Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-07-31 / 55. szám
2 tingvált színházi közönsége, a melyet nagyhangú ígéretekkel és üres frázisokkal áltatni nem lehet. Arról a bizonyos »nemzeti missióról« szó sem legyen. Azzal már régen tisztában vagyunk, hogy itt Egerben, ebben a tősgyökeres magyar városban, a színészetnek nyelvteijesztő missiója : üres frázis. Csupán ezzel, csupán e missióval itt közönséget csinálni nem lehet, mert bizonv mondjuk, a milyen üres itt ennek a frázisnak az értéke, olyan üres lesz a színigazgató kasszája is. Az egri közönség a színházba szórakozni jár s az legven a színész feladata, hogy szórakoztatva művelje közönsége lelkét, finomítsa ízlését, nemesítse gondolkodását. Fia már olvan nagyon szeretjük az intézményeket »missióval« felruházni, hát legyen a színészet kulturmissionátus. De értsük meg jól: elsősorban szórakoztatni kell a közönséget, mert a mindennapi foglalkozásában fáradt ember száraz tanulásra egyátalán nem bir fogékonysággal, hanem ha kellemes izü czu- korban kínáljuk a kitűnő hatású, de keserű gyógyszert, hát akkor az ember könnyebben hajlik a bevételére. A színháznak tehát mindenekelőtt szórakoztatni kell. Az első pár este szórakozás lesz az is, hogy uj színészeket látunk. Szórakozás lesz az is, hogy kíváncsiságunkat elégítjük ki valamely uj darab megnézésével, de a rendes színházlátogató közönség csakhamar betelik ezzel az ephemer értékű szórakozással, ha maguk az előadások nem lesznek olyanok, a melyek legalább megközelitik a művészi értéket. Az egri közönség talán érdeménél jobban el van kényeztetve színház dolgában, ízlése megfinomodásának és igényei kifejlődésének nemcsak a szomszéd főváros közelsége az okai, hanem a nyári színtársulatok több ízben itt volt előkelő színi tehetségei is nagyban hozzájárultak e megíinomitás, e kifejlődéshez. A legutóbbi időben meg volt az elégedetlenség a közönség körében. Hal may nyári színtársulata gyenge, nagyon is gyenge volt. Ez a körülmény pedig nemhogy kevesbítette volna a kívánalmakat, de sőt fokozta azokat. A Halmayt megelőző igen jó társulatok után egy középszerű társulat megállotta volna helyét, kielégítette volna a közönuj hangot, uj szint, uj meleget a Fábián Gáborék kényelmes kis lakába. A boldog asszonyka odasi- mult a feleségem nyakához. — Ugy-e galambom mondtam én, hogy jó az Isten. Gábor meg nekem mormogott. — Evelin nagyon fiatal volt még. Korával megerősödött és kifejlett szervezete. Igen egyszerű dolog. És nőtt a kis Margit, mint áprilisban a virág ; és boldog volt a szép asszony, mint julius ban a rigó és megelégedett volt Gábor, mint ki megtette kötelességét. Ősz lett. Városunkban vészes arezu fekete angyal suhant házról-házra : a difteritisz. Rózsikám az én édes, kicsi lányom elment angyalnak. A meg- maradottak egyre várják, mikor jön vissza rózsaszín szárnyakkal, napsugaras fejecskével. Gábor zúgolódott. — Nem vigyáztatok a kicsire. Micsoda gondatlanság volt szomszédba vinni, óvodába küldeni ilyen idöbeen. — Szabad az Isten velünk fiam! Kellett odafönn. — Persze, könnyen túlfeszítek magatokat ralta, maradt még! Ez a kiméletleség bántott. — Letörhetik még a te kevélységed sudara is. A szemmel nem lehet hajra menni. séget, de a gyönge társaság csak előtérbe szorította a jobb, a legjobb kívánságát. Annál is inkább, mert a közönségnek alkalma volt tapasztalni az erők közötti óriási különbséget. “ Ezeket mondottuk a téli szezon előtt Bokodinak, ezeket mondjuk a nyári szezon előtt Halmaynak és a szinköri bizottságnak is. Széljegyzetek. — Közlemények az egri áll. reáliskola idei értesi- tőjéből. Közrebocsájtja Kemény Ferencz kir. igazgató, ára: 1 korona, mely a reáliskolai segély-alap javára lesz fordítandó. — Atyámfiái, új tudományt nem Írok nektek ; hanem régi tudományt, mellyet eleitől l'ogva tudtatok: E régi tudomány az a beszéd, mellyet hallottatok eleitől fogva. — Nem azért irtain néktek, hogy az igazságot nem tudnátok, hanem inkább, hogy azt tudjátok és hogy egy hazugság is nincsen az igazságtól. János ap I. levele 2:7, 21. Első osztályú temetés. Intézetünk kifejlesztésének az emlékezetes jan. 30. v. képv. test. ülésén való megbuktatása után ez eseménynyel rokon nem egy hasonlat tódult agyamba: tündöklő csillag, melyet az írigv felhők csakhamar eltakarnak; üstökös mely alig hogy megjelent, máris eltűnik ; gyermekgyilkosság, melyet az irigy szomszéd követett el a pin czében, a sötétben ; piros pozsgás gyermek, melyet erőszakkal s élve temettek el, a nélkül, hogy az illetők fegyházba kerültek volna, fehérfekete paktum; a nadrágosok és a szoknyások harcza; a 26 nem-es küzdelme*); a legsötétebb Eger...!... Hiába erőlködöm, ez mind nem egyéb halvány prózánál; a következő poézist a véletlen játszotta kezembe. Első osztályú temetés(Irta: Beöthy László, megjelent az Ország-világ 1894. febr. 25. sz.