Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-08-14 / 59. szám

zinte bántotta az ember fülét. Sokkal helyesebb lenne, ha nem erőszakolnák azt a palócz szójárást amelyet mint láttuk egvátalán nem ismernek. A karközönsége persze jól mulatott a darab mókáin. Megtapsolták, megujrázták a Halmayné és Kiss Pisla néhány érzéssel elénekelt népdalait.

*

Műsor; Kedd-n: A lemondás; — szerdán:

A kis alamuszi; — csütörtökön: Molnár László első felléptével: Bánk bán ; — pénteken : szünet.

Szeget szeggel.

— A panaszos palócz. —

Valahonnan a Mátrából egy igen érdekes palócz-alak vetődött hozzánk, a kit, a merre csak ment, mindenki megbámult az utczán. A járásbírósághoz jött. A Mikszáth tollára érdemes alak orra olyan volt, mint egy formátlan tintatartó, a két szeme mélyen bent ült a fejében s csak néha jöttek elő egyet-egyet pislantani. Szalmaszinü hosszú bajusza elül le volt nyírva s példátlanul hasonlított egy viseltes sárkeféhez. Azonban szakája is volt az atyafinak, olyan borozdás, tarló féle, melyet igen szerethetett, mert minduntalan dörzsölve nyomkodta hozzá a kezefejét. Különben egész valója könnyes nyári toilettben leledzett. Mint a természet egyszerű fián, nem volt rajta másféle nadrág, mint az, a mely a német regényekben öldöklő fegyver gyanánt szerepel, a magyar betyárok ezzel lövöldözvén agyon hűtlen kedveseiket, a mi kissé póriasán, de magyarán szólva, gatyának hiva- tik, természetesen a palócz szokáshoz híven, hátul a középső részén, megfelelő nagyságú kék folttal ellátva. Öltözékének többi része egy ingből állott, egy-egy sárga folttal a könyökön, meg egy mellényből, mely fekete lehetett egykor, de hosszas viselés után kizölditette az idő vas foga.

Mikor betért a törvényszéki épületbe, megállt a folyosón egy ajtó előtt.

— Keerem, maga a tekintetes jftrásbivoo ur ?

— kérdé egy onnan kilépő úri embertől.

— Nem én. Az most nincs itt,

— Hát akkor maga a suplencza neki ugv-e?

— Az.

— No jól van — esett nagyot a szón — hát majd magának elmondom a baj mat. Meghallgatja ?

— Meg.

— No nézze, van égy ember a falumban. Az meggázolta a hasamat.

— Hát aztán ?

— Aztán? — mondá megütődve —- hát keresem most az igazságot. Maguk mérik ; adja elé.

A jókedvű ur ekkor magyarázgatni kezdte a palócznak, hogy ö nem járásbiró, meg aztán, mint a hogy a panaszos beszédéből kiveszi, nem is illetékes helyen kereskedik.

— Menjen Pétervásárára — végező szavait

— és ott tegyen panaszt a járásbíróságnál, mert az a maga illetékes hatósága.

Azonban a palóczot nem lehetett kapaczilálni, tgy ideig csak csóválta a fejét, azután hirtelen odaszólt:

— De nem mék ám. Mert nekem itt köll az igazság.

— Hát pedig itt nem fog kapni.

A palócz e szóra kissé előbbre küldte fejöb.d a szemeit s gúnyosan hunyorgatni kezdett velük,

— De majd elmék ám a nagyságos urhol panaszra.

— Hát menjen. Ha tetszik, van ám itt mél- tóságos ur is.

A panaszos palócz erre se szól, se beszél» hanem egyszerűen hátat fordított a vele diskuráló úri embernek és megindult tovább a folyosón.

Kis idő múlva minden előzetes kopogtatás nélkül megnyílt azon hivatalszoba ajtaja, a honnan előbb az az ur kilépett, de a ki ekkor már ismét benn ült, az Íróasztalán felhalmozott aktabástyák mögött.

Az ajtón ugyanaz a palócz lépett be.

— Hahaha, — kaczagott együgyüen — de furcsa ... jaj de furcsa . . .

— Mi?

