Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-09-14 / 67. szám

3 — Párbaj a tanyán. Tisza-Füredről írják, lapunknak, hogy a tőle nem messze levő Oszkár- tanyán véres epizód játszódott le a napokban. Két tanyai ember, Kuczik István és Cseh Antal, valamiért összeveszett egymással, minek az lett a végeredménye, hogy Kuczik István egy nála volt revolverrel rálőtt Cseh Antalra úgy, hogy a golyó a szegény ember jobb karját egészen átlőtte. — A legújabb babona. Az egri külvárosok­nak van már megint egy legújabb »saját külön babonája«. Nagy dolog ez. ügy keletkezett, hogy szombaton este egy igen érdekes természeti tüne­mény volt látható az égen. Az ég keleti boltján ugyanis egy szivárvány színeket játszó pára-test lebegett a holdtól nem messzi távolságban, mely­ből egy hosszú fehér fénysugár lövelt ki kereszt alakban. A szokatlan égi tünemény egy negyed­óráig tartott mindössze, de ez épp elegendő volt arra, hogy különféle rendkívüli dolgok elkövetke- zését jósolja ki belőle a külvárosi fantázia. Csak­hamar előkerült az ilyen alkalmakkor rendesen előkerülni szokott »közismerelü 1 göregebb ember« is, aki kijelentette, hogy e rendkívüli jel az égen rendkívüli dolgokat jelent. Meglátja mindenki, hogy nagy baj lesz, A nagy baj kolera képében fogja megtisztelni a várost és lesz nemsokára olyan em­berhalál, amilyen még nem volt, mióta a világ vi­lág. ügy fog hullani a sok ember, akár csak a vad­körte és nem lesz előle menekvése senkinek. Ez a babona most szájról-szájra terjed s nem is be­szélnek egyébről a külvárosi apró kulyibákban. — Meghiúsult öngyilkosság Egy fi­atal 20 — 22 éves kéményseprő segéd név- szerint Szilvásy Péter a ki Breyer István helybeli kéményseprőmesternél van alkal­mazásban, kedden délben felakasztotta ma gát — Kovács Ferdinand czifra-malom szomszédságában levő kertjében egy szil­vafára de egy arra menő leány mégideje- korán észrevette öngyilkos szándékát és igy még életben levágta a kötélről Az el­szánt fiatalember állítólag azért akarta el­dobni magától az életet, mert a gazdája rosszul bánt vele. — Servita búcsú. Az országos hírű servita buc3u, mely tavaly a kolera járvány miatt nem lett megtartva, az idén nagy egyházi ünnepséggel fog megtartatni s vasárnap, e hó 16-án lesz. — A megsebzett huszár. A környékbeli köz­ségekben tartott lovassági hadgyakorlatoknak a lapunk más hellén említetten kívül még agy másik áldozata is van. Szikora Lajos VI, honvédhuszárez- redbe'i kőzbuzzár e hó 8-án egy jó sikerült sze­relmi hódítás után, könnyen érthető megelégedéssel ballagott úgy ette 9-óra tájban szállására. Egyszerre a homályból egy fiatal legény ugrott elő s a mé­lázó huszárt egy éles késsel úgy szúrta főbe, hogy menten elborította a vér és ájultan rogyott össze. A kiáltásokra elöfutott lakosok Bagdi József szihalmi illetőségű szolgalegényt ismerték föl a merénylőben, aki azonban az esthomályban nyom­talanul eltűnt és még azóta elő nem került. A póruljárt huszár állapota nem életveszélyes, mert bár a késszurás koponyacsontját megséi tette s igy felgyógyulása egy hónapon belül alig remélhető, agyveleje még sem sérült meg. Úgy beszélik, hogy a legényt a huszár piros nadrágja vadította meg, a melytől ideálja kedélyében is változások állottak be és boszuját csak vérrel volt képes lehűteni. A tettest a kápolnai csendörség nyomozza. — Tűz Gyöngyös-Tarján ban. A múlt héten Gyöngyös-Tarjánban tűz volt. A hajnali órákban kigyulladt Ludányi Gábor ottani lakos háza s hamarosan le is égett. A lakóházon kivül elégett a szegény embernek összes télre beszerzett élelmi­szere is, mely a padláson volt elhelyezve. Szom­szédja, Ludányi Ferencz lakóháza is tüzet fogott ez alkalommal és az is elpusztult. A tűz kelet­kezésének oka eddigelé ismeretlen. — Apácza-avatás. Az angolkisasszonyok egri zárdatemplomában vasárnap, e hó 9-én délelőtt apácza-felavalás volt. A reggeli szentmise alatt hat apácza-jeiölf, névszu': l: hóiban Kornélia, Marin- kás Mária, Kárpáthy Sarolta, Könyves Teréz, Atilla Gizella és Atilla Etelka tetie le. az örökszü­zesség fogadalmát és vette fel a fátyolt, mint »Krisztusmenyasszonya.