-ban.) A képviselők testületileg A temetésen megjelentek. És oly borúsnak látszott mindenik, Mint a ki most veszté el mindenit, Arczuk komor, ruhájuk fekete — . . De sírni nem sírt senki se. *) Ennyien szavaztak ugyanis nem-mel a Kassuba vár. képv. indítványa ellen, azazaz a kifejlesztés mellett. Gábor elment. Pár nap múlva történt. Együtt üldögéltünk csendesen kis famíliámmal. Csendesen beszélgettünk Rózsikámröl, a fiuk meg ott lesekedtek a szürkülő ablaknál s lestek egy hófehér angyal meg érkezésére. És az ablak megzördült. A Gáboréit csejédje szólt be nagy ijedten. — Jaj tekintetes uram, kéreti a tanár ur, jöjjenek hamar, a Margitka oda van. Átmentünk. Evelin jajga'va ölelte át feleségemet : — Végünk van édes, jaj végünk van! Gábor kezet fogolt velem. — Igazad volt. E baj csirái nemcsak közvetlenül ragadnak át, A levegőben van valami A kicsi hervadtan feküdt lerácsozolt kis fész- kin. Szeme lecsukva, ajka nyitva, olykor szakga- tott hortyogás reszketteté meg a vérpiros ajkat. Az öreg doktor leeresztette két kezét maga elé, csak a kézfejét emelte föl: fejét félrehajtotta és hallgatott. Ez a lemondás jele. — Uram — rohanta meg Gábor, — hát az önök tudománya absolute tehetetlen ? ! Az orvos rátekintett az ingerült apára, aztán a horkoló kicsire és felsóhajtott: — Az Istennél egyéb nem segít! — Az Isten! mindig az Isten ! Hát elhiszi ön, hogy az Isten, akit önök irgalomnak neveznek, Beszéltek hárman is a holt felett, Búcsúztatván az elszált életet. Otthon egy püspök mondta a beszédet, Az udvaron egy bankigazgató Mondá, hogy a halál mily megható. Egy excellenciás úr a sír hantjain Szólt: így végződött egy nagy pálya, ím, Melynek, mert szolgált buzgón és híven, Sokat köszön a trón és a haza. * Politika. Nem én húzom elő hajánál fogva : ellenségeink cselekedték meg, a midőn a fóreáliskolát szemelték ki stréberségük áldozatául s eszközéül, hogv a helyi népszerűség létráján országos valamivé kapaszkodjanak. Pedig addig nagyon is megválik, meglesz-e? Minden ily reakczionárius áramlat szomorú s kétszeresen visszatetsző Hevesvármegyében mclv híres volt régi s hagyományos liberális elvhűségéről. Jól mondta egv régi s éles nyelvű germán próféta : Ein glattes Kinn vernéi th noch keine geglättete Gesinnung! A P. N. ápr. 13. e. l.-jában olvastam, hogy a képviselőházban Polónvi G. idézte az öreg Ghiczy e mondását: »Szidom a papákat, mert szeretem — a vallásomat.« Az ellen, hogy ezt rám fogják, előre is tiltakozom. — Ápr. 12. szavazta meg a képviselőház F75 szótöbbséggel a polg. házasságról szóló törvényjavaslatot. Ugyanekkor került kezembe Molnár V. monográfiája gf. Csáky Albinról, melyben t. k. ezeket olvasom: »Az egész vonalon megindult tehát az állami hatalom érvényre juttatására az üdvös tevékenység és nemsokára ki fog épülni remélhetőleg az annyi felekezeti és nemzetiségi érdek által szétforgácsolt magyar hazának egységes hatalma.« Álljon itt még néhány részlet Gf. Széchenyi Bélának a főrendiház f. é. máj. 8-án mondott beszédéből: »Abban a szerencsés országban (Angliában) rég időktől fogva volt megengedve, hogv kiki saját esze és belátása szerint ítélhesse meg, még a legszentebbnek tartott dolgokat is, és midőn a nép elméje élesbedett, hiszékenysége keves- bedett, csakhamar megszabattak az egvház hatalmának határai és a nemzeti haladás nem lett többé megzavarva, sem megakasztva. Francziaországban is iszonyú hatalma volt az egyháznak a középkorban, ösmeretes volt gyönyörködjek egy parányi pille kínján ? Hát mért teremtette, ha ez volt előre tudott szándéka?! — Gábor, te káromkodol - szóltam én -- pedig az Isten jelen van. — Segítsen hát, ha jelen van — fuldokolt a tudós A két asszony odaborult a vergődő galambra. Az anya összekulcsolta a kezét, úgy rimánkodott. — Istenem, ne büntess engemet! . . . Most megmozdult a kicsi. Erőszakos köhögésroham emelgette kis mellét, a rohamok közben a fölszakadt lob váladéka ömlött a patyolat vállakra. A vé.' doktor megfogta a Fábián Gábor két vállát, megrágta a tudóst és rákiáltott. — Uram, az Isten talán segített; de nem az ön szitkát, hanem az asszony zokogását hallotta meg. A lob fölszakadása megmentette a halálra váltat a megfulladástól. Segített az Irgalom. . . . Margilka most már az én kis játszó czim- borám. Itt vagyok éppen náluk. Jól kijátszotta magát az én kutyafejü botommal. Most meg Gábor vette térdére; álmosan hunyorgat. Apja mondja előtte: — Miatyánk Isten . . . Margit, mondja utána : — Mi atánt Iszten . . Móra István.
