Egri Ujság - napilap 1894. (1. évfolyam, 2-97. szám)

1894-03-21 / 19. szám

. ä ä Ä

.X .X .X .X iife

VÄÄÄÄ ÄÄÄÄ^iÄÄ*?« Ä *Y* »Y*Ä Ä *W«. Ä Ä Ä <&• Ä .& & Är & & Ä & & & & Ä & Ä Ä'*??•' Ä Ä *'

AZ ..EGRI ÚJSÁG” HÚSVÉTI MELLÉKLETE

%

*É

m

>■»>•-%?•

ít’h^v

t-tt ,■•’o'^t:a.’,$3X^50^'\T^C7<'xf-’;'.^T. \i^-r<. xSI^\ z'-^'<.ikXk.^TT^j^Tx;'Tí^< '■ x{-T<:ri|^TTX7<>^7<'^T<T^To'^J^>J^<^^*<>^“<^Tv V V *£ V V V W V V V V V V V V V V V V V V V V fWWH'WWW#

f'-VVVV*1

Hol van az a ré<>i zászló . . .

o

Hol van a«> a ségi i&áo&ló ?

3tol van a* a wgi Int,

S a& a* ewig, a* a A^ellem, 9tLeíg szállt, os,áfCl a* egekig?

elém a yüdio kogg temjeié,

S nem leli a lobogót;

Sestté válni kéj* az> ige,

3)e a es&vimek kite fioCt.

©Lem |e*&iiínek, mint a lantnak 3Íwtiái, a«> idegek,

31Li4 eggkoz a tiacóta,

91Lint a kaecofi, -pengtenek.

ős a telek a o*>emek £>o I,

Hot csillagként taggogott,

9) i»2>at> úoik lejtekéke,

S még mint kong. se taggog ott.

S)e emeld |öl a*>t a *ási&lót

Newlon, ki az égitesteket mérte s egyre végtelenebbnek találta az Istent: egyszerre megadással omlott porba. S ott, a hol ő porba hullt s a tudásvágy prometheuszi kínjában a hit és kétség széditö mélységei között ingadozott: előállt a vak Milton, megszóllaltatta angyali hárfáját és elvezette a tudós csillagászt oda, a hová ez távcsövével ellátni nem tudott: az Elveszett Paradicsomba.

A képzelet aranyerdejében járt ifjúkorában minden nép ; onnan nézett a ragyogó csillagokba is. Nézhetett. Kezdetben a szabad ég alatt folyt az emberiség nevelése; természetes is volt az ember : a csillagos ég kalendárioma, órája, egész életének irányzója. Az ember összefüggött az éggel; az ó-kori népek, egy Homérosz epaszai a megval- lói. Változtak az idők, 'benn az emberek: egészen zárt falak közé szorították az embert; az ég csillagos könyve olvasatlanul lapozódott el fejők fölött. Megszűnt az öserősség, a betű megtette öldöklését.

Pedig, nézzünk csak fölfelé, okmánytár az ég is; onnét is szerezhetünk adatokat a népek tör- ténelemelötti életére; ott találjuk az ember első képzőművészeti próbáját: a képírást. Az ég boltozatja tele van rajzolva a chaldok, arabok, görögök stb. népek képeivel, melyek el nem mosódva kalauzolnak évezdekre óta ma is az ég végtelen birodalmán keresztül. Mintha csak sejtették volna, hogy:

Itt mi vándorok vagyunk,

Ég a mi igaz honunk. . . .

oBisTon, bátran, o«,a Gacon • ős a Ivottak újra élnek,

S tómét talpon áll a kon.

^jaiaz* öto&o&i.

SURSUM CORDA!

E hó 7—ike délelőttjén a vasúti állomástól' befelé jövet, feltűnő nagyszámú földműves néppel találkoztam, kik serényen igyekeztek kifelé a Ti- hamérnek. Kérdezem : hová mennek ?

— Répát ültetni, — volt a felelet.

— S mért éppen most ?

— Azért, mert a répát a Hal-jegyben jó ültetni. Akkor vastag, szálas lesz ; ha meg a Rákban vagy a Skorpióban ültetik, akkor ágasbogas lesz. Minden a jegyire nő.

Meglepett a népnek ez az éggel való járása. Senki sem tanítja, mégis a csillagok mozgatják mezei munkájában. Szívesen fordultam velők vissza eszük járását tovább láni.

— Biz úgy, tejs uram,-- folytatá az egyik — a kerek ég alatt minden a jegyire nő. Már a hagymát meg a Fontban jó ültetni; akkor lesz nagy feje.