« A szenímisén Szele Gá­bor v. püspök és érseki helvnök czelebrélt. — A paraszflcpny boszuja. Régi haragosai voltak egymásnak Nagy-libádén Márkus Alajos és Zöldes János odavaló legények E hó 8-án az esti lírákban véletlenül összefalálkozolt ez a két fiatal legény egy harmadik, valami Morvái Antalal jelenlétében s mind a hárman megindullak a község vége felé Mikor a szélső házakhoz értek, a kót- haragos egyszerre csak összezörrent s egymást alaposan leszidták. Szó szót ért és végre is Már­kus Alajos kicsavarja Zöldes János kezéből a nála volt vatvillát a annyira elverte vele Zöldest, hogy az tehetetlenül maradt a földön fekve. Talán agyon is ütötte volna a dühös legény legénytár- sát, ha a verekedés z íjára oda nem siet Márkus bátyja, Márkus Alajos és idejekorán haza nem viszi öt áldozata mellöl. — Életunt czipész. Bessenyöről irja leve­lezőnk, hogy ott Veress József fiatal 27 éves czi­pész e hó 10-én, hétfőn délelőtt 10 órakor fel akasztotta magát a saját, lakásán. Veress József nagyon házsártos természetű s részeges ember volt és a nevezett napon is, miulán az előző va­sárnapon az egész napot és éjjelt mulatozással töltötte el, részegen szállították haza szomszédai az utczáról, hol tehetetlenül összeesett. A szerfn- csétlen természetű ember már részegségében Is folytonosan azt kiabálta, hogy ö nem él tovább, mert megöli magát s midőn kissé magái oz tért, felmászott a padlásra — aludni. Sokáig volt már a padláson, hová a létrát is felhúzta maga ulán, S midőn a felesége már nem győzte levárni, fel­ment utána, de ekkor els/örnyedve látta, hogy férje a kakasülőre felakasztotta magát. Segély ki­áltásaira azután az összefutó szomszédok levágták a szerencsétlen öngyilkost a halálthozó kőtélről, kinek a teste — állitásaik szerint — ekkor még meleg volt, de életre többé már nemludiák kelteni. — Vásári tolvajok. Hétfőn e hó 10-én két kaáli tolvaj nőt fogtak el a csendőrök a füzesabonyi vásárban, a kik Braun Jenő mezőkövesdi röföske- reskedő sátorából 9 méter ruhának való szövetet loptak el. A két nő mikor elfogták, bevallotta tet­tét s a lopott ruha kelmét is megtalálták náluk. — Megvert községi biró. Mivel nincsen bor, azt hinné az ember, hogy a mi jó pa- lóczaink kedélyei is lecsillapultak. Sajnos azonban ez nem egészen igy van. A korcs­mái verekedések nálunk még mindig napi­renden vannak. E hó 8-án is Barta István és Kondás István vécsi legények az ottani korcsmában ivásközben összevesztek. Mol­nár Mihály községi biró elment a korcs­mába, hogy a verekedő legényeket rendre- utasitsa. Barta István és Kondás István azon­ban már ekkor nem egymást verték, hanem neki estek a bírónak, amiért ez őket rendre- utasitani merte s a bírót Kiss István bitessel egyetemben tettleg bántalmazták. Később a két hős atyja is megjelent a helyszínén, kik ahelyett, hogy fiaikat csittitották volna, még őket a biró és hites ellen bujtogatták. Mint értesülünk, a följelentés már megtétetett el­lenük. — Ég és földközött lebegve K:nos jelenet­nek voltak tanúi szerdán, e hó 12-én reggel a Bárány-utcza lakói. Bóta János czifraparti lakos reggel 6 órakor ugyanis a Bárány-utczán végig hajtott kocsijával, de véletlenségböl oly közel talált menni a nevezett utcza nyugati oldalát képező mélységhez, hogy a kocsi hátul só kerekei meg­csúsztak s a kocsi a Bárány-utcza alatt elterülő Karéj-utcza felett lebegett az ég és földközött perczekig. Hogy a kocsi is s a lovak is le nem zuhantak a korlát nélküli hátborsozfató mélységbe, egyedül a véletlen szerencsének, a lovak erős lábainak s a gyorsan érkező segélynek köszönhető, mert különben aligha menekedtek volna meg a katasztrófától. E h'rünk regisztrálása után csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy meddig tűri meg még Eger városa azt a botrányos állapotot, hogy a város e nyílt és népes utczája korlátnélkül legyen a szédítő magasban. — Öngyilkos segédjegyző. Egy fiatal 20—22 éves fiatalember