Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-05-04 / 30. szám

- 3 A helybeli közös- és honvédparancsnokság részéröl 48 közöshadseregbeli és 16 honvéd ka­tonának tűzoltókká leendő kiképzésére kérettünk fel, mit a parancsnokság készséggel teljesített. Diszgyakorlatot junius 29-én az O-Casinón tartottunk és ugyanaznap délután az érsek-kertben tűzoltó-mulatság volt, melynek tiszta jövedelme 470 frt 09 kr., azonkívül a télen egy igen sikerült tánczczal egybekötött estély tartatott, melynek tiszta jövedelme 336 frt 09 kr. volt. Bajtársi összetartásunk fokozására még ezeken kívül több vacsora és társas összejövelel volt az örtanyán Egy méltó momentuma egyletünknek azon kezdeményezése, melyből kifolyólag megalakult a »Heves megyei tűzoltó szövetség«, melynek alapszabályai a miniszter által már jóvá is hagyattak s möködését 1894. évi január 1-töl meg is kezdte. Közgyűlés tartatott 1, választmányi ülés 4. Az egylet szerekben egy uj puttony fecskendővel, szívó és nyomó tömlőkkel szaporult. Jelenleg van az egyletnek 73 működő, 452 pártoló és 27 alapitó tagja. Megemlítésre méltó még egyesületünknek a sza­badkai országos tűzoltó szövetségben való részvé­tele, mely alkalommal az ott látott gyakorlatok és tüzszer kiállítások megtekintésével szereztek az otllévök tapasztalatokat. Szép, ünnepies aktus következett ezután. Az egyesület 10 legidősebb tagjának, kik lan­kadatlan buzgalommal hosszú időn át fáradoz­tak az egylet jé nirnevének felvirágoztatásán és önfeláldozó kitartással őrködtek a közönség vagyonbiztonsága felett, az országos tűzoltó- szövetség érmei nyujtattak át. Ilyen kitünte­tésben részesültek a következők: Szabó György és Szabó János, kik 15 éves, to­vábbá : ifj. S i m o n y i Károly, Loor Gyula, Perget Ignáez, Csegezy József, Hage­rer Károly, Tóth János, Wurm János és Fürjes György, kik 5 éves tagjai az egri önk. tűzoltó egyesületnek. Ezután megválasztották újra lelkes köz- felkiáltással az egyesület tisztikarát, mely a következő tagokból áll: elnök: K óvá eh Kálmán, alelnök: Dusárdy József, titkár: Sell varc (Setét) Sándor dr., pénztáros: F ó- g o I Ágoston,ügyész : L i p t a y Gyula dr,, orvos : Glósz Kálmán dr., építész: Majoros Béla; — választmányi tagok: Sa mássá János, Petravich Bertalan, B u z á t h Lajos, G r ó n a y Sándor,Hv ö s z t le r József dr., P á r v y Sándor dr,, ifj. S i m o n y i Károly, Babies Aladár, É 1 i á s s y Ferencz, Nesz vadba Gyula, Sebestyén István, Elek János és Salamon Antal; — tényleges szolgálatot tevő tisztek : főparancsnok : Pásztor Berta­lan dr., helyettes főparancsnok: Perger Ignáez, sz. osztályparancsnok: ifj. S i m o n y i Károly, mászó osztályparancsnok : Loor Gyula és szertáros: Huszár Mihály. Ezzel az ülés tárgya kimerittetvén, elnöklő alelnök az ülést berekeszté. HÍREK. Eger, május 3. — A főapát látogatása. Vajda Ödön zirczi főapát kedd óta városunkban tartóz­kodik az egri cziszterczita rendház, vala­mint az általa vezetett róm. kath. főgim­názium meglátogatása végett. A főgimnázium növendékei az itt időző főapát tiszteletére ma délelőtt egy kis házi ünnepséget tartottak, melyen több ének és zeneszámmal fejezték ki hódolatukat az előkelő vendég iránt. A főapát meghatottan fejezte ki örömét az ünnepség után a hallottak felett és erőre, kitartásra, szorgalomra buzdította a tanuló ifjúságot. — Csillaghullás. Nem arról az égi tünemény­ről van szó, mely az óv bizonyos hónapjaiban szokott bekövetkezni s melyhez már annyira hozzá szoktunk, hogy nem is jósolunk belőle háborút, döghalált, ínséget stb. A májusi előléptetéseket értjük, a mi azonban szintén csillaghullás, mert csillag hull és hasonlóan — fölülről hull. Ezekből a csillagokból társasköreinket érdeklők közül a kővetkezőknek sikerült elkapdosni