Mintha a népek bölcsődalát hallanám ezekben a csillagnevekben megszólalni. Öshite, a hajdani csillagimádás maradvány ösztöne nyilatkozik meg bennök, melyet ezeréves keresztvizünk sem volt képes teljesen letörölni.

Öshit biz ez, meg szép tanuságtétel is rá, hogy nemünk legelső cselekedetei közé tartozott, hogy imádkozni kívánt: hálát dadogni az Ég iránt, kitől az áldást és a csapást várta. És az ima be is vette az eget.

Mert nincsen elszakítva az ég a földtől. Tündöklő szivárvány köti össze őket, melyen az emberiség az istenséghez jár. S ez : a képzelet.

Irgalmasság Istenének legirgalmasabb ajándéka ; minden emberi ismeretünk ringató bölcsője! A fantázia aranyszálai szövődnek lelki szemeinkre ott, a hol a tudásunk megáll; mert:

Kimérte Isten a tudás határait. . .

Ne ítéljük hát el ezt az isteni ajándékot. Akarta Isten, hogy látásával birkózzanak. Ha gyarló ember az ő végtelen országába be akar látni: vesse le a tudás saruit.

az égre Írták a népek hitüket, szerető jótevőik iránt való maradandó emlékezetüket; a csillagképekben hagyták hátra földi életük, műveltségűk, érzületük sok, másutt föl nem található képét. Mert a képzelet bármily hihetetlen szülöttjében benne találhatók a képzelönek ismereti és érzelmi atomjai. A pusztában barangoló arab oroszlánt, sast, az északi népek iramszarvast, a magyarok Hadak-utját, Isten-szekerét képzelték az égen. A legszebb egü népek rajzoltak oda legtöbbet.

Tekintsünk hát az égre! Ép nagy csillagászati fordúlóhoz értünk: a Nap a Kosba lépett e hó 20-ikán, tavaszi éj-napegyenlöség van. — Esti 7 óra; a Vásártéren állunk.

Lement a Nap, feljött a szelíd teltképü Hold az Eged felől, kigyuladoznak a csillagok. »Ezer csillagraj dicséri a hatalmad, Istenem« — rezditi meg Kleist fohásza a lelkemet.. . . Végtelen tenger az ég, telve csillagképekkel, melyek halkan vonulnak nyugatra a Teremtő által szabott pályájukon. A nagyságos Hold, hogy fényeskedik az ö soha megnemadomra kölcsön vett fényével; pedig csak a helyzetének érdeme ez a látszólagos uralgása. De imitt-amott ki-kilobog egy-egy égő csillag, jelentvén az »ég lovagjának,« meg a többi járó-csillagnak, hogy ők hatalmas napok, fényességük maguktól telik ki. Mintha csak az öntevékenységet jelentené ez a lobogásuk; mert a járó-csillagok (bolygók), bármily nagyoknak látszanak is, hunyoritás nélkül valók. Ebből egész biztossággal osztályozhatjuk őket.

Tájékozódjunk egy kissé ezen a tenger égen, csak igy szabad szemmel. Forduljunk északra. Nagy képlet ötlik szemünkbe, akár egy szekér s csakugyan úgy is hívják: Gönczöí-szekere (Nagy-Medve); 7 csillaga látszik. Hosszabbítsuk meg ennek hátulsó két kerekét északnyugatnak vagy négyszeresen, egy csillaghoz érünk, mely helyét soha meg nem változtatja. Ez a S a r k- csillag (Kis-Medve); ez volt a delejtü feltalálása előtti hajósok, vándorok irányadó csillaga. E körül forog a szintén soha le nem menő Gönczölszekere.

A sarkcsillagtól nyugatra s kissé délnyugatra a mesék egész seregét hordozó esillagképletek ragyognak : Kefeusz, a M alakú K a s s i o- peja, aztán Perszeusz és Andromeda szög alatt tört képe, a nyugati határnak lefordulva. Hallgassuk meg, mit meséltek ezekről szép estéken a görögök?

