Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-10-12 / 76. szám

2 lós, ennek üzleti helyisége pedig Buzáth gyógyszerésznek lesz kiadva. Az ipariskolai igazgatóság. Halász Ferencz kír. tan. Hevesmegye kir. tanfelügyelője egy inditványt terjesz­tett a képviselőtestület elé az egri alsófoku iparos tanoncz-iskola igaz­gatói állására nézve, melynek betöl­tése valóságos tengeri kígyóvá kezdi magát kinőni. A város az ipariskola igazgatójának fizetéséhez 400 frt és 200 frt lakbérrel járul, az állam ehhez még 400 frtot ad, de daczára annak, hogy ez állás már harmadszor van hirdetve, megkivántató kvalifikáczióju pályázó eddigelé nem jelentkezett. A kir. tanfelügyelő tehát azt az indít­ványt terjesztette elő, hogy a város kérjen még 200 frt államsegélyt a kormánytól az ipariskolai igazgató fizetéséhez s a kinevezési jogot adja át az államnak. Ez indítvány hosszab vitát szerepelt s végre is a városi ügyész felszólalására oly módosítás­sal fogadtatott el. hogy a kormánytól kérelmeztessék ugyan a 200 frt állam­segély, de az igazgatót választó jog maradjon meg a képviselőtestület kezében. A húsos boltok jövedelme. Bejelentette a tanács, hogy az újonnan épült húsos boltok 1272 frt bérösszegért bérbeadattak s igy az építkezésre befek­tetett 8000 írtnak — ha ez uj bérösz- szegből levonjuk, a múltban fizetett 784 frtot — bőségesen megvan a kamata. Eger, október 11. — Egerváros és a csendőrség. Annak ide­jén mi is bőven foglalkoztunk Egerváros képviselőtestületének azon határozatával, mely Imre Miklós városi képviselő indítvá­nyára kimondotta, hogy a városi rendőrség helyett csendőrséget fog alkalmazni köz- rendészeti szolgálatokra. A belügyminiszter­egy egész kalendáriumom van barátom. Erről minden saisonban leolvasom, hogy milyen utasok jönnek. Januárban — februárban a tüdőgyulladás és mellhártyalob dominál. Rendesnn a kitűnő tán- czosok szaladnak le a sima parquettröl. Főrende­zők, előtánczosok és bálkirálynők gyorsan sassiroz- nnk hozzám, azonmód kifáradtam elszédfiltén és összetörtén a táncz izgató tttzét&l és agyzsibbasztó mámorától. Még a csolnakomon is tánczolnának, apróznák a walzert és csuhajláznák duhaján a csárdást. Szinte rájuk kell mordulni, hogy ne bomoljanak már, ne hogyvoltoaízanak, mert még felfordul a gyenge alkotmányom, ügy mennek azok át tánczolva a túlvilágra Február—márczius a zárszámadások saisonja. Ekkor csinálnak a bankok, hitelegyletek mérleget. Revideálják a könyveket és a pénzkezelést. Ekkor jönnek tömegesen az öngyilkos pénztárnokok, ellenőrök és sikkasztók. Csak úgy özönlenek a Lethéhez, hogy szinte alig bírom őket átszállítani. És hogy tolonganak! Mind pttól fél, hogy a fel­ügyelő bizottság még id<e is utánuk küldi a rend­őrséget. Óh ezek gavallérok. Duplán adják az obu- lust, csakhogy vigyem át őket gyorsan, hamar. Május—junius a szerelmesek és az éretlen gyümölcsök saisonja. filbusult, csalódott, kikosaro- zott, kétségbeesett szerelmesek és éretlen szilvá­tól, baraczktól raegcafunörlött gyerekek lepik el a Lethe partját. A gyerekekkel még csak elbírok valahogy, azok fölvamnak puffadva és nyugodtak, csendesek. Hanem a szerelmesek agyonkinoznak a verseikkel, a sonettjeikkel. Azt hiszik, hogy azért a nyomorult petákért kénytelen vagyok én végig