— Ott föllebb az ajtóba égy katona-é, rni-é volt, oszt’ nem akart odébb ereszteni, Oszt ojan jót nevettem neki, hogy nem ereszt odébb. Mán ez igazán furcsa,. . . aszondom, hogy furcsa, . .

Ezzel lehajtott a föld felé, a kalapját letette a szoba padlójára, kigombolta a mellényét és a kebeléből egy Írást húzott elő.

— Hát nem tész igazságot ? — kérdé hirtelen. — Éhun van az orvos levele is.

— Mondtam már, hogy hová menjen vele.

A palócz lehajtotta a fejét, mintha gondolkodnék, azután elkezdte lóbálni, mintha nem is az övé lett volna.

— No hát oda nem mék. Mer látom mán» hogy nincs igazság. Hanem tudja mit?

— Mit?

— Hazamék én a falumba, oszt’ én is ráhágok amannak a hasára.

Ezzel elkezdett nevetni s miután néhányszor hiábavaló kísérletet tett arra nézve, hogy kétfelé törölje a bajuszát, fölvette a kalapját a padlóról és elment haza a falujába — bagót rágni.

Széljegyzetek.

— Közlemények az egri áll. reáliskola idei értesítőjéből. Közrebocsájtja Kemény Ferencz kir. igazgató; ára:

1 korona, mely a reáliskolai segély-alap javára lesz fordítandó. —

A kifejlesztés és a város.

Nem foglalkozom a kulisszák megetti dolgokkal: elég ha ők tudják és — én; de lehetetlen nem sajnálnom Egert, mert megérdemelné a főreáliskolát s higvgyék el, nagyobb szüksége volna rá mint nekem; ámde nem sajnálhatom azokat, kik a meghiúsításnak tudatos vagv — tudatlan eszközei voltak. Hiába nekünk nincsenek káposztaföldeink; más beneficziumokkal sem szolgálhatunk; még csak a szomszéd telek megvételére sem valami nagy a hajlandóság. Az itt természetesen szóba sem jöhet, hogv a város az állam részéről az italadó 2O°/0-ja fejében nem várt s immár állandó jövedelemre tett szert, mely az idén csak 4251 írt 58 krra rúgott. Tisztelet azon kivételeknek, kik elvi meggyőződésből szavaztak ellenünk, eszem ágában sincs ilyenek létezését kétségbe vonni. De fáj a szivem ha olvasom, hogy Szeged 200 ezer írtért kulturális épületet emel a milléniumra, nálunk pedig az ezredév tiszteletére — lefejezik a főreáliskolát! — A ki ennek történetét megírja a milléniumra, bizonyára nem fog megfeledkezni Domokos kardjáról.

Önök izgatottak, lázadnak, dühöngnek, vagy tán a vér is arczukba szökik, hogy igy merek beszélni? Lám én nyugodt vagyok s emberbaráti szerétéiből, csillapítóul ajánlom, hasonlítsák össze azt, a mit szept. 17. határoztak, »egyhangúlag és lelkesedéssel« azzal a mit jan. 30. határoztak 76 szótöbbséggel s szenvedélylyel. — A főnehézséget az képezte, hogy a tanügyi kormány a főreáliskola czéljainak teljesen megfelelő uj épületet kívánt,d® ezt ők ellenezték s mindenáron a régi épület s a szomszédos telek igénybe vételére akarták kényszeiteni a minisztériumot. Hogy is mondja a Szentirás?: »Senki pedig nem foldja uj posztófolttal bé a hitvány ruhát: mert annak uj posztó foltja a hitvány ruhát megszakasztja és azután nagyobb szakadás lészen rajta. Sem pedig az uj bort nem töltik hitvány tömlőkbe : mert elszakadoznak a tömlők* s a bor kiömöl, a tömlők is elvesznek : hanem az uj bort uj tömlőkbe töltik és mindenik megmarad«. (Máté ev. 9.: 16—7.)

A „Korona“.

