Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-11-20 / 87. szám

4 — „A^veszélyben forgó kegyes (?!) alapítványok.“ A ki még nem tudta, az megtudhatja tisztelt laptársunk, az „E. H.“ legutóbbi számából, hogy vannak Egerben kegyes alapítványok is. Sokan még nem ismerik ezeket a kegyes alapítványokat, de mondják, hogy „az egri egyházmegyei ájtatos alapítványok“ czimtt egyházi pénz­intézet kegyeskedik használni ezt a kegyes czimet, és pedig nem azért, mert hét per- ezentet szed a hitelezett tőkék után, azért sem, mert a be nem fizetett kamatok után „további hét perczentet“ kegyesen elfogad és követel, hanem azért, mert a pénzintézet tökéjét ájtatos katholikus hívek gyűjtötték egybe, természetesen legtöbb tyire olyanok, a kik kegyetlen kamatokat valószínűleg nem szedtek, de bizonyosan nem fizettek. Tehát erről a kegyes intézetről és a He­vesmegyei bankrészvénytársaságról ezeket hja tisztelt laptársunk: (A veszélybenforgó (?) kegyes alapítványok.) Az Egerben legújabban alakult »Hevesmegyei Bankrészvénytársaság« igazgátósága f. hó 12-én a főispán elnöklete alatt ülést tartott. Egyik legfőbb tárgyát képezte a tanácsko­zásnak, hogy az egri kegyes alapitványoknál jelzálogilag biztosított követelések kifizetését, amortizaczionális kölcsön által, közvetíteni fogja egy b écsi p énzin téze t pénzén s annak javára. A jövő választások előjátéka?! Ebben a tiz sor közleményben nem kevesebb, mint négy darab valótlanság foglaltatik. Mert: először: valótlan az, hogy a bank­részvénytársaság igazgatósága a főispán elnöklete alatt ülést tartott, akár 12 én, akár máskor; másodszor: valótlan az, hogy a bank­részvénytársaság igazgatósága akármelyik ülésének a legfőbb, vagy kevésbé fő, de egyátalán bárminő tárgya az lett volna, hogy a fundáció jelzálogkövetelését elszedjék. harmadszor: valótlan az, hogy a bank­részvénytársaság ezen czélból, de egyátalán bármelyik bécsi pénzintézettel is összeköt­tetésben állana s annak javára bármely fonkczióra is vállalkoznék és negyedszer: valótlan az, hogy a bankrészvénytársaság akár a jövő legközelebbi, De Frsncziaország nem felejtette el őket. Éppen hat hete voltak házasok és éppen Velen- ezében időztek, midőn levél érkezett, ismerős írással. Tartalmá ez volt: »De la Vergara marquisné eiennel tudatja d'Etigny gróffal való eljegyzését és kéri stb.« — Hogyan I kiáltott fői Carmen, — mama férjhez msgy ? De hát ki az a d’Etigny ? Isme­red f Én sohasem láttam a házunkban. — Ismerem-e d’Etignyt ? viszonzá Gontran- — Hisz éppen ez az a barátom, akit annak az ügynek az elintézésével megbíztam, s akitől leve­let vártam. Látom, hogy megtalálta a számadását * D’Heristalék szakítottak d’Etignyékkal s nem sientek el az esküvőre. Ez azonban nem tett valami különös hatást. Mert nem sokkal ezelőtt újabb, kék-szegélyü levői lepte meg őket: »D’Etigny gróf őrömmel jelenti, hogy neje sgéssságea fiúgyermekkel ajándékozta meg.