parva sapienti a regitur mun- dus“ vagyis magyarul: a világ kevés ésszel kormányozható, de néha ez a kevés is hiányzik ; — és azzal menten bekopogtattam egy ismeretes lüzfa-poétákoz, a ki arról nevezetes, hogy ő volt az: „Akit az Olympusrót Leebrudolt Jupiter.“ Bekopogtattam mondom, de itt sem voltam szerencsés. Ő sem találta magát „illetékesnek“ ügyemben véleményt mondani. Ekkor elhatároztam, hogy leirom az „Egri Újságba“ szerelmeim történetét: ennek olvasói között bizonyára akad oljTan vállalkozó szellem, a ki megmondja nekem az igazat. Tehát: * * * Első szerelmem nagyon naiv volt. A )a- posi kántor balkezes szolgálóját pillantottam meg babszedés alkalmával a kukoriczás szélén s oly plátói szerelemre gyulladtam iránta, hogy valósággal tűzveszélytől kelle tartania laikus szivemnek. Pedig csak a piros „olajos“ keszkenőjét, meg a pupikék rokolyáját láttam a sárguló bab-indák s a száradni kezdő kukoricza- szárak között! .... Mindegy. Szivem megmozdult: nekem szeretnem kellett. Oda osontam tehát hozzá a már letarolt, de újból zöldelni kezdő szántóföldeken keresztül s midőu már épen kovács-fujtatókat megszégyenítő sóhajokkal akarám szerelmemet bevallani ékes rigmusokban: a mit sem sejtő „ideál“ egy léha, érzelgős nótára gyújtott. Csúnya, rekedt hangja volt a lelkemadtá- nak, de azért ez az én szerelmes füleimben valóságos csalogánytrillaként hangzott s olyan formán hatott rám, mint mikor a szekundámat változtatta eminensre jó öreg tanárom a javító vizsgálaton. A nóta azzal végződött, hogy,: „Hogyha piczi szádat csókolom, Magam az egekbe gondolom“ . . . Igaz, hogy az én szám rágalmazás nélkül nem mondható piczinek, de azért még is meg voltam hatva s mikor a csattogó ideál ajakáról az utolsó hang is elenyészett, olyan eszeveszett tapsolásra unszolám kezeimet, hogy mind a két tenyeremen hólyagot tört a — lelkesedés. És — ki hinné? — ez volt az én veszedelmem. Ideálom még mindig háttal volt felém s a mi tő, nem ismert tréfát. Első pillanatban meg volt lepve, — azt hitte ugyanis, hogy egyedül van, — a másikban azonban meggyőződött jelenlétemről, de gúnynak vette a tapsolást: megfordult tehát és hatalmas balkezével olyat csattantott elbájolt képes felemre, hogy jobbnak láttam elkotródni első szerelmem e boldog színhelyéről, arczomat zsebkendőbe, újszülött első szerelmemet pedig szivem legmélyebb kamarájába rejtve a világ szemei elöl. * * * Második szerelmem itthon, Egerben játszódott le. Egy vöröstetejü kerekes kút, meg egy szellős, porfelhőkkel teljes utcza (a Vörös- kut-utcza) volt a színhely s én, meg egy rengeteg cserépkorsókat cziDelő konyhatündér voltunk a szereplő személyek. Hogy dráma volt-e. vagy pedig csak vígjáték ezen szerelmem története, azt még a mai napig sem tudom, csak arra emlékezem, hogy én szilvát ettem akkor, „ő“ pedig nem evett szilvát, hanem e helyett azzal viszonozta iránta táplált gyöngéd hajlamaimat s forró szerelmem jeléül orra felé tett szilvamag dobálásai- mat, hogy nyakon öntött egy ménkű nagy korsó vízzel, úgy, hogy a hűvös őszi napon bőrig ázva kerültem haza s vadonat uj kabátomat (melynek árával — köztünk mondva — még most is tartozom szabóm szivességéből) másfél napig kellett száritgatnom a fütöu, kályha mellett, ide nem számítva azt a négyheti influenzát, mely forró szerelmem váratlan lehűtéséből származott. * * * Harmadik szerelmem az arénában ért el engem. Rövid volt az istenadta, mint a tiszavirág élete, de azért már sokkal ideálisabb a többinél. Megláttam „öt“, a czukros kis dívát, a mint kokett, tulmerész mozdulatokkal s rekedt, hamis hangon énekelte a „Trarara-bum- dié“-t a lámpák előtt. Mindenki mozgott és pisz-
