Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-10-26 / 80. szám
határozati javaslat volt, mely a megye területén egy állandó tanszer muzeum létesítését szorgalmazza. A javaslat annak idején lapunkban ismertetve volt egész terjedelmében, s most, midőn a közgyűlés a javaslatot elfogadta, mindössze csak annyit jegyzünk meg, hogy a tanszer-muzeum nem Egerben, hanem a természetes központon, Gyöngyösön lesz felállítva. Fzután Kolacskovszky János, mint az egri tanítói járáskor elnöke olvasta fel elnöki jelentését az egri tanítói járáskor egy éves működéséről. Hasonlókép Bánkorsos, a gyöngyösi járáskör elnöke, a gyöngyösi tanítói járáskor egy évi működéséről. Mindkét elnöki jelentést a közgyűlés örvendetesen vette tudomásul. Következő tárgy Izsépy Béla egri községi tanító értekezése volt a népiskolai énektanításról, melyet Fehér Bertalan gyöngyösi közs. tanító értekezése követett a népiskolai földrajz tanításáról a III. osztályban. Ez utóbbit a közgyűlés figyelemreméltó újításai miatt a választmányhoz rendelte áttétetni, s utasította a választmányt, hogy azokról a legközelebbi közgyűlésen tegye meg véle- ményes jelentését. Hasonlóan a választmányhoz tétetett át elbírálás végett Szőke Sámuel gyöngyösi községi tánitó »Hogyan kezeltessék a népiskolában a fogalmazás tanítása« czimü értekezése is. A közgyűlés ezután a pénztárvizsgáló bizottság jelentését hallgatta meg s miután a pénztárnoknak megadta a szokásos felmentvényt, a jövő évi költségvetést állapította meg. Az egylet vagyona az év végén 1296 frtot tesz ki. Az indítványok során Halász Ferencz, kir tanácsos, Hevesmegye kir. tanfelügyelőjének azon indítványát, hogy a »Hevesmegyei általános tanítótestület« is résztvegyen a milleniumon, a közgyűlés a választmányhoz tette át s megbízta a választmányt, hogy e tárgyban egy javaslatot dolgozzon ki az egyesület 1895. évi közgyűlésére. — Hitter Ferencz hatvani állami iskolai igazgató azon indítványa, hogy az állami tanítók fuvar- és napidij-ügyének szabályozása tárgyában a közgyűlés írjon fel a miniszterhez, szintén a — Kápráaik a szemem? Hisz kend Bacsó Mihály, a kovácsnak fia! Isten hoztál Hát nem feledett el bennünket ? Hazatért? Remélem, nem üres kézzel? — No, hát megvagyok elégedve sorsommal, — viszonzá Mihály nevetve. — Kit temetnek ma? Az üreg ember elkomolyodik, mély sóhaj tűr elő kebléből és feleié: — Nagyon szomorú história ez. Ráillik a régi közmondás : »Ma még volt, holnap holt«. A szegény jó Kasza Mari halt meg. Oly fiatal, oly kedves volt 1 — Mi . . . mit beszél ? — kiáltá magánkívül a legény és erősen megragadta az öreg karját, — Mari, a kis szomsxódnönk ? 1 Az Isten szent szerelmére kérem, irgalmazzon nekem 1 Lehetséges, hogy Kasza Mari halt volna meg ? Aggódva leste az öreg válaszát s ez látta, hogy mily borzasztó harcz dúl az ifjú bensejében, halkan motyogják ajkai: — Persze, hogy a Kasza Mari. Áldozat lett a szegény, jó teremtés! A takácsnak fia, kinek anyja nemrég halt meg, nagyon beteg volt. Valami tprokbaja lehetett. A fiúcska megmenekült a haláltól, de Mari megkapta a bajt és áldozatul esett. Többet nem mondhatott, mert Mihály elrohant és a nyitott sir előtt megállt, letérdelt