« — Milysn furcsa, mondá Carmen s megcsó­kolta háromhetes fiacskáját, — a mama fiú már mint nagybácsi jött a világra. — Te azt furcsának találod ? mondá d’Héria- tal. — Én nem, mert a nagybácsi czukrocskái az unskaőosnsk körülbelül évi negyvenezer forintjába kerülnek. — Oh ások az anyósok. akár bármely politikai avagy társadalmi választások számára előjátékot produkálna s hogy ilyen egyátalán szándékában is van. Az ájtatos közleménybe mindössze csak a kegyes füllentések csúsztak bele. — Kossuth Ferencz útja. Kossuth Ferencz úti programmja véglegesen megállapittatván, e szerint Kossuth e hó 27-én fog Miskolcz- ról városunkba érkezni, másnap, november 28-án pedig Egerből Gyöngyösre utazik. — Kinevezés. Sándor Lajos, Hevesmegye kir. tanfelügyelőségnek kiváló és köztiszte­letben álló tolnoka Krassó-Szörénymegye kir. tanfelügyelőséghez segéd-tanfelügyelővé neveztetett ki. — Aranylakodalom. Bicsánszky Pál do- rogházi nyugalmazott kántortanitó, ki a régi világban mint jegyző, azután pedig harmincz- három évig mint kántortanitó működött Do- rogházán, e hó 25-én fogja megünnepelni házasságának 50 éves évfordulóját, mely al­kalommal újból elmondják egymásnak a veterán hitestársak a »holtomiglan holto­diglant« melyet egy félszázad év előtt mint ifjak mondottak el egymásnak az ur oltára előtt. — Az egyházmegyei hivataloshpból. Okváth Ferencz markázi esperes plébános recski lel­késszé neveztetett ki. — A mulató jótékonyság. Az „Egri állandó műkedvelő társaság“ f. évi deczember hó 9. napján az»egri jótékony izr. nőegylet« és a »szegény gyermekeket felruházó egylet« ja­vára az ó-kaszinó összes termeiben jétékony- czélu zártkörű tánczestélyt rendez. Belépő­díj : Személyjegy 1 frt 50 kr. Családjegy 3 frt. Felülfizetések köszönettel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. — Borsodmegye főispánja instal- láczióján Hevesvármegye részéről hivata­losan Kállay Zoltán dv. főispán és Hám Gyula megyei főjegyző jelentek meg. — Kibővített imiház. Az egri status-quo izr. hitközség legutóbb "tartott ülésén el­határozta, hogy templomát, mivel uj tem­plom építésére kellő összeggel a hitközség nem rendelkezik, a jelenlegi terjedelmében pedig a hiyeket ünnepnapokon befogadni nem képes, kibővíti olyképen. hogy az uj- világ-utczára néző részt kihozza egész a rá­csozatig, a templom jobboldali részét pedig az iskolaépület falazatáig terjeszti ki. — Menedékház az Eged tetején. A kárpát­egyesület egri Bükosztálya legutóbb tartott választmányi ülésén elhatározta, hogy az egyesület a millenium alkalmából anyagi viszonyainak s müködéskörének megfelelő- leg egy emléket fog állíttatni az Eged tete­jén, melynek létesítése a helyi turisztikát is nagyban elő fogja mozdítani. Az emlék egy menedékház lesz, messzilátó toronynyal s az Eged lejtőin hozzá felvezető kényelmes úttal. — A hevesi tüzoltó-bál. A hevesi önkén­tes tűzoltó egylet folyó évi november hó 28-án az olvasó-egylet termeiben tánczmu- latságot rendez. A mulatság kezdete 8 óra­kor. Beléptidij: Személyjegy: 1 frt. Család­jegy: 3 frt. Eelülfizetések köszönettel fogad­tatnak s hirlapilag nyugtáztatnak. — Betörés a kastélyba. A Károlyi család parádi kastélyának kellemetlen láto­gatói voltak e hó 12-én a kora reggeli órákban. Két urias öltözékü férfi bezúzta a folyosó ablakait s azon keresztül behatoltak a benső szobákba. Ott sorra nyitogatták, próbálgatták a szekrények zárjait, sőt egyiken másikon afeszegetés nyomai