Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)
1894-04-24 / 27. szám
Pászti László inászói és Schmidt Gyula lörinczii főparancsnokok a pásztói önk. tüzoltóegyletre emelték poharaikat s még ezek után a toasztok egész özöne következett, — Este 8 órakor a polgári kör termeiben tánczmulatság rendeztetett, mely vidám, jó kedvvel egészen a reggeli órákig tartott. A tánczmulatságon részt vett Pásztó város közönségének szine-java, a négyeseket 70 pár tán- czolta, de a hölgyek neveit a nagy tömegben pontosan nem sikerült feljegyeznünk s épen e miatt ezt teljesen elhallgatjuk, remélve gyengeségünkért a szépnem szives bocsánatát. Éjjeli 11 órakor tárgysorsjátók tartatott, melyen a főnyereményt: 6 ezüst kanál, kés és villa tokban Zaleszky Imre hatvani tiszteletbeli főszolgabíró nyerte meg. Az ünnepély összes bevétele kitett 786 frt 20 krt, a kiadás 695 frt 8 kr.volt s igv maradt az egyletnek tiszta haszon 91 frt 21 kr. Mielölt tudósításomat befejezném, nem hagyhatom említés nélkül azon szives adományozók neveit, kik felíilfizetéseikkel egyletünk bevételét gyarapítani szívesek voltak, s itt mindenekelőtt a pásztói polgári-kör választmányáról kell megemlékeznem ; a kör választmánya ugyanis tekintettel a tűzoltó egylet humánus czéljaira, termeit az egész jubileum ünnepélyre teljesen díjtalanul engedte át. — Felülfizettek még: Dsida József (Hatvan) 1 frt, Pásztói csendőr örsparancsnok 1 frt, Schmidt Gyula (Lörinczi) 1 frt. Oláh Gábor 1 frt, Loborik Istvánná 1 frt, Jesze Károly (Inászó) 1 frt, Kalu- zsa Kálmán 1 frt, Duch Aladár 2 frt, Nagy Béla 1 frt, Au Ádám 20 kr. Fogadják a tűzoltó-egylet nevében szives adományukért hálás köszönetünket. A liba — Falusi regény egy fejezetben. — Egyik közeleső, szomszédos faluban esett meg ez a bolondos kis história egy bohó kis libapásztor leánykával. . . * Az egész határt, az egész virágos mezöt bejárta már sárga pelyhes kis libácskáit keresgélve. Hát biz azok eltűntek, nem akadt a nyomukba sehol 1 Neki vágott az erdőnek, hátha ott, a cserjék alatt reájuk talál ? A lombosodni kezdő tölgyfák sudarai között gúnyos zizegéssel suhant át a szél ; az ibolyácskák, százszorszépek kidugták fejecskéiket, a fü alól, kíváncsian nézve azt a pirosszoknyás kis parasztleányt, a ki nehány pelyhes libácskáért veresre tudja sírni a szemeit. De ha olyan kedvesek voltak azok neki! Hogy beczézgette, hogy ápolta, hogy óvta őket! . . Csak ma nem. . . De hát a tavaszi lég ma oly tikkadt volt; szinte perzselt a napsugár. A kis Julis behúzta magát »Gábor bácsi« ágakból és zsúpszalmából hevenyészett csöszkuny- hójába. Nem tette ő ezt még máskor! De hát a libuskák okos állatok — gondolá magában — minek azokat folytonosan őrizni ? hisz felügyelet nélkül is le tudják azok csipegetni a más ember vetését. Aztán az az elterített friss, puha szalma olt a csöszkunyhó alján, úgy ösztökélte, úgy nógatta' — Jöszte, Julis, pihenj meg rajtam! Hál’szen épp’ nyugalom után áhítozott a kis Julis. Nem sokáig kereté magát, végig bevert a friss puha szalmán. Gömbölyű, telt karjai még 'érezni vélték a nap izzó csókját; hallá félál ómban a kis, sárga pelyhes libuskáknak gyenge pipegését, aztán nem érzett, nem hallott semmit. Tagjait valami édes, valami mondhalatlanul kéjes zsibbadás fogta el; szemhéjai lecsukódtak. . . Elaludt. . . Egyszerre csak egy érdes, durva hang mordult el a kunyhó közelében: — Gunár te! a liétfáját, egész egy ármádia, oszt’ még csak nem is az — enyémek! Az öreg Gábor csősz hangja volt, a ki miután kellőkép kikáromolta magát, elkezdte terelgetni az »ármádiát« a falu felé. . . . Mire Julis felnyitá szempilláit, a nap már lenyugvóra