Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-03-13 / 16. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi márczius hó 13. 16. szám Szerkesztőség: Eger, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok kézfőn és csütörtökön d. n. 4 óráig fogad tatrak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utc/.a 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. u 4 óráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: egész é r i 6 fr‘, félévre 3 frt, negyedévre 1 ír 50 kr. Egy esszém ára 10 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. A fejlődés ellenségei. — Dohánygyár, villamvilágitás, telefon. — Eger, márczius 12. Lesz dohánygyár, lesz villamvilágitás, lesz telefon. Az utolsó évek lázas törekvései, aggodalmas munkálkodásai, a sok-sok tervbe vett intézmények között ezt a három dolgot megszülték Az első munkát log adni a lakosság azon részének, a melynek erre a legnagyobb szüksége van, a másik kettő városias mezbe öltözteti azt az Eger várost, melynek kéiségbeejtő viszonyai egykor már a nagyközséggé alakulás tervét, is felélesztették. Sok küzdelem ára e három inonu nentá- lis eredmény. Nem is annyira fenn, a hatalom birtokosainál kellett e küzdelmet vívnunk, mint inkább itthonn, a város falai között, egyrészt a könnyelmű közönynyel, másrészt pedig a hatalom itthoni birtokosaival. A dohánygyárnak épületet kellett valósággal kierőszakolni; a villamvilágitásnak telket kellett jópénzert kikunyorálni; s a telefon szamára résztvevőket kellett sok rábeszéléssel, sok utánjárással akvirálni. De ezer akadályok uián most már a megvalósítás stádiumába került mindahároin. Nagyon tanulságos volt, különösen a dohánygyár és a villamvilágitás megteremAz Egri Újság tárczája Farsangi emlék. — Az „Egri Újság“ eredeti tárczája. — Nagysád, könyörgök, csókolom kezét . . . Kérésem, jól tudom, mi vakmerőség; Elmém ezen soká, soká tünödék, De mit sem ért a bölcs, okos beszéd, A melylyel óva inté szivemet Gondolkozó eszem . . . így állok itt én. Bús lényemet merész óhaj hevítvén, Legyőztem ime. félénkségemet : Szabadna vájj’ talán a négyeiért Esengenem ?... Igen ? !. . . Ah ... ez nem álom ? !.. Hát teljesülne vágyam, ideálom ? ! . . . Tehát minek vágyó reménye élt Szivembe’ csak, — való ? ! . . . Eihigyjem ezt ? — Azur szeme — hivém — a vakmerőre Villámokat szór, mért oly balga, dőre r Amelybe biztosan beléje veszt — Olyan próbára adni a fejét! Arczának oly csodás, komoly vonása Mint változ el méltó boszankodásra, Aggódva lestem . . . S im, kicsiny kezét Karomba füzze-é, nem tétováz . . . Nagysád, hogy én a sorsnak ily kegyencze Leszek s hogy én reám ilyen szerencse Is fog mosolygni, — ezt csodálkozás Nélkül hogyan hihesem el ? ... De im, Mit hallok én ?! ... Oh hát Ígéretében »De« is vagyon? . . . Nem lesz enyém egészen!.. tűsének története. Nagyon tanulságos volt azért, mert megtanított bennünket arra, a mit különben sokan már eddig is tudtak, legtöbben pedig legalább is sejtettek : hogy t. i., Eger város fejlődésének akadályai hol vannak. Bebizonyította e két intézmény története, hogy mig egyrészről a holt kéz áll útjába minden modern fejlődésnek, addig másrészről segítségére van a kötött földbirtok és birlalói ez ellentállásában, a város és vármegye azon hagyományos szelleme, mely már-már fanatikusszerül eg pártpolitikai szempontból bírálja meg még az utak építését is (az utóbbi hasonlat nem éppen ötletszerűig lévén idevetve). Az első, a holt kéz ellentállása a modern intézményekkel szemben ma már bizonyításra alig szorul. Ha utalunk arra a komikus hadjáratra, a melyet azzal a szerencsétlen Korona vendéglő telkével rendeltetése tekintetében provokáltak, a mely furcsa bábomban erőnek-erejével be akarták bizonyítani, hogy Eger íenkölt szellemű érseke intenciójának nemcsak hogy nem felelne meg, de rá nézve egyenes sérelmet képezne, ha abból a korcsmából iskolát csinálnának; ha rámutatunk azokra az üzenetváltásokra, a melyek a