Az Egri Dohánygyár krónikája
A szivargyár
Amint a számok mutatják, a gyár létszáma megnégyszereződött, a termelés tizenegyszeresére növekedett. A termelés növekedése részben a létszám bővítésének, részben a termelékenység növekedésének eredménye, ami a szakértelem kétségbevonhatatlan fejlődésének köszönhető. Lózer Henrik nagy hozzáértéssel vezette az egri gyárat, nem csoda, hogy felettes hatósága 1910-ben a még berendezés alatt álló pécsi dohánygyárhoz vezényelte át. Az ő nevéhez fűződik a bábkészítő munkásnők egyenjogúsítása a fonónőkkel, ami valószínűleg sok békétlenségnek vetett véget. Az 1884. évi ipartörvény segédekre vonatkozó előírásai betartattak, melyek, ha mai szemmel nézve mégoly szigorúak voltak is, világosan meghatározták a munkaadók és gyári munkások mozgásterét. Tíz évesnél fiatalabb gyermekeket gyári munkára alkalmazni tilos volt. Ha tíz-tizenkét éves korú gyermekeket alkalmaztak, oktatásukról gondoskodni kellett. Tizennégy éven aluli gyermekek nem dolgozhattak nyolc óránál többet, és tizenhat éves korukig nem lehetett őket napi tíz óránál tovább dolgoztatni. Az egri gyárban nyáron tíz, télen kilenc óra volt a munkaidő. Az 1910-es évek elején sorra születtek a dolgozók munkakörülményeit kedvezően szabályozó rendeletek. Korlátozták a napi munkaidő felső határát, bevezették az addig ismeretlen fizetett szabadságot, és az állami nyugdíj- rendszert. Az 1912. év elejére esik a munkaidő központi szabályozása a dohányiparban. Nógrádi Sándornénak, Terikének, akivel néhány oldallal ezelőtt ismerkedhettünk meg - ekkorra már huszonnyolc éves, bizonyára szép asszony - nem kellett éjszakánként mosni járni a „lötyögőre”. A gyárban reggel fél hétkor kezdődött és délután negyed ötig tartott a munka, amit negyedórás étkezési szünet szakított meg reggel és másfél órás ebédszünet délben.