egyet-kettőt: Wolnhoffer Emil, ki alezredessé, Kállay Sándor, Triff György,, kik 1 oszt. századosokká, A g bab a Illés és Danek Leo, kik II. oszt szá­zadosokká, P á c z Ferencz ki I. oszt. ezredorvosből törzsorvossá léptettetek elő a m. kir. hon­védségnél és ugyan utóbbi a lugosi honvédállomás orvosfőnökévé történt kinevezés mellett. N á n á s s y Mihály huszárhadnagy pedig föhadnagygyá lett előléptetve. — Kápolna szentelés. A Ludányi Antal kanonok által emelt gyönyörű kápol­nát ma délelőtt szentelték fel nagy ünnep­séggel az úgynevezett „katona-temetőben“, melyen számos egri családon kivül a fel- németi hívek is résztveLek körmenetileg, plébánosuk vezetése mellett. Az egyházi szertartás fél kilenczkor vette kezdetét s tizenegy óráig tartott, Magát a felszentelési aktust, nem mint múlt számunkban jeleztük Szele Gábor püspök, hanem Foltin János kanonok egri plébános végezte. Az ünnepi szent beszédet Fehér Gyula főszékesegyházi hitszónok mondotta, inig az énekkart az egri érseki fitanitó képző 18 növendéke képezte Rúd assy János kántor vezetése alatt. — A szertartást vig lakoma követte Ludányi Antal kanonok vendégszerető asz­talánál. —- Lövésztársulati közgyűlés. Az egri polg. lövésztársulat múlt vasárnapról elhalasztott köz­gyűlését ma d. u. tartotta meg saját helyiségeiben. A közgyűlésen az évi tagsági dij egyhangúlag 3 frtban állapíttatott meg, továbbá a választmánynak egy előbbi ülésen hozott s a jelen közgyűlés elé inditványkép terjesztett azon határozata, hogy M a- kay Félix, a társulatnak a múltban legkiemelke­dőbb alakja örökös tiszteletbeli taggá választassák, elnök indítványára egyhangúlag elfogadtatott; végül a lövésztársulat tulajdonát képező szöllő s ezzel együtt a vendéglő bérbeadása tárgyában Nagy Bernát kifogásolta a választmány eljárását s újbóli pályázat hirdetését inditványozta; indítványa azon­ban leszavaztatván, a választmány eljárása Jankó- vich Adolf felszólalása után helyeslöleg tudomá­sul vétetett. — Az utolsó ut. Muszinai Musze- nics Béla, nyugalomba vonult gyógysze­rész, városi képviselő, egri takarékpénz­tári igazgatósági és községi iskolaszéki fog holttestét tegnap délután 5 órakor szál­lították ki utolsó útjára, a kisasszony teme­tőbe. A megboldogult hült tetemeinek szá­mos jóismerőse- és barátján kivül a város képviselőtestületének több tagja, továbá az egri takarékpénztár igazgató tanácsa, a községi iskolaszék, községi tanítótestület s többen a róm. kath. tanítók közül s mély részvéttel adták meg a végtisztességet. — Végzetes lovaglás Ma reggel nyolez óra tájban a Széchenyi-utczán egy földműves nyargalt végig lóháton, de nem tudott tovább jutni a Landeszmann üzleténél, mert ott a lóról lebukott s oly szerencsétlenül vágódott az utcza kövezetére, hogy a fejét menten elborította a vér. A szeren­csétlen embert úgy kellett a főidről felemelni, de csakhamar magához tért és lassan tovább birt vánszorogni, hü lovát, mely tapodtat sem távozott mellöle, kötöféken vezetve. — Esküvő. Sturm an György, a me­ző-keresztesi kerület országgyűlési képvise­lője hétfőn délelőtt tartotta esküvőjét Pap­szász Ilona urhölgygyel, Papszász Károly volt országyülési képviselő leányával a bu­dapesti ref. templomban. — Kirándulások. Az idei tavaszon úgy lát­szik szokásba jön az az eléggé nem dicsér­hető újítás, hogy az iskolás növendékek tár­sas kirándulásokat tesznek a közeli üdülő helyekre. A főgimnázium ifjúságának szom­bati kirándulását tegnap egy újabb kirándulás követte a felnémeti erdőbe, melyen a főgimná­zium első osztályának növendékei vettek részt zászló alatt és dobszó mellett, melyen — mint értesülünk — a tanári kar számos tagján ki­vül az itt időző főapát, Vajda Ödön is részt vett. A növendékek a legvigabb kedélylyel este fél 8 órakor