készült. — Elaludtam, nagyot aludtam ! — szólt a leány ásitozva s kíváncsian dugta ki fejét a kunyhó ajtaján. És. . . és . . arcza egyszerre olyan lett, mint a fal, talán még annál is fehérebb. — A- libák, Istenem, a libák. . . . Hm, a libák? Porukat is elfujta a szél ! Szép Juliska, gyöngy libuska, hiába keresed azokat a réten, a mezőn, de még az erdőben is! A földi szeder indája, a galagonya tüskéje a ruhájába akad. — Ne menj tovább, fordulj vissza! — Majd biz’, még csak az kéne ! — s rohan, törtet a kis Julis tüskén bokron át.Az erdei virágok sajnálkozva bólingatnak; a szél sivit, tombol a fák ágai között . . . — Hohő, babám! hova olyan sebtén ? Egy délczeg vadász urfi toppant Julis elé. Ajka mosolygott, szemei ragyogtak, mint a karbun- kulus. Gyűrűs ujjaival megcsípte a leányka arczát. Kemény volt az, — csak úgy visszaugrott, róla az ujj . . . — Izé ... a libák . . . elvesztek . . . nem tudom, hol vannak . , mert . . . Hebegett a kis leány, mintha a nyelvét ketté harapta volna. — Anyádéi voltak ? — Nem, nekem nincs anyám. A Csószót ismeri ? olt lakik a falu túlsó végén, hát annak a libáit őrzöm. — Takaros kis libapásztor vagy, mondhatom. Julis nem bírta kiállani az ifjú tüzes pillantásait ; szemét a földre sütött^. — Hát most megver a Csúszó,, ugy-e ? No ne félj, nagy vagy már te ahhoz 1 Hány darab volt az a liba ? — Húsz. — Csak ? . . . Nesze, dörzsöld a gazdád képéhez, — s két vadonat uj tizes bankót csúsztatott a leányka kezébe. — No, most csókolj meg engem. Tudod, csak úgy cserébe 1 Eszem a kis szádat, ne húzódozz hát .... Julis arcza kipirult, szive rendetlenül, szila- jul dobogott .... — Nem, nem! . . . — Mit nem, lelkem? — Vegye vissza a pénzét .... ingyen . . . igen! — s földre dobva a két tízest, odavelé magát a délczeg vadász ziháló keblére. Az ibolyák, a százszorszépek pironkodva- dugták el fejeiket a fü alá. A szél kaezagott . . — És a gazdád? majd . . . kérdé az ifjú. Julis nem értette meg a kérdést, de azért megfelelt rá : — Hisz ő sem szokta a csókomat megfizetni. Közoktatásügy, Eger, április 23. A megyei tanszer-muzeum. Határozati javaslat az egri tanítók járásköri ülésén. A »Hevesmegyei általános tanítótestület“ eg r 1 járásköre -— mint lapunk múlt számában megírtuk — f. hó 18-án gyűlést tartott. Ezen gyűlésnek második pontját Csepreghy Gyula egri községi tanító határozati javaslata képezte a Hevesmegye területén felállítani szándékolt tanszer- muzeum tárgyában, mely javaslat elkészítésével a »Hevesmegyei ált. tanítótestület« az egri járáskört bizta meg s ez annak kidolgozására Csepreghy Gyulát kérte fel. A határozati javaslat szövege bö kivonatban a következő: Tudvalevő dolog, hogy az újabb időben a tudományok minden ágában rohamos léptekkel haladó emberiség s az ezzel fokozódó igények mindenbe megkövetelik, hogy azok kielégitessenek. Szükséges tehát hogy az elemi iskolák, — hol a gyermekek az alapvető tudományokat szerzik meg, — belső berendezésükben is, ,e fokozódó igényekhez'képest megfelelőleg fokról-fokra tökéletesitessenek. Tudvalevő dolog továbbá az is, hogy az ujabbkori met- hodikának leghathatósabb eszköze a szemléltetés, mely a tanítás menetén czél tudatosan alkalmazva a sikert elvitázhatlanul biztosítja s hogy e módszer a tanítás minden fokán, de különösen az elemi oktatásnál mennyire sikerre vezető, azt nem tartom szükségesnek bővebben fejtegetni, mert ma már ennek előnyeit minden pedagógus elismeri. Azonban, hogy a mai kor kívánalmaihoz mért eredmény elérhető legyen, föltétlenül szükséges a szemléltetéshez czélszerü taneszközök alkalmazása, vagyis, hogy azok annyira tökéletesek legyenek, hogy azokról a szemlélő