Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-10-09 / 75. szám
bános és kiváló történettudós indítványára azt, hogy a megye területén emléket fog állíttatni valamely történelmi nevezetességű helyen, az ott végbement esemény megörökítésére. Tariczky Endre egyúttal egy gyönyörű értekezést is tartott a tisza-füred-kócsi ősszigetről, hol a honfoglalás idejében Árpád két vezére, Tas és Szabolcs a szabolcs-szatmár- bihari diadalmas hadjáratból visszajövet hosz- szasabban táborozott, míg az egyek-dorogmai révátjárásnál átkeltek a Tiszán, s melegen ajánlotta a bizottság figyelmébe e helyet, mint igen alkalmasat egy emlékoszlop emelésére, mely a Tiszavidéken járt honfoglaló vezérek, »Tas és Szabolcs« emlékét lenne hivatva megörökíteni. A bizottság Kandra Kabos egri régész és történettudós ama felszólalására, mely párhuzamba állitá a két vezér kócsszigeti táborozását magának a honfoglaló Árpádnál Szihalmon való tartózkodásával, egy szükebb körű bizottságot küldött ki saját kebeléből felállítandó emlékszobor kérdésének tanulmányozására, mely bizottságnak tagjai: Balássy Ferencz, Tariczky Endre, Kandra Kabos, Bar- talos Gyula dr. és Foltin János történettudósok s a kik holnap, kedden délután fognak összejönni e tárgyban tanácskozás végett. Mi — miként már említettük is — a lelkesedés örömével üdvözöljük az emlékoszlop felállításának eszméjét, mert benne kőbevésett megnyilatkozását látjuk dicsőségteljes múltúnk iránt táplált kegyeletünknek, csakhogy jobb szeretnék részünkről, ha nem az ezerév előtti táborozás, hanem eseménygazdag történelmünknek egy ennél sokkal fontosabb epizódja, az egri vár hősi védelme lenne megörökítve az emelendő emlékoszlop által; rövidebben: ha Dobó István, Egervára hős kapitányának emelnénk emlékszobrot. Dobó városának ismer bennünket az egész ország, Dobó István a mi helyi történelmünk legnagyobb alakja; Dobó István hőstette Egert örök időkre nevezetes történelmi helylyé avatta, melyről csodálattal beszél s fog beszélni mindig a magyar, és a mi nagyságunkról, a mi fényünk és dicsőségünkről mi ne emlékezzünk meg ? Akkor, midőn az egész haza egy ezeréves élet örömmámorában úszva, büszke örömmel tekint Édes italú, tiszta hüs patak, Melynek szent hegy tövében kútfeje, Mérföldekig elhalló zuhatag, Te a föld legmélyebb tengerszeme! Te álombontó, hajnali szellő, Templomba hivó szent harang szava, Mindent felgyújtó égi villám, Mindent eloltó felhők zápora. Te, megfejthetlen nagyszerű titok, Világos nyelvű evangéliom, Ki egy őshit mártírjaként beszélsz S új vallás zeng próféta-ajkadon! Győzelmes harczok ihlő szelleme, Ezrek imája, milliók sóhaja, Rohamba vonzó forró érzemény, Te, az elestek édes végjaja 1 Te, diadalmak koszorús feje, Világ-dicsőség tündöklő fia, S ragyogó csillagok sugarait Eltolni vágyó rémes éjszaka! Te bátorító öldöklő cherub, Örök tüzet okádó Aetna te, Kitől megrendült a Kaukázus és Olvadni kezdett éjszaknak jege! Te, égig nyúló torony mestere, Merész kezekkel folyvást építő, S az Összedőlt toronymk romjain Prometheuszi kínokban nyögő! vissza dicsteljes múltjára s a múltban azokra, kik e hazát honszerelmükkel nagygyá, dicsővé tették, ne legyen nekünk egy kis kődarabunk sem, ami a mi hősünkre, a törökverő egri kapitányra emlékeztessen s szüntelenül eszünkbe juttassa, ha mellette elhaladunk, azt a nagy honszerelmet, a melylyel ő szolgálta a hazát, s a melylyel mi is tartozunk szolgálni a hazának? Két, diadalmas csatákból visszatérő hadvezérnek emeljünk mi csupán emléket, akik másutt szerezték meg a babért maguknak s a hazának és reánk egyedül csak az az emlék maradt tőlük, hogy megyénk egy részén átvonultak, azt pedig, aki itt, nálunk tette le hazaszeretetének tüzpróbáját, aki fényt, dicsőséget szerzett városunknak, emlék nélkül hagyjuk? Nem, ezt nem tehetjük, nem lehet tennünk: dicsteljes múltúnkat nem dobhatjuk el magunktól: mert ha megtesszük, nem is érdemeltük azt meg soha. Dobó hőstette honfi erény volt, Dobó emléke honfi erényekre fog tanítani minket: szerezze meg nekünk ezt az emléket a mil- leniumi bizottság! Az az öt történettudós, a ki holnap szükebb körű tanácskozásra összejön, bizony- nyára méltányolni fogja tudni kérelmünket, de hisszük, Egerváros s az egész Hevesmegye közönsége is fogja tudni méltányolni a bizottság határozatát, ha Dobó szobra mellett dönt. Megvagyunk győződve, hogy a vagyonos forintjaival, a koldus filléreivel szivesen fog hozzájárulni Dobó szobrának felemeléséhez, mely Hevesmegye székhelyének legszebb dísze leend s ha majd beköszönt hozzánk a legnagyobb nemzeti ünnep, az ezer év ünnepe, lesz nekünk is egy emlékünk, mely előtt levett kalappal állva édesdeden