Képmás, 2006

3. szám

Ilyen pillanat nem lesz már egy sem Bíró Róbert, Gondos István és Ofczianka Rita a fotópályázat dobogós helyein Mint az várható volt, jórészt nyári, uta­zással, nyaralással kapcsolatos képek érkeztek a júliusban meghirdetett 2006- os fotópályázatra. Ez persze egyáltalán nem baj, sőt, logikus is, hiszen mikor ér rá az ember fényképezni? Amikor szabadságon van. És mikor lát olyan tájakat, olyan pillanatokat, amelyekről úgy érzi, meg kell örökítenie őket? Hát persze, a szabadsága alatt, amit gyakran utazással, más kultúrák megismerésével tölt el. A másik kedvelt téma szemünk fénye és a jövő remény­sége, a gyermek, különösképpen a sajá­tunk, már csak azért is, mert többnyire kéznél, azaz kamera előtt van. E két témakör kézenfekvő ötvöződéséből születik meg a tökéletes nyári felvétel: a nyaraló gyermek... Bár az idei pályázatra a tavalyinál némi­leg kevesebb kép érkezett, a színvonal jottányit sem csökkent. Mint a Képmás­ban is látható, jó néhány felvétel profi fotósnak is becsületére válna. Külön ki kell emelni ebből a szempont­ból Ofczianka Ritát, aki egyenletesen magas színvonalú kollekcióval pályá­zott. Nemcsak a pillanat érdekes, amit megörökít, nemcsak a kompozíció hatá­sos, de látszik, hogy Rita ért a számító- gépes utómunkához is, amire minden kép esetében szükség van. Ha lenne különülj, az idén egészen biztosan ő kapná kiemelkedő kollekciójáért. Ám így is az övé a dobogó harmadik foka, amit a fonott vesszőkerítést szokatlan perspektívából megörökítő alkotásáért ítélt meg neki a zsűri. Gondos Istvánt is a formai játékok kö­tötték le - erről tanúskodik legalábbis 2. helyezett felvétele, amely egy csiga­lépcsőt ábrázol. Ezért a képért bizony sok lépcsőfokot meg kellett mászni, ami jól illusztrálja, hogy a fényképezés igenis nehéz fizikai munka, hiszen igaz, hogy az exponáláshoz csak a mutató­ujjunkat kell enyhén lefelé mozdítani - na de előbb meg kell találni ehhez a megfelelő helyet! A második hellyel persze nem a fotós testi erőfeszítéseit ismertük el, hanem az érdekes és töké­letes kompozíciót. A két gondosan komponált képet egy spontán felvétel szorította le a trónról: Bíró Róbert fotójában ott van mindaz, amiért fotózni és élni érdemes: az élet egyszeri és megismételhetetlen volta, a pillanat, amihez hasonló még sok lehet, de pontosan ugyanilyen nem lehet már egyik sem. Mellé a szeretet és az élet­öröm, ami összetartja sokfelé induló és ágazó kapcsolatainkat, ami élni segít. Babának lenni jó, mert szeretnek ben­nünket, és a fürdőkádon túl ott a hatal­mas, színes, kerek világ, amit felnöve­kedvén fokról fokra birtokba lehet venni majd - semmi kétség, hogy az élet egy hatalmas, szórakoztató és színes kaland! A nyerteseknek gratulálunk, nyeremé­nyeiket a vállalati kapcsolatok osztály juttatja el hozzájuk. Gratulálunk a többieknek is, hiszen minden pályázó kollekciójában találtunk olyan fotót, ami színvonalát tekintve esélyesnek mutatkozott a dobogóra. Ezekből válogattunk a díjnyertes képek mellé.

Next

/
Thumbnails
Contents