tiszta fogalmat szerezhessen, miért is a taneszközök valamint a tanszerek beszerzésére kiváló gondot kell fordítani. Örömmel üdvözölhető tehát a testületnek azon korszerű mozgalma, melyet a megyei tanszermúzeum szervezése czéljából indított, mert ennek létrehozása esetén lenne közelünkben egy elemi iskola felszereléséhez szükséges gyűjtemény, melynek megtekintése Útmutatóul s mintegy minta gyanánt szolgálna és világos képét nyújtaná annak, hogy miképen, mily tanszerekkel és taneszközökkel kell ellátni egy iskolát. Csak igy és ez által éretnék el a biztos czél, hogy megyebeli iskoláink a'szemléltetési oktatás módszeréhez mérve helyesen s főkép egyöntetűen lennének fölszerelve. Ha ezt sikerülne keresztül vinni, eléretnék azon czél is, hogy egyes iskolafentartók iskolájuk felszerelése alkalmával, igen sok esetben, kevesebb pénzen ozélszerübb berendezést nyernének, mig ennek híján nagyobb anyagi áldozatokat hozva, minden utánjárás mellett is, a legtöbb esetben a paedagogiai követelményeknek nem felelnek meg. Ezek után van szerencsém a megyei tanszermúzeum szervezésére nézve általánosságban a kővetkező véleményemet előterjeszteni: Szervezzen a testület Egerben egy megyei tanszermúzeumot, melyben egy teljes 6 osztályú népiskola felszerelése mintaszerüleg lenne bemutatva, melynek berendezése azonban évröl-évre volna fejlesztendő Elsősorban beszerzendők lennének oly iskolai tanszerek éa taneszközök, melyek elkerü'hetlenül szükségesek, vagyis oly gyűjteményt kell összeállítani, mely a szükségességet tüntetné föl. Ez által mód nyujlat- nék arra, hogy egyes iskolák újabb felszerelésénél mihamarább megtekinthető lenne és egyúttal azon czél is eléretnók, hogy azok beszerzését lehetővé tennék még a szerényebb anyagi viszonyok közt levő iskola fentartóknak is. Ily gyűjtemény létesítése után lassankint évröl-évre fejlesztetnék a tanszermúzeum, hogy a magasabb igényeknek is megfelelne és végül beszerzendők volnának azon tanszerek és taneszközök is,- melyek a haladottságot tüntetnék föl. A jelzett irányban és fokozatban kifejlesztett tanszermúzeumhoz elsősorban szükséges és leg- czélszerübb tanszerek és taneszközök beszerzésének módozatairól, továbbá a tárgyak névszerinti kimutatása, rajza, mérete, minősége valamint azok árának feltüntetésére vonatkozó részletes és indokolt javaslat volna készítendő, mely a testület kebeléből erre kinevezett több tagból álló tanszermu- zeumi bizottságra ruháztatnék. A részletes javaslat készítéséhez Útmutatóul szolgál a Verédy »Népiskoláink Fölszerelése« és Gönczy »Népiskolai épülettervek« ezimü munkák. A szervezés részleteit ez úttal bővebben tárgyalni idöelöttinek tartom, minthogy egyelőre ennél sokkal fontosabb kérdés megoldása fölött kell a közgyűlésnek határozni; és ez a pénzkérdés, mely nélkül minden buzgalmunk sikertelen. Ennek megoldása nehézségekbe fog ütközni, különösen, ha figyelembe vesszük azon körülményt, hogy egyesületünk anyagi viszonyai nem engedik meg, hogy ily nagyobbszabásu intézményt saját erejéből létesíthessen, ez azonban nem zárja ki, hogy azt, a mit magunk egyszerre nem is, de mások segítségével részletenkint, okkal, móddal ne lehetne megvalósítani. Hogy mi módon volna ez a megvalósítás eszközölhető, erre nézve szerény véleményem a következő: Elsősorban is minthogy a tanszermúzeum létesítésének eszméje egyesületünktől ered, kell, hogy az anyagi áldozatot is, mint első hozza meg. Javaslom tehát, hogy adjunk-e nemes czélra annyit, a mennyit szerény tökónk megenged, pl. 100 frtot. Azt hiszem, hogy ezen adomány megteremné a maga gyümölcsét, mert látva ezl, mások is szívesebben támogatnák ügyünket