villámvi lágitási két hold terület átengedése tárgyában a város és a káptalan között folyt s a melyeknek az eredménye az lön, hogy a Csupán a négyes ? ! . . . Oh, hisz igy reményeim Félig kinyilt virágok csak! . . . Hiszen Négyesre ráadásul . . . Üm! . . . No az más. Bocsánat úgy ... És — persze — itt sóhajtás, Sápitozás, könyörgés, azt hiszem, Már nem segit... De tán ... Nem ?! ... Oh .. No már Ez biz’ keserves édesség ... De hát, ha Már nem lehet.. . ezért is itt a hála Szivembe’, bár kicsit fáj a — kosár. Im, ezt fecsegtem. . . nem.. . csak gondolám; Hisz néma voltam, szótlan és ügyetlen. . . De, Istenem, hát mást mit is tehettem! . . . Elég, hogy ott állhattam oldalán. . . Ki érti a szív csöndes érzetét, S belát a lelkek tiszta templomába, Az tudja csak, hogy ajkim némasága Volt a legérthetöbb, legszebb beszéd. . . . . . Ott álmadozva hosszan, többször is Elmémbe villant a kosár. . . A szótlan Éjben, midőn ezélvesztve kóboroltam, Érzém csak: a kosár mint lett — tövis. . . Kósza. Hogy csapta be a szentmártoni paraszt H tekintetes urakat ? Mikor még az ügyvédi kamarák felállítva nem voltak, a tárgyalásokon, végrehajtásokon, az ügyvéd megbízásából, nemcsak ügyvédjelöltek, hanem azon jogászok is megjelenhettek, kik a jogot hallgatták, illetve, k'knek azt hallmaximum 800 frfc becsértékü terület 1600 írtért nagynehezen és nagykegyesen átengedtetett; ha mindezekre rámutatunk, akkor a vártjs fejlődésének egyik nagy akadálya iránt senki kétségben nem maradhat, még azon esetre sem, ha nem említjük is, hogy a tisztviselő telep tervének alapjában füstbemenetele ugyancsak e közép kori intézményben fogja lelni okát. Hanem a dohánygyár története élénkbe tárta azt is, hogy mily nagy baj az, ha a pártpolitikai felfogásokat bevisszük a tisztán helyi érdekeket képező kultur dolgokba is. Egyátalán nem kívánjuk senkinek az egyéni meggyőződését becsmérelni és egyátalán nem is szólunk itt egy ember ténykedéseiről, pláne oly dologban, a melyben ez az egy ember, mint magánember magántulajdon tekintetében viselkedett. De abból az egy példából, a mely megakadályozta azt, hogy a dohánygyár eredeti iskola helyisége megsze- rezhető legyen és ekként veszélyeztette a dohánygyár megnyerését: ebből az egy példából utalni akarunk arra, hogy milyen veszedelmes dolgoknak a szülő oka lehet az ba a helyi érdekek realizálásánál is az országos pártpolitikai motívumokat hozzuk előtérbe. Mert ez az egy példa csak azt mulatja, hogy sokan, igen sokan nem tudják magukat emenczipálni azon hatás vagy inkább nyomás alól, melyet rajok a pártpoligatniok kellett volna; az úgynevezett tőkejogászok azonban ki voltak az ilyen funkcziókból zárva. A jogászoknak ugyanis abban az időben két fajtája volt: rendes jogászok voltak azok, kik jogakadémián vagy egyetemen, — tökejo- gászok pedig azok, kik ezéhekbe voltak bejegyezve, s mint ilyenek, a nélkül, hogy a politikai tudományokat hallgatták volna, politikus csizmadiákká nőtték ki magukat. A rendes jogászgyerekeknek ügyvéd' irodákban alkalmaztatásuk az ügyvédeknek is érdekében állott. Fiatal özvegyek,urahagyolt hölgyecskék százszor szívesebben mentek oly irodákba, hol csinos jogászok uralták a helyzetet, mint azokba, melyekben a sok irka-firkától meggörbedt, kopasz ügyvédsegédek karmolta!. Ez volt az oka, hogy az én ügyvéd uram is, anélkül hogy annyi munkaerőre szüksége lett volna, a négy töppedt segéd mellé még tizenkét jogászt ültetett oly Kötelezettséggel, hogy úgy egyik, mint a másik nem annyira dolgozni, mint inkább elegánsan viselkedni tartozik. E tizenkét assistens közt volt Péter barátunk is, ki a végrehajtásoknál, rang és személyválogatás nélkül, a. legkérlelhetlenebb szigorral járt el, minek következtében a legtöbb kiküldetésben részesült, s uj név napján, a princzipális úrtól, dupla lénungot kapott. így történt, hogy egy szent-mártoni paraszt ellen foganatosítandó végrehajtással is ő bizatott meg az ügyvéd ur által, ki szivére is
