Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-06-05 / 39. szám

I. évfolyam.

Eger, 1894. évi junius hó 5

39. szám.

Szerkesztőség:

Eger. Jókai-ntcza 2. szám I. cin.

Kéziratok hétfőn és csütörtökön d. u. 4 óráig fogad tátikák el.

Kéziratok nem adatnak vissz

Kiadóhivatal:

Eger, Piacz utc'.a 4. szám Hirdetések hétfő- és csütörtökön d. n 4 óráig fogadtatnak el.

Előfizetési ár: egész é r 6 fr, félévre 8 frt, negyedévre 1 ír 50 kr. Egye szánt ára 6 kr.

MEGJELENIK HETENKÉNT KÉTSZER: KEDDEN és PÉNTEKEN.

Az ipartestület ügye.

Eger, juuius 4.

Eger városában nem először vetjük fel az ipartestület alakításának ügyét, sajnos, mindeddig eredménytelenül. Fájd dómmal látjuk, hogy míg kisebb városaink, községeink tartósággal igyekeznek az ipartörvény által a testületek számára biztosított önkormányzatot s előnyöket biztosítani, addig Egerben, a vármegye székhelyén, hol az iparosok száma nagy, szellemi és anyagi erejük jelentékeny, az ipartestület nem bir létrejönni. Ebben tehát Pásztó, Hatvan, Tisza-Füred, Tisza-Nána megelőzték a székvárost.

Újból eszünkbe jut az ipartestület hiánya most, mikor oly szállításról van szó, melyben csak ipartestületi tagok vehetnek részt. Közöljük ugyanis lapunkban, hogy a miskolczi kereskedelmi és iparkamara figyelmezteti az érdekelt kisiparosokat a honvédség számára csak a kisiparosok által szállítandó bakancsok ügyére.

A nehéz sorsban levő, a létért erős küzdelmet vívó kisiparososztály érdekében a hadsereg! s honvédségi bakancsszükséglet egy része a kisiparnak van fentartva, ámde ki van kötve, hogy a szállításban csak azon kisiparosok vehetnek részt, kik valamely ipartestület kötelékében vannak.

Az egri czipészek és csizmadiák tehát nem ragadhatják meg az anyagi helyzetük javítására kínálkozó alkalmat, melyből Arad, Szeged, stbi. iparosai évek óta jelentékeny hasznot húznak, hanem kénytelenek nézni, hogy cvenkint sok sok százezrek jutnak más vidékbeli kisiparosok számára. Hogy a hatvani, pásztói, tiszafüredi stbi czipész s csizmadia részt vehet haszon ■ hajtó vállalkozásban, de a „nagy“ Eger városbeli mesterek nem.

Vajon megfelel-e ily helyzet a kisiparosság érdekeinek, a haladásnak, az öntudatos eljárásnak? Bizonyába nem lehet ezzel senki megelégedve, ki az iparos osztály sorsának és állapotának javításán őszintén gondolkozik, ezt hűségesen akarja is.

Ezért már elérkezett a legfőbb ideje, hogy Eger város iparosai megalkossák az ipartestületet, nehogy — példával illustrálva a helyzetet — úgy járjanak, mint azon gyöngyösi iparosok, kik a múlt évi bakancsszállitásra ajánlatot tettek, azonban — erős leczke! — figyelembe nem vétetett, mivel az ajánlkozók nem voltak ipartestületi tagok. E leczkét nekünk is megkell szívlelni s igy hozzáfogni az ipartestület megalakításának ügyéhez.

Minden kezdet nehéz. Fel fognak merülni most is akadályok, de körültekintő s jóakaró, azonban kitartó, erélyes eljárással czélt érhetünk, mert hiszsziik, hogy az ipartestületnek ma már évről évre számosabb hive van. Számosán belátják, hogy az egri iparos világnak is kell központot teremteni, hol iparosaink mozgalma összpontosul, a mely az iparosok szellemi s anyagi érdekeinek mindenhol hathatós szószólója s védelmezője s a külvilágbe. képviselője legyen, mert ma az egri iparosok össze- s é g e akár a testületi országos kongressu- sokon, akár másutt képviselet nélkül áll, szétdarabolva különböző társulatokra, melyek működése már csak azért sem lehet aktív, mert az ipartörvény számukra nem ad hatáskört. ^

Az egri iparosságnak az ipartestületre feltétlen szüksége van. Az egri iparosság egyetemével sem a kormány, sem a kereskedelmi és iparkamara, sem a város, sem más ipartestületek, de általában a társadalom nem érintkezhetik, mert nincs törvényszerű s hivatott képviselője az összeségnek, hisz az ipartársulatok csak frakeziók, melyek egy egy csoport érdekeit, nézetét s erejét reprezentálják.

Mindennek csak az ipartestület megalakításával lehetne véget vetni. Csak az ipartestület lehet gynpontja minden igazi törekvésnek, mely az iparos erkölcsi s anyagi javára irányul. Az ipartestület szép önkormányzattal bir a tanoncz- és segédügyben, a mi

Az Egri Újság tárczája.

A szöktetés.

Az Egri Újság számára irta: Cyprián.