is mu- tatkeznak, de kinyitniok egyiket sem sike­rült. Működésükből Nagy Gergely házi szolgának léptei riasztották föl a jómada rakat, kik közűi az egyik megugrott az ablakon át, a másik azonban csak a folyo­sóra szökhetett. Itt találkozott vele a szolga, ki mit sem gyanítván, kiutasította a láto­gatót azzal a kijelentéssel, hogy nincs itthon a grófné — Ez követvén az utasítást, elinalt és pedig olyannyira, hogy a csen­dőrség mind a mai napig sem tudta őker kézrekeriteni. Ugyancsak ez a két úri ember előtte való napon Párádon, a faluban kér dezősködött a grófné után, hogy itthon van e, mert segélyt szeretnének tőle kérni. — Úgy látszik, gyors segélyre lett volna szükségők, mert nem igen várakoztak utána. — Az életunt szabó. Szűcsi Ferdinand tárná eörsi szabó e hó 16-án este 10 órakor is­meretlen okból a padláson felakasztotta ma­gát, mire felesége észrevette és a szomszéd­jával a padlásra ment, akkorra már kiszen­vedett. A szerencsétlen öngyilkost felesége és 7 gyermeke siratja. — F Ifüggesztett jegyző. A legutóbbi megyei közigazgatási bizottság határozata folytán a hevesi járás íőszolgabirája Schvór- bauer Lajos kömlöi jegyzőt felfüggesztette s helyettesül Nyirő Antal hevesi segédjegy­zőt nevezte ki. — Tolvaj menyecske. Kápolnán Krisztián Ferencz boltjába e hó 15.-én ebéd után két csinos paraszt menyecske állított be s nézegetni kezdték a rőfós holmikat Az egyik asszonynak Angst Ter őznek po­koli gondolat villant, meg agyában s egy pillanatra kivillantak azok a bogár szemek i a másik pillanatban már 7 méter vászon meg egy szép piros fejre, aló kendő eltűnt a ruha ránczai közt. De nem sokára ismét napfényre kerültek, mert egy épen akkor a boltba lépő parasztgazda észrevette a manipulácziót s fölfedezte a titkot, minek kö­vetkeztében az asszonykát, mint tolvajt, bejelentették a csendőrségnek.-- Szérum Egerben. Mi is kaptunk már abból a híres, neves, nevezetes, sárgás­zöld, savószinti folyadékból, mely hivatva van az emberiséget a difteritisztöl megsza­badítani és melynek neve: szérum. Köllner gyógyszertárban van már 4 üveggel. Kívá­natos azonban, hogy soha se fogyjon el. Ne legyen rá szükség. — Gyanús harapás. Szajlán e hó 14.-én Medveczki Mihály nevű 5 éves kis fiút Kokován Pál kutyája a fején megmarta. A kutyát agyonverték, felbonczolták, de a veszettség tüneteit nem konstatálták, mind­azonáltal a fiút óvatosságból gyógykezelés alá vették. — Feloszló egyesület. Az egri mun­kás betegsegélyző egylet folyó hó 18-án Csókás István ügyvéd elnöklete alatt érte­kezletet tartott a Hungáriában, mely érte­kezleten az elnök indítványozta, hogy te­kintettel arra, hogy ezen egyesületnek oly kevés tagja van, hogy önállóan fenállani nem képes, keresnék meg a városunkban lévő két testvéregyesületet, hogy ezen munkás egylet tagjait fogadná be kebelébe, természetesen oly módon, hogy ezen átlépő tagokat, ne mint uj, illetve kezdő tagokat részesítse segélyekben, hanem adná meg azokat a kedvezményeket, legalább is rész­ben, a melyeket saját tagjainak ad, annál is inkább, mivel ezen egylet tagjai több­nyire már öreg munkások, kik bizony gyakran igénybe veszik a segélyt.

Next

/
Thumbnails
Contents