Képmás, 2006

4. szám

Nem kevés technikát pakoltak be a Syma Rendezvénycsarnokba a PM karácsonyi partyjára, így minden feltétel adott volt egy kellemes, időnként fergeteges, és folyamatosan nagyon hangos évbúcsúztató mulatsághoz. A hangerőről csak annyit, hogy a koncert alatt, az első sorban majdnem levitte a fejemet, és utána még két napig visszhangzott a fülem. Ez a koncert volt egyebekben is az est csúcspontja, hiszen ritkán látni ennyi jó zenészt egy színpadon - hát még úgy, hogy nem egymás után, hanem egyszerre muzsikálnak. A Back to Blackhez betársuló Ferenczy György, Gáspár Laci, valamint Roy és Ádám igazi űrömzenét produkáltak - ők örültek egymásnak, mi örültünk nekik, és közben egymásnak is örültünk, szóval valahogy így... A dj-k, (pardon, vj-k) is kitettek magukért, így a zenére és a látványra nem lehetett panasz. Ki is tartottak sokan a hajnali zárásig - amiben annak is lehetett némi szerepe, hogy a vidékiek szállása pár lépésnyire, a Stadion Hotelben volt, így aznap éjszaka nem sok embernek kellett volán mellé ülnie. A remekbe szabott estét mindössze egyetlen szomorú tény árnyékolta volna be, ha hagyjuk: hogy megint öregebbek lettünk egy évvel. Na de miért is bánkódnánk olyasmin, amin nem tudunk változtatni? Boldog új évet, sikeres és vidám 2007-et mindenkinek!

Next

/
Thumbnails
Contents