• Önöknek küldöm ezt a kis históriát. Magda zokogva és .szégyenkezve olvasná és a nagynéni, a haragos, pápaszemes nagynéni örökre kitiltana a házból. És ugyan mi “lenne velem, ha nem hallanám a kiesi Magda hangját ?

*

Kimenekültünk a dunaparti korzón tolongó emberek közül és szorosan egymáshoz simulva, hallgatagon siettünk a Vámház felé. A vámház felé alig jár valaki. Egy-egy szerelmes szobaieány támaszkodik valamelyik lámpa-oszlophoz és szentimentálisán pislog a Gellért-hegy fölött ragyogó coiSl..B Különben néptelen a partnak e része s a budai hűvös esti szél egyedül és kizárólag a kis Magda szőke fürtéit bolygatta. Néha arezomhoz ért a finom, szőke selyem s ilyenkor erősebben szorítottam meg a kis finom kezét. Mert úgy mentünk egymás mellett, kéz a kézben. Félénken néztünk körül, ha vájjon nem látja-e meg valaki és az én kifáradt szivem csodálatos gyönyört talált ebben a gyerekes, szorongó aggodalomban. Valamikor régen éreztem ilyesmit, — mintha nem is történt volna. Önkénytelenül visszagondoltam egy kis lugasra, — a szürkés esti homályból egy másik rózsaszínű ruha bontakozott ki s egy másik, göndör, szőke fej mosolygott és bólingatott Magda mellett. Régi dolgok, — közbe tömérdek fagyos, hideg fájdalom, —

itt-ott csalódás, olyan históriák, amik leverik az ember szivéről a himport, —■ s végül most a kis Magda. Azt hittem, már nem is fogok érezni üde, tiszta melegséget. Sivárnak gondoltam mindenkit és mindent és nyugodtan, érzéktelenül néztem körül a világban, mikor először körül nézhettem. Nem tehetek róla, ha első pillantásom Magdára esett. Gondtalanul és veröfényesen mosolygott felém, fényes, tiszta szemében ártatlan, leányos szivet láttam. Hogy először szorítottam meg kezét, pirulva s szemét lesütve mondta:

— Én nem tudom, de félek magától.

— Miért fél ? Kérdeztem s engedelem nélkül leültem mellé avval a nyegle fesztelenséggel, a mi úgy ragad az emberre Pesten, mint másutt a por. Nem felelt kérdésemre, hanem zavarodottan nézett ki az ablakon. Szép, tavaszi délután volt s a nap sugarai körülragyogták arezát. Elnéztem, szótlanul és bámulva néztem a finom profilját, rózsás gyöngéd arezbőrén áttetszett a vér játéka s édes kis ajka öntudatlan érzéstől vonaglott. Azután nem tudom mi lelt. Valami csendes meghatottság fogott el, rájöttem, hogy szivemben még most is sok van a régi idők bolondos gyöngeségéböl. Felálltam, meg- simogattam a puha haját, s lehajtva fejem, ajkam lágyan, szelíden érintette göndör, illatos fürtéit. Halkan felsikoltott, és csendesen, boldogan zokogva vá lamra hajtotta fejét.

— Magda, kiesi Magda, — ismételgettem sokszor egymásután, s ügyetlennek éreztem magam, mint sokszor gimnazista koromban. Ügyetlennek, de boldognak.

— Hát szeret, kicsi Magda, — úgy gondolja, hogy szeret? Nem tudom hinni édes, ma lát először.

Könyein keresztül mosolyogva rázta fejét és mintha csak az alkalmat leste volna, gyorsan, szégyenkezve csevegte el kis leányos szerelmének a történetét. A novelláimat olvasta és sokat sirt a szerencsétlen leányokon s gyűlölte a keményszívű férfiakat. És azt hitte, hogy én is vén, kihalt szivü, kegyetlen ember vagyok, aki zord mosolylyal, léha gyönyörrel, szétmarczangolt gyönge leánys-fivekkel élek. Ezért félt tőlem; mikor meglátott, akkor is félt; mikor megcsókoltam a haját és kezdettől fogva mindig. Félt most is és aggódva szorította meg karomat. Látom a szemében a szivét..a gyenge, jó kis szivét és tudom, hogy mit gondol, ügy gondolja, hogy én most játszom vele. Fel fogom használni valahol, mint valami alkalmas modelt és jobb szórakozás híján töltöm vele az időt. Tudom, hogy ezt gondolja és nem vagyok képes felvilágosítani. Mintha igaza volna a szegény kicsi Magdának, — pedig úgy szeretem a filigrán termetét, a csodálatosan piros ajkait, a szemét, a homlokát, a finom szemöldökét, a mi úgy van odálehelve.

Megtámaszkodtunk a pari vaskorlátjához s egy darabig szótlanul néztük a csendesen folyó vizet. Egy vontató hajó úszott nagy lomhán lefelé a szürke hullámokon, — az orrán három lámpa világított, — három vörös, idomtalan szaru a szörnyeteg homlokán. Otromba hangok jöttek ki kürtőjéből, — zür-zavaros zakatolás szakította meg a csendet s odabenn kiváncsi emberek nézték a cső-