Ez a neve azon vendéglői épületnek és teleknek, melyet az egri érsek ur adományozott Eger városának s a melyet ellenfeleink a reáliskola tövises mártir-koronájává avattak. A Homousios és Homoiusios vagy az 5 frt 40 krra emlékeztető valóságos kanapé-per készült ebből fejlődni, melyet igen jellemző voltánál fogva egy jövő századbeli krónikás élvezettel fog leírni s melynél alkalmasabb operette-librettó aligha képzelhető, íme a dolog lényege, mellyel a helyi sajtó ismételve kimerítően foglalkozott. A »Korona« mint erre rendkívül alkalmas, a kormányképviselő által a jövendő főreáliskola épülete számára szemeltetett ki. A kifejlesztés ellenségei (nem akarom másként nevezni) ekkor azzal állnak elő, hogy az érsek ur azon határozott kikötéssel adta a Koronát a városnak, hogv ott vendéglőt építtet. Ezzel aztán az egész főreáliskolát (kicsi híja hogy nem az alreáliskolát is) sikerült alaposan megbuktatni —- bár hitelesen ki lett mutatva, hogy az adománvleveibe becsempészni vagy abból kimagyarázni akart említett megszorítás zem felel meg a valóságnak. — De most jön a java! Végre beköszönt a várva-várt dohánvgvár, melynek ideiglenes helyiségre és előkészítő-iskolára van szüksége. S ugyanazon ellenzék a legnagyobb készséggel és 3 évre ingyen felajánlja a csakis vendéglőnek ajándékozott Koronát — dohányiskolának. Persze ez nem állami reáliskola! — A (látszólagos) megbánás ideje is vajmi gyorsan beköszöntött. Midőn a tárgyalások fonalát újból felvették (május) és a tanügyi kormány csak 60 ezer frtot és telket kívánt — már késő volt s a Koroára, ha akartak volna is, gondolni sem lehetett. Már most csak azt akarom tudni, mit csinálnak majd a Koronával, ha a dohányosok onnan kiköltöznek? mert hogv ott is, a sóit áztéren is fogadó legyen, azt komolyan senjd sem hiszi. — Bizonv, bizony még meg érjük, hogy Részvény főreáliskola lesz Egerben j

Olvasóasztal

Eger, augusztus 13.

„Tavaszodik, mág sincs harmat, se virág..“

Május 8-án megjelent (31) számunkban egy egész czikket szenteltünk Lányi Ernő főszékesegyházi karnagy s országos hírnévnek örvendő zeneköltőnk legújabb népdalának i „Tavaszodik, még sincs harmat, se virág..-.* czimü népdalnak, melynek szövegét Greks a Kázmér dr. cziszterczita-rendű áldozár s az egri főgymnásium tanára irta. „Az uj népdal — irtuk akkor, — épp úgy, mine a hirtelenül elterjedt s ma már senki előtt sem ismeretlen „Tavasz elmúlt, a rózsának lehullott a szép virága..“ kezdetű népdal, Ko ssuthról szól; a kiváló zeneszerző Kossuth Lajos, holtan hazatóit nagy hazánkfia sírjáról zeng benne egy megható, egy könyet facsaró, remek szép áriát mely rövid idő alatt be fogja járni a Kárpátok bérczeit s Adria virágos partjait, mely mindenütt fel tog hagzani, hol magyar él, hol magyar szív dobog, a Lajthától az Oláh havasokig, széles e hazában.“ Most mikor e remek népdal énekre s zongorára letéve megjelent ízlésesen kiállítva, gyászkeretben, Szolcsányi Gyula kiadásában, ugyanezt mondjuk róla. Ára csak 30 kr. Megrendelhető Solcsányi Gyula könyv- és zenemű kereskedésében, Egerben.

Vidéki lapok a milleniumon. Kemény

Ödön fiumei hírlapíró ujjabban egy „Magyar- ország vidéki hírlapjai és hírlapírói“ czimü munka összeállításán dolgozik, melynek czélja hazánk összes vidéki hírlapjainak történetét s a munkatársak életrajzát egybefoglalva a millennium alkalmával kiadni. Az eszme nem rósz s van is benne eredetiség, de kérdés, vájjon nem úgy jár e Kemény Ödön kolegánk is a tervezett kötetével, mint ahogy a jó öreg Szi.