Kepheus, ethiopiai királytól rettenetes évi adót követelt egy tengeri szörny: viruló hajadono- kat. Kifogyott belőlük a város: már a király leányára, a bájos Andromedára került a sor. Kivitték

hát a királyleányt a tengerpartra, egy sziklához lánczolták, hogy majd onnét a szörny elragadja. Gyászba borult az egész város; nincs, a ki a zokogó szülék mérhetlen fájd ilmát elháríthatná. Arra vetődik a hős Perszeusz, megérti a gyász okát; megesik a szive a szép királyleányon és felajánlja kardját megszabadítására. Oda áll a tengerpartra; megjelenik a szörny. Perszeusz szembe száll vele, levágja s a holtrarémült királyleányt megszabadítja. Mondanunk sem kell, hogy a hős, Androme- dát nyerte győzelmi dijául a megörvendeztetett királyi szülőktől s hogy az egész város a lakodalmi örömtől visszhangzott. — Czivilizáló, emberboldo- gitó munkáját irta fel ebben a csillagképben az égre.

Olvassuk tovább az ég nagy képeskönyvét.

Hatalmasan lobog délnyugatra a hűséges Kutya csillaga, a S i r i u s z ; felette, csaknem delelö-ponton páros csillag: az Ikrek. Hogy érdemesültek az égre ?

Kasztor és Polluksz isteni apának és emberi anyának gyermekei voltak, Zeüsznek és Lédának. Polluksz az apjára ütött, tehát halhatatlan lett; Kasztor pedig anyja halandóságát örökölte. Hős lett mind a- kettő. Kasztor egy ütközetben elesett, a szerető testvéreknek szét kellett válniok. Azon kérte hát Polluksz az ő atyját, engedné meg, hogy ö is meghalhasson. Zeüsz felelte: válaszszon, akar-e vele örökre az Olimpuszon lakni, vagy testvérével együtt egy nap az Olimpuszon, másnap meg az Alvilágban időzni ? Polluksz az utóbbit választotta. — Az emberi élet legszebb viszonyának, a barátságnak apotheozisza ez a páros csillag.

Még egy hatalmas képlet uralja a délnyugati eget: a Kaszás (Orion). Akkor is volt durvaság ; emberkeserités, mint a kaszás mezeje mutatja. — Orion óriás vadász volt Beótiában, Atlasz szép leányaira vadászott és üldözte őket majd egy féléven át. Esdeklésükre galambokká változtatta őket Zeüsz. így kerültek az égre, és a hajósok csillagai lettek.

A hitves hűség és szerelem is meg van örökítve az égen: Berenike hajfürtjében, mely a Gönezölszekér és az Oroszlán közt fekszik, sürü apró csillaghalmaz.

Berenike kimondhatatlanúl szerette a férjét, Ptolomeusz Evergetesz egyiptomi királyt. A királynak háborúba kellett menni Szíria ellen. Ekkor Berenike fogadalmat tett, hogy szép haját az isteneknek áldozza, ha férje szerencsésen visszakerül. Kérése teljesült s Berenike örömest vágta le szép haját és Vénusz templomában az isteneknek ajánlotta fel. Egyszer csak eltűnt a haj a templomból. Egy számoszi csillagász rátalált — az égen. Az istenek vitték oda csillagképnek, hogy a női hűség példájaként örökre ragyogjon.

Ki győzné ezt a tündérbirodalmat végigmesélni és végigmutogatni ? Ezeregy éj is kevés lenne hozzá.

így kelt tehát szárnyra a képzelet az őshitvallás alkotásánál, a jótevés, hűség, szeretet és barátság érzelmeit az égre Írni. Mind olyan tulajdonok, melyek ma és mindörökön egyedül vezetnek az égbe.

De nem kiváltsága ez a görög népnek; ellenkezőleg, közös fejlődéstani mozzanat minden népnél az ég kultusza. Nekünk, magyaroknak is volt imádott csillagos egünk. Saját csillagaik kisérhették őseinket uj hazájukba; azok kisérik ma is hagyó- mánybiró maradékaikat a tenger éjtszakákon, meg az esztendő szakaszain át. Meglesvén ezeknek praktikus ég-olvasását, világosan látjuk eszökjárásábói, hogy: »legelső zónánkat az égen az u. n. óracsillagok képezhették; azok alkotják ős-egünk hibátlanul megőrzött vonalát.« — Ezt tanítja Kandia Kabos történetíró barátom a M. Tud. Akadém'a asztalára csak az imént letett »Ös magyar csillagos egében.»

Nagy beszámoló előtt állunk. A milleniumon vallomást kell tennünk ősvallásunkról is, mely az égig ér föl. Sehol nagyobb csillaghullást! Romokban ős egünk; nyomai már csak a pásztortüzek körül és a nép szellemében pislognak.

A »nyelvében él a nemzet« ; abban él szellemi ősisége is.