álmodozhatunk a nagy idők nagy eseményeiről. Jánusz. A regruták harcza. — A kicsavart csendőr szurony - (Saját tudósítónktól,) Vámosgyörk, okt. 4. Nagy ribillió volt e hó 2-án délelőtt a vá- mosgyörki vasúti állomáson, hol mintegy 250—300 Legyőzött győző, bolygó siri fény, Élet halála, halál élete, Honalkotó, hazátlan vándor, egy Nép ösbüne, erénye, vakhite 1 . . . Zalár József. A szépen kiállított kötet Egerben, a szerzőnél kapható. Ára fűzve 2 frt 60 kr. —szky. Halott leány csókja. Olyan a vidék népe, hol születtem, mint a gyermek, kit lehet még boszorka mesékkel ijesztgetni. Pedig sem erdő, sem hegy nincs ott, csak a végtelen, az éggel összeboruló síkság, melyen imitt-amott csillámot vet a nádas, gazos tó békás vize. Mégis az az együgyü nép, jámbor, vallásos oroszság oly módfelett babonás, mintha magas hegyeken, zugó erdők közt élne, hol minden hegyszakadéknak, minden nagyobb fának meg van a maga kisértő, ijesztő réme. Furulyás pásztornépek, sápadt arczu, szótalan bányamunkások sok idegborzongatót is tudnak róluk beszélni. És ez az én népem talán még náluknál is babonásabb ? Hiszi a lidércnyomásokat. Retteg a feljáró halottaktól, akiknek a ház ablakába, bizonyos éjszakákon, kenyeret, sót és vizet helyez ki. A temető sötét keresztjeivel reá nézve egy ember verődött össze, kik a Budapestről jövő vegyesvonatra várakoztak, hogy azon Egerbe utazzanak. A várakozó embertömeg legnagyobb részt a környékbeli falvakból idesereglett katona-ujoncz volt, kik az egri gyalogozredhez készültek bevonulni, de mielőtt még búcsút vettek volna három évre a vidám ,,czibil“ élettől, az állomáson egy kis csetepatét rögtönöztek egymáskőzött, melynek szerepvivö hősei Jakus János és Fodor János viszneki legények voltak. A fülsiketítő zajban hiába igyekezett az a két szál gyöngyösi csendőr rendet csinálni, a kik a szokott vasúti felügyelet végzésére rendeltettek ki Gyöngyösről. Sőt mikor már másodszor is csendre intették a zavargókat, Jakus János ujoncz oda furakodott az egyik csendőr elé és éktelen káromkodások között szidalmazni kezdte azt. A csendőrök látva felszólításuk sikertelenségét szuronyt szegeztek a mind jobban forrongó embertömegnek s igy akarták őket leszorítani a perrónról. Ez azonban csak olaj volt a tűzre. A duhaj ujonezok a csendőr szuronyok látára még jobban felbőszültek s most már a csendörök ellen fordultak. Jakus János és Fodor János egy szempil- tantás alatt kicsavarták az egyik csendőr kezéből a szuronyt s azzal Jakus ejy hatalmas ütést mért a szurony nélkül maradt csendőr fejére. Ez azonban hirtelen kardott rántott és Jakust az arczán és karján, Fodort pedig a fején súlyosan megsebesítette. A vér láttára a néptömeg lecsillapult, de azért mégis sok munkába került a csennőröknek mig a megsebesült Jakust és Fodort letudták tartóztatni, hogy átkisirjék Gyöngyösre a főszolgabi- rósághoz. Előfizetési felhívás, Október hó 1-ével lapunk a negyedik évnegyedbe lépett s igy az Egri JJjság azon tisztelt megrendelőit, a kik a lap előfizetési árát mindezideig be nem küldtékf arra kérjük, hogy azt beküldeni szíveskedjenek. Az október hó 1-ével megnyilt negyedik negyedre előfizetéseket elfogad a kiadóhivatal és minden postahivatal. Az Ijüág előfizetési ára: mentsvár, a szellemek mentsvára, amely mellet éjszaka még a legbátrabb legény sem merészelne keresztvetés nélkül elmenni. S vannak helyek, hová estendet oda nem nézne kincsekért sem, például ahová az Esztári hires bábaaszszony temették, mert az éjjelenkint ki szokott ülni sírjára, különösen mióta arról a kereszt is elveszett s »elfordítja« mindenkinek a fejét, ki csak pillantást is vet felé. És a gyermeknek is mesélik már a nyalka legény történetét, ki a temető mellett egy éjszaka keresztvetés nélkül menvén el, a temető árkában egy szép halott leányt látott. A hold egész bevilágította aranyos haját. És arcbőre oly fehér volt, mintha vér sohasem pezsgett volna alatta. És a nyalka legényt, ki sohasem hitt az éjszaka rémeiben, megvarázsolta a szépséges halott leány, mikor esillogós, fekete szemeivel reátekintett. És a legény lement a temető árkába, mivel a leány kezeivel is integetett felé. S megcsókolta a sápadt leányt . . . És másnap a temető árkában halottan, sápadtan lelték a legényt, csupán az ajakán volt egy kis vérfolt. Mert a halott leány kicsókolta belőle a lelkét, a szivét . . . S a gyermek, ki az ily meséket hallotta, még nagykorában is inkább elkerüli éjszaka a temetőt, mintsem hogy kihívja a gonosz lelkek kár- hozatos hatalmát. És ha éjszaka megcsörren az ablak, vagy ha világosság után halálmadár repült a házra, felfohászkodik mindenik, még a kiszolgált katonafiu is.