tői erre vonatkozólag a napokban már meg­jött a válasz, melyben a miniszter kijelenti, hogy részéről nem forog fenn semmi elvi akadály a rendőröknek csendőrökkel való felcserélésében, ha a város az életbeléptetés esetén a csendőrőrmester és 12 gyalogos­csendőr fizetésére 6708 frtot; fegyver, ruha s egyéb szerelvényekre 1518 frtot, a laktanya berendezésre 782 frtot. biztosit, továbbá a a szükséges lakhelyről és téli fűtőanyagról gondoskodik. Minthogy azonban a csendőrség alsóbb fokú szolgálatokra nem alkalmazható, a városnak a csendőrök mellett még bizo­nyos számú rendőrt is kellene tartani. A csendőrök ezenfelül nem is lennének a vá­rosi rendőrkapitánynak közvetlen aláren­deltjei, hanem csak olyan viszonyban álla­nának vele, mint a milyennel a főszolgabí­róval állanak. Enyi föltétel mellett aligha lesz valami Egerben a — csendőr-rendőrségből. A közigazgatási bizottság ülése. (Saját tudósítónktól ) Eger, október 11. Hevesmegye közigazgatási bizottsága hétfőn délelőtt 10 órakor Kállay Zoltán dr. főispán elnöklete alatt ülést tartott a megye székházának kistermében, melyen 117, több­nyire kisebb, személyreszóló magánügy nyert elintézést. Az ülés fontosabb tárgyai a szokásos havi és évnegyedes jelentések felolvasása után a következők voltak: A jövő hayi ülés határideje november hó 12-ére tűzetett ki. A kir. törvényszéki fogház állapota némi javítások és kibővítések esz­közlésével elég türhetőnek találtatott az egri kir. ügyészség felügyelete alatt álló fogház megvizsgálásával megbízott küldöttség jelen­tése folytán, csak az ürszékek mizerábilis állapota keltett zajos és élénk vitát, ameny- nyiben a kir. törvényszék fogházánál levő ürszék emésztő-gödör rendszerre, még annál a csatorna rendszernél is rosszabbnak bizo­nyult, mely csak nemrégiben alakíttatott át a kormány rendeletére. E tárgyban különben érdemleges határozat nem hozatott, hanem hallgatni az összes szerkesztői papírkosarakban szendergő gyatra kádencziákatl És a mellett só­hajtanak akkorákat, hogy szinte háborog a Lethe és én mindig vihartól tartok. Julius—augusztus a kánikula saisonja. A kolera, a napszurás és más járványos nyavalyák e'ég nagy emberanyagot szállítanak nekem. E te­kintetben elöl jár Magyarország ahol az áisiai közegészségügyi viszonyok szépen egyengetik az útját minden epidémiának és seregestöl adnak útlevelet fiatalnak, vénnek a túlvilágra. Szeptember—október a hervadás saisonja. Lehullnak a sárguló levelek, lehull a sárguló élet. A baczillusok száz és százféle gyilkos faja bevógzi ilyenkor a roncsolt testen őldölö munkáját és arat a h ilál bőven a mellbajosok, tüdővészesek és a többi vergődő betegségek sorában. Lassan jönnek, köhécselve, zörgő csontokkal és gondosan betakarják testüket a csolnakon, hogy meg ne hüljenek. Már hozzá vannak szokva. November megint a gyermekek hava. A difteritisz, tífusz csapatostól szállítja az angyal hadsereget, akik édesen mosolyogva futkároznak ide és játszanak a Lethe hullámaival pajzánul, vidoran, papircsolnakokat eregetve le rajta és hoz­závaló versikéket énekelve. Deczemberben a nyomor és a fagyasztó hi­deg segitenek a halálnak. Ilyenkor özönlenek az éhes, meggémberedett, összefagyott szegények. Ap­raja, nagyja vegyesen érkezik, dideregve, kiaszva az