s forró könyeket hullatott a mély, nyirkos gödörbe és zokogva rebegé: „Nehéz, nehéz a szivem, Rajta csügg a szerelem; A szerelem bánata, Roskadozik alatta. választmánynak adatott ki. — Ugyancsak Hitter Ferencz egy másik indítványt is terjesztett be a közgyűlésnek, melyszerint a közgyűlés elé ezentúl a különböző felvetett dolgokkal együtt már a választmány elvi megállapodása is terjesztessék a közgyűlés elé, nehogy a közgyűlésen éles elvi ellentétek domborodjanak ki s ez által hosszas viták provokáltassanak egyes kérdésekf elett, természetesen a közgyűlés más tárgyainak rovására. A közgyűlés az indítványt elfogadta. —‘Ezután Kolacskovszky János, az egri tanítói járáskor elnöke, tett indítványt Aba Sámnel magyar király történelmi rehabilitácziója tárgyába^ melyszerint a közgyűlésből kifolyólag, egy felirat intéztessék a közoktatásügyi kormányhoz aziránt, hogy a z ezredéves ünnep al- kalmáhól a népiskolai használatra szánt történelmi tankönyvekből Aba Sámuel király téves jellemfestése, az újabb történelmi kutatások eredményéhez képest helyreigazitas- sék és hogy a harmadik király rehabilitácziója teljes legyen, az ezután kiadandó népiskolai olvasókönyvekbe egy-egy olvasmány vétessék fel Aba királyról. A közgyűlés az indítványt a választmányhoz tette át. — Ugyancsak a választmányhoz tétetett át Kolacskovszky János azon indítványa is, mely a fegyelmi ügyeket szabályozó 1875. évi VI. tcz. 55. §-ának módosítása tárgyában terjesztetett be, valamint Kolacskovszky János azon indítványa is; mely egy, a megyei tanítói érdekeket képyiselő tanügyi folyóirat létesítésére vonatkozott. — Az indítványok sorát Izsépy Béta egri községi tanító azon indítványa zárta be, hogy a közgyűlés Írjon fel a közoktatásügyi miniszterhez aziránt, hogy a községi népiskolai tanítók utazásaik alkalmával vasúti kedvezményben részesites- senek. A közgyűlés az indítványt elfogadta. Miután még a legközelebbi közgyűlés határideje 1895. év októbér hó elsejére kitüzetett, a közgyűlés délután 1 lft órakor véget ért. * A közgyűlést egy fényesen sikerült társas-ebéd követte a hatvani Tsida-féle vendéglőben, melyen Halász Ferencz kir. tan., Hevesmegye kir. tanfelügyelője, Krene- dits Imre hatvani prépost-plébános és a Sem éjem, sem nappalom, Egyre csak gondolkodom; Csak arról gondolkodom : Gondolsz-e rám angyalom? És igy t’rdelt sokáig mozdulatlanul a szegény ifjú. Majd lassan felkelt, vonásai halványak, haja kuszáltan csügg homlokára, tekintete merev és révedező.- - Ott 1 Mi az ott ? Ott jön a halottas menet ? Az a virággal diszitett koporsó rejti az ö mindenségót, egyetlen Mariját? Oh kimondhatatlan fájdalom 1 Mit csináljon most, hogyan kezdjen ui életet nélküle ? Most emelik le a koporsót a halottas kocsiról, hozzák már . . . — Nem, az égre nem! Nem halt meg, nem lehet halott, ez más, ez talán egy öregember, ki örök álmát nyugossza itt 1 Hangos nevetésbe tört ki. Olt megy az öreg a koporsó háta megett, a leány atyja. István sirasó tehát nem tévedt, Marit viszik, ő halt meg 1 Ingadozó léptekkel indult a koporsó felé, aztán fájdalmas, szivszaggató kiáltást hallat: »Mari! Mari 1« Eszméletlenül rogyott össze a nyitott sir