dobta el magától az életet kedden, e hó 10-én Nagy-Bátonyhán. Szabó Sándornak hívták és segédjegyzö volt a nevezett községben. Mikor megtalálták, már meg volt halva. Otth- n, a lakásán feküdt átlőtt, homlokkal, vérbefagyva a saját ágyában. Hogy mi vitte a szerencsétlen fiatal­embert e végzetes lépésre, egyelőre még titok, Talán az a levél, amit az asztalán találtak s tyja. Szabó Miklós monosbéli földbirtokos nevére volt czimezve, mindent meg fog magyarázni. Temetése e hó 11-én ment végbe nagy részvét mellett. — Vendégszereplés. Markovics Margit kisasz' szony, az országos szinészeti akadémia végzett növendéke, ki a múlt évben több Ízben gyönyör­ködtette városunk közönségét hatásos és kedves elöadásu szavallataival az egri állandó műkedvelő társaság estélyein, hétfőn a Vasgyáros-k&'n, ked­den pedig A dolovai nabob leánya-ban fog fellépni mint vendégszereplő az arénában. — Hírek a csillagos égről. E hó 15-én szom­baton holdfogyatkozás tesz a hajnali órákban, mely nálunk is megfigyelhető lesz. A holdfogyat­kozás 8 perczczel 5 óra előtt reggel veszi kezde­tét s háromnegyed 6 tájban éri el a legnagyobb fokot. — Megjegyezzük e helyen, hogy Falb, te­kintettel a holdfogyatkozásra, e napra elsőrangú kritikus napot jósol. A legújabb látványosságot Budapesten az újonnan átalakított, „Nemzeti szálloda“ képezi. A fővárosban nap- ról-napra szaporodó építészeti szépségek között ugyszólva diszmit számba sorozható a legközelebb újra megnyitott, a modern építészeti feltételek érvényesítésével teljesen átalakított „Nemzeti szálloda“ a Váczi utczában. Balogh Ödön szállodás Európa világvárosait beutazta, s szerzett tapasztalatai szerint alakította át a hoteh, melyben a szép, a művészi, a czélszerü és kényelmes egymást egé­szítik ki tökéletessé, A „Nemzeti szálloda“ földszinti ud­vara mesés szépségű teremmé van átalakítva, melyek mű­vészies fényűzéssel díszített faragványos falait és freskó festményes boltiveit látványosságként, jár megtekinteni a főváros nagyobb igényekhez szokott közönsége abban valódi műélvezetet talál. Az étteremmel összhaugzó fényes diszitményezésü, a kapualjból alkotott előcsarnok és az emeletekre vezető lépcsőház, melyen az utazó közönség a legmodernebb kényelmet nyújtó, minden igényt kielégítő lakszobába jut s a legkellemesebb otthont találja, ügy a lépcsőház, mint a folyosók a leggondosabban védve van­nak az egészségre ártalmas levegő befolyásától. A szálloda a város legélénkebb utczájában van s az utazó közönségre a legjobb fekvésű; az éjjeli nyugalmat semmiféle zaj nem zavarja, mert a környék éjjel egészen cseudes. Azonkívül gondoskodva van, hogy a vendégnek a nagy számú szolga­személyzet mindig a legudvariasabban és előzékenyebben ál- jon rendelkezésére. A szállodában fürdők, játszótermek, valamint a szórakozás minden módja feltalálható. Éttel- mében a legkitűnőbb ételek és legjobb italok szolgáltat­nak ki, s esténkint a legelső czigányzenekar játszik és a főváros előkelő közönsége gyűl össze vacsorára. Úgy a szobák, mint az összes helyiségek villamos világítással vannak ellátva, árai mindamellett mérsékeltek, szobaárai a rendesek. — A ki Budapestre utazik és jó lakást és ellátást kíván,'a „Nemzeti szállodát“ vegye igénybe; de a valóságos művészi látványosságot képező éttermet meg­tekinteni el ne mulassza. SZÍNÉSZET. (36. Váljunk el.) A Dombay-pár jutalomjátékául került színre Sardou kitűnő vigjátéka a Váljunk el, hétfőn este. A színkör zsúfolásig meg volt telve, a mi arról tesz fényes tanúbizonyságot, hogy a Dombay-pár Egerben, nagyon, de nagyon megnyerte a színház­látogató közönség tetszését és mondhatjuk: a sze- retetét is, keresetben s mégis előkelő játék által. A mi a mai előadásukat illeti, ez méltó folytatása volt az többinek. Dombay például oly kitünően adta az elbizakodott, győztes udvarló szerepét (Adhe- már), hogy jobbat, akarva sem kívánhatunk, Dom- bayné pedig a férjétől elválni készülő menyecskét (Cyprienne) játszotta annyi tűzzel, szikrázó jókedv­V

Next

/
Thumbnails
Contents