Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-11-06 / 83. szám
I. évfolyam. Eger, 1894. évi november hó 6 83. szám, Szerkesztőség: ^ Eger, Jókai-utcza 2. szám I. em. Kéziratok, bétfön és csütörtökiül d. q. 4 óráig tógád tati.ak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Kiadóhivatal: Eger, Piacz-utc/.a 4. szám iliídetések. hétfő- és csütörtökön. d. u 4 éráig fogadtatnak el. Előfizetési ár: égés í é re 6 (rí, félévre 3.frt,. negyedévre 1 fr 50 kr. Egyesszám ára 6 kr. MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN. Takarékosság és ellenőrzés. — Ahevesmegyei szabadelvű pártgyülése.— Eger, nov. 5. A hevesmegyei szabadelvű párt nak valóban nagy szüksége volt már arra, hogy alaposan szervezkedjék. S hogy erre a szervezkedésre különben nemcsak a pártnak, hanem a megyének is szüksége volt, sok tapintattal és diplomatiával fejtette ki a szabadelvüpárt uj elnöke. Azt hisszük, hogy az a néhány kijelentés, melyet a szab adelvü-p árt elnöke az elnöki székből tett, várme- gyeszerte nagy megnyugvást fog szerezni és általános tetszést fog aratni. Sokan azt hitték ugyanis, hogy talán a vármegye nyugalmát felzavaró politikai agitációt szándékszik a szabadelvű párt megindítani s még mitsem tudva, gyanús szemekkel nézték és várták a szervezkedő közgyűlést. Ezek azonban csalódtak, mert a gyűlésen a politikai szenvedélyességektől és kifakadásoktól teljesen távol állottak s egyátalán a szervezkedés azzal a komolysággal, azzal a higgadtsággal ment végbe, amelyek az ellentábortól is respektálást követelnek. Az elnöki enunciáció a vármegyei élet komoly, higgadt és tárgyilagos ellenőrzését propagálta, világos kijelentésével annak, hogy a személyi kérdések és nevezetesen a tisztviselői kar személyes támadásaitól az elnök és a párt egyaránt távol kívánnak maradni s pusztán magának a közigazgatási életnek ellenőrzésén kívánnak munkálni. Csak magához maradt hü és konzekvens az elnök, mikor az ellenőrző munka mellett a takarékosság elvének a vármegyei ügyekben ér- vényreemelését is bevonta a párt jövendő munkakörébe. Hogy e tekintetben a pártnak van munkaköre és e körben munkájának van célja, azt fényesen igazolja a vármegye legutóbbi költségvetése, mely tudvalevőleg tizennyolczezer forintos deficzitet tüntet fel. A tákarékossági munka, azt hisz- szük, nem igen fogja csökkenteni a párt népszerűségét, sőt ha nem csalódunk, a politikai meggyőződések különbözősége a vármegye bizottsági tagjait nem fogja visszatartani attól, hogy ebben a munkában a szabad- elvü-párt tagjaival karöltve haladjanak. Mert ideig-óráig lehet nyakaskodni a »csak azért sem« elvén nyargalva és néhány túlbuzgóan gyanakvó által'nyargaltatva; de"’végre is a numerusok meggyőző: erejének érvényre kell jutni, s a józan szónak utat kell találni a gondolkozó .’főkhöz. A vármegyei életet a takarékosság elvével ellenőrizni: ez lesz a párt irányelve a vármegyei dolgokban és ez propagáltatott a hevesmegyei Szabadelvű-párt vasárnapi gyűlésén. Egyébként a politikai agitációtól, de sőt a politikai nyilatkozattételektől is — az országos politikát illetőleg — tartózkodott a közgyűlés, mert hiszen most nem azért gyűlt egybe és mert lesz még arra is idő. A hevesmegyei szabadelvű párt vasárnap délelőtt közgyűlést tartott a Hungária vendéglő éttermében. A gyűlésen részt vettek a párt oszlopos tagjai nagy számban. Babies Béla alel nők nyitotta meg a gyűlést s előadta,., hogy Dobóczky Ignácz elnöki állásáról leköszönt. Indítványozza, hogy a közgyűlés a leköszönt elnök sokoldalú tevékenységért s a pártügyek körüli buzgalmáért a párt jegyzőkönyvileg fejezze ki köszönetét. A közgyűlés a javaslatot egyhangúlag elfogadta. Az EGRI ÚJSÁG tárczája. A lejtőn lefelé. — Népies elbeszélés.