Az Egri Dohánygyár krónikája

Az épülő gyár

Rónai tiszt úr nem volt irigylésre méltó helyzetben. Segítőjével, Spudil tiszt úrral együtt keményen meg kellett dolgozniuk azért, hogy az asszonyok szőlővesszőhöz szokott ujjai az értékes és érzékeny dohánylevelekhez igazodjanak. A szivargyártásnak Eger városában nem volt hagyománya, így az új iparnak nem volt becsülete sem. Munkalehetőség azonban kevés volt, és így sok jelentkezőt vonzott annak a csekély bérnek ígérete is, amit egy anyagpazarlással, betanulásbeli veszteséggel számoló üzem ajánlani tudott. A felvett munkásnőknek hat heti tanoncidőt kellett letölteniük. Ebből négy hetet a betanításra, két hetet pedig az úgynevezett alkubérek kialakítása céljából a munkaképesség megfigyelésére fordítottak. A betanítási feladatok elősegítésére a Dohányjövedéki Igazgatóság három oktatónőt helyezett át a kassai gyárból, kik nagy megelégedésre dolgozhattak, mert hetibérüket hamarosan 8 forintról 9 forintra emelték.

A három hölgy közül kettőnek íme megörökítjük szép nevét, Vazul Máriának és Körösi Máriának nevezték őket. A harmadik hölgy esetében csak férjura nevére szorítkozhatunk, akit Burcsányinak hívtak. Ha ezek a kiváló hölgyek heti 9 forintot kerestek, mennyit kereshettek tanítványaik? A legjobb fonónők bizony a 6 napból álló munkahéten megkereshették a 10 forint 80 krajcárt is. Ezt onnan tudhatjuk, hogy az 1894. július 17-én kelt dohányjövedéki rendelet megállapította az Egri Dohánygyárra érvényes szakmánybéreket. A rendelet a szivarelőkészítési osztály - másképpen nevezve fél- gyártmány előállítás - munkásai bérének kiszámítási alapját 1000 db szivar után 40 krajcárban szabta meg, a szivargyártási osztály munkásainak bére 1000 szivar után 2 forint volt, amelyből a fonónő 1 forint 20 krajcárt, a bábkészítőnő 80 krajcárt kapott. A kiképzett munkásokat munkaképességüknek megfelelően három osztályba sorolták. Az egy munkás által előállított szivarmennyiség ehhez képest napi 500, 1000 vagy 1500 darab Rövid Magyar Szivar lehetett.