Az Egri Dohánygyár krónikája

A szivargyár

gyárában napi 10 óra volt a munkaidő, a fizetett szabadság ismeretlen fogalom volt a dohányiparban. Sok volt a gyermekmunkás - egy 1899-es adat szerint kilencvenegy gyermek dolgozott a gyárban, közülük nyolcvanketten 12-14 év közötti, kilencen 12 éven aluli életkorúak. Ránk maradt egy interjú, ami a gyár 75. évfordulóján az akkor nyolcvanöt éves Nógrádi Sándornéval - Teri nénivel készült. Ebben elmondja, hogy még tizenkét éves fejjel, 1898-ban szegődött el a gyárba. A szivarosztályon két alakmintadobozt kellett az ülése alá tennie, hogy az asztalt felérje. A munkaidő reggel 6-kor kezdődött,

késni nem lehetett, a kapus rázta a csengőt, s aki nem volt a gyárkapun belül, fordulhatott is vissza, aznap nem keresett. Az asszonyok a házimunkát este és éjjel végezték, mosni is akkor jártak ki, az egri melegvízre, a „lötyögőre”. A lélekölő munka, a bezártság, a gyári fegyelem a szőlősgazdáknak kedvezett. Boltizár úr szigorú rendelkezéseket hozott. A felvett munkásnak el kellett köteleznie magát, hogy az első évben nem mond fel. A szerződésszegőkért rendőrt küldtek, és behozatták a gyárba, ahol még ráadásul pénzbírsággal is sújtották. A gazdák azonban nem adták fel egyköny- nyen a harcot. Hergelték az embereket, becsmérelték a gyári fizetéseket. A hangulatkeltésre rásegített az erősödő helybéli szocialisták agitációja, és a Debrecenből átlátogató agitátorok meggyőző munkája. Ezek következtében a gyári asszonyok egy csoportja 1904. május 10-re tüntetést szervezett. A helyzet úgy elmérgesedett, hogy az alispán utasítására a helyi csendőrszakasz négy főből álló járőrét vezényelték a gyár közelébe az esetleges rendbontás megakadályozására. A megmozdulásból nem bontakozott ki komoly összetűzés, ezzel lassan lezáródott a munkásokért vívott heves harc. A borvidék nem veszített, de a gyár győzött. Győzött, mert gyökeret vert a híres egri szőlőtőkék között.

T

i nrmm