*) — Irta: Kolacskovszky János. — Az Egri Újság eredeti tárczája. — „Erős az ász szava, Erősb a szenvedély, Kit elkap vad szele, Mint sir, bukása mély.“ yámbor Pál. Azt hiszem t. hallgatóim, Önök ia hallották már hírét Gábor Andrásnak, annak a szegény, szerencsétlen embernek, a ki a siroki »Betekints« örökös lakója s akiről azt hiszi az egész falu népe, hogy neki nincsen szive. Hogy miért hiszi ezt róla a nép, én nem tudom, de az igaz, hogy ezelőtt húsz esztendővel, mikor a felesége holttestét kikisérték a temetőbe, ö benn a korcsban mulatott s olyan rózsás jókedvvel huzattá a czigánynyal, mintha nem is a főid alá, hanem valami vidám mulatságba vitték volna hites társát, a ki pedig csakis az ő roppant könnyelműségének volt az áldozata. Lehet, hogy ezért mondják róla azt, hogy nincsen szive, de lehet hogy másért: ki tudná a néphit alapját kikutatni ? Pedig Gábor András derék, becsületes ember volt fiatalabb korában, saeretle, becsülte, tisz*) Felolvastatott az Egri általános betegsegélyzü egylet 1894. évi november hó 4-én tartott felolvasó estélyén. telte őt mindenki, de nem is volt ám akkor olyan toprongyos földönfutó, mint most, nem lakta örökösen a korcsmát mint most, hanem dolgozott, küzdött az élettel mint más, vagy talán még másnál is jobban s olyan hat szép fehér ökör járt ki naponta udvaráról, hogy messze vidéken ritkította párját. Nem is jutott eszébe ekkor senkinek sem azt mondani róla, hogy nincsen szive. Mikor úgy vssárnaponkint elment az istenházába, csak úgy bomlott utána a szép, fiatal leánysereg. Hej, csinos legény is volt akkor még Gábor András, olyan volt mint a fakadó hajnal: tiszta, életerős, pii os, vidor ; teli tűzzel, egészséggel. Édes leányálmok állandó alakja, epedő leány- szivek titkos vágya volt, a kiért elfeledtek min- dent-mindent: Istent, papot, imádságot és gondolataik folyton csak a szép Andrásnál tévedeztek, aki olyan szépen kiolvashatta volna a ragyogó leányszemek tiezta tükréből a sugár nyelven, szikra betűkkel benne égő szavakat: — Szeretlek, vágyódom utánad András, légy az enyém és én boldoggá teszlek! Hanem hát Gábor András nem olvasott a bűvös leányszemekböl. Neki csak egy, egyszerű, becsületes szive volt, de az sem volt az övé, rég odaajándékozta azt már annak a szegény, árva kis leánynak, Juliskának, a kit a falu molnárja fogadott fel mint elhagyott árvát, s a ki nem járhatott most templomba, mert. nevelő anyját, az öreg, beteges molnárnét kellett ápolnia. Gábor András helyette is elvégezte az imádságot. Volt is érte mende-monda a faluban, mikor ezt megtudták! Azok az ábrándos szívű kis leányok, a kiknek mélyen a szivükbe volt elrejtve András képe s ébren-álomban egyaránt vele foglalkoztak, olyan fájó keserűséggel mondogatták egymásnak, a falu kutjánál, hová esténkint vizet-meritni jártak : — Te, Erzsi, az a molnárék Julcsája aligha meg nem babonázta Gábor Andrást. — Én is úgy gondolom. — Talán varázsfűvel gyúrt lepényt adott neki ? — Ugyan már hol vette volna? — Hát ’iszen az ördög nincsen lánczon a pokolban . . . — Csak nem adta tán’ el a lelkét Andrásért ? — Hiszen nem jár a templomba! . . . — Biz ez igaz. Akkor hát csakugyan eladta a lelkét s ezért kerüli az istenbázát! . . És a leányoknak igazuk volt. Juliska csakugyan megbabonázta Gábor Andrást, de nem az ördög segélyével, hanem azokkal a nyönyörü fekete szemeivel, a melyekben nemes, tiszta lelkének egész varázsa ragyogott. Midőn Juliska nevelő anyja, a jó öreg mol- nárné felépült betegségéből, Gábor András azonnal elvette Juliskát feleségül, és olyan boldogan éltek abban a szép, nádfödeles házban ott a falu közepén, mint a harmatcsepp a virágkelybében, szeretve, szeretve, segítve egymást s a mint nőtt, telt a', idő, úgy nőtt, telt az ő boldogságuk is. Hanem hát múlandó minden az ég alatti A nyár aranyló kalász tengerót, felváltja a tél