előtt. A koporsóvivők és a gyászoló közönség rémülten tekintettek az élettelennek látszó ifjúra. Az öreg kovács, ki megismerte fiát, odaugrott és eszméletre igyekezett téríteni a boldogtalant. A lelkész megható imát rebeg, a koporsót közgyűlésen jelen volt tanítókon kívül számos vendég is résztvett. A vidám hangulatban lefolyt társas-ebéden pohárköszöntőket mondottak : Halász Ferencz kir. tanfelügyelő: Eötvös Loránd br. vallás és közoktatásügyi miniszterre, Pulszky Ágost államtitkárra és Szathmáry György osztálytanácsosra továbbá Hitter Ferencz hatvani állami iskolai igazgató : Halász Ferencz kir. tanfelügyelőre; Halász Ferencz: a tantestületre; Hanke Pál gyöngyösi igazgató-tanitó: Halász Ferenczre, mint a testület diszelnökére; Pákh János hatvani tanító: Hitter Ferenczre; Hitler Ferencz • a tanító egyesület jelenlevő női tagjaira; ugyancsak Hitter Ferencz: Krenedits Imre hatvani prépost-plébánosra, mint a hatvani állami iskolák gondnoksági elnökére; végül Krenedits Imre: a tantestületre s ennek »marsaljára,« Halász Ferencz kir. tanfelügyelőre. A társas-ebéd délután 4 órakor ért véget, mikor a tanítótestület vidéki tagjai az akkor induló vonattal eltávoztak. HÍREK. Eger, október 25. — Kinevezések. Ő Felsége a király Csa- nády Ákos nagyváradi kir. alügyészt az egri kir. törvényszékhez bíróvá, a budapesti kir. ítélőtábla elnöke Galambos Fülöp végzett joghallgatót az egri kir. törvényszékhez joggyakornokká, Reiner Soma végzett joghallgatót pedig a tiszafüredi járásbírósághoz joggyakornokká nevezte ki. — Eljegyzés. Mint örömmel értesülünk Barcketti Károly dr. ügyvéd s a »Hevesvármegyei Hírlap« kitűnő tollú fömunkatársa, kedden, e hó 23-án váltott jegyet Bábőcsay Sándor ügyvéd, a Hevesvármegyei Hírlap főszerkesztőjének, kedves és müveit leányával, Etelkával. Tartós és zavartalan boldogságot kívánunk az ifjú párnak a megkötött uj frigyhez. — Athelyzés. A pénzügyminiszter Krivos Árpád hevesi adó-ellenőrt, az egri kir. adóhivatalhoz hasonlóminőségben áthelyezte. — Gyászhir. A mai postával a következő gyászjelentést vettük: Fájdalomtól megtört szívvel jelentjük, úgy a magunk, valamint az egész rokonság nevében a fora sírba eresztik le, mindegyik egy marék földet dob utána, aztán lassan szétoszlarak. Mari utolsó örök álmát a'ussza. Az öreg kovács és fia az eszméletlen Mihályt bevitték szobájukba, lefektették az ágyra. Az öreg ott ül mellette, fiának halvány, szenvedő ar- ezát szemléli és suttogja : — Kedves, jó fiam 1 Érdes ujjaival könnyet töröl szét szemében. Mihály kezd magához térni, kinyitotta szemeit, körülnéz, mosoly jelenik meg halvány ajakán ős tiszta, megható hangon dalolja Mari k-dvencz dalát: „Nehéz, nehéz a szivem, Rajta csügg a szerelem, stb. * * * Tíz év múlt el, Szegény Mihály nem nyugodott bele sorsába. Lelke elborult. Gyógyíthatatlan őrült lett. Vándorlásai közt szerzett pénzét ssámlál- gatja nap-nap után s örvend; elbeszéli mindenkinek, hogy nemsokára mesterré lesz és Marit feleségül veszi. A szerencsétlen örült boldogan mosolyog és álmodozásaiba merül el. Majd elsötétül arca és halkan rezg ajkáról: „Nehéz, nehéz a szivem . . Vájjon megkönnyebül-e nehéz szived, szegény Mihály ?