érkeztek haza. — Az egri állami alreáliskola növendékei is tettek ma egy kirándulást Felső-Tárkányba a tóhoz, hol igen jól találták magukat. — Az „Egri Dalkör“ kerti mu­latsága a közbejött kedvezőtlen idő mi­att ismét elbalaszttatott; és pedig — tekin­tettel arra, hogy a legközelebbi vasárnapon az egri országos vásár a mulatság sikerét koczkáztatná — mint halljuk, bizonytalan időre, illetve a dalkörnek fiumei utjából leendő visszatérését követő valamelyik va­sárnapra. — Véres nász. Véres lakodalom volt teg­nap, e hó 2-án Eger egyik elhagyott városré­szében, a Szálában. Egy közöshadseregbeli káp­lár, Szeredi Ignáez, a ki előbb valami Ho- ránszky-féle lakodalmi ünnepségre volt hivata­los, onnan úgy 11 óra tájban éjjel, ellátogatott egy másik lakodalmas házhoz, hol Mihály János tartotta a lakodalmát. Itt azonban csak­hamar szóváltás, majd verekedésre került a do­log úgy annyira, hogy a vendégnek érkezeit káplárt Drinóczky András egy darab fával leütütte, majd a többi nász vendég is reá es­vén kegyetlenül elverték. Szeredi Ignáez most a katona kórházban fekszik. Egy tátongó seb van a fején, mely mintegy 5 czm. hosszú. — Örök menyasszony. Ismét egy szomorú szerelmi dráma, melynek vége : a halál. Az áldo­zat ismét egy szegény, szerencsétlen, fiatal leány» Trachberger Róza, ki szeretett boldogan, hűen, igazán, de öt az, a ki szerelmével hitegette, rútúl megcsalta Trachberger Róza ezelőtt öt évvel jegyben járt egy fiatal emberrel, a kit Kasszán Istvánnak hivtak. A fiatal embert azonban elvitték katonának, de a szegény leány ekkor sem szűnt meg szeretni a fiatal embert, a ki három éven át hitegette a boldogtalant. Mikor Kasszán három év múlva kiszabadult, a vasútnál kapott valami alkal­mazást, azonban adott szavát nem váltotta be, a reá hűségesen várakozó menyasszonyát ismét csak hitegette, biztatgatta, hogy majd nemsokára jobb állást kap s akkor megtartják az esküvőt. Ismét két hosszú, kínos esztendő mult el, a szegény leány várt türelmesen, azonban a közeli napok egyikén egyszerre csak levelet kap, melyben arról értesítette valaki, hogy Kasszán már megkapta a várt jó hivatalt, sőt már meg is nősült. A szegény, szerencsétlen menyasszony ezt annyira a szivére vette, hogy örülési rohamokat kapott, minek kö­vetkeztében tegnap meghalt. A boldogtalan áldozat temetése ma, csötörtökön délután 5 órakor ment végbe óriási részvét mellett. — Éjjeli csendzavarók. Mikor a májfát ' a múlt hó 30-án éjjel már elhelyezték Sári János, Juhász István és Farkas Imre n a g y-f ü g e d i le­gények a kedveseik ablakai előtt, oly nagy ked­vük kerekedett, hogy egész éjfélig nótázva és or­dítozva járkáltak utczáról utczára a már mély álomba merült községben. Talán még tovább is nótáztak és ordítoztak volna, hogy zavarják a la­kosság álmát, ha véletlenül a velük szembejövő csendörjárattal nem találkoznak s ez a fagy­pontra nem szállítja alá lármás jókedvüket, me­lyért különben a gyöngyösi főszolgabírói hivatalnál fognak számot adni. — Bucsuzás. Egerből való végleges távo­zásunk alkalmából ez utón mondunk jó bará­taink, — és ismerőseinknek isten hozzádot. A felm. felügyelőség tisztikara. — Széna-tolvajok. Sarudon a közelebbi éjjek egyikén Újhelyi Lajos kertjében az ott álló szénakazalt Pataki Mihály és Szé­kely Ambrus megbontották és alaposan meg- dézsmáliák. A tettesek ellen, kiknek lakásán a lopott szénát megtalálták, már megtették a feljelentést a tisza-füredi kir. járásbíróságnál. — Vasúti menetrend. Egerből Füzes­abonyba indul a személyvonat: éjfélután 2 óra 2 > perczkor, reggel 8 óra 53 percz- kor, délután 4 órakor és éjjel 11 óra 05 perczkor. — Füzesabonyból Egerbe ér ke- z i k éjfélután 1 óra 56 perczkor, reggel 5 óra 18 perez és 8 óra 27 perczkor,

Next

/
Thumbnails
Contents