éhségtől. Néha egymásután jön egy egész csa­lád. Ezek a legszomorubb jövevények, dehát jól megbizatott a megye főorvosa, hogy a leg­közelebbi megyegyülésen tegyen jelentést erre nézve a közgyűlésnek. Visszautasított fellebbezé- sek.Hevesmegye főorvosának feljelentése foly tán Nékám Ede gyöngyösi rendőrkapitány és Schönfeld Lipót dr. gyöngyösi főorvos ellen elrendelt fegyelmivizsgálatról szóló alispáni határozat az illetők részéről ,megfelebbeztet- vén, a közigazgatási bizottság az alispán ha­tározatát, a megyei főorvos zajos megéljen- zése mellett helybenhagyta. — Hasonlóan helybenhagyatott Schvorbauer Lajos Kömlő község jegyzőjének fegyelmi ügyében hozott, de megfelebbezett alispáni határozat is. Közlekedési ügyek. Poroszló köz­ség elüljáróságának azon kérelmére, hogy a községből a vasúti indóházhoz vezető bejáró-ut a debreczen-füzesabonyi helyiérdekű vasút által jókarba hozassák; valamint Pápai Mihály gyöngyösi építkezési vállalkozó által Gyön­gyösön engedély nélkül kiépített keskeny- vágányu vasútja tárgyában hozott polgár- mesteri ítélet ellen benyújtott felebbezésre vonatkozólag a közigazgatási bizottság hely­színi szemlék tartását rendelte el. A tanítók fizetésének mini­muma. Veresmart, Szent-Domonkos, Fedé- mes, Szűcs községek róm. kath. iskolaszéke, továbbá Heves, Tisza-Igar és Lőrinczfalva községek ev. ref. iskolaszékének azon ké­relmét, hogy az ott működő tanítók fizetése a 300 frt fizetési minimumra államsegélyileg kiegészíttessék, a megye közigazgatási bizott­sága pártolólag terjeszti fel a vallás és köz- oktatásügyi miniszterhez. Figyelmeztetés a községeknek. Halász Ferencz kir. tanácsos, Hevesmegye kir. tanfelügyelőjének indítványára a múlt évben alkotott s a 15 éven alóli tanköteles gyermekek korcsmahelyek látogatását tiltó megyei szabályrendelet szigorú végrehajtására a községi elöljáróságok újból utasittattak. Jóváhagyott költségvetések. Poroszló, Ecséd, Karácsond és Horth közsé­gek 3%-os kisdedovodai költségvetését az 1895. évre a közigazgatási bizottság jóvá­hagyta. érzik magukat, mikor már a Lethe túlsó partján vannak. Elhallgatod az öreg, mint a ki befejezte a mondókáját, föltápászkodott, és hirtelen beugorva csolnakjába, odaszólt hozzám: — Hát megyünk, barátom! Megijedtem s remegve, félve kezdtem sza­badkozni : — Ne, ne még öregem, hiszen épen azért panaszkodtál elébb, hogy csupa fiatalok jönnek hozzád. Alig látsz egy öreg embert. Hagyj hát még visszamennem, had öregedjem meg. Megfize­tem a te obulusod, hogy ne szenvedj rövidséget, de hagyj visszamennem. Látod, annyi sok dolgom van még nekem a földön 1 Szigorúan, mogorván ránczolta össze homlo­kát az öreg, szemeinek háborgó fellegéböl villá­mokat szórt reám. Megragadta a kezem csuklóját görcsösen, és haragosan sziszegte fülembe: — Aki egyszer idejött, az innen többet visz- sza nem megy! Csolnakom készen. Jer! Felorditottam, mint egy sebzett oroszlán, úgy, hogy a kórház összes javuló betegei ágyam felé siettek — és én föleszméltem. Hanem a kezem csuklóját még akkor is fogta valaki — az orvos, ki szánakozva nézte szenve­déseimet és figyelte érverésemet, aztán halkan szólt oda az ápolónéhoz: — Jeges borogatás félóránkint s egy-egy por ostyában kétóránkint I Fehér Dezső.

